2017. december 31., vasárnap

Szilveszter

Danival sokat cseteltem a nap folyamán.
Mivel ő még tegnap, szombaton is délutános volt, ráadásul tegnap este tudta meg azt is, hogy ma, szilveszterkor talán mégsem kell dolgozni, hanem kiadják szabadnapba, hát nem tudott tervezni semmit. Úgy volt, hogy ma délután 2-től este 10-ig dolgozni kell, ki a fene szervez munka utánra, kidögölve még programot?
Tehát visszavonták a melót, de egyedül szilveszterezik.
Én mondtam neki, hogy nincs abban semmi, én mindig szuperül elvoltam egyedül is akár, még ifjúkorban is, tényleg. Sőt, szerettem, ha néha egyedül lehetek; én soha nem voltam oda a kényszeres szilveszteri bulizásért, soha nem tudtam csupán azért vidámnak lenni és dínomdánomot játszani, mert szilveszter van! A kötelezőre soha nem tudtam beindulni. Így meg, lerobbanva, még véletlenül sem hiányzik. Istvánnal is mindig otthon szoktunk lenni, egyikünk sem kívánkozik el sehova.
Dani is mondta, hogy ő is tök jól el tud lenni egyedül, a három műszakos, túlórázásos évek alatt néha nagyon is hozzá kellett szoknia, kénytelen volt.
Mondta, hogy dél körül elmegy anyámhoz fát vágni és behordani. Ha van elküldendőm, feljön érte. Mondtam, hogy hogyne lenne, itt vannak a kajáspitlik, meg elég sok macskakaja.
Szilvivel begyűjtettem, tehát vett két 850 g-os konzervet és 2 doboz 12 tasakos kaját.
Dani beszélt anyámmal, és be is vásárolt neki, tehát már eleve fél hátizsákkal jött oda hozzám (krumpli, kenyér, só... ésatöbbit vitt neki) -- nem is hittem volna, hogy még innen is el tudja vinni a cuccokat. Hihetetlen, de miután itt kipakolt, újrapakoltunk, és befért minden! Feneketlen hátizsák!

Dani egyébként meglepetést is szerzett nekem.:)))
Kaptam tőle egy 14 darabos grafitceruza-készletet. Ilyet még nem is láttam: 12B, 10B, 8B, 7B, 6B, 5B, 4B, 3B, 2B, B, HB, 2H, 4H, 6H. Fantasztikus! Meg hozott 3 mázolóradír-ceruzát is, melyeknek az elkenés a reszortja.

 
Kérdeztem, de hát milyen ajándék, nincs se névnap, se szülinap... aszongya: újévi ajándék.:) Hogy rajzoljak sokat.:)
Ő is szokott egyébként...

Anyámnál kipakolt, vágott és hordott be fát.
Küldött egy fotót a gyönyörű makkáról:


István telefonált, egyelőre csak belefele megy a kórba, most már nem csak, hogy szüntelen csahol, hanem taknyol is. Újfent megállapítottuk, hogy a lehető legjobban döntöttünk, hogy elodázzuk ezt a talit. Nem lett volna semmi értelme, meg túl nagy rizikó is lett volna ez az egész. Ezen túlmenőleg neki se hiányzott volna, hogy nem tud pihenni, hanem engem kell körbeugrálnia.
Itthon Szilvitől még nem kaptam el, bár ő tényleg mindent rendszeresen elkövet és szed azért, hogy kilábaljon, és már nála sokkal jobb a helyzet. Itt is fennáll az elkapás, na de legalább helyben vagyok, nem kell, mondjuk, lázasan hazautazgatni; másrészt itt azért mi külön szobában vagyunk, a közös helyiségekben Szilvi nedves törlővel használ mindent. Úgy értem, amihez hozzáér, törli is lefele utána.

Katám tett javaslatot egy filmre, amit meg is osztott. Megnéztem: Mennyei csodák a címe, és nagyon szép film. Örülök, hogy láttam.
Szilvi lencsefőzeléket főzött, kegyetlen sűrűn, ahogy ők szeretik.
Tavaly ilyenkor ettem ugyanebben a szituban lencsét -- most ismételtünk.:) Tavaly ui. az én influenzám miatt nem utaztam Pestre... Valahogy az istennek nem akar ez nekünk összejönni.
Közösen vacsoráztunk, utána kölyökpezsgőt ittunk.



   



Olyan 8 óra körül raktam be az Abigélt, ami megrögzött hagyomány nálam abban az esetben, ha itthon vagyok szilveszterkor. Csudálatosan kitart hajnalig.:)
Igaz, az éjfél előtti órákban már zsinórban ment itt a tűzijáték. Egyik szebb, mint a másik. Igazán házhoz jön az utóbbi években ez az akció, egész ablakot betöltő, csodaszép tűzijátékok vannak.
Érdekes volt nosztalgiázni, hogy amikor beköltöztünk '84-ben a panelbe, milyenek voltak az első évek szilveszterei! Mindenki kint lógott az ablakokban vagy tolongott az erkélyeken, és őrülten dobáltuk kifelé a csillagszórókat! Emlékszem, micsoda pazar élmény volt ez annak idején! Még semmi petárda, csak a hitetlenkedést kiváltó szitu -- annyi ember a kanyarbelső lakásaiból kint az erkélyeken, boldog-boldogtalan, ismerős-ismeretlen boldog új évet kívángat, megy az őrült dudálás és tömegével röpködnek a csillagszórók...! Szép volt, na. Annak is megvolt a varázsa.

Nyilván éjfélkor megállok, és minimum egy óra hosszáig van bőven látnivaló. Akármelyik oldalon nézek ki, így a hetedikről fantasztikus látvány. A belvárosi látkép felett úgy tűnik, ötméterenként van tűzijáték. De rengeteg itt a lakótelepen, valamint távolabb, a nyugati városrész felé is. A leglátványosabb számunkra, ha közvetlen valamelyik oldali parkban vagy zöldrészen eregetik a tűzijátékot: na, az olyan közeli, mintha bejönne a lakásba, és fantasztikusan látványos.
Éjfélkor kölyökpezsgővel koccintottunk Szilvivel, Bencus már elaludt egy órája.
Danival is csetelgettünk, kívánva boldog új évet.
Utána befejeztem az Abigél hátralévő másfél részét, és kb. 3-kor feküdtem le.

Zenés kihívás

Zene. Varázslatosabb bármely mágiánál!
suzq kihívása, melyen 238. résztvevő voltam.


A címben olvasható mondatot Albus Dumbledore mondta a Harry Potter és a bölcsek köve c. műben, és milyen igaza volt. :)
A kihívás teljesítéséhez hozz egy könyvet, amihez valamilyen módon kapcsolódik a zene. Nem kell, hogy az egész történet erre épüljön fel, az is elég, ha csak megemlítik benne, hogy valaki épp zenét hallgat, koncertre megy, valamilyen hangszeren játszik, énekel stb. Teljes dátumos, kihívás kezdete utáni olvasásokat fogadok el, értékelés nem szükséges (de ha van, örömmel olvasom), elég csak az olvasási linket hozni, illetve egy (értelemszerűen a könyvből származó) zenével kapcsolatos idézetet.
– 
2017. 05. 14-én átvettem a kihívást. Igyekszem minden nap zöldíteni, ha 2-3 nap után nem kapjátok meg a kitüntetést, akkor valószínűleg figyelmetlen voltam/elfelejtettem, ez esetben nyugodtan írjatok! 
(Saját teljesítésem a jegyzetekben.)

Ehhez Velencei Rita: Kávé és krémes c. könyvét vittem, melyben igen gyakran van utalás konkrét zenékre, zenehallgatásra, úgyhogy nem volt nehéz idézetet vinnem.
Megkaptam a 319. plecsnit.

2017. december 30., szombat

Némi kaja beszerzése

Mára rádöbbentem, hogy mivel kimarad a több napos pesti út, ezért újratervezés szükséges.
Idáig nem foglalkoztam azzal, hogy mit fogok tudni megenni itthon pár napig, aztán rájöttem, hogy bizony kellene némi enyhébb beszerzést abszolválni. Már tegnap majd megőrültem, annyira belefáradtam, hogy semmi olyan nincs itthon, amit meg tudnék enni vagy kívánni. Pedig tényleg nem üres a hűtőnek az "én felem" sem, de nem megy semmi.
Folyton főzni nem éri meg nekem most úgy, hogy egyszer eszek belőle, aztán meg napokig imádkozok, hogy valahogy ne menjen már kárba, meg hát a hűtőben is foglalja a helyet. Úgyhogy kitaláltam, hogy vennék pár "egyszer használatos":) kaját, úgy biztos jobban ellennék, mintha kötelező lenne a saját főztömet napokig enni vagy elpocsékolni.
Ilyet meg leginkább a Tescóban lehet, a többi helyeken nem igazán van nagy választék.
Gyalog mentem, mert szombat lévén félórás buszjáratokkal nagy valószínűséggel az ember nem fog ki azonnali vagy rövid időn belül induló buszt.
Megállapítottam, hogy az istennek nem erősödöm. Olyan, mintha nem én lennék, a föld felett vánszorognék vagy mifene. Általában eddig még mindig kibírtam, de végig érzem magamban ezt a labilitást, gyengeséget, enyhe kóválygást és erőtlenséget.
Nem töltöttem most sem sok időt a Tecsóban, mert nem akarom kihívni a sorsot. Ha jön az ájulási probléma, ott nincs megoldás. Nincs hova lerogyni pár percre. Tehát igyekezni szoktam.
Behajítottam a kosárba három készkaját és egy ötös virslit is találtam nagy nehezen, ráadásul épp a bécsi roppanósból, aminek bizalmat szavaztam emlékeim alapján. Nekem egy pár is elég lett volna, azt hiszem, ebben az évben egyáltalán nem ettem virslit... ezért mostanra úgy gondoltam, tán bejönne egy-kettő az év végén. Leszoktam róla már a betegségem előtt is szinte, mert olyan szarok a mostani virslik -- tisztelet a kivételnek --, hogy igazán meg kell nézni, milyet vesz az ember... Ezerféle virsli, és akkora kiszerelések voltak, hogy már majdnem letettem róla, mikor megláttam a roppanósból az ötöst. Ennél kisebb nyilván nincs.
Még akartam nézni vedres halászlevet, de természetesen nem volt.
A sorállás több volt, mint maga a körbeszaladás a vásárlással. Kicsit aggasztó is volt, hogy mi van, ha itt rosszul lesz valaki...? Aztán nagyon igyekeztem terelni a figyelmemet. Végül szabadultam.
Még a külső házi hentesboltban vettem 10 dkg tepertőt és 10 dkg békéscsabai vastagkolbászt (ez utóbbi emlékeztetett a nagyanyámék disznótorában készült paprikás házi vastagkolbászra. Nemhiába, Füzesgyarmat nem esik messze Békéscsabától).
A busz természetesen megint úgy jött ki, hogy 20 percet kellett volna várni rá, úgyhogy hazagyalogoltam, ezen is túlvagyunk.

Szilvi a Lidlben meg a Sparban volt a végső vásárlásokat intézni. Nevemben bevásárolt anyám macskáinak is.

Telefonáltunk anyámmal is, Istvánnal is.
Este hozták Bencust.

2017. december 29., péntek

Rendszerezések

Nyugis nap volt, vakító napsütéssel. Kár, hogy olyan hamar vége van a nappalnak, legalábbis ilyenkor még feltűnőbb, hogy 4-kor már villanyt gyújtunk. A legtöbb napon egyébként olyan sötét van, hogy napközben is villanyfénynél lehet valamit csinálni.

A gépben takarítgattam, mappákat rendeztem, szortíroztam, csoportosítgattam.
Voltak szómegadásos verses játékok, ennek mindig örülök, mert vannak lemerüléses időszakok, hogy egyszerűen nem tudok miről írni, nincs ötletem. Na, a szómegadások időnként olyan kihívások, hogy jöhet ötlet, ihlet. Rossz érzés, mikor hetekig tart az időszakos válság, és az is nagy igazság, hogy ilyen időszakok után az ember mindig nehezebben kezdi újra, mert kijön a gyakorlatból, ha nincs, ami inspirálja.

Késő este megnéztem a NatGeón a Diana: saját szavaimmal című dokumentum jellegű filmjét. Mindig érdekelt Diana története, sokat olvastam róla, s ez kezdetektől folyamatos volt...

2017. december 28., csütörtök

Idei 4. könyvem megjelent!

Megemlékeztem keresztanyám halálának 6. évfordulójáról. Én minden halottamért hetente gyertyát gyújtok folyamatosan, de a haláluk napján (születés-, névnapjukon, mindenszentekkor stb.) soron kívül is gyújtok... így most őérte is.
A nap folyamán sokszor eszembe jutottak 2011. december 28. történései, szinte óráról órára... meg az előző napé. Úgy emlékszem, mintha most lett volna. Nyugodj békében!


* * *

Sokáig aludtam magamhoz képest, bár hajnaltól csak kis részletekben. Szilvinek jó, hogy tud pihenni, nincs itthon a gyerek egészen 31-éig, addigra hátha megjavul valamennyire. Erősen kúrálja magát, szerencsére őt soha nem kell figyelmeztetni vagy noszogatni erre.

A megszáradt ruha beszedésével kezdtem, szortíroztam, behajtogattam, zsákba pakoltam. Kivételesen nem volt varrnivaló! Ezzel így is egy órát elszórakozom, én nem is tudom, ha Daninak egyszer gépe lesz, hogy fogja az ilyen utómunkálatokat tudni megcsinálni. Az ilyen frappáns behajtogatás, kinyújtás nem fog neki menni, meg szerintem letojja. Na mindegy.

Fél 1 körül postáscsengetés. Megjött az fht.-m!

Maradékokat szelektáltam a hűtőből, sok mosogatással.
Szilvi összeszedte magát, mert mára mindenáron Tescót tervezett. Vannak valamilyenfajta, napra kimért akciók, amit nem akart kihagyni, úgyhogy megtett minden óvintézkedést, innivalót is vitt, szóval elment. Most nem kellett perpillanat, mert a héten már bevásárolt Félixből, de megint hozott elég rendesen, mondván, hogy még mindig akciós (egész hónapban), és ki tudja, januártól mikor lesz megint akció.

Honestyt megfésültem, kivéve a hasát, azt nem engedi. Több marék szőr kijött belőle így is, nagyon szép lett. Úgy fél óráig.:)))

Megjelent a már említett Rímes kreatív szójátékok 2. Nagyon örültem neki.
Ez a 10. könyvem. Két hagyományos után a 8. e-könyvem. Ebben az évben a 4.!
Azért én magam is meglepődöm, milyen termékeny volt ez az év. Négy saját könyv, valamint öt antológiában való részvétel, 32 különböző verssel.
Hogy morbid legyek, Dani szavaival élve: "Már csak ezért is megérte...!"
Bár Dani arra használta, mikor szó volt róla, hogy mennyit fogytam. Ján'kori súlyom van, erre mondta rezignáltan, hogy "már csak ezért is megérte...". Ha rossz a kedvem, ilyenekre gondolok, és már vigyorgok.:)
Talán más megbotránkozik ezen, de nálunk semmi gond nincs ebből, sok mindent humorral lehet csak átvészelni, akkor is, ha az néha morbid.

Az eddigi könyvek borítója is hozzám kötődő, hiszen vagy a fényképeket, vagy rajzot is én csináltam. Kivéve talán az Aranygondolatokat, annak a borítóterve a kiadóé volt. Így hát ez utolsó két könyvnek a borítóin is az én rajzaim szerepelnek. Dupla öröm.
Ráadásul e két rajz eredetijét most év végén vinném Istvánnak ajándékba.:)



És itt a reklám, hogy honnan lehet esetleg megrendelni:


Mikivel megbeszéltük, hogy jövőre is biztosan lesz könyvkiadásunk.:)) Jó lenne!
A következő kötetbe már van vagy 40 vers, tehát az még jóval odébb lesz. Most mindenesetre december eleje óta le vagyok merülve versírásilag. Sokat dolgoztam az évben a betegségem mellett, úgyhogy mostanra fáradtam el úgy, hogy ötletem sincs miről írni... De majd jön az... legalábbis reméljük.

Istvánnal éjfél körül beszéltünk. Hát, sajnos, nem javult az állapota, sőt, romlott. Ő maga mondta, hogy ez hétvégéig nem fog megjavulni, az biztos; úgyhogy nagyon sajnálja, mert nagyon várta már (meg hát mindketten), de nagy valószínűséggel itthon fogok szilveszterezni.
Zolival sem tudnak most összejönni, ahogy szoktak, mert Zoli is lebetegedett. Nyilván az egyikőjük betegsége is elég ahhoz, hogy ne jöjjön össze a találkozó, így meg aztán pláne.
Így aztán ez most lefixálódott.
Mivel ugye, István dolgozik, egy ideig biztos nem jöhet szabadságra, azt ki kell várni, tehát tavasz lesz belőle, mire pótolni tudjuk. Akkorára hátha... hátha én is összeszedem magam. Ami persze nem rajtam múlik, de már én is nagyon unom ezt a kornyadozást...

2017. december 27., szerda

CT-eredmény

Minden elmúlik egyszer, az ünnepek is. Át kell térni sokkal prózaibb dolgokra.
Így például egy ízem sem kívánta a mai programot, ám meg kellett tennem, mert nem hagyott volna békén a lelkiismeretem. Szóval nem keltem azért veszettül korán, de egyből induláshoz készültem.
Lerendeztem körülöttem mindent, magamat, macskákat, összepakoltam, és 10 előtt kimentem a 22-eshez. Nagy szerencsém volt, mert ez jött is, de utána a sofőrtől hallottam, mikor valaki reklamált neki, hogy két busz kimaradt, miszerint nem maradt ki, csak az emberek rossz menetrendet néznek... Na de mégis, honnan kéne tudni, hogy ma, egy hétköznapon ne a tanszünetet nézzék, hanem a munkaszünetet? Mivel nagy különbség azért, hogy ha tanszünet, akkor negyedóránként, ha munkaszünet, akkor félóránként járnak a buszok! Én véletlenül pont eltaláltam, mert jött nemsokára, ahogy kimentem.
Nemsokára landoltam a Pesti utcán, majd gyaloglás a kórházba. Mentem a CT-eredményeimért...
Mondanom sem kell, azért álmodtam én borzalmakat és féltem elég rendesen, ha kívülről senki nem látja, akkor is. Mert bármi lehetett a pakliban.
Hamar megkaptam a borítékot a CD-vel, és a folyosón leültem egy néptelenebb helyre, hogy áttanulmányozzam a leleteket. Két lelet volt, egy hasi és egy mellkasi.
Igen részletes, alapos.
A lényegük: metastasis (áttét) nem igazolt! Istennek legyen hála!
Tudom én azt, hogy ez nem jelenti azt, hogy mindörökre így is marad, de akkor is időnyerés ez, bizony. Ha nem így lenne, nem tudnám megmondani, hogyan is reagálnék, de szerintem elsüllyednék a posványba, mentálisan, idegileg, mindenhogy.
És most már nemcsak az van, hogy én tudom, hogy további kemók most nekem a végemet jelentenék, ahogy tönkre vagyok menve, ez holtbiztos, mert már az utolsó is majdnem elpusztított!, de értelme sem lenne még akkor sem, ha nem lennék --18 kilóval anorexiás. Ahogy hallottam, ilyen állapotban adni sem adnának; szóval orvosilag is nagyon kétséges lenne a rám erőszakolás kimenetele.
Tény, hogy ennek most így kellett lennie! Még nem lehet vége!
Természetesen a májamon az a kétcentis jóindulatú haemangioma ugyanúgy ott van, nem nőtt stb., de a többi, igen rendesen részletezett szervnél minden rendben van.
Az onkológiára benéztem, de a váróban szinte állóhely sem volt. Amúgy sem volt előjegyzésem, szóval mivel erre alkalom sem volt, hogy kérjek (munkanapokon 14--15.20-ig lehet!), ezért így natúr amúgy sem fogadnának, de ekkora tömegnyomor talán még a nyáron sem volt, mikor fél napokat senyvedtem itt rosszullétes várakozással. Csak felmerült bennem, hogy ha netán nagyon kevesen lennének, megkockáztatnám a kartonozóban, hogy szépen nézek:), és mondom, hogy a CT-leleteim készen vannak, és hogy személyesen nem lehetne-e időpontot kérni...? Természetesen nem kérném pofátlanul, hogy mégis sorra vegyenek, DE hátha. Na, ilyesmi ebben a tömegben fel sem merült.

Mivel most már tudtam, hogy munkaszünet van és nem tanszünet, láttam, hogy 25 perc múlva jön a 24-esem! Hát ez nonszensz, ahhoz a pár perces sétához, ami a Tescóig van, úgyhogy gyalog mentem, és ha már így lett, akkor igazán be is mehettem.
Voltak ilyen halvány terveim, hogy újra farmert kellene nézni, mert amit szeptemberre vettem a sugár előtt, már az is pőtyög rajtam... és hát most ugye, anyámtól is, Danitól is pénzt kaptam arra, ami kell.
Felpróbáltam azt az egyet, amit kinéztem és magammal vittem a próbafülkébe -- és hihetetlen, de jó is lett. Arra azért vigyáztam, hogy ne ugyanaz a szín legyen, mint a mostani. Ez most világosabb. Ha nem is tapad harisnyagatya-szerűen, de semmi lötyögés, nagyon kényelmes, ruganyos. Megvettem. Úgyhogy ez anyám és Dani karácsonyi ajándéka...
Bementem az ottani DM-be, és Haramiának vettem két kedvenc tálkásából 4-4-et. Már Szilvinek is felírtam otthon 5-5-öt, de ez nem zárja ki egymást. Hátha Szilvi nem fog boltba menni, ha rosszabbul van, szóval biztos, ami biztos. A konzerv meg eláll.

Telefonáltam az onkológiára az 1 óra 20 perces intervallumban, és most sikerült is.
Kaptam is időpontot január 12-re! Gondoltam én, hogy nem fogják azt mondani, hogy holnap menjek, nem kapkodják ezt el. Én már tudom az eredményt, ők is bármikor lehívhatják a gépben, ha netán valaki soron kívül kíváncsi lenne a leletemre, úgyhogy emiatt nem is izgatom magam.
Először 9-ére akartak adni ugyan, de mondtam, hogy az nem annyira jó, mert aznapra van mammográfiára beutalóm.
Szuper, ez is megvan.
Hatalmas kő esett le rólam. Ebben az évben már nem kell ilyen helyekre mennem.

Mikor elkezdtem ezt a telefonon való időpontkérést, richtig pont akkor szólt a másik telefon. István volt, pedig előtte cseteltünk rendesen. Direkt úgy hívtam az onkológiát, hogy ezt kizárjam, ámde ember tervez... Meglehetősen zavart, hogy nyögöm a TAJ-számot, mondom a mondókámat, a másik mobil meg zenél, mint állat...
Úgyhogy mikor végeztem, visszahívtam Istvánt. Nem volt olyan fontos, csak nem szeret írni...
Azt mindenesetre észleltem, hogy borzasztóan szipákol, harákol, köhög. Hát ez így nem lesz jó, mármint ahhoz, hogy szilveszterre menjek. Én emlékszem a tavalyi vírusos influenzámra, milyen szarul voltam, ráadásul nekem magas lázam szokott lenni és még a régi életem kondijához képest is nagyon padlóba döngöl -- ha meg ebben a szituban kapom el, hát, haza sem fogok tudni jönni.
Úgyhogy most levegőben lóg a lehetőség ezzel a Pestre utazással kapcsolatban...
Amúgy sem vagyok bizonyos az egészben, mert nagyon labilis és gyenge vagyok, ha eszembe jut, hogy ott fel kell mászni két magas emeletre, amit mindig is több részletben tettem meg a szívem miatt... háááát... meg hát akármi is lehet. De ha István beteg, akkor semmiképpen nem lenne buli ez egyikünknek sem. Mindenesetre abban maradtunk, hogy kúrálja magát és pihen. A pihenéssel nem is lenne gond, mi mást csinálna, amúgy sem állna neki lakásfestésnek.:))

Vártam ma a postást, már karácsony előtti pénteken is aktuális volt elvileg -- de nem jött. Mármint az fht. Viszont István utalt támogatást, melyet nagyon köszönök.

Éjjel megnéztem egy amerikai-német-kanadai thrillert, Karácsonyi rémálom címmel. Szuper volt a műfajban...

2017. december 26., kedd

Karácsony másodnapja

Karácsony másodnapja a pihenés, a nyugalom napja volt.
Természetesen ez nem akadályozott meg benne, hogy három géppel ki ne mossak 2,5 gépnyi cuccot. Tegnap este, mikor Dani áthozta az anyám kajáit, egyúttal hozta a szennyest. Így ezen szépen túlestem így gép mellett, időnként teregetve, gépbe pakolva, kiszedegetve stb.

István-köszöntéseken is igyekeztem túlesni, nem sokáig halogatni.:)

Nagyon boldog névnapot kívánok itt is!


Anyám telefonált, megbeszélgettünk pár dolgot.
Rengeteg blogbejegyzést bepótoltam már ekkorra, ami sikerélmény. Hiába, aki egy hónapig is trehány, az magára vessen.
Anyám hívta fel a figyelmem, hogy egy új Tüskevár filmet adnak most délután, nézzük meg. Így is lett. Bár nekem a régi az etalon, meg az azért hosszabb volt, több részben adták, ez meg egy másfél órás családi film - a lényeg maradt, viszont mai korra átültetve benne pár dolog, pl. öltözködés, meg hát -- színes! Lényeg, hogy nagyon szép a film, a természetről szóló jelenetek igazán csodásak. A falusi élet, az ízes beszéd, a kaják... Érdemes volt megnézni.

Megnéztem még a múlt heti Szulejmánt is, aminek a végébe bele-belealudtam a CT-s nap végén. Ekkor még azt hittem, hogy sürgős, mert ugye, holnap szerda. Igen, csakhogy ebben az évben nem folytatnak már semmilyen sorozatot, így nem lesz sem Elif, sem BK, semmi.

Szilvin pedig kitört valami kóros betegség, valószínűleg elkapott valamit, mert nem csupán sima takonykór. Lázas is. Úgyhogy egész nap deglett szegény, de azért szedi, amit ilyenkor kell, meg rengeteg forró teát iszik.

2017. december 25., hétfő

Karácsony első napja -- anyámnál

Felkelés után egyből a mai programra koncentráltam. Azaz azonnal úgy öltöztem, úgy pakolásztam; miközben a szokásos itthoni ceremóniákat is ugyanúgy végeztem. Komótosan, de zsinórban.
Kis csomagokba szedtem a száraz kenyeret, bepakoltam a göngyöleget, az ajándékokat, nem felejtvén el a Dani borítékját sem. Csomagoltam anyámnak 4 szendvicset, ezek azért nagyok voltak ám, egyszerre nemigen fogja tudni megenni. Mindig örül, ha viszünk a szendvicsekből... ténylegesen neki is jobban esik a másé... A macskakaják szerencsére Daninál vannak, ő viszi, azzal együtt már nem bírnám el.
Lassan, de biztosan kipipálhattam az útrakész állapotot; úgyhogy gépet bekapcsoltam indulásig.
Az indulás attól függött, Bencust mikorra sikerül átadni.
Anyám délben telefonált, mondtam, nemsoká viszik a gyereket és utána menetkészek leszünk. Én egész biztos. Mondta, hogy még nincs ott senki.
12.20-kor ez sikerült is. Utána Szilvi míg elkészült mindennel, negyed kettőkor majdcsak elindultunk. Elég öregesen sikerült a battyogás a sok cuccal, konstatáltam is magamban, hogy bizony, nem vagyok e helyzet magaslatán a kondimat illetően. Na de ezt eddig is tudtuk. Viszont gyönyörű napos idő volt, ez emelte a nap fényét.
Felavattam az új táskámat, tényleg remek. A széles hevedernek köszönhetően nem is érzékelhető így, általvetősen a táska súlya, és minden személyes belefért. Külön a vállra akasztós nagy baglyosat is vittem, abban voltak az ajándékok, némi maradék a macskáknak, plusz a becsomagolt szendvicsek. Meg vittem még egy kosarat, de az könnyű volt, és csak a szárazkenyér-csomagok voltak benne. Soknak tűnik 3 pakk, de a bal kezemben nem cipeltem, és ez volt a lényeg.
A Gyepűsoron egy gyönyörű, szelíd, ápolt teknőc cicát láttunk. Simán leálltam volna macskázni, ha nincs nálam annyi cucc, de így nem akartam lecihelődni. Most a fényképező elővétele is problémás lett volna, úgyhogy csak beszélgettünk a cicával egy darabig.:)
Anyámnál már ott volt a két biciklis: egyik unokahúgom és Dani.
Mivel 2 után érkeztünk, szinte azonnal ebédeltünk -- épp csak a hűtős cuccokat pakoltam ki.
A felhozatal ütős volt ahhoz képest, hogy anyám azt ígérte, hogy á, nem lesz semmi különösebb nagy dolog. Pedig hozzászokhattam volna már, hogy nála ez a megfogalmazás nem azt takarja, amit kéne.
Három tyúk "halt bele a levesbe", ahogy a mi családunk szokta ezt megfogalmazni:), sok zöldség, grízgaluska -- mennyei volt. Nekem elég is. Én telekongattam a tányérom, tyúkhúst is raktam bele, sárgarépát, 5 grízgaluskát -- és előre megfontolt szándékkal nem is készültem más kajákra. A leves elsősorban. Danival bele is erőspaprikáztunk a sajátunkba...:))


De azért a többi kaját is dicsérték: volt töltött káposzta, sült oldalas, petrezselymes krumpli, gombás rizibizi.

 
A sütemény az egyetlen, amivel tényleg nem anyám kínlódott, hála istennek. Etelka segített benne, hogy abban a házban, ahol Dani is lakik (meg végül is Etelka is), van egy cukrászda, s ott lehet rendelni sütit. Egy kilóba igen sok esik, és legalább 5-6 féle, nagyon finom, friss sütik. Mindössze 1000 Ft. Szóval figyelembe véve, hogy mire a sütiig érünk, már úgysem éhes senki, azért nem érdemes kínlódni a sütéssel, pláne, ha a főzés ilyen nagymértékű... Azért a sütik is fogyogattak, csak estefelé.















A fiatalság vitte a prímet, jól elvoltunk. Később Dani fát vágott és hordott is be.
Mikor anyám végre megállapodott, Szilvivel úgy gondoltuk, most már itt az ideje az ajándékozásnak is. Gyűjtögettük mi ezeket már úgy egész év folyamán, úgy szoktuk. Mikor meglátunk valamit, ami kell és minden más szempont is megfelel, akkor apránként szoktuk veszegetni az ajándékokat, egyszerre nem is tudnánk.
Én vittem 4 könyvet, amelyeket anyám nagyon kultivál, de volt ott háromféle kenőcs, levesszűrő, ami hiányzott már, apróbb háztartási dolgok -- meg hát a 4 nagy doboz és 2 db 12 tasakos doboz macskakaja is hozzátartozik, mert oké, hogy nem anyám fogja megenni, de rajta való könnyítés, hogy annyival is kevesebbet kell vennie a macskáknak.
Szilvi fő ajándéka egy príma jó, bokán felül érő mamusz volt, de vitt több, Mamunak testreszabott rejtvényújságot, édességeket és apróbb háztartási cikkeket.
Dani borítékját is odaadtuk, de az est folyamán, amikor kiderült, hogy anyámnak mobilfeltöltési igényei is vannak, akkor Dani feltöltötte neki azt, ami a borítékban lett volna, és így legalább hasznosan fel lett használva az összeg. Egyébként meg a sürgőssé vált csekkjeit is befizette Dani okostelefonon, anyám meg odaadta neki az árát. Így legalább ezen is túlvan. Továbbá rábízott egy receptet is kiváltásra.



Apropó, macska: a fekete cica újabban sosincs otthon, csak enni jön haza, sajnos. Nem láttuk.
A másik, a kicsi nagyon félős, ennyi ember, meg a zsinat hatására visszavonult, sokáig azt sem tudtuk, hol van. Később mondta anyám, hogy a fürdőszobai széken van. Beosontam megnézni: hát, valami gyönyörű cica! Hamvas cirmos, édes, habos, tökéletes az egész! Öklömnyi volt, amikor anyám beengedte párnapos nyávogás és kinti etetés után. Olyan hideg volt már, ki a fene tudna olyan kőszívű lenni, hogy egy apró kiscicát, akinek még szopnia kéne, nem engedi be?
Lassan megszagoltattam vele a kezem, és halkan, kedvesen udvarolva neki, egész sokáig simiztem! Isssteni élmény volt! A fénykép színe csal, mert itt barnábbnak látszik, közben világosabb kékesszürke! Gyönyörű szép! Ezt a macskát ivartalanítani kellene, mert ráadásul nőstény. Még baba, de tavasszal annyi lesz neki...! És mit kezd anyám a sok kismacskával??














Unokahúgom úgy fél 5 körül hazabiciklizett, mert 6-ra dolgoznia kellett menni a Mekibe...
Hát nagyjából innen kezdve anyám vezényletével folyamatosan pakoltunk, persze leginkább ő -- mindenkinek a kajákat. Unokahúgomnak is pakolt, az se volt 5 perc, el lehet gondolni, háromfelé mennyit kellett pakolni. Ráadásul mindenből...
Nagy mákunk volt, hogy Dani az óriás hátizsákkal jött, így gyakorlatilag mindent el tudott vinni. Nemcsak a sajátját, a mienket is. Úgyhogy nekünk semmi cipelnivalónk nem volt!
Folyamatosan köszöntük a sok munkát és törődést, a rengeteg kaját; majd elbúcsúztunk nagy nehezen.
Dani a Kisbotosnál szintén elköszönt, húzott haza biciklivel, mondván, hogy egy óra múlva áthozza a mi cuccainkat.
Szilvivel igen fürgén sétáltunk hazafelé, konstatáltuk, hogy cucc nélkül mennyivel szaporább az ember. Csodáltuk útközben a sok karácsonyi díszítést a házakon, fákon; egyik-másik fantasztikus volt! A lakótelepre érve is, csak ott más jellegűek ezek a díszítések, nyilván az ablakokra szorítkoznak leginkább.
Hazaérve nem is annyira voltam elfáradva, mint vártam volna. Cucc nélkül nem nehéz.:)
Rövidesen jött Dani, kipakolt mindent, én meg később belegóztam a hűtőbe a cuccost.
Daninak megint adtam 2 alomravalót.
Később kezdődött, és megnéztem a Reszkessetek, betörők 2.-t, nem mintha nem láttam volna már x-szer.:)

2017. december 24., vasárnap

Karácsonyeste

Miki elküldte nekem a Rímes kreatív szójátékok 2. javított epubját. Tegnapelőtt délután küldte először, akkor én még találtam néhány szembetűnő elrendezési-szerkesztési-törési problémát, s mivel nem 1-2 volt, úgy gondoltam, nem kell elkapkodni, mondván, hogy elbírja a könyv. Hadd legyen jó, még ha több nappal később jelenik is meg. Egyúttal megkaptam a pdf-jét is. A pdf teljesen jó, és most már az epub is, egyetlen helyen találtam benne plusz üres sort, de ezzel már nem fogok akadékoskodni, hadd menjen.
Már van ISBN-je is, továbbá beküldi a köteles példányt az OSZK-ba, és megjelenhetünk.:)
Egyébként ezt Miki felvállalta, hogy ajándékba csinálja nekem, "mert megérdemlem".:) Ez az ő karácsonyi ajándéka nekem...
Egyébként is, ezeknek a szójátékoknak a kiadása az ő ötlete volt. Ha megjelenünk, hozom a képét.

István telefonált, beszélgettünk.

Öcsém csengetett kora délután, hozta a karácsonyi ajándékot, amely nálunk most már leginkább csak a gyerek számára van jópár éve. Úgyhogy Szilviék kaptak egy ötezrest, hogy vegyenek Bencusnak, ami kell, meg kaptunk közösen egy doboz feketeerdős Milka szaloncukrot, ezt el is osztottuk igazságosan.:)
Ja, és én is kaptam egy üveg pálinkát az ideiből, de persze ez az idén már nem ment nekem. Azért nem baj, eláll.

Szilvi szendvicskészítéssel foglalatoskodott úgy 1 órától, csinált vagy 5 tálcával. Ez ám nálunk igen gazdag szendvics szokott lenni, van rajta minden: vaj, friss kenyér, kétféle szalámi, főtt tojás, csemege uborka és nyers uborka, némi hagyma, vegyes friss csíkokra vágott zöldség (sárgarépa, lilakáposzta, saláta), piros arany, ketchup, mustár és bőségesen sajt. Hacsak valamit ki nem hagytam.
Ezen túlmenőleg Szilvi szokta az asztalt előkészíteni, díszíteni, teríteni.
Nem kért segítséget, úgyhogy én elkezdtem ezen blognak a pótlását, hiszen majdnem egy hónapot kellett bepótolnom, egészen a hortobágyi kirándulástól!

Danival cseteltünk, készül ő is jönni. 6 előtt meg is érkezett, hozta az almot, amit még tegnap megvett. Ideadta nekem, amúgy férfimódra mind a négyőnk (anyámmal együtt) karácsonyi ajándékát, fő/3000-et. Mivel éjszakás volt és ma reggel jött haza munkából, nem volt se ideje, se kedve, türelme ezzel foglalkozni. Ráadásul egyben volt a 12000-nek a tízese, azt még nekem fel kellett váltani -- mi van, ha nincs? --, külön személyenként garnírungoztam (borítékba egy karácsonyi képeslap mellé), az anyámét félreraktam, hogy majd akkor holnap viszem Dani helyett, ha már áthozta (az a biztos!) -- szóval azért ezekre oda kellett figyelni, mert valahogy nagyon "férfias" elintézési mód volt ez.:))) Mindegy; ki más csinálná, ha nem én; lényeg az eredmény.

Kiültünk a szépen terített asztalhoz, s még én is legyűrtem egy szendvicset, miközben kora délután már megettem egyet reggeli-ebéd gyanánt amúgy. Bontottunk pezsgőt is, édes volt ugyan, de fehér, és valahogy senkinek nem igazán jött be. Nekem is túl csípős volt, és nem igazán az édeset éreztem, megborzongatott.:) Ezek után ők inkább kólát ittak.





István telefonált és boldog karácsonyt kívánt.:)
Szilviék már pár napja feldíszítették a fát, most áthozta hozzám, egy deszkalapon, az ágyra. Tényleg nagyon mutatós lett.:)



Mi Danival jól elvoltunk, Bencus viszont igen-igen türelmetlenkedett -- hát bizony azért volt dolga Szilvinek, míg mindent átpakolt a fa alá! Én is előre odapakoltam a saját cuccaimat.
A Bencus türelmetlenkedése az oka, hogy Szilvi több mindent is elfelejtett a fa alá pakolni, és erre csak másnap jött rá -- de hát ez van, ha rohanni kell.
Aztán megszólalt a csengő, és csodálhattuk a fát. Érdekes, a felnőttnél már nincs ez az egetverő kíváncsiság, amin a gyerekek uralkodni sem bírnak... Tőlem aztán végigbontogathatta mindenki, én ráértem. De Szilvi is.:)
A konyhai kis fa alá kerültek Bencus iskolában készített ajándékai. Kicsit később, mert a rohanás miatt az este folyamán ez is lemaradt...



















Bencus nyilván nekiesett az ajándékoknak, sebesen tépte-cibálta a sok órába telt csomagolásokat.
Én is kaptam Szilvitől egy nagy űrtartalmú, A4-es fekete táskát széles hevederrel -- oldaltáska sok pakolási lehetőséggel --, amilyet már tényleg évek óta keresek, hogy ne kelljen a táskán kívül külön szatyrot hordani állandóan, hogy minden elférjen, és pl. az orvoshoz viendő A4 irattartók is simán beleférjenek. Ez nagyon kellett már! És milyen szuper lett volna pl. a hortobágyi kiránduláskor!
Megkaptam az új életem első hajfestékét, de erre úgyis majd valamikor tavasszal fog sor kerülni. Hamuszőkét választott Szilvi, mivel azt már eldöntöttem, hogy még egyszer nem sötétítem be a hajam, ha egyszer lesz. Úgyis fele ősz, a másik fele meg az eredeti sötétszőke-világosbarna, úgyhogy valamilyen szőke leszek. Attól általában nagyon szoktunk tartani a szőkefestésnél, hogy mondjuk, narancssárga lesz, mert attól aztán isten ments. Kíváncsi vagyok, milyen lesz és hányat kell még kipróbálni majd, hogy jó legyen. Valamint még egy kis piros cica-sótartó is érkezett.




Danitól az általam felváltott és borítékba tett "zsozsó" volt mindenkinek a karácsonyi ajándék -- majd mindenki elkölti arra, ami hiányzik neki.
Én Daninak két díszdobozos, jobbfajta férfi illatszert vettem, Bencusnak és Szilvinek én is előre a pénzt adtam oda, úgyhogy Szilvi nyilván összeválogatta maguknak, hogy mire van szükségük, vagy belepótolt valamibe.
Jól szórakoztunk, beszélgettünk, míg Bencus játszott.
Közben a Sztárban sztár + 1 kicsi ünnepi műsora ment, most mindenki karácsonyi dalokat adott elő, ugyanabban a tematikában (hasonlítani kell az eredeti előadóra, akár hangilag, kinézetileg stb.), de hát erre most nem annyira lehetett figyelni.
Ezek után pakoltam Daninak 4 szendvicset, valamint egy dobozzal a tegnapi lebbencslevesből, és visszavonult, mert az éjszakásságot még nem heverte ki.
Ezután a Reszkessetek, betörők 1.-et kezdte nézni Bencus, egyik nagy kedvence. Én is szeretem.
Szilvivel romeltakarítottunk, visszaállítottuk a konyhát bombatalálat előtti állapotba.
Dani otthonról átküldte a képeket, amiket csinált, lementegettem -- Bencus pedig itt nézte végig a filmet.