5 előtt már készülődtem és macskákat rendeztem több felvonásban.
Súlyt mértem, hogy ha kérdezni fogják, legyek naprakész. 58 kg vagyok, tőlem így is maradhatnék. Ez 3 kg gyarapodás az 55-höz képest, amire lementem, úgyhogy szerintem már szavam nem lehet.
Az 55 is jó lett volna végül is, csak akkor jártányi erőm alig volt a fél év alatt -18 és a kínos év megpróbáltatásai után.
Negyed 8-kor indultam a 30-ashoz, szerencsére minden úgy sikerült, ahogy kellett.
Háromnegyedre értem a RSzSz-hez. Popika, aki előző délután jelezte, hogy jön, már ott volt. Sajnos, mára igen beteg lett, s én nagyon sajnáltam, hogy így is eljött. Egyrészt egy lázas betegség bárkit felment egy ilyen dolog alól, ígéret vagy sem. Abszolút megértettem volna. Másrészt meg hát ugye, bárki elkaphatja; én is félek bármitől, mert a legyengült immunrendszer miatt tényleg minden szart elkapok. Úgyhogy innentől csak a legjobbakat lehetett remélni, hogy mégsem.
Ettől függetlenül jólesett, hogy velem volt, hogy nem voltam egyedül.
Az az érdekes, hogy bár én nagyon frászos vagyok, ideges, izgulós; most mégsem izgultam valahogy. No, itt már egy kicsit igen, de magamhoz képest én is meglepődtem magamon. Úgy látszik, "elért" hozzám, hogy jelenlegi helyzetemhez képest tényleg nem veszthetek semmit, megteszek mindent, ami telik tőlem, és ennyi. Nem vizsga ez, és nem is egy állásinterjú. Lehet, hogy a múlt év nagy hullámvölgyei és szenvedései érleltek meg lelkileg erre.
A recepciós férfinál lejelentkeztem, elkérte az irataimat, az innen kapott levelet, kipipált a listán. Majd foglaljak helyet, és majd szólítanak.
Végül is tényleg gyorsan eltelt az idő, így, hogy Popikával beszélgettünk közben. Nagyon sajnáltam, mert folyamatosan köhögött, és nagyon látszott rajta, hogy borzasztó állapotban van. Közben 8 órától gyűltünk is szép lassan a nagy, négyzet alakú váróban, de meg is kezdték hamarosan a rendelést. Mivel a rendelők, vizsgálók egy másik részen, csapóajtón túli folyosóból nyíltak, így személyesen jöttek az emberekért -- gondolom -- az asszisztensek.
Kb. 3/4 9-kor értem és egy másik nőért is jött egy hölgy. Követtük a folyosóra, miközben Popika ottmaradt a kabátommal a váróban.
Ott helyet foglaltattak velünk egy rendelő előtt. Pár perc múlva jött a hölgy, hogy készítsem elő az irataimat, a háziorvosi papírokat és a saját egészségügyi leleteimet. Úgy 10 perc múlva jött, és elvitte ezeket. Amin meglepődtem, az az volt, hogy én, ugye, gyönyörűszépen rendbe raktam dossziékba, azon belül műanyag irattartókba betegségi kategóriánként az iratokat. Nos, most minden dossziét és irattartót le kellett mindenről kapkodni! Hú, gondoltam, de kár volt a szokásos precizitásért, de én magam is akkor igazodom el a papírjaimon, ha csoportosítva vannak. Hát akkor ők hogy fognak?
Mindegy. Különösebben nem hinném, hogy változott volna a vérnyomásom.
Ahogy hallottam már előtte is, előbb beveszik a papírokat, és addig nem szólítanak be, amíg mindent át nem néznek... Hát, hogy mindent-e, az szerintem lehetetlen, akkor ugyanis itt fogok ülni délig, gondoltam. Így is lett. Szerintem egy félóra sem volt, már behívtak.
Vagy 5-6 stócban állt a doktornő előtt az összes iratom. A mellette lévő kérdezgetni kezdett, de teljesen általános alapadatokat. Lényegében szinte azokon a kérdéseken ment végig, amelyek a beadványos nyomtatványon szerepeltek. Nem is értettem, hogy ami már úgyis ott van, azzal miért töltjük az időt. Utána a betegségeim és a műtéteim felén ment át, amelyekre nekem lényegében csak a beleegyezéses válaszomra volt szükség. A lényeg a tavalyi év műtétje, kezelései és jelenlegi állapotom volt, ezen túlmenőleg igazából a szívbetegségemről esett több szó, a válltörésem is szóba került, valamint elhangzottak egyéb műtéteim. Passz. Sem a reumatológiai dolgok, sem a súlyos csontritkulás, aranyérműtét, szem, neurológiai dolgok...
Azután le kellett vetkőzni derékig, meghallgattak elöl és hátul, valamint megtekintették a műtétjeim helyét. Nemcsak a legutóbbit, hanem a hasi műtéteket is.
Ezek után gyakorlatilag végeztünk, mondták, hogy kicsit kint várjak még a folyosón. Egy öt perc múlva a doktornő kihozta az összes iratom, és mondta, hogy most nincs egyéb teendő, majd 30 napon belül értesíteni fognak.
Fura érzés volt, nem éreztem valami nagy megelégedettséget, mert úgy éreztem, valahogy hiányos az egész. Bár ki tudja, lehet, ennyi is elég nekik. Végül is a háziorvosi leírásban ott vannak a betegségek felsorolva, ott bőven vannak olyanok, amelyekről itt most ezen nem esett szó. Úgyhogy fogalmam sincs. Mindenesetre akik arról beszéltek, hogy "panaszkodni kell", azok nemigen mostanában lehettek ilyenen, mert itt nem volt idő ilyen magánakciókra. A kérdések jöttek egymás után, nem volt erre idő és alkalom, hogy még én kezdjek el siránkozni -- ennek végül is örültem, mert nem az én műfajom. Soha nem szerettem sopánkodni és panaszkodni, én max. tényeket mondok el, ha kérdeznek. Ha nem kérdeznek, azt sem.
Tehát most nincs mit foglalkozni innentől ezzel, majd jön a határozat és végzés, és kész.
Popika meglepődött, hogy milyen hamar végeztem. Ami azt illeti, én is, hiszen 10 előtt már készen is voltunk. Azért szétáradt bennem a letudott dolog nagy nyugalma, míg Popika ivott egy kávét.
A buszmegállóm közel volt, addig és ott még egy kicsit beszélgettünk, míg vártuk a buszt, de mondtam is neki, hogy menjen nyugodtan, ne ácsorogjon itt, és pihenjen le -- mindenesetre nagyon köszöntem, hogy még így is eljött velem.
A 30-as busszal mentem hazafelé, felmentem lepakolni a dögnehéz szatyrot az iratokkal, meg a táskámat is, és csak egy bevásárlóval mentem le, mert eleve főznivalókat akartam vásárolni, csak aztán úgy döntöttem, hogy felesleges ennyi cuccot cipelni magammal bármelyik boltba.
Vettem fel pénzt a Coopnál, majd tovasétáltam a Lidlbe.
Minden üzletnek megvannak azok a számomra fontos cuccai, amelyeket beszerzek, ha odamegyek. Meg hát vettem főznivaló kiszerelt húsféléket is. Nem tudtam túl sok mindent, az biztos, ugyanis megszüntették a húzós kiskocsit, mikor ez tudatosult, már bent voltam -- a közepes és nagy tolókocsikat pedig kintről kellett volna hozni. Így kénytelen voltam -- sokan másokkal egyetemben -- a kezemben hordozni a vásárolt cuccokat. Nem tudom, miért jó ez, ha mindenki szekerekkel közlekedik, hiszen sokkal kevesebb a hely, nehezebb közlekedni. És egy csomóan bent döbbennek rá, hogy nincs kiskocsi, sem kosár, és akkor már bizony csak annyit tudnak vásárolni, amennyit a kezükben elbírnak.
Na, és kifelé kaptunk (mármint a nők!) egy-egy kicsi szál rózsát, ami feldobta a napot. Én fehéret kaptam. Később megtudtam, hogy Szilvi is a Lidlben volt reggel, és ő is fehér rózsát kapott.:))
Mivel a zűrök miatt a héten nem néztem Elifet, így most megnéztem a hétfő-kedd-szerdait.
Este fél 7 körül jött Dani, ő is nőnapot köszöntött! Én kaptam tőle egy gyönyörű, fehér cserepes jácintot (bár szerintem kár belém a cserepes virág, mert itt semmi nem marad meg, a cserepes jácinttal sem volt soha szerencsém. Amint elhervad a virág, vége is az egésznek, sajnos). Ezenkívül egy ananászkrémes Tibit (minden étcsokis-gyümölcskrémes Tibit imádok), és Szilvivel közösen még egy doboz Raffaellót is kaptunk, amit szélsebesen ketté is osztottam. Szilvi is kapott egy szép fehér rózsát és egy barackkrémes Tibit még.
Dani még innen készült anyámhoz: vitte neki az A5 nagyságú keretes cicája-képet, fehér rózsát, csokit, multivitamint.
István is telefonált: nőnapi köszöntésen kívül beszámolózni kellett a napról.:)
Istvántól jöttek itt-ott a neten:
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése