Mammográfia és UH

Ismét a szokásos, jelenések előtti rosszul alvás, Haramia hajnali különszámával.
A megszokott rendben való szünet nélküli tennivalók, készülődéssel egybekötve.

Negyed 10 körül már a buszhoz igyekeztem. A 22-es mostani életemben meglehetősen komplex járat, ezt "használom" Kenézybe, Jerikóra, Klinikára. Már leszálltam róla a Kertvárosnál, s lassan bandukoltam a rendelő felé, hiszen bőven volt még idő. Csörgött a telefon, Popika érdeklődött. Mint kiderült, már ő is a rendelő felé tart, csak ellenkező irányból. Háromnegyed 10-kor találkoztunk a rendelő előtt, egyikünk sem várt a másikra, ez akarva sem sikerülhetett volna pont így.
Bementünk, bejelentkeztem a recepciónál. Megállapítottuk, hogy irtó sokan vannak, szinte alig volt üres szék. Azért ültünk szerencsére, és akármilyen sokat kellett várni, így már nem is telt lassan az idő. Soha nem tudunk olyan sokáig együtt lenni, hogy kifogynánk a beszélgetésből...
11 előtt szinte már szólítottak is a mammográfián. Természetesen nem úsztam meg a röntgenezést, ugyanolyan vízszintes és függőleges irányban szétlapító vizsgálat volt, mint máskor. Azért én szóltam, hogy esetleg most érzékenyebb leszek -- de magától is észlelte az asszisztens a tényállást és mondta is sorban, miken vagyok túl. Mondta, hogy a beszorításnál szóljak, mi az, amit még elbírok.
Így is történt, nem volt vészes. Öltözés után kint átültünk az UH-os folyosó székeire, szerencsére volt még két egymás melletti üresen. Itt kevesebb a szék, hamar betelik a várórész.
Közben Popikával azzal szórakoztunk, hogy tanítgatott az én okostelefonommal fotózni. Ő seperc alatt megtalált rajta mindent, amikről én azt sem tudtam, micsoda és hol van... Szóval itt meglepetés volt, hogy két gyönyörű karácsonyfa is állt, egyik a mammográfiai, másik itt, az UH-s részen. Az első lilába volt öltöztetve, a másik pedig fehér-ezüstbe, de nem ám akárhogy, hanem horgolt és keményített csipkedíszekkel. No, ezen a fán fotózgattunk díszeket, mert ott állt épp előttünk. Szerencsére Popika sem találja az ilyesmit borzasztó cikinek, mint ahogy valóban nem dőlt össze a világ. Az idő is jobban telt.

Bő fél óra elteltével szólítottak az öltözőbe, ahol kivártam az előttem bent lévőt, majd én következtem. Ott volt az a doktornő is, aki tavaly kiszűrte ezt az egészet és a biopsziát is vette, de egy másik végezte a vizsgálatot, viszont ő is ott állt, figyelt és konzultáltak.
Igen alapos vizsgálat volt. Mindkét mell alatti vonaltól nyakig fölfelé átvizsgáltak, értve ezalatt a felkar belső oldalait is. Szinte fürödtem a zselében.
Istennek legyen hála, nem találtak semmi rosszat!
A jobb mellben az a 15 éves fibroma megvan, ugyanabban a betokozódott állapotban. A műtött és kezelt bal pedig ödémás. Rákérdeztem, hogy ez ellen mit lehet tenni, a válasz az volt, hogy nincs vele tennivaló, ez a kezelések hatása, és idővel majd fel fog szívódni. Hangsúlyozva, hogy MINDEN RENDBEN VAN!, köszöntek el tőlem jó egészséget kívánva és az ambulánslapot kezembe nyomva. Egy rakat papírtörlő volt az ajtónál, melyből szükség szerint vehettem el. Szokásomhoz híven túl szerény voltam, kétszer annyit kellett volna vennem... merthogy töméntelen volt az a zselé, ami beborított. Még egy jópár pzs-t is felhasználtam, de tízszer annyi is lehetett volna, nem nyelte volna el. De hát ez legyen a legkevesebb! Kint leültem Popika mellé, és áttanulmányoztuk az iratot. Megnyugodva mentünk át előre a kabátjainkhoz. Míg Popika ivott egy kávét, én csináltam az ottani fáról is pár fotót az okossal. Már azért jóval kevesebben voltak.

Eldöntöttük, hogy Popika is az "én buszommal" jön, és bemegyünk a Tescóba. Hamar jött is a busz, s mi a Tescóban szétváltunk, elbúcsúztunk -- ő bement vásárolni, én viszont csak kaját vettem elvitelre, utána meg pénzt vettem fel.
Nemsokára buszom is jött, s nagy sikerélménnyel mentem haza.

Szilvi ezalatt kiporszívózott, valamint a konyhai beépített szekrényben és a "padládában" rendezkedett, szortírozott, selejtezett, likvidált. Jóóó nagy kupi volt a konyhában, és több nejlonszatyornyi szemét. Vagy hatot lezúgatott később a ledobóban, ügyesen. Semmi csörömpölés nem volt...

Telefonált anyám, később telefonált István.
A kajám Dubarry csirkemell volt rizzsel és céklát vettem mellé. Két napig ebédeltem ezt az egy adagot úgy, hogy kétszer Haramia is jóllakott (és nyilván nem rizzsel), valamint maradt rizs, amit Szilvi megevett valamihez. Úgyhogy fölöttébb gazdaságos a dolog.

Dani is érdeklődött, beszámoltam neki cseten. Ja, az okostelefonnal készített képeket sikerült gépre tennem, teljesen magamtól valahogy rájöttem. Mégpedig Istvánnak átküldtem messengeren, és onnan lementegettem magamnak a sajátgépre...
Ezután este Dani átjött és hozott az okosba SD-kártyát, hogy szükség esetén többet lehessen vele fotózni, mintha a telefon a saját memóriájába mentené azt a pár képet... valamint egy csomó infót, hogy mit és miért, hogyan; valamint átvettük, hogyan is kell fotózni, meg hát a beállításokat, és hogy hogyan kell USB-vel feltölteni a gépre a mobilos képeket.

Megnéztem a tegnapi Elifet a BK után, és éjfél körül kapcsoltam ki a gépet, ráhagyva, hogy jó, hát frissítsen leállás előtt; mit tehetnék.