2017. szeptember 18., hétfő

Telefonos infók

Ma délben jött egy telefon, az adjunktusnő volt a radiológiáról, akihez be lettem osztva.
Érdeklődött a hasi MRI eredményéről, mint kiderült, azt nem másolták le a recepción -- pedig én úgy emlékszem, amikor elkészült a lemásolt stóc, és otthon visszarendezgettem a papírokat időpont szerint, akkor láttam az MRI-s leletet köztük.
Én most bemondtam, hogy július vége felé volt és hogy haemangioma az eredmény, de majd vigyem be, hogy le legyen másolva.
Megragadtam az alkalmat, hogy az időközben felmerült kérdéseimet feltegyem; úgyhogy elmondtam a kétségeimet azzal kapcsolatban, hogy ilyen kései időpontot kaptam a sugárra. Tehát, hogy nem tudom, hogyan kell a doktornőhöz járni, hogyan fogok gyógytornára járni, ha egyszer sugárra este kell mennem; vagy talán menjek kétszer egy nap?
Annyit megtudtam, hogy ő a heti egy alkalmat szokta kérni, és akkor majd próbáljak meg előző nap egy korábbi időpontot kérni, hogy egyszerre tudjuk rendezni, és hát ugyanúgy kellene majd megbeszélnem a gyógytornásznővel is, csak ő meg most odavan szabadságon.
Még gyorsan megkérdeztem, hogy ha azt mondták, hogy a szomszédos új épületben történik a kezelés az esti órákban, akkor hol jelentkezem le, mert azt gondolnám, hogy az ambuláns épületben nincsenek ott ilyen későn. Valóban, tehát csak az új épületbe kell menni, állítólag ott is van egy recepció stb.
Egyelőre ennyit sikerült megtudni... Aztán javasolta, hogy a héten menjek már be, ő kedd-szerda-pénteken rendel, és délelőtt kéne menni, mert délután többnyire egyetemi előadásai vannak.
Ez, mondjuk, annyira nem hiányzott még erre a hétre, de hát lesz ez még ennél rosszabb is. Jövő héttől novemberbe hajlóan napi szinten kell járni, és érzésem szerint lesznek napok, amikor akár többször is. Pedig egy klinikai akció nekem akkor is 3 óra, ha nem kell sokat várakozni valamire.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése