2018. február 14., szerda

MÜK és Rehab központ

Jelenésem volt a MÜK-nél, még szerencse, hogy beírtam előre az asztali naptárba, különben a kiskönyvet csak akkor veszi elő az ember, ha gyanakszik az időpontra.
Ilyenkor felkelés után a szokásos rendezkedés, magam, macskák rendezése során egyből indulásra készülök, tehát csak addig vagyok itthon, amíg muszáj és nem végeztem el mindent.
10 előtt kint voltam a buszmegállónál, két busszal mentem fel a városba. Kissé szemetelt az eső, de nem nyitottam ernyőt, szerettem volna megúszni a dolognak ezt a részét.
Ott szokásomhoz híven lerövidítettem az utat a Gambrinus köznél, ahol mindig sasolom "A cicát" az antikvárium kirakatában. És ott volt! Most nem aludt, hanem ült. Egykedvűen nézett a világba. Azt már olvastam róla, hogy nem igazán vesz tudomást az őt figyelő bámész közönségről, én sem vettem még észre, hogy valamikor is rám nézett volna.
Mivel nem láttam a környékén embert, az eső ellenére igenis, előszedtem a fényképezőgépet:)), mert különben nem is én lennék.


Ez nagyon jó ómennek ígérkezett a mai napra. Fülig ért a szám, holott a munkásügyi központba megyek... Úgy döntöttem, hogy szerencsét hoz nekem A cica.

Sort álltam a recepciónál. Sajnos, elmúltak azok az idők, amikor egymás után három alkalommal is már itt bepecsételtek, kiírták a következő időpontot és már jöhettem is. Régi szép idők. Ilyen már nincs, mindenkinek, mindig kötelező "szobára menni".
Azt is megállapítottam, hogy a sorból ítélve -- holott nem nyitási idő volt, hanem úgy középen jártunk az ügyfélfogadási időben -- nem igazán csökkent a munkanélküliség. Most is meglehetősen kanyarogtunk, de pláne, amikor jöttem visszafelé, kunkorodott vissza a sor vége szinte a bejáratig.
Megkaptam a sorszámot, és elnézve a rohadt magas lépcsőszintet, első emelet ide vagy oda, nem fogom szégyellni... elvégre azért van a lift, hogy egyes vínasszonyok ne kapjanak szívinfarktust a lépcsőzéstől.
Van egyébként páternoszter is, hú, de szerettük gyerekkorunkban! Emlékszem, szolfézsos barátném apukája ebben az épületben dolgozott, és mi sokszor belógtunk csupán páternoszterezni. Néha már megismertek bennünket...
No de mostanra kicsit félek ettől, pedig ez lenne közlekedésileg itt a legegyszerűbb. Már nem olyan a reflexem, nem tudok ugrándozni. Tavaly tavasszal Szilvivel kipróbáltuk, ő még sosem utazott ezzel. Hát, kicsit meghökkentő volt számomra, jó gyorsnak tűnt; nem lett semmi gond, de úgy döntöttem, ebben a legyengült állapotban nem kísértem a sorsot.
Nagyjából fél órát várakoztam, mire behívott a számkijelző.
Megszokott ügyintézőm fogadott, adategyeztettünk, beírt egy-két dolgot, s mivel ide munkakeresőként járok, nyilván be kell írni, milyen munkát keresek. A korrektorit mondtam, azt még tényleg el tudnám látni, de azt már nem tettem hozzá, hogy csak itthon.
Megkaptam a pecsétet és az időpontot; mondta a hölgy, hogy a következő jelentkezésem szintén internetes lesz, mint a múltkor!, és csak az azt követőre kell megint fizikailag jelentkezni. Meglepett, mert azt hittem, azt csak egyszerinek kaptam, így ennek is lehetett örülni.
Miután befejeztem itteni jelenésem, kint el kellett döntenem, hogy hazafelé vegyem-e az irányt, vagy netán menjek és keressem meg az Erzsébet utcán az RSzSz épületét. Tegnap este ugyanis erőt vettem magamon, és a nyomtatványokon kitöltöttem a még hiányzó válaszokat, melyek nem igazán voltak vagy érthetőek, vagy egyértelműek számomra. Úgy voltam vele, ha nem jó, legfeljebb adnak másikat és kitöltöm azt. A biztonság kedvéért -- hátha mégis odamegyek -- reggel azért elpakoltam ezt a dossziét is! Tudtam, hogy én ezt előre nem tudom eldönteni, majd itt és most fog kiderülni, megyek-e vagy sem...
És igen, mertem menni. Ez számomra nagy döntés volt, ha otthon kell eldönteni, hogy idejövök, úgy azt hiszem, tovább húzódott volna -- de itt most, miután ugye, már A cica is inspirált, és hogy kipipálhatom a MÜK-ot, hát "mertem". Az eső még mindig szemetelt.

Apropó, nyomtatvány. Popika segítőkészségének köszönhetem, hogy már itt tartok, ugyanis ő felajánlotta nekem még év elején, hogy hoz nekem ehhez a dologhoz -- amit akkor szintén ő vetett fel -- papírokat. Volt a TB-nél is, mert úgy tudta, ott kell kérni, de mint kiderült, az Erzsébet utcára tanácsolták. És amikor elkísért január 9-én a mammográfiára a Jerikón, akkor hozta magával a papírt is. Hát ezért indultam így be ezzel kapcsolatosan.

Gyalogosan sétáltam el. Megtaláltam az épületet, egyébként nagyjából a szomszédságában van a régi, Szív utca sarki MÜK épületének.
Szélcsendes, nyugis volt minden. Egy recepciós jóembernek elmondtam, mit akarok, mire ő adott nekem egy sorszámot, és intett, hogy ott az ablaknál fognak majd szólítani, addig foglaljak helyet. Nagyjából öt embert láttam előttem, de mint kiderült, ketten nem az ablakhoz várnak, hanem vizsgálatra. Szóval elég hamar szólítottak. Előadtam, mit akarok, hozzáfűzve, hogy kitöltöttem a papírokat, de nem biztos, hogy minden jól van.
Átnézte pontról pontra, ami jól volt, pipálta, helyenként kérdezgetett. Egy helyen kihúzott valamit, egy helyen utánaírt egy infót. Különösebben nem volt más gond.
Az utolsó munkahelyem időintervallumát illetően kérdezte, hogy ezt tudom-e igazolni valamivel. Másodpercet gondolkoztam, hogy úristen!; de aztán eszembe jutott, hogy hát hiszen a munkaügyis dossziémban mindig ott hordom a MILL-lapomat, igen, hát hogyne tudnám igazolni!
Úgyhogy bevette a MILL-lapomat is, megbeszéltük, hogy azt majd vissza fogom kapni.
Ezt követően mondta, hogy az első körön túlvagyunk, majd várható egy végzés, amelyben a bizottság előtti megjelenés dátumát is fogják közölni. Ezek után eljöhettem! Hurrá, ezt is kipipálhatom végre.
Elállt az eső is eddigre. Kint elkezdtem visszafelé sétálni az Erzsébet utcán, gondolkozva azon, hogy hogyan is kéne most hazamennem, milyen járművel, mikor megláttam egy buszmegállót. Azonnal eszembe jutott, hogy hát ez a 30-as egy megállója épp hazafelé. Minden összejött!
Leszállva bementem a 100-as boltba, vettem ezt-azt, majd itt a környéken eddig nem látott dolgokat fotóztam.

 
Otthon, miután elrendezkedtem, nagy ambícióval kezdtem hozzá a mosásnak. Két színes és egy fehér mosást csináltam, teregettem; épp csak hogy elfért...
Megnéztem az Elif 109.-et, István telefonált.
Ja igen, ma volt Valentin-nap. Kaptam Istvántól netes képeslapot, szép képeket ide-oda. Én is küldtem neki.
Este még a BK, Szulejmán volt hab a tortán.
Esztertől hosszas, kedves hálalevélben megtudtam, hogy megkapta a csomagomat, és nagyon-nagyon örült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése