2017. november 6., hétfő

Klinika -- 29. sugár

Új hét kezdődik. Pont 5 sugárkezelés hiányzik még, tehát ezen a héten vége lesz.
Haramia megint bűnrossz volt hajnalban, ami nem esett jól...
Készülődés, eddig megszokottan 22-essel Klinika, és 11 előtt 10 perccel Sugárterápia.
Két és fél óra várakozás után, fél 2 előtt hívtak be. Eléggé kiakadtam, pedig megszokhattam volna már. Sokan itt a délelőtti tapasztalatok után meggondolják, és pár órával később jönnek, ezt látom. Mindenesetre kissé tényleg nem ártana később jönni. Hiába van a papíromon, hogy "délelőtt", még soha nem került rám sor igazándiból délelőtt.
A múlt héten elromlott gép még mindig rossz volt. A hosszas várakozást enyhítette, hogy két nővel beszélgettünk. Már előzőleg külön-külön beszélgettem mindkettővel, közben ők is összejöttek beszélgetés címén, mikor már eljöttem, s most mindhárman egy helyen várakoztunk.
Megkaptam tehát a 29. sugarat. Mikor behívnak, mindig visszaadják az odamenéskor ajtónyílásba dobott jelentkezési lapomat. A kezelés rövid ideig tart, egy asszisztens elég hozzá, és nem ugyanaz van mindennap.
Még amit nem írtam eddig, egy észrevétel: itt általában a parókát részesítik előnyben a női betegek, a turbánsipka nem túl gyakori, a Kenézyben anno sokkal több sipka volt. Én megszoktam a tökfedőt. Bár nagyon klassz a parókám, de szerintem gyerekméret, mert a legnagyobb fokozaton is olyan szoros, hogy kellemetlenül szorítja a fejem. Nem érzem benne így jól magam, hogy ilyen kényelmetlen.
Mikor végeztem, bementem a klinika bejáratánál lévő kisboltba. Vettem franciasalátát és sajtos rolót, aztán 24-essel hazarepdestem.

Szilvi délelőtt kiporszívózott.
Megérkezett a hortobágyi kirándulással kapcsolatos mél: megkapták az utalásomat, és a regisztrálás rendben van, várnak 26-án, és lesz egy remek napunk.:)
Cseteltünk Danival, szóltam, hogy aktuális egy alom lassan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése