2017. október 7., szombat

Kisvásárnap

Reggel a szokásos sok hajnali macskás zaklatás után 8 körül magamtól keltem, ez jólesett. Még jó félórát macskáztam az ágyban, aztán úgy döntöttem, átmegyek a Kazinczyba a nagykervásárba.
Mostanában szinte minden szombaton van, csak én nem voltam menőképes. Mostantól viszont érzem, hogy lassan visszatérek emberi formámba, és képes leszek kicsit többet emberek közé menni, úgy értem, kórházon kívül is.
Nagyon magába tud az ember zárkózni, főleg, ha amúgy sem bírja magát egészségileg. De -- ha mondhatom így -- a sugárra járásnak "hála" (ez azért morbid!), beindítottam azokat a cuccokat, melyek az izmaim, csontjaim helyén leledzenek, hátha életképesebb leszek lassan.
Azokon túl szükség van mentális hozzáállásra is. Képes az ember teljesen lefokozni magát az emberiségben, úgy érzi, nincs már rá szükség és hogy mások biztosan feleslegesnek érzik, csak akadályt képez, kinevetik, kigúnyolják, lealázzák... merthogy ezt érdemli... -- egyszóval a szokásos gátlás, önbizalomhiány, komplexus felerősödik. Akinél eleve van, annál el lehet képzelni, mennyire hatványozódik ez! Nos, én szeretnék ebből kilábalni.
Azt mondják, minden rákosnak szüksége lenne pszichológusra. Súlyosabb eseteknél pszichiáterre. Nálam ez fel sem merült, igyekeztem magam végig tartani, de nem mondom azért, hogy ez teljesen simán ment és természetes volt. Inkább azt, hogy én magam voltam a magam pszichológusa.

Kaptam meghívót én is a 20-án megrendezendő nyomdásztalira. Elgondolkoztam rajta, mert nem azért nem megyek, amit fentebb boncolgattam. Afelől elmennék.
Legnyomósabb és legegyértelműbb ok, hogy aznap este is, péntek lévén sugárkezelésem lesz. Ez ellen nincs mit tenni!
Másrészt emlékszem rá, hosszú volt az nekem, 4-től úgy minimum 9-ig, még egészségesen is. Ennyit még egészen biztosan nem bírnék.
Harmadrészt... bár nálam igazándiból a kaja nem okvetlen számít, mert nem tudnak olyan keveset adni, hogy abból is ne hagynék; de azért túlzásnak tartok 3600 Ft-ot egy töltött káposztáért egy rétessel meg egy deci pezsgővel. Nem is értem, a férfinép (meg akár női is) majd erre fognak inni? Meg hát desszertként az a fűrészporos rétes... nem lehetne valami finomabb cucc, mint amilyenek az előző helyeken is voltak? Emlékszem, annyi kaja volt az én első két alkalmam taliján, hogy bőven felét össze kellett csomagoltatnom, két éve meg ezen a helyen még a sült krumpli kivételével én is majdnem meg bírtam enni, szóval elég miniadaggá csökkentek a kaják, de valamiért ragaszkodnak ehhez a helyhez. (Pedig akinek nincs autója, két járművel jut haza.) Tavaly nem voltam, nem tudom, mi volt a kaja, de a két évvel ezelőtti legalább normális kaja volt, most meg egy mezei töltött káposzta? Általában adnak két töltöttet, benne egy nagy rakás lében aprókáposztával. Hááááát...
Negyedrészt... nem szeretném, ha bárkit is nyomasztana a jelenlétem. nekem ugyanis nem adatott meg, hogy ne menjen el a hajam. Ha egy rohadt szót sem szólok a dologról, akkor is nyilvánvaló mindenkinek, mi van -- nehogy már kínos legyen bárkinek. És mivel a sugár alatt tutira még csak el sem kezdődik a hajam kinövése, lesz vagy egy év, mire felvállalható lehet a hajam, szerintem. Ha egyáltalán kinő. Vagyis turbánt, slityakot kell hordanom. Ha ez bárkinek kényelmetlen vagy valakit zavar, nem venném a szívemre! Senkiben ne "hűljön meg a vér" miattam!:)

Szóval elkészültem és elmentem a Kazinczyba. Egyelőre annak örülök, hogy ezt már meg tudom oldani; ugyanis valaki kérdezte, hogy nem mentem-e a nagyvásárba. Ezen a hétvégén van ugyanis... Hát nem. Az még túl sok nekem.
Vettem magamnak két hosszúujjú pólót, egy sportmelltartót és két bugyit.
Ezenkívül Dani közelgő szülinapjára vettem egy terepmintás szabadidőalsót meg egy fekete hosszúujjú pólót; anyukámnak levesszűrőt, egy csomag nagy befőttes gumit és három kenőcsöt: mentolos-kámforos lóbalzsam, valamint vörösszőlőkrém, körömvirágkrém.
Szépen sütött a nap a kissé csípős időben, úgyhogy természetesen itt is kihasználtam az alkalmat és fotóztam némi őszi fát. Ezt még nem töltöttem le, de majd bepótolom ide.

Otthon megnéztem az Elif 25. részét, majd megsütöttem a tegnap vett hurkákat, és elég jól termeltem belőlük. Beszedtem Dani ruháit, behajtogattam, megvarrtam 1-2 zoknit.
Később Dani felhívott, hogy jön az Aldiból egy alommal. Nagyon örvendtem, mivel már végét rúgta a meglévő. Jött is, és még kaptam mellé egy mákos sütit is. A ruhát most nem vitte el, mert biciklivel volt, és azért a zsáknyi ruha kissé ellentmond a járműnek.:)))

Este megnéztem az X-faktor 7. részét (a múlt vasárnap, a Sztárban sztárral egyidőben adott 6. részt a hét elején néztem meg netről, már nem tudom, írtam-e), ez most már a mentorházas, mentoronként 6-ból 3 kiesős.
Este, míg tévéztem, Istvánnal telefonon előtte megbeszélve távránézéssel átnézte, letisztogatta és frissítette a gépemet, valamint a gportalomra is felrakta az új, 6. e-könyvem borítóját, mert oda én nem tudom, csak a publikációk menübe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése