Immár 4. alkalommal írtunk közösen verset. Legrin indította a kihívást, 131-en jelentkeztünk rá!
Ez a kihívás nagyjából 5 hónappal később ért véget, mint ahogyan a tervezett határidő befejeződött, hiszen 131 embernél lehetetlen kiszámítani.
Én magam gyakorlatilag, ahogy megkaptam a soromat (jó sokára, már el is felejtettem), 10 perc múlva észre is vettem, mert épp gépnél voltam. 5 perc múlva készen voltam a teljesítéssel, és vissza is küldtem. De szerintem bőven volt, akinél napokig, netán még tovább elvolt a küldött verssor... bármilyen okból is.
Gyanítom, a következő ilyen kihívásnál és ekkora jelentkezésnél máshogy alakulnak a szabályok és a határidő is.
– Mit írsz?
– Egy verset neked.
– Aww! Látni akarom!
– Hé, ne már!
– “Lorem ipsum dolor sit amet…” Mi a fene?
– Nem bánok jól a szavakkal, de formázásban jó vagyok.
Nézzük, mi mennyire tudunk bánni a szavakkal! :)
Immár negyedik alkalommal fogom levezényelni a molyok közös versírását, remélem, az eddigieknél megszokott lelkesedés és öröm is meglesz!
A feladat egyszerű: minden jelentkező előbb vagy utóbb kap tőlem egy levelet, benne egyetlen verssorral, ehhez kell megírnia az egysoros folytatását, és a levélben visszaküldeni nekem.
Egyetlen kitétel van: a verssorok legfeljebb 12 szótagosak lehetnek, ezt szigorúan be fogom tartani!
Rajtam kívül senki nem fogja tudni, hogy halad a vers, mindenkit egyszerre fogok zöldíteni, amikor a végére értünk.
Ha valaki hosszabb ideig nem lesz elérhető molyon, kérem, szóljon előtte, hogy ne álljon heteket a vers.
------
Bár a határidő lejárt, a vers folytatódik! Mindenki türelmét kérem, senki nem fog kimaradni!
*
Jómagam a versben jelzett dőlt sort kaptam, alatta félkövérrel az erre írt sorom.
Régi időben is ilyen hír járta
Miszerint az erdőben koboldok háltak
s midőn hangtalanul suhogtak az ágak,
közben gondtalanul recsegtek az ágyak.
Ahol csak hallották, leestek az állak,
Néma sikolyok süvöltve vontak vállat.
Jobb, ha az ember nem tetováltat.
De ha az érzés jön, hát nosza!
Magába szippant az élet káosza,
és rámragad az út minden pora, kosza
csak lépkedek némán, csend és béke kísér
érzem, ez a nap csupa jót ígér
átfutott előttem egy barna kisegér
futottam utána: ez bármi pénzt megér!
Futottam, de hiába – gyorsabb volt, mint én.
Megbotlottam, tudtam, rögtön utolér.
Felsegített, majd lelkembe harapott,
Dühömből még gyorsan egy szobrot faragott
S a lelkemből egy hatalmasat harapott.
Ez a szörny hirtelen mindent eltaposott.
Nem maradt más, csak egy kis krumplibogár ott.
Amúgy is minden csak proton és elektron.
Egyből felkavarodik a gyomrom.
Az enyém is! – értettem egyet.
Pedig szedhettem volna inkább meggyet…
de túl későn jutott már csak eszembe
hogy csak egy fél alma maradt a zsebembe
Egyből szaladok vele nevetve.
Mintha csak rajtam múlna az este,
felém kérdőn ívelő teste
prémekkel borítva… róka-e vagy nyest-e?
otthonos melegbe burkolózik teste
s olvasni kezd egy könyvet nagy kényelmesen
melyben a hős jóért harcol rendületlen
a sárkány összes feje a porban lenn
onnan semmit el nem csen
de kapaszkodik a kilincsben
mindhárom lába bilincsben
nem szabadulhat, efelől kétség sincsen
Elhal a szélben, ha súgod: „életem”
Mélyen megbúvó, sápadt gyötrelem
Szűrődik át a réseken
Beborítja keserédesen
Csodálom nevetve, kedélyesen
Én már csak így élek: veszélyesen.
Magát keresi a halál, személyesen.
Nem kopogtat, s udvarol negédesen.
S már csak búcsút int az édesem.
Hát így lészen a csoki az életem.
Magam sem tudom, ki volnék már nélküle…
De a Nap reám biztosan többet sütne…
Felnézek várakozón a felhős égre.
És meglátok egy fekete hollót végre
Halál utolsó csókját vési az égre
S te leszel csak, aki emlékezel
Ki múlt árnyaival a harcot felvéve
Nem bukik el, talán csak elvétve.
Az utcán, mikor nincs eléggé betépve
Leszegett fejjel kolbászol leégve;
De az utcán borúsan néz feléje:
S ott csillog a könny a szemében
Nem csalódás szülte ezt most.
Lelkem apró szárnyakkal, ujjongva rebben
A boldogságtól, hogy újra rád leltem
Önmagamból teljesen kikeltem
Ledózeroltam a Hallgatás Tornyát
Hogy felépítsem az Álmok Birodalmát.
Mert a valóság börtöne már néha fáj.
Hol lehet, ki üdvöt hozna, az a madár?
Mit tehet az ember, ha már elmúlt a nyár?
Ha rá már csak örök levélhullás vár
Szívében még ott marad az álomvár
Gondolatban pördül-fordul, táncot jár,
Ha rátalálsz egyszer, rájössz, csak rád vár.
Hiszen élünk, mint csillag a Galaxisban,
Mely fénye fellobban egy sötét éjszakán
És Prométheusz elmosolyodik.
Hízhat a mája, Héraklésznek hála.
Immáron nincsen nagyobb hős nála.
Szeretet övezi és hála.
S vajon miért nem ez minden ember álma?
Hiszen előtted a pálya, s a diadal:
Kerüljön eléd akármilyen viadal
Tudd, hogy végül tiéd lehet a diadal.
Mert elérheti ezt öreg és fiatal.
De a végén mindenki egyet akar
Nyújtózni az égig, a csúcs felé végre
És nézni, nézni a bátorság szemébe
S hallgatva majd megszakadó szívére
Útnak indult egy távoli vidékre.
Mögötte a múltja, előtte jövője
Ráncos kézzel ringatott bölcsője
Múltja árnyaival volt tele
Mélyre zárva, hét lakat alatt
Rejtettem el minden vágyamat
Kalitkába zártam álmomat.
A kulcsot a lábtörlő alá dugtam,
Majd az utcán meleg sálba burkolóztam
És vágyaim útján elindultam.
Álmokat kergettem és értük harcoltam.
Mégis, a legfontosabb még hátra van.
Az előttünk futó út határtalan
Kalandvágyam izgága, olthatatlan.
Álmaim szárnyait zsongva bontogattam.
Míg életem unalmát becsomagoltam,
Elküldtem Hold-pályán túli hideg űrbe,
Hogy aztán a Jupitert kerülje körbe
A Naprendszer csodájaként utazva.
S évek múltán, ha majd vissza gondolok,
Fázósan, már reszkető kézzel gombolok.
De még így is örökké csak rád gondolok
Éhes lelkem utánad korog
Mint egy magányos eb, nyüszít, morog
Szeretne közel lenni, csak nem tudja, hogy.
És az idő kegyetlenül fogy.
Nem tudod, hogy várod-e még a holnapot.
De ha kérdezel, én akkor is jól vagyok.
Bár egy malac ül a jobbomon.
Olyannyira bűzlik, hogy menten lehányom.
Gondolatban egész nap csak ezt csinálom.
Képzeletem szárnyai lebegnek fájón.
Hiszen a valóság most tépte ki vádlón.
Szíved helyén immár egy sötét űr tátong,
S benned a szerelem gyűlöletté sorvad
Nekem ez nem kereszt, hogyha kell, csak hordjad!
*
Kiböjtöltük, azaz megkaptam a 335. plecsnit. Lila körben van, csak ez itt nem látszik...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése