2018. december 31., hétfő

Pesten

6 előtt keltem, lerendeztem magam körül mindent, cicát, lakást, magamat; miközben pakoltam és sokadszor átgondoltam, mi mindent nem hagyok itt.
Kicsit aggódva szemléltem a cuccokat, de már az is megnyugtató volt, hogy nem esett semmi, nem volt jeges vagy csúszós az út... valahogy majdcsak lesz.
Szilvi is előmászott indulás előtt, neki is átadtam a fontos instrukciókat, főleg Honestyvel kapcsolatban.
8 után indultam a 30-ashoz, még elég sokat vártam, de biztos, ami biztos.
Le is ültem a sok cuccal a buszon, de nem igazán kényelmes amúgy hátizsákkal, eléggé feszítve kell magam tartani.
Az állomásban nem tartózkodtam túl sokat, csak épp vettem egy szalámis zsömlét, aztán inkább kimentem a peronra, mert jobb időben az aluljárón túllenni. A sok lépcső le meg leginkább fel a legmegterhelőbb, főleg sok cuccal. Én nem is tudom, hogy gondolhattam én még egy évvel ezelőtt, hogy ezt abszolválni tudom, mert biztos, hogy nem! Úgyhogy szerintem tavaly az István influenzája emiatt nem volt véletlen. Valami őrangyal vagy ilyesmi közrejátszhatott.😇
A vonatom nem késett, és kipipálhattam a félelmeket: megláttam a kocsiszámot és jó helyre szálltam, valamint több-kevesebb manipulációval valahogy két karral fel tudtam magam húzni válltáskával és hátizsákkal, miután a nagy szatyortáskát előre felnyomtam... (azért nem bántam, hogy vége lett...)
A páros ülés ablak felőlijén szerencsére nem ült senki, nem volt tehát vita tárgya; de alighogy kezdtem lepakolni, már meg is jelent a "padtársam", egy hölgy. Mögöttünk lévő kettes ülésen a nagy gyerekei utaztak, ő pedig szinte egész úton vagy velük társalgott, vagy telefonálgatott és játszott, úgyhogy megnyugodhattam afelől, hogy nem kell beszélgetni. Én is elmélyedtem egy másfél évvel ezelőtti rejtvényújságomban, ahol lényegében a megérkezésig megfejtettem annak háromnegyedét.😊 Szolnok körül magamévá tettem az állomáson vett szendvicsemet is, és ezenkívül legfeljebb a tájban gyönyörködtem.
Püspökladányig nem volt miben, mert akkora köd volt, hogy amúgy sem látszott semmi; de aztán egyszerre csak eltűnt a köd, sőt, Szolnoktól már napsütésben haladtunk.
Fél 12-re, időben ért be a vonat a Nyugatiba, ahol István már várt.
Örömmel üdvözöltük egymást, majd a WestEndbe mentünk. Időnként észleltem, hogy István nem igazán érzékeli, hogy már nem rohanok úgy (főleg ennyi cuccal), mint a régi szép időkben; mert mi ketten aztán tényleg tudtunk haladni ezerrel! De lassacskán elkezdett igazodni ehhez a tempóhoz, sőt, egy idő után már a nagy tatyót is elvette, amit nem mondhatok, hogy rosszul tett.
A mosdót felkeresve kicsit tán jobb lett, utána megbeszéltük a menetrendet.
István ragaszkodott hozzá, hogy -- állítólag "legyen valami ajándék", amit kötve hittem, hogy ezen múlna, ismerve őt!😉 -- menjünk be a Deichmannba nekem sportcipőt venni, mivel a meglévőnek a balja a tetején kiszakadt (most bakancsban jöttem, nem abban).
Nyilván ragaszkodtam az ottani legolcsóbb kategóriához, azért nekem az is bőven jó egy D.-cipőnél. Sikerült végül is, és nem kellett, csak egyet próbálni. Elég húzós az azért ennyi cucc mellett, kabátban, bakancsot bontogatva; nekem alapból otthon sem mániám a próbálgatás. Sőt, ki nem állhatom, ruhaneműkkel sem. Amit csak lehet, anélkül szoktam megvenni.
Aztán az egyik C&A vagy hasonló nevű üzletben (mindig keverem ezeket) vettünk egy sztreccsfarmert, ugyanazon a 2600-as áron, mint szokott lenni néha otthon a  Lidlben; szóval tényleg jó áron.
Ezután mentünk ebédelni, mert azért vigyázni kell, ki ne fussunk az időből. Elvileg a boltok nagyrésze 2-ig van nyitva, de vannak, melyek már odaérkezéskor is be voltak zárva. A Spar van 4-ig nyitva csak.
A kajálást meg kellett tervezni, mert bár hatalmas az asztalokkal berendezett tér, de őrült tömeg volt. Egyszerűen jó sokáig csak keringtünk, és nem akadt hely. Ahonnan felálltak, nem érkeztünk oda idejében -- már másik oldalról elfoglalták.
Úgyhogy nem várakozhattunk ott cuccokkal, kabátokkal, kajás tálcákkal a kezünkben! Én leültem, mikor elcsíptünk egy felszabaduló asztalt, István pedig elment megvenni a kajáját. Mikor visszajött, akkor pedig én mentem el venni valamit magamnak, István persze ideadta a rávalót.
Rántott csirkemellet ettem rizzsel és csemegeuborkával, István pedig sült halat rizzsel, utána pedig az enyém maradékát...😊


Mikor végeztünk, bementünk a Sparba, mondván, hogy nekem kaját vegyünk még mára és holnapra, mert István vett magának előre két kínait, neki most venni nem kell. Tök jót találtam: 3 db-os, egyenként max. 10 dkg-nyi franciasalátát, egyik közepén egy fél szelet sonka összetekerve, másikon egy kétcentis ruszlidarab, harmadikon pedig egy főtt-tojás-karika. Holnap délre pedig egy tál kocsonyát választottam. Az egész kijött 1300-ból, büszke voltam magamra, hogy ezt felfedeztem.
Ezután István még az aluljáróban vett pár jegyet a részemre, de ma nem is kellett, mert a Ferdinánd-hídon át gyalog mentünk haza.
A cicák úgy fogadtak, mintha közben nem is teltek volna el évszázadok. Azonnal fel lettek spanolva, főleg Murcos. Amazonkán már nagyon látszik a kor, de azért jött-ment, sertepertélt ő is. Amúgy ő már tényleg jobbára csak szunyál. Ha Murcos mindenáron rágja a fülét és zaklatja, akkor pedig morgás van és fújás Amazonka részéről, és a remény, hogy hátha békén hagyja.
Murcos maga a kész tökély, szokás szerint nem győztem csodálni. Ő is már 6 éves, talán már 7 is lesz tavasz körül... úgy telik az idő... Szép, nagy, erős, nyúlánk macska nemes, hosszúkás arccsontozattal, gyönyörű bundával és szemekkel.
A probléma csak ezután tudatosult: Istvánnál nem volt jó a fűtés. Azazhogy betojt a konvektor, és nem volt fűtés. Szerinte addig jó volt, ő már itthon van egy hete, és állítólag folyamatosan ment a fűtés. Nyilván tudta a szerkentyű, hogy én megyek úgy 2,5 év után, és most kell beadnia a kulcsot.
Órákig próbálgatta, zakatolt vele, néha be is gyulladt, olyan 2 percre max.
Hát, mi tagadás, ez eléggé gáz volt azért! István beüzemelte a hősugárzót, ami egyébként az egyébként is jéghideg fürdőszobában szolgál, így végül is két réteg ruhában és takaróval el lehetett lenni, de az az igazság, én annyit nem ültem a kezemen, mint ezekben a napokban. Egyáltalán nem vagyok hőségimádó, mint köztudott, és otthon sincs télen meleg, de azért van 21-22 fok, és lehetne több is, ha feltekerném 5-ösre, sőt anélkül is lehetne jó ablakokkal több is. De ez azért elég brutális volt...😰
Az is szóba került (és még csak nem is én mondtam), hogy ha végképp nem bírom, hát hamarabb hazajövök, végül is csak a helyjegyet kell kicserélni... Örültem azért, hogy ez is opció, és nem én indítványoztam, hiszen én féltem volna, hogy megbántom vele.
Mindenesetre nem én lennék én, ha nem határoztam volna el, hogy mi mindent kibírtam már, ahhoz képest egy kis fagyoskodás már semmi -- kitoljuk a tűréshatárunkat, és végül is csak pár napról van szó. Istvánnál amúgy sem túl kényelmes úgy általában bármi, tehát bizonyos fokú nomádság akkor is van, ha netán van fűtés.😱

No, haladjunk.😊
Pár órára egész felejthető lett a dolog, legfeljebb néma imáimba foglaltam a hősugárzót, hogy legalább az ne adja meg magát, mert akkor végképp vége.
Kipakoltuk a karácsonyi ajándékainkat, és kölcsönösen örvendeztünk a sok meglepinek.
István most is elhalmozott jó macisan, nem kellett volna attól tartani senkinek, hogy tényleg nincs mit "a fa alá tennie" a ma vett holmikon kívül!



A nagy dobozban volt szinte minden a ma vetteken kívül, nagy ötlet volt már csak csomagolás szempontjából is!
Még a nyári pennys pontgyűjtéses akcióból várt rám három plüss!
Azonkívül 4 hajfesték, egy képregénykönyv, két edényfogó (stílszerűen cicás és baglyos!), két kedves hűtőmágnes, egy Ferrero Rocher és egy After Eight csoki... a ma vett cipő és farmer; na és amitől lehidaltam: pont egy ugyanolyan túrabot, mint amilyet Danitól kaptam! Őrület...🙈
Néhány részlet:


Az ő ajándékait sajnos, nem fotóztam le csomagolás előtt, de mondjuk, nem is ilyen látványosak.
Egy meleg pulóver, néhány boxeralsó, néhány thermozokni, egy óriás táblacsoki, két csomag kávé, három darab antológia és a két új rajzom keretben. Ja, és Szilvi küldött még egy szatyor édességet.
Délután felhívtam anyámat, mert pár napja nem beszéltünk.
Ő amúgy is tele van aggódással mindig, mikor Pestre megyek, mert a vonattal nyilván biztos akkor lesz valami meg ilyenek. De mióta ilyen hadilábon állok az egészséggel, azóta meg pláne. Nem mondaná, de én tudom, hogy azért is aggódik, hogy vele mi lesz, ha bármi lenne és nem vagyok otthon.

Már délután elkezdtünk filmeket nézni, amit úgy hajnali 2-ig folytattunk.
Először a Kutya-macska szerelem, aztán a Hihetetlen család 2., majd a Péter nyúl volt porondon.
Még régebben kértem Istvántól A múlt árnyékában c. szlovák sorozatot megszerezni, amit onnan ismerek, hogy nyártól, ahányszor anyámnál voltam, ő ezt minden délután szerette megnézni, és mivel 160 részes, nemrégen lett vége. Amennyit beleláttam, amikor nála voltam, nekem is bejött ez a film.
Szóval István elkezdte letölteni, és most itt elkezdtük nézni. Mai nappal túljutottam az 1--5. részen.
Még néztük jóval éjfél után a Kubo c. animációs filmet, de ebben már néha kissé kiakadt a figyelmem...😊

Este megettem két virslit tormával, és megbontottuk a pezsgőt. Végül is nekem kell meginni az egészet, jó, ha idejében nekilátok.😄 István ilyenkor kölyökpezsgőt iszik, azzal szoktunk koccintani is. Figyeltünk az éjfélre, leállítottuk a filmet, koccintottunk, Himnusz stb.
István kihasználva, hogy ilyenkor hivatalosan is szokás enni, természetesen evett bőségesen. No, énnekem ilyen alapon mindennap szilveszter van, jól kinéznék, ha mindig ennék éjfélkor, csak mert az ember fenn van és megéhezik.😄😄
Éjfél után azért hideg ide vagy oda, mégiscsak lezuhanyoztam, valamennyire az is felmelegíti az embert. A pizsamára viszont felhúztam a bemelegítőt, István is ezt tanácsolta... sőt még zoknit is húztam, de attól később megszabadultam, mert a hősugárzó miatt azért nem ment le annyira a hőmérséklet, hogy muszáj legyen elviselni.

Boldog új évet mindenkinek!


2018. december 30., vasárnap

Készülődés

Szilvitől kaptam két fotót Bencusról, eddig még nem is láttam őket. Azt mondja, a karácsonyi ajándékhoz járt volna, csak elfelejtődött.
Mindegy, az ilyesminek mindig örül az ember!😊
Szép nagy "fiúcsecsemő" már Bencus. Olyan magas, már túlér az anyja vállán. De arcilag még csecsemő nekem.😊💗 (Bár őszintén szólva néha még a saját gyerekeimre is csecsemőként gondolok, sőt, Honestyt is szoktam ezzel a szóval becézgetni...😀 Tök jó szó! Mikor Szilvi megszületett, akkor szoktam rá, és azóta szünet nélkül "csecsemőzöm". Benjamin Spock Csecsemő- és gyermekgondozása tehet róla, sokat forgattam, akkoriban az volt az etalon. Minden második mondatban szerepel a szó, és néha szó szerint alkalmaztam a benne foglaltakat, hangosan mondva, hogy ezt meg ezt tesszük a csecsemővel. Maradandó, az tény.😄


Délelőtt előszedtem a "hordozóimat" az utazáshoz.
Csak kis hátizsákom van, ezért az nyilván nem lesz elég, abban a saját kevés cuccom jó, ha belefér. Ezért muszáj a nagy baglyos, sparos táskát vinni, így is kétharmadig lett a díszcsomagolt ajándékokkal. Három antológiát mégiscsak a hátiba kellett tennem, mert nagyon megnehezítette volna a szatyrot. Nem mondom, hogy használ nekem ez a rengeteg cucc, és csak imádkozni tudok, hogy valahogy tudjak felmászni majd a vonat függőleges lépcsőjén... de hát nem tudok mit csinálni.
Ezeket pakolásztam térülve-fordulva a nap folyamán.
Nyilván elég sok cuccot majd reggel tudok elrakni, mert még használom, de amiket meg lehet oldani -- pl. a gyógyszerek, piperék -- ott célirányosan inkább kipakolom előre, ami kell még, a többit meg elrakom.

Hajat mostam, fotóztam a tegnap készült rajzokat.
Édes-savanyú csirkemellet készítettem, és rizset hozzája.
Szilvi bevállalt egy porszívózást, ennek nagyon örvendeztem.😊
Délután megnéztem a Dunán a Noszty-fiú esetét Tóth Marival.
Igyekeztem, hogy ha lehet, ne 2 órakor feküdjek már le, úgyhogy éjfélkor már sikerült, bár egy jó ideig még nem sikerült megszűnni...
Még a pokoli év óta nem utaztam Pestre, úgyhogy nem csoda, hogy kicsit aggódom, hogy hogy lesz.

2018. december 29., szombat

Bagolyles és tündérrajzok

Már az ébresztő előtt magamhoz tértem, fél 6-kor. Lerendeztem a macskát, és úgy reszkettem a hidegben, álmos is voltam, hogy bevallom, visszabújtam az ágyba... Ha hamar visszaaludni lennék képes, kihagytam volna a mára tervezett programot, és minden bizonnyal nagyon bánnám.
De kizárt, hogy én ez esetben vissza tudnék aludni, bár nagyon húzott az ágy... Lényeg, hogy 6 előtt erőt vettem magamon, felkeltem, és túlestem az ébresztős fázisaimon, valamint gyorsan igyekeztem felöltözni rendesen, nehogy megint visszabújjak...


A tervezett indulás időpontjában készen is álltam, 7.50-kor indultam a 22-eshez. Leszálltam a Füredi útnál a Böszörményin, majd saccperkábé a Malompark mögé kerültem, azt gondolván, hogy ott hátulról közelebb leszek a célhoz. Mivel nem ismertem konkrétan ezt a találkozóhelyet, ezért is találgattam, de előtte térképen kinéztem magamnak, hogy ha mást nem, a Füredi úton kigyalogolok az Egyetem sugárútig, azon megyek balra lefelé, és egyszer mindenképp odaérek. Időm pedig bőven volt. Mivel csak két 22-es megy egy órában, ezért nincs sok válogatási esélyem: az egyikkel túl korán, a másikkal túl későn érkeznék. Az elsőt választottam, mivel a helyszínt még úgyis keresgélni fogom, gondoltam.
Az útlevágás nem jött össze, s az időbe is vígan belefért, tehát visszagyalogoltam a Füredi útra, és a terv szerint bóklásztam előre, az Egyetem sugárúton szintén.
Szándékosan lassan haladtam és közben figyeltem. Túl korán egyáltalán nem akartam érkezni. Nagyon sokan autóval szoktak a helyszínekre érkezni, azok pedig nemigen kapkodják el.
Mikor felfedeztem a helyszínt, még körbe is jártam egy tömböt időhúzás gyanánt, így fél 9 után olyan 10 perccel érkeztem. Akkor már volt ott vagy 20 fő, ismerősöket is láttam, innentől már elvan az ember és nincs semmi gond.
Majd' félóráig még gyülekezés és beszélgetések zajlottak. Megtudtam, hogy tavaly ilyenkor is volt már bagolyles; én egyelőre azt sem tudtam, konkrétan hova is megyünk, de állítólag itt a Sestakert utcán (valaki más Poroszlayt mondott) egy udvaron, a ház mögött van egy óriási fenyőfa, mely télen a baglyok menedékéül szolgál. Mivel a városban melegebb a hőmérséklet, télire idehúzódnak, majd márciusban visszamennek az erdőbe, s ott költenek.
Végül elindultunk, és egy darabig csak sétáltunk, nyilván célirányosan.
Sajnálom, hogy nem ismerem jobban ezt a városrészt gyaloglós szinten (buszokkal nyilván sokszor átmegyek rajta, de attól még nem ismerem), meg hogy ennyire csapás vagyok tájékozódási szinten, mert végül is nem sikerült rájönnöm, hol vagyok, melyik utca udvarán.
Az biztos, hogy mivel ez zárt udvar, engedélykérés nélkül nem igazán juthat be ide az ember, azt ilyenkor nyilván rendezik előre a szervezők.
A vezetőnk még a gyülekezésnél elmondta, hogy reggel, mielőtt idejött, lecsekkolta a helyszínt, és 12 baglyot számolt meg. Remélhetőleg mi is látunk valamennyit.
Egyszer csak ott voltunk a hatalmas fenyő alatt, ahol bő félóráig örvendeztünk a felfedezett madaraknak. Nem volt egyszerű, mert magas a fenyő, lombozata is van, és hát az ember szeme is távol áll a megfelelő látástól. Ez vonatkozik a fényképezésemre is: túl kicsi egy kis kompaktgép ahhoz, hogy olyan távolságra, lombok között jól látható legyen egy bagoly.
Egyébként így is volt 1-2 berzenkedő lakó, akik "részletesen" felháborodtak, hogy mit keresünk az udvarban... s az engedélyre kellett hivatkozni. Annyira irigylem az ilyeneket, hogy ez nekik a legnagyobb problémájuk! Mert ha lenne nagyobb is, eszükbe nem jutna ágálni a természet, állatok szeretetére alapuló eseményen. Hogy nem látják meg benne a jót, és imádják a hangjukat hallatni, szerepelni; hogy egyáltalán előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű ártalmatlan, pozitív esemény fölött ŐK ítélkeznek.🙈
Az időjárás minden várakozáson túl tett. Tegnap még egész nap esett az eső, és a tegnapi állatkertes program eszembe jutásakor nagyon hamar elhessegettem a részvételes gondolatot a csúnya idő miatt. Ehhez képest ma szenzációs idő lett. Nem elég, hogy szél sincs és eső sem; de még a nap is kisütött!
A következő 4 képen 3 bagoly látható az ügyes szeműeknek.😊
Természetesen megértem, ha nem vehetők észre, én is csak jelenlévő fotósként tudom.


Jómagam négy baglyot fedeztem fel, de mások többet is.
Én a gépemmel erre voltam képes, de mivel többen voltak alkaromnyi objektíves gépekkel, később érkezett az oldalra tőlük kép (A. Pálma fotója):


Mindenesetre sok hasznos ismeretet hallgathattunk a természettáras vezetőnktől, nemcsak a baglyokról, de a bagolyköpetet is szakszerűen bemutatta, melyek a fa alatt bőségben megtalálhatóak voltak.
Itt két olyan fotó Ibolya által, melyen baglyozunk:


Ezután gyaloglás következett. Elmentünk az Egyetem térre, onnan az erdőn át a Békás-tó környékére, ahol két madáretetőt feltöltöttünk. Én is vittem egy doboz madármüzlit, most rutinos okosként volt annyi eszem, hogy nem viszem kilószámra, s aztán nem tudom megbontani, mert akkor nyitva marad a zacskó, és fotózni sem tudok, ha kézben kell fogni.
Ezek a kis apró dobozok a fán nem etetők, hanem odúk.


Egyik etető közelségében találkoztunk ezzel az etetőapparáttal, mely nem az egyesülettől ered, viszont bárki gondoskodhat a madarak etetéséről, igen ötletes szerkentyű.


Ilyen gyönyörű időnk volt, és lám, januárban is lehet természetfotózni.😊


A Békás-tó környéke is csodaszép volt, a rengeteg vadkacsával igazán látványos!


Ezután a társaság zömének befejeződött a program, a többi szabad választás volt -- vagyis innen, akik maradtak továbbra is, átmentünk a Pagonyhoz, ahol annak oldalánál besétáltunk az erdőbe, hogy a másik két etetőt is feltöltsük.
Fantasztikus út volt, minimum 3-4 mókus játékát figyelhettük a fák törzsein és ágaik között. Persze fotózásilag megint csak labdába sem rúghattam, de akik profi fényképezővel jöttek, azok sok szép mókusképet csinálhattak. (A. Nikolett fotói)


Az etetők körül általam soha nem látott forgalom zajlott! Ezernyi csodaszép kis szárnyas sürgölődött, egy darabig közel sem mentünk az etetőkhöz...
Aztán mégis, hogy teljesen feltöltsük előbb az egyiket, majd a másikat. A saját eleséges dobozom tartalmát eleve négyfelé igyekeztem osztani, hogy mind a négy etetőnél tudjak adni.


E fotókat is berakom ide, ezeket Ibolya és Zoli fotóiból töltögettem le, és nyomokban fellelhető vagyok.


Az utolsó etetőnél elbúcsúztunk, boldog új évet kívántunk egymásnak. A többiek visszafordultak, amerről jöttünk, én pedig egy -- eddig minden programon, melyen részt vettem, ő is ott volt -- hölggyel ellenkező irányban indultunk el, mivel ő mondta, hogy ezen lehet kijutni a Pálmához.
Hamar jött a villamos, de azért előtte még újra megnéztem a festett/faragott baglyokat (vagyis... a másik valószínűleg nem bagoly):


Ülve utaztunk a Kistemplomig, közben beszélgettünk. Ott leszállva boldog új évet kívánva elváltunk.
Én pedig már jól elfáradva -- csaknem fél 1 volt, ha azt veszem, 4 órás gyaloglós program volt! -- a Széchenyin mentem a buszmegálló felé, mikor eszembe villant, hogy jesszus, nekem nem is kellett volna leszállnom! Hiszen meg kell vennem a vonatjegyeket Pestre. No, ezt jól benéztem...
Nem lett volna egyébként még sürgős, holnap is simán feljöhettem volna a városba... de ha már itt vagyok, jó lenne túlesni ezen.
Úgyhogy visszaporoszkáltam a villamosmegállóhoz, és várva egy tuját, kimentem az állomásra.
Megvettem 31-étől január 3-i visszaúttal a jegyeket, 8900 Ft-ért. (Szavam nem lehet, mert István elküldte rá a pénzt.)
Még megfejeltem az egész napot azzal, hogy végiggyalogoltam az utat a Széchenyin lévő buszmegállóig; és hát bizony már közel sem voltam olyan "fürge", mint a program alatt. Meglehetősen elfáradtam.
Épp ezért, hogy ne kelljen már még otthon nekikezdenem főzni, vettem a Mekiben egy sajtburgert és egy BigMacet. Utóbbit hazaérve befaltam, a sajtburgert pedig vacsorára, és meg volt oldva a kaja.
Rendesen fájt mindenem, de "nem panaszkodtunk és befogtuk".😊 Minden eltörpül az élmények mellett.

Letöltöttem a fényképeket és végigdolgozgattam őket. Igazán meg lehetek elégedve, csodás képeket sikerült csinálni! Összehoztam egy FB-os albumot, melyet később Ibolya is megosztott; tényleg örülhetek.

Éééééés... ezután még volt kedvem nekiállni, és István karácsonyi-névnapi ajándékait kiegészíteni két tündérrajzzal. Ceruza- és színesceruza-rajzok, miután már októberben is megajándékoztam két hasonlóval. Szerencsére előrelátólag megvettem régebben a két kis képkeretet, úgyhogy ha sikerül a rajzokkal végeznem, nem is kell egyebek után járkálnom.


Így néznek ki keretben:



Magam sem hittem, hogy ilyen eredményes napot tudhatok magam mögött.