2018. április 19., csütörtök

Temetőben Szilvivel

Ma is régóta tervezett elfoglaltságot pótoltam: temetőlátogatást.
Szilvi a gyerekelvitel és vásárlás után még befizetett két csekkemet a postán, és arra jött haza, hogy én már lényegében készen álltam.
Össze volt pakolva a temetői szerelés: szerszámok, flakonok, olló, kés, újságpapír, szemeteszsák, papírtörlők... és én is jó úton voltam a végkifejlet felé.
Múlt héten ejtettem pár szót, hogy ezen a héten temetőzni fogok, és hogy jó lenne, ha Szilvi is jönne, mert egyedül tán kicsit nehéz lenne nekem ez az egész. De nem konkretizáltuk le a napokat, mert az időjárástól sok függött. Ma pompásnak ígérkezett a nap, úgyhogy Szilvi is azzal jött, hogy na? Temető?
Úgyhogy vártam még akkor majd egy órát, míg ő is átgondoltan összepakol, és végre úgy fél 11 körül elindulhattunk a buszhoz. Mázlink volt, mert bár találomra indultunk, a 22-es hamar jött, s még ülőhelyünk is volt a sok cuccal.
Kiérve végignéztem a virágos bódékat, s két helyen vásároltam: 4 darab háromvirágos csokrot és 3 szál szóló gerberát, melyeket meg is drótoztak, hogy tartósabban álljanak. (Az utólag még pluszban vásárolt két hármas szegfűcsokorral együtt összesen 4500 pénzbe kerültek a virágok.)
Egy padnál átrendeztük a cuccomat, hogy egy belső műanyag tatyóból kipakolván, abban csak a virágokat lehessen vinni.
Itt készültek e képek.



 


Nagy szerencsémre én merészeltem egy szál pólóban elindulni, mert előre tudtam, hogy ha ilyen napos idő van, szinte nyári melegre lehet számítani, és kardigánt vagy kiskabátot nagyon nem szeretnék pluszban cipelni. Szilvi viszont inkább kardigánozik, mert ő képtelen ilyen átmenet nélkül pólóra vetkőzni, inkább megsül.

Apám sírjával kapcsolatosan felkészültünk a lehető legrosszabbra, látvány szempontjából. Mert pár év óta, amióta anyám nem tud már kijárni, mindig térdig érő gaz fogad bennünket. Olyan ciki időnként az az elhanyagolt sír, hogy borzasztó. Ahhoz, hogy ne legyen az, legalább egy-kéthetente ki kellene tudni járni, de erre nem vagyunk képesek, hiszen felér egy kirándulással és rámegy a nap is. Pedig amúgy szeretünk temetőzni, de akkor is.
Meg hát nem értünk hozzá. Nem tudunk veteményezni, ami locsolás nélkül amúgy sem sokat ér. Ezért akartuk már anyámmal is a kijárni tudása vége felé megoldani a sírproblémát borostyánnal, kövirózsával. Eddig nem igazán sikerült, a borostyánból mostanra annyi lett, hogy vagy négy helyen látszik egy-egy kis borostyándarab. Az apró kövirózsa-szerűség még szintén mostanára kezd apró foltokból terjedni. Ilyenből rengeteg van itt a sírok között, onnan szedte fel anyám is.
Tavaly nyáron mégis hatalmas zöld gaz, mindenszentekkor pedig magas és terjedelmes mennyiségű száraz gaz fogadott bennünket. De valami történt mégis, mert most, hihetetlen, de alig volt gyom. Úgy látszik, a gyerekeim eredményes gazolást hajtottak végre novemberben, amikor két-két kézzel estek neki a száraz gyomoknak, mivel most itt közel sem azzal találkoztunk, mint a jópár legutóbbi alkalomkor.
A sír lábánál van egy évről évre megújuló, alacsony, bokorban lévő növény, hosszú, sásszerű levelekkel, melyek között később fehér, csőszerű virágok szoktak lenni. Nem tudom a nevét. No, ez novemberben úgy ki volt száradva, hogy legalább kétharmadát ki kellett tépkedni, ezt Bencus csinálta meg. Most csodálatosan dús és formás, friss zöld csomóban díszlik a sír végénél.
Úgyhogy itt rengeteg melóra számítottunk, ehhez képest kellemesen csalódtunk.
No jó, így is itt volt a legtöbb munka, de tízszer ennyi volt a pakliban.
Keresgélve kellett gazolni, apró, nem odavaló zöldek közt matatni. Elszaporodott az apró kövirózsa-szerűség, a fejnél két lapulevelű, lila virágú növény is megmaradt, továbbá felismertem a primula leveleit. A többit menesztettük. Remélem, legközelebb sem lesz ennél sokkal gazosabb!
Szilvi még szedett fel az útról féltenyérnyi széles kövirózsatelepeket és a sírra legózta. Ezeket nem is kell vetni, idővel maguk is elszaporodnak.
Én csak hordtam és hordtam a vizet. Előbb egy ötliteres flakont találtam, majd kerestem hozzá még egyet, hogy akkor már ne legyen a kúthoz ide-oda járkálás közben fél karom kihasználatlan. Legalább tízszer fordultam, jól megöntözve a sír földjét.
A vázából a trutyikat elhordtam, meg az összegyűjtött gazt és szemetet is, miután Szilvi a sírhoz húzott egy kukát. Friss vizet hoztam a kupákba, de ugye, csak egy hármas csokor volt ideszánva. Hamar észleltük, hogy ez így ide nagyon kevés valahogy. Ha már a sír olyan, amilyen, ez az egy, kicsi gerberákból álló csokor nem elég. A többi virágunk mind ki volt számolva, csak ebbe nem gondoltam jobban bele, hogy ennyi ide majdnem nulla valahogy. 
Lemostam a bronztáblát, elhordtuk a tönkrement üvegmécseseket; majd megbeszéltük és úgy döntöttem, hogy kimegyek és veszek még két hármas csokor virágot, hogy tényleg nézzen valahogy ki ez a sír. Szilvi mondta, hogy addig ő itt ellesz, sepreget és tisztogat még.
Így is történt, kigyalogoltam a virágbódékhoz, és miután végignéztem az összest, kiderült, hogy a hármas gerberák elfogytak -- nyilván lett volna, ha megvárom, míg díszítik és összekötik. Ugyanakkor láttam egyik helyen, hogy szép, nagy fejű szegfűkből álló csokrok viszont vannak, úgyhogy két ilyet választottam, majd visszagyalogoltam a sírhoz.
A fejnél amúgy is három kupa van. Középen volt a gerberacsokor, így köréje pakoltam a szegfűket. Mindketten egyszerre konstatáltuk, hogy NA! Így már mégiscsak más!
Lassan összepakoltunk, mondván, hogy kész, ebből most többet nem tudunk kihozni. Viszont ehhez képest meg voltunk elégedve!:)

























Átmentünk az úton nagyanyámhoz. Szilvinek az a kedvenc sírja, tényleg most már kevés vele a meló. Míg én a száraz maradványokat elhordtam és a vizet kicseréltem, Szilvi leseperte a sírt. Elhordtuk a szemetet, vízbe raktam egy hármas csokrot, és már jól is nézett ki.:)














Tovább haladtunk. Nagyon tetszett egyébként a temető, tavasszal a közterületek és az utak szépen be vannak vetve, új kis fák virágzanak, és élénk, harsány, friss zöld minden!



Jucikánál láttuk, hogy karácsony óta még itt sem igen jártak. Szilvi leseperte a sírt, én lemostam Jucika márványszív-fedőlapját. Vizet hoztam egy kupába és beleraktam egy rózsaszín gerberát. Lenne körülötte még sok munka, de így is szépült.



Keresztanyámhoz mentünk utána.
Útközben Katóka néni körül csak megálltunk, Imre bá még nem tavasziasította a sírt, ami mindig és folyamatosan gyönyörű szokott lenni, végül is most is rendben van: fenyőágakkal van borítva.
Itt fotóztuk ezeket a virágokat:



Keresztanyám sírjánál mindig félek egy kicsit, mióta egyszer kicsapták a -- feltehetőleg már kb. félig tönkrement -- virágcsokrunkat a sírfedélre és úgy hagyták; hadd szárítsa bele nyáron hetekig az ötvenfokos nap a szép új gránitba... Ugyanis a beépített sírvázából az úgy ki nem eshet, szél ki nem fújhatja -- kizárólag emberféle tudta megtenni. Akkor nagyon ideges voltam emiatt, hogy ki a fene lehet annyira irigy és gonosz, hogy ezt megteszi. (Akkor volt új a sírkő -- már nemsokára egy éve lesz, hogy csináltattam --, és bizony, meglátszott a nyoma, akárhogy sikáltuk utána a fedelet.)
Most szerencsére nem történt ilyen. Elhordtam a szemetet, hoztam vizet, a plusz két flakont is lerendeztem és a sír háta mögé állítottam vízzel teli, hogy súlya legyen -- hátha meglesz még, ha majd kell plusz váza... Ezalatt Szilvi sepregette, majd lemosta az urnasírkövet. Most is ugyanolyan szép, mint újkorában. Talán a tavalyi garázdaság eredménye is halványult...













Beleraktuk a két hármas gerberacsokrot a vázákba. Sajnos, az egyik műanyag váza elrepedt... majd legközelebb venni kell, ha jövünk. Így két nejlonba fogtuk bele, és úgy raktuk a kővázába...
Nagyon jól nézett ki a sír, azóta is büszke vagyok rá, hogy én erre képes voltam két kemó között...

























Mikor itt végeztünk, odébb mentünk ennek az urnasírkertnek a parkrészébe. Gyönyörű itt egyébként minden, fantasztikus ízlésesen ki van építve. Egy padon megettünk egy-egy kiskalácsot, ittunk teát, hogy mégse kornyadozzunk egész nap étlen-szomjan.
Fotóztam még ezen a részen virágokat, többek közt nagyon sokféle árvácskát...





 


Ezután kifele mentünk a krematóriumig, mert csak onnan van esélyem eltalálni Ervinhez. Egészen biztosan, hogy keresztanyámtól Ervinig valahogy átlóban is el lehetne találni rövidebb úton, de az én nulla tájékozódási képességemmel inkább nem reszkírozom ezt meg!
A krematóriumhoz kiérve sűrűn ágaznak el sugárszerűen az utak, és itt sem mindig találom el, hogy ha az irány rendben van is, ennek két út is megfelel... és már máskor is a nem megfelelőn mentem be... mint ahogy most is... de hamar észrevettem, mert ahogy megláttam úgy 100 méter után távolabb az obeliszket, tudtam, hogy pontosan itt tévesztettem el a múltkor is, úgyhogy már fordultunk is vissza, és eggyel visszábbi úthoz mentünk. Azon már eltaláltunk... Szerencsére, ahol az útjelző már megvan, onnantól most már végre megtanultuk, hol kell keresgetni. Egyébként kicsit most is kerestük, topogtunk 2-3 soron belül, úgymond szinte körbejártuk... de végül is meglett a sír.
Ide már levágott flakonnal készültem, köveket is gyűjtöttünk bele előre, nehezéknek. Elmentem vízért, addig Szilvi leseperte a sírt. Beleraktam egy szál narancsszínű gerberát, kicsit "elbeszélgettem" Ervinünkkel... aztán elbúcsúztunk.






Itt az Ervin sírja körül gyönyörűek a fák, nagyon hangulatosak a színek... Muszáj volt párat fotózni. Érdemes rájuk kattanni.
A fentebbi csoportban van egy jellegzetes, különleges sír, melyről Szilvi biztos volt benne, hogy itt van valahol az Ervin sírja -- és tényleg, az utána következő szinkronban álló sír az --, mert ez a sír igen emlékezetes, ezért is raktam fel.

























 
Újból visszamentünk a krematóriumig, majd pont ellenkező irányban egy kb. ötperces úton lerendeztem Zolit is -- mostanra már sietni kellett, mert 4-re nem ártott volna visszakerülni a Tócósba, hiszen a gyerekért kell menni... Szilvi ide nem jött be velem, csak megállt az úton pakolgatni a cuccait. A levágott, kövekkel ellátott flakont is útközben folyattam tele vízzel. A sírhoz érve csak lesepertem azt, és odaállítottam az egy szál narancsszínű gerberás flakont vízzel a Zolit jelképező könyvhöz.


Ezek után már tényleg iparkodtunk kifelé.



Nagy szerencsénk volt, mert -- bár sopánkodtunk, hogy két perce mehetett el a busz és tutira jól el fogunk késni -- mégsem mehetett el a busz, ugyanis a következőhöz képest 10 perccel hamarabb jött! Tehát valószínűleg az előző késett. Ez most nagy mázli volt nekünk! És egy megállóval később le is tudtunk ülni, ami baromira ránk fért.
Ennek köszönhetően Szilvi csak kb. 5 percet késett az iskolából, de kivételesen észre sem vették, mert már 4 óra előtt ügyeletbe vitték őket egy osztálytársával, tehát még csak egyedül sem volt az öt perc alatt.:)

Én a macskakövesen haladtam csigalassan hazafelé, és a templommal szemben "megcsíptem" ezt a gyönyörű fát:








Otthon anyámmal jót telefonáltunk, aki nagyon örült, hogy megejtettük a temetőt! Ilyenkor részletesen be kell neki számolni, hol, kinél és mit csináltunk, hogy nézett ki bármelyik sír stb.
Megnéztem az Elif tegnapi részét, letöltöttem és feldolgoztam a fényképeket, cseteltem pár ismerőssel, Danival. Közben BK-t is néztem.
Nagyon kellemetes nap volt, eredményesen elfáradtam.:) Mondjuk, ez már egy hete mindennap így megy...:D De jó, mert újra él az ember.