2017. június 30., péntek

Háziorvosnál

Előzőleg meggyőződtem róla, páros vagy páratlan hét van-e, mert aszerint van de. vagy du. rendelés a háziorvosnál. Jó volt a megérzésem az esetleges szabadságolást illetően, így úgy indultam a délutáni rendelésre, hogy beleférjek a rendelés 4 órájából az első kettőbe.
És tényleg, így volt. Ennek ellenére meglepődtem, hogy felére csökkent rendelési időben szerencsére péntek délután nem a fő betegidőpont.
Egy illető bent volt, s a váróban egyetlen beteg volt. A helyettesítő doktornőnek csak a neve volt ismerős, de Juditka révén be sem kellett mennünk. Ő kijött a kijövő beteg után, s előadtuk a mondandónkat. Én történetesen felírattam anyám 3 havi gyógyszereit, aztán leadtam a zárójelentést, egy példány kardiológiait, plusz megnézésre a laborleletet és ambuláns lapokat, és felírattam az új, tachycardiára kapott gyógyszert úgy, hogy beadtam a dobozt; valamint a nappali ekcéma elleni kenőcsöt.
Egy negyedóra múlva Juditka kijött, átadta a cuccokat, szerencsére átnéztük, mert véletlenül az éjszakait írta ki, úgyhogy bement még egyszer, hogy azt kiírja. Közben én rendezgettem a recepteket, papírokat; s minő szerencse: bent maradt a szívgyógyszeres doboz, amiben pedig még voltak szemek. Ha egyből elhúzok, Juditka már nem talál ott, mikor kihozta.
A gyógyszertárban kiváltottam az anyáméból a legfontosabbat plusz vettem egy általa kért (recept nélküli) Ketodexet, majd az enyémeket is. A kenőcs készítésére várni kellett, de legalább nem kellett 3 óra múlva visszajönni, mint a mi gyógyszertárunknál.
A Gyógynövényboltba mentem utána, ahol vettem végre egy aloe verás fogkrémet, már elég régóta "kinéz" a dolog (mértékkel használom a meglévő végét). Ott el is beszélgettem az ott lévő hölggyel, akivel ismerjük egymást, hiszen évek óta odajárok... még keresztanyám cuccait is én vittem anno néhányszor. Elképedt és nagyon sajnálkozott az állapotomon; amit nem kell ám hirdetni és plakátozni, mert a fejemen a slityak mindent elárul úgyis mindenkinek. Senki nem gondolja, hogy nyáridőben slityakban járnék, ha minden rendben lenne.
Bementem az itteni Coopba, vettem pár dolgot, majd hazabandukoltam.

Ma elkezdtem nyomni a Nivestimet megint... ha szerencsém van, "csak" 6 napig... és kezdődhet a pokol pár napon belül. A kemó napján is, ma is 2x1 Medrol és ugyanennyi Quamatel. Még az a szerencse, hogy ilyenkor MÉG be tudom venni. Ha jövő héten kéne, még az apró szívgyógyszereket sem...
Felhívtam anyámat, elmondtam, hogy mi volt.
Istvánnal is telefon -- mindkettőjükkel természetesen beszéltem tegnap is.

2017. június 29., csütörtök

Kemó 4.

Restellem, de több mint egyheti pótolnivalóm van. Innentől kezdve próbálom pótolni, miközben már július 7-e van...
Az a helyzet, hogy ez a rosszullét kicsit hosszabbnak ígérkezik, mint az eddigiek, lévén, hogy már több mint egy hete tart, és számításom szerint még tart egy pár napig...

Szóval csütörtökön következett a 4. kemó.
Busszal mentem 8-ra, s az egész után gyalog jöttem haza.
Most a doktornő rendelt az ambulancián, nem hívtak be olyan hamar, miután a kartonozóban bejelentkeztem, de 9-kor már be volt kötve az infúzió, és elég gyorsra állítva jöttek lefelé a cuccok... Csodálkoztam is, mert így még 3 óra sem volt, hogy lejött. Ez nem volt feltétlenül jó vagy kellemes. Főleg annál a két rizikós cuccnál, amelytől van, aki elájul -- én "csak" leszedálódom, borzasztóan koncentrációképtelen leszek, így ha valaki akkor jön hozzám fontos infókkal (ezt múltkor tapasztaltam), akkor erőltetett figyelemmel is alig tudom megérteni, amit mond. A piros cuccnál kicsit lassították, de csak az utolsó harmadánál... Ez után szokott jönni a másik "kedvenc", amitől nem csodálom, hogy sokan elalszanak, én csak erőltetem az éber létet, hogy le tudjam húzni a bigyót, ha kicsepeg... nem mernék elaludni, viszont ez az erőlködés igencsak kimerít, főleg egy nagy kübli piros után.
Mellettem az a hölgy ült, akivel már sokszor összejöttünk a kórházban, egy doktornőhöz is tartozunk, és eddig szinte mindenünk egyszerre volt. Ő 63 éves, vidéki -- némi öniróniával telt humorral szoktunk beszélgetni, s már tudatosan egymás mellé ülünk, ha úgy van hely. De az sem baj, ha én nem beszélek, mert ő rendesen tolja, ami engem nem zavar. Ő is szinte ugyanezeket a cuccokat kapja, és amikor némi fáziskéséssel neki is felrakták a pirosat, hát bizony, ő is elhallgatott...
Megbeszéltük aztán, mikor már az aléltatós is bement, hogy érdekes, az első kettőnél (kezelés) nem voltunk ilyen idegesek. Ahogy gyarapodnak az alkalmak, úgy vesszük észre magunkon, hogy türelmetlenek vagyunk a kemó miatt, feszültek, és alig várjuk, hogy vége legyen. Ez az elsők alatt nem így volt.
Tény, hogy már egy kicsit a vénánk sem úgy bírja, idegesítő az állandó halvány fájdalom órákig.
Ő egy nappal korábban volt csontizotópon, tehát megcserélődtek a laboros és csontizotópos napjaink, de végül itt, a kemón mégis összejöttünk.
Ez a kemó, ha a vele való önironikus kis csevegés nem lett volna, azt mondhatnám, nagyon depis, pesszimista hangulatú volt... Ahogy szép lassan megtelt a terem, hát mindenki olyan borzasztó keserű, világvége beszámolókat adott le a közelünkben, hogy nem emelte az ember hangulatát.
Egyik hölgy, úgy 70 környékén; mondta, hogy ő 4 éve már átesett ezen. Mell- és nyirokcsomóműtét... utána rendben kemók, sugár, ahogy kell. Ő is kapta a pirosat, s neki annak következtében nemcsak a haja ment el, de a körme is, és az állkapcsa is elhalt! Most fogatlan, bár a haja kinőtt, nemrég kezdte újra a kemót, és meséli, hogy nincs fogorvos, aki vállalná a fogát, hiszen elhalt az állkapcsa... Itt is volt azért humor, mert mondta, hogy az orvos mondta neki, hogy rántott húst ne egyen... nevette, "úristen, ha tudná, hány éve nem ettem már rántott húst!".
Miután már "csak" laborra és mammográfiára kellett járnia, 3 év után labor alapján észleltek valamit, minek utána elküldték csontizotópra és hasi UH-ra. Mindkettő pozitív lett. Mája és csontja egyaránt áttétes... Úgyhogy most havi 1 infúziós kemót kap, és két hétig otthon tablettában szedi. Kérdezte az orvost, hogy meddig kell ezt neki csinálnia? Az orvos azt mondta, addig, amíg bírja...
Mikor látta, hogy én is a pirosat kapom, kérdezte, hogy nekem a körmöm megvan még? Úristen, mondtam; miért, olyan is van, hogy a körmöm is elmegy?? Ezt elég traumatikus volt hallani... nem beszélve az állkapocselhalásról.
Egy másik hölgy végtelen depressziósan nyilvánult meg végig. "Csináljuk, végigcsináljuk; mert nincs más választásunk; a bizottság előtt senkit nem kérdeznek meg, hogy vállalja-e, csak kihirdetik az ítéletet. Dátumokkal, hogy mikor hova kell menni... Még az az ember, aki nem akarná vállalni, mert ő tudná anyagilag állni az alternatív módszereket, annak sem jut eszébe legtöbbször, hogy nemet mondjon. Aztán miért? Csak hosszabbítunk, közben meg ez a rengeteg szenvedés... nem tudsz enni, inni, nem érzel ízeket, nem tudsz aludni a fehérvérsejt-termelő injekcióktól, hányás, hasmenés, csont-izom-ízületi fájdalmak végestelen végig. És az állandó orvosi helyekre járkálás. Mi értelme ennek? Úgyis meghalunk mind... De valamiért csak bevállaljuk... Közben lehet, hogy a hátralévő kevesebb idő legalább úgy telhetne, hogy jól érzed magad, ehetsz, ihatsz, mehetsz -- mert a f*sás miatt ki sem tudunk lépni --, nincs ennyi elkötelezettség, mintha munkába járnál..."-- huh, hát szóval nem sok hozzáfűznivalója volt bárkinek sem, pedig már a terem rég megtelt, nagyjából fele-fele arányban nők és férfiak.
Szóval mindenképpen nagyon depis volt a hangulata ennek a kezelésnek, itt nem volt egy szál optimizmus sem, az biztos...

Közben a délelőtt folyamán vihar is volt kint, aminek örültünk, mert itt senki nem szerette a meleget. Szerencse, hogy klíma van a teremben, tényleg.
Mindenesetre minden téren nagyon örültem már, mikor az utolsó palack is kifolyt, egyrészt pisilni kellett, másrészt a türelmetlenség, ideg csak úgy áradt bennem...
A zárójelentést megkaptam, benne minden további teendő is.
Olyan túlspanolt voltam, hogy úgy gondoltam, gyalog megyek haza, annak ellenére, hogy a viharok nem múltak el, csak éppen szünetelt az esőzés, de sötét felhők vonultak és dörgött a ménkű. Ettől függetlenül reméltem, hazaérek az újabb vihar előtt, ha nem, akkor max. itt van az ernyőm.
Ritkán látok ilyet, de most a Dorottyán láttam; s mint megtudtam, cserszömörcefa.



Ez pedig az imádott trombitavirág, aminek neve by óvodáskorú Szilvi: fufuda. Szerintem egyértelmű.:)

   
Eredetileg úgy gondoltam, hogy hazamegyek, pihizek egy kicsit, és elmegyek a háziorvosi rendelésre -- ez nem miattam lett volna fontos, hanem anyám miatt, neki kell a gyógyszereit kiíratni... hiszen az én záróm leadása ráér --, de valahogy úgy kiszívta az erőmet ez a nap, hogy feküdtem, néha elaludtam, sűrűn eszmélve ránézve az órára; egyszerűen nem akaródzott felkelni. Aztán már nem is erőltettem, gondolván, elmegyek holnap.

Már az idei tűzijáték-fából (by én) sem akartam kimaradni hazafelé jövet, olyan szépek!



2017. június 28., szerda

Klinika -- csontok, izotópiák, fejfedők

Szintén hajnali kelés, hogy mindent le tudjak rendezni.
Az idegesség szó nem igazán fejezi ki, amit éreztem.
Háromszor hasmentem, de még kimentem próbálkozni indulás előtt is, nehogy váratlanul érjen, mert nálam most az előzmények száma egyáltalán nem számít... ez nem jött be, kár.
Danit nem kértem egyébként, hogy kísérjen el, de tudta, mennyire tartok ettől a vizsgálattól meg a helymegkereséstől, hogy még akkor is, mikor felkínálta és nemet mondtam, úgy is szabit intézett magának mára, hogy el tudjon kísérni...
Fél 8-ra beszéltük meg Danival, hogy találkozunk, és megyünk a 22-eshez, de szerintem nem vágta, hogy az a busz merre esik, azt gondolta, a Derék felé megyünk, így lassított és várt engem. Én meg a lépcsőfeljáratunk mögötti tenyérnyi árnyékban őt. Hívni próbáltam, erre István hívott, hogy minden jót kívánjon... Végre sikerült, de még akkor is olyan lassan jött, mintha azt várta volna, hogy én megyek felé. Nagy nehezen, kalimpálva megértettem vele, hogy merre megyünk. Hiába, aki biciklivel jár, az nem okvetlen ismeri, melyik busz merre jár...
Szerencsére elértük a buszt, de nekem már a megállóban gyanús érzeteim voltak... megint elkezdett csikaródni a hasam. Egyszerűen ezt a két hónapja kért időpontot, ami amúgy pont nem a legszarabb hetem, nem puskázhattam el azzal, hogy már meg hazamegyek és egy órát késünk, hiszen ez időpontra megy. 8.45-re úgy kell ott lennünk a Klinikán, a Nukleáris Medicinán, úgy, hogy még meg is kell találnunk, ugyanis ezt az épületet még sohasem láttam.
A busz fél óráig megy a Klinikáig. Onnan gyaloglunk hátrafelé. Időnként fogcsikorgatva és lefőve, de kibírtam a dolgot, viszont azt már eleve tudtam, hogy mivel nincsenek nyilvános budik, meg kell találnunk gyorsan az épületet, és nekem ott első utam a vécébe fog vezetni, bármennyire is rühellem az ilyesmit. Érdekes, a betegséggel hogy megváltozik az ember... régebben el nem tudtam volna képzelni, hogy máshol végezzem efféle dolgomat, mint otthon... A kényszer viszont nagy úr.
Jó, hogy a hely nem ismerése miatt korábban indultunk, reménykedve, hogy belefér a keresés és az út az időpontomig.
A Klinikára érve elöl a nagy térképet tanulmányozva kb. belőttük, hol van ez az épület. Mikor meglett a mellékútirány, akkor láttuk, hogy egy valóban új épület, viszont hatalmas. Csak, míg félig körbejártuk, az is volt vagy 10 perc... A sok bejárat között olyat kerestünk, ahol valami utalást kaphatok arról, hogy csontizotópia... Végre találtunk egy olyat, ahol sok szerv között fel van sorolva a csont is, így oda bementünk. Szép nagy, nyugati színvonalú váró, nagyszerű klíma, bőrfotelek üvegasztalokkal, laptévé a falon... de mondtam Daninak: negyedóránk van, ő meg felhívta a figyelmem a vécékre, melyek a bejárathoz közel voltak. Be is vetettem magam, és elámultam, majdnem akkora volt, mint az én konyhám, legalább öt tekercs vécépapír sorakozott polcon és egy a tartóban; tükör, kefe, mosdó, folyékonyszappan-adagoló, kézszárító, mindenben volt cucc és minden működött. Ragyogó tisztaság.
Miután megkönnyebbültem, kimentem, és mintha mi sem történt volna, recepció híján belesüppedtünk holmi bőrfotelekbe... Még az a szerencse, hogy pár perc múlva kijött egy ajtón egy asszisztensnőféle, aki ránézett a kezemben a beutalóra, és mondta, hogy csontizotópra jött? Akkor a következő bejáraton kell bemenni... Még jó, hogy nem egy fél óra múlva tudtam meg, mert így még ez is bőven belefért... úgyhogy tovább mentünk a következő, szinte ugyanilyen feliratú ajtóhoz az épület mellett tovább menve. A két kiírásból meg nem tudtam volna állapítani, hol végzik a csontizotópiát, az biztos. Utólag hallottam, hogy mindenki így járt...
Ez is hasonló hatalmas, klimatizált váróhelyiség volt, mint az előző. Nagy laptévé a falon, hűtött vizes ballonok műanyag poharakkal, dohányzóasztal-félék bőrkanapékkal -- csak itt volt üvegfalas recepció is. Beadtam a beutalót, valamint kérdezték, hoztam-e postakész borítékot -- mondtam, hogy igen, már vettem is elő --, címezzem meg magamnak, ebben küldik ki kb. 1 hét múlva az eredményt.
Pontban 8.45-kor szólítottak. Vittem a cuccomat is, mert nem tudhattam, kimegyek-e még Danihoz.
Ebben volt a 2x0,75 literes létyó. Azért vittem kétfélét, hogy biztosabb legyen a siker...
A hölgy beleültetett egy olyasmi székbe, mint amilyenben a kemót kapjuk, és elmagyarázta, hogy ez a vizsgálat miről szól. S hogy a legkellemetlenebb része annyi, hogy vénásan kapok most egy izotópanyagot tartalmazó injekciót. Utána 2 óra várakozás és ivás után fognak szólítani, és egy 20 perces, gépes vizsgálat következik, ami nem fog fájdalmat vagy utóhatást okozni.
Két napig sugárhordozó leszek, úgyhogy ne ölelgessek csecsemőket vagy terhes anyákat.
Ezenkívül kérdezett bizonyos orvosi, leginkább csonttal kapcsolatos dolgokat és vérnyomást mért, majd megkaptam ugyanoda, ahol tegnap a laborvizsgálathoz is vért vettek, az injekciót. Még szerencse, hogy működik ez a vénám, mert nincs több. A műtött oldalba nem kaphatok.
Kiszálltam, majd át kellett menni oldalt és hátul, de a termen át egy folyosóra, mely egy társalgószerű széles váróra nyílt. Másik oldalán vizsgálók sorakoztak. Az asztaloknál a fotelekben egy csomó ember ült és iszogatott... eszegetett.
Mivel onnan is ki lehetett jönni az eredeti recepciós váróba ajtó nélkül, hát kimentem Danihoz, mondtam, hogy jöjjön oda hátra. Nem volt már hely egyébként, minden fotel tele volt, viszont voltak kinyitható székek a falhoz támasztva, úgyhogy én egy ilyet nyitottam ki magamnak, és jól megfelelt nekem az is. Dani is ácsorgott egy darabig, guggolt, majd felszabadult a mellettem lévő fotel, odaült. Amint jött egy beteg, mindig át akarta adni neki. Nekem ez, hogy az itteni társalgós résznek háttal ültem a széken, jól is jött, mert nem ültem szemben így senkivel. Két ajtó következett mellettem, utána egy virágos tartórész, majd újra ilyen társalgós rész, azután a női vécé például.
Mivel nem kellett félórát várni az iváshoz (megkérdeztem előtte a hölgyet), így azonnal nekiláttam, mert tudtam, hogy én két deciket nem fogok tudni egyszerre inni, csak pár kortyot, úgyhogy nekem "haladnom" kell ezzel! Dani biztatott is, és 1 óra múlva megittam a 0,75-öt, tehát a fele cuccost. Ez máskor maximálisan a napi adagom. Ez egyébként egy gyömbér-citrom elnevezésű Balance, kifejezetten savanykás cucc volt.
A következő málna-citrom. Mielőtt ezt elkezdtem volna, mondtam Daninak, hogy szerintem nyugodtan elmehet, mert nem lesz itt gond már. Inni úgysem tud helyettem, a vizsgálóba is én fogok bemenni, és megmondták, hogy nem okoz rosszullétet. Daninak viszont még sok dolga van mára, úgyhogy kis hezitálás után rábeszéltem -- elbúcsúztunk. Megígértem neki, ha valami bajom lesz, taxival megyek.
Én szorgalmasan próbáltam továbbra is inni. Ha jól számoltam, 11-kor kellett, hogy behívjanak majd. Negyedkor viszont már nagyon kellett pisilni, csak nem tudtam először, hogy lehet-e, de aztán rájöttem, hogy háromnegyed óra még nagyon sok, és hát végül is, ami folyadék már a hólyagban van, az úgysem terül már szét a szervezetben, hogy szétvigye az izotópot; valamint azt mégsem várhatják el, hogy bepisiljünk -- úgyhogy kimentem és megejtettem egy pisilést. Szerencsére több hasmars nem volt. Itt is elájultam a vécék tisztaságától és felszereltségétől...
Egyébként meg rájöttem, hogy amikor szólítanak egy-egy pácienst, mindig a név után mondják, hogy menjen mosdóba, s utána jöjjön a vizsgálatra. Tehát nyugodtan pisilhet az ember.
Kb. összesen 1,2 litert ihattam meg 11-ig, mire engem szólítottak. Én még azt gondoltam, van egy kis időm, mivel a neten is 2-3 órát olvastam... Viszont ott 1 liter folyadékot is olvastam, annyi meg egész biztos, hogy megvolt...
Szólítás után megint bementem pisilni, aztán pedig a vizsgálóba.
Otthon már előző este kivettem a fülbevalót meg levettem a gyűrűket, nyakláncot -- nehogy probléma legyen. Érdekes mód az órát nem kellett levetni, de a farmeromból az övet igen. És hát szerencsére ruhástul hanyatt kellett feküdni egy keskeny "koporsóban", volt fejtartó, lábtartó, szorosan mellettem kartartók -- tehát teljesen mozdulatlanná vált benne az ember.
Szólt a pasi, hogy indul a vizsgálat. Felemelkedett velem az "ágy", majd megint kicsit le, fel; közben indult velem szépen, lassan előre. Mikor beértünk oda, ahol teteje is van, akkor a szerkezet felső része kezdett ereszkedni. Egészen közel a fejemhez. Kicsit ijesztő volt, mert ugye, a fejem nem fordítottam, és olyan közel volt a szerkezet, hogy nem is lehetett ráfókuszálni, úgyhogy "elengedtem" a nézésemet a szerkezeten túlra, és megpróbáltam nem félni attól, hogy valami műszaki hiba vagy tévedés következtében nehogy lejjebb ereszkedjen ez a mizé, és szétlapítsa a fejemet. Mondjuk, akkor legalább nem lenne több gond velem.
Egy idő után észleltem, hogy a felső rész kezd lefelé csúszni, és már szinte látok a plafonból valamit. Ui. ez nem zárt dolog volt, mikor a fejem felől elment a szerkentyű, akkor már láttam a teremben mást is. Picit oldalra fordítván a fejemet, láttam a monitort, melyen nyomon lehetett követni, hol tart a csontozatom beszkennelése, mert ez tulajdonképpen az volt. Lent azt is mutatta, hogy hány százaléknál tart. Láttam, ahogy megy lefelé a nyakon, vállon, majd a gerincen, karomon... és így tovább; a mellem körül még lejjebb süllyedt a felső rész -- ott sem esett volna jól, ha összelapít...
És így tovább, végig a lábujjhegyemig mindent.

Szakszerűen most ezen estem át:
"A csontizotóp-vizsgálat (más néven csontszcintigráfia vagy csontscan) azt a folyamatot érzékeli a csontokban, hogy gyorsul vagy lassul a csont anyagcseréje. Például fertőzések, daganatok következtében az anyagcsere gyorsul, s ezeken a helyeken a vizsgálat során beadott izotóp felhalmozódik. Ezen diagnosztikus vizsgálat során intravénásan izotópot adnak be a beteg vénájába. Ez általában technecium izotóp (99Tc).
1--1,5 liter folyadékot kell elfogyasztani 2-3 órán belül, majd egy 20 perces gépi vizsgálat következik. Ekkor a beteg testét egy lassan mozgó gammakamera pásztázza, amely a testből jövő gammasugárzásokat fogja fel. Az így felfogott jeleket általában számítógépbe továbbítják, s ez rajzolja ki a csont izotópképét."

A pasit végig nem is láttam, volt egy kinti, udvar felőli (?) folyosó is, ott is jöttek-mentek dolgozók -- a végén szólt, hogy készen vagyunk, el lehet menni.
Kimenve újra pisilnem kellett, majd elmentem.
Irgalmatlan hőség volt, 35 fok árnyékban. A Klinika előtt ilyenkorra teljes erőből tűz a nap, és nincs árnyék sehol. De mégiscsak a 24-est volt célszerű várnom, mert az hazáig visz, míg ha a villamosig megyek, akkor át kell szállni a városban, ahol szintén a tűző napon várnék buszt.

Szilvi a Tescóban volt, utánatelefonáltam, hogy hogy áll, már hazafelé jön? Nem, kiderült, hogy még most megy be. Szóltam, hogy hozzon már egy kaját nekem.

Aztán telefonáltam Daninak, mert neki még anyámhoz is kellett valamikor mennie, ui. főzött rakott zöldbabot nekünk, valamint mivel ma kapja a nyugdíjat, a Dani által befizetett csekkjei árát is most odaadja, meg még amit nekem küld szegény. Ráadásul meggyet, ribizlit, málnát is szedett ebben a hőségben...
Dani viszont várja a rovarirtót, melynek időintervalluma 4--7, tehát majd akkor indul anyámhoz, ha a rovarirtás befejeződik.
Így is lett, és még jó, hogy így lett, mert anyámmal mikor este telefonáltunk, mondja, hogy volt vagy 5 óra, mire megjött a postás! Még jó, hogy nem ment Dani kora du., mert 4-re neki haza kellett volna mennie...

Mindegy, lényeg, hogy este fél 8 körül csak jött Dani, hozta a cuccokat: egy nagy doboz rakott zöldbab, és alig 5 doboz gyümölcsöt, amelyből valamennyi az övé; mondta, hogy neki egy is elég, de azért rányomtam kettőt, málnát, meggyet; mert már nálunk be sem fér ennyi cucc a hűtőbe.
Ja, és már majdnem elment, kint az ajtóból jött vissza, hogy a pénzt is ideadja, valamint csak úgy mellékesen két új fejfedőt -- ez az, amit két hónapja rendelt, és 1 hónap szállítás volt ráadva, utána meg kellett reklamálnia. De nem volt drága, ha jól emlékszem, olcsóbb volt, mint a dechatlonos -- és szerintem nagyon mutatósak.


Idáig kibírtam ventilátor nélkül, tényleg, hogy takarékoskodjunk, pedig már egy párszor melegem volt. Szilvi tegnap beindította a kicsit a konyhában, hogy legalább ha főz az ember, ne süljön meg. Ma pedig már az állót is beindítottam a szobában, mert már tényleg több volt kettőnél.

Este hazahozták Bencust, szombat du. óta.
És hát a Szulejmánnal zárhattuk a napot... de már izgulhattam a holnap miatt, amikor is majd kemó...

Ezt a jukkát a Klinikán fotóztam, rengeteg nyílik most szerte mindenhol -- ott a parkokban is volt rengeteg.





2017. június 27., kedd

Labor -- kenőcs ajándékba

Kedden hajnali kelés, készülődés többszöri hasmarssal szokás szerint. Elég sok a dolog, ha a macskákat is figyelem és a gyógyszerek is rendben menjenek, legyűrése 1-2 keksznek és kávénak némi méla undorral, hányásra vigyázni, mindenesetre időben való elindulás a legfontosabb.
8 órás az időpont, célszerű ott lenni időben, még így is kifutott múltkor is 10 utánra, mire behívtak.
Most külön jólesett, hogy a legkönnyebb dolog van elsőnek a héten, mert utána jöhet az ember a kórházból el.
Busszal mentem, 8 előtt már bevánszorogtam. Mi tagadás, nem lehetett fázni! A fejfedő különösen kellemes viselet ilyenkor.
Vettem az automatából egy normál sorszámot, nem is volt vészes, csak 12-en voltak előttem a normál szerint. Nyilván a sürgőseket soron kívül nem tudjuk előre kiszámítani, de most nem voltak annyian, mint az ez előtti esetnél. Így bejutottam háromnegyed óra múlva, ez szerintem óriási eredmény volt.
Mikor megvan a véna, maga az is sikerélmény, meg mikor túlleszek, az is. Olyan jó lenne, ha mindig leragasztanák maguktól is, vagy hogy legalább mernék szólni. De érdekes, csak sürgősséginél ragasztják le maguktól, amikor látják valahogy, hogy nem vagyok jól.
Így célszerű valameddig ücsörögni, nagyon nem szeretnék szökőkutat játszani, pocsékolni a vérem...
Mivel a várófolyosón szinte nem volt ülőhely, ezért egyből lementem a földszintre, de mivel ott sem volt hely, ezért kimentem a lejárós lépcső melletti alacsony betonfalhoz, ahova le tudtam tanyázni kicsit, hogy fogjam a tapaszt. Még kellemes is volt a hűvösben, jó kis szellő volt.
Találkoztam egy műtéti szobatársammal, aki anno 1 napos volt, és úgy nézett ki, ő megússza a kemót, mert a kivett cuccok nem rosszindulatúak. De kiderült, hogy 1 nyirokmirigy mégis... és 2 másik gyanús, tehát mégis, őt is kemóra "ítélték". Mondta, hogy még egyszer műtötték, amikor is még kivettek néhány nyirokmirigyet, így ő most fogja majd kapni a 3. kemót, ennyivel van "lemaradásban"... Hát, őt sem irigylem. Ő az, akit Nánásról hoznak be minden alkalommal, és a szolidabb, ablak felőli sorstársam volt, nem a műtét reggelén másfél literes szénsavas ásványvizet ivó, harsányabb és kicsit tájékozatlanabb ágyszomszédom. Ő valószínűleg tényleg megúszta a továbbiakat, még egyszer sem találkoztam vele sehol.

Lassan úgy véltem, ideje tovább indulnom, úgyhogy a buszmegállónál kitaláltam, hogy hamarosan jön a 42-es, és felmegyek vele a Kistemplomig, onnan már egy ugrás a Munkaügyi kp.
Ott megkérdeztem a kormányablakos helyiség ajtajánál "őrt álló" tájékoztató hölgytől, hogy aktív korúhoz járó nyugdíjas bérletet lehetne-e és hol intézni. Hál' istennek, lehetett; menjek fel a I. 115-ösbe. Nagyon örültem, hogy ezek szerint nem csak szerda-csütörtök a fenti termek fogadónapjai. Végül is a neten is így van, hogy egész héten járhatóak ezek az ügyintézések, csak némelyik nem...
A szoba előtt már papírkitöltéssel foglalkozott egy anya és fia, ők szóltak, hogy menjek be nyugodtan, nincs bent senki. Bekopogtam, és kicsit belezavarodva a saját mondókámba, végül is csak ki tudtam nyögni, mit akarok. Hölgy megértette, adott egy űrlapot, menjek ki, töltsem ki, hozzam vissza. Így is lett, visszavittem. Mondta, hogy kint várjak, míg megírja a hatósági igazolást.
Egyébként nem kellett neki sem az aktív korú támogatási határozat, semmi irat; egyedül a személyim és lakcímkártyám, nyilván benne van a rendszerben, hogy tényleg megkaptam az aktív korút egy újabb évre elvileg.
Közben már gyűltek utánam ketten, akik szintén ugyanezt végigcsinálták és vártunk, tehát összesen négy ügyfél. Eltelt egy kis idő, mire kijött a hölgy, és sajnálattal közölte, hogy elromlott a printer, így most neki fel kell menni a harmadikra, hogy kinyomtassa az igazolásokat, majd jön. De közben az első ügyfélnek újra kellett tölteni a papírját, azt még megvárta. Jól eltelt az idő, de én akkor is tökre nyugodtan vártam az igazolásomat, mert időm van, valahonnan hűtés is jött a folyosón, ki lehetett bírni az ücsörgést -- és végre el is lesz intézve ez is.
Aztán persze jött a hölgy, sorjában, egyenként beszólított mindenkit egyeztetni az adatokat, aláírni, és kaptunk egy példányt. Ezzel lehet menni bérletet csináltatni! Július 1. a dátum rajta, tehát majd hétfőn lemegyek a Coopba, remélem, ott lesz a bérletes néni, s akkor majd megcsináltatom, fénykép is van hála a jó égnek, s majd akkor veszek bérletet is.
Nagyon meleg volt kint, ráadásul mindkét elérhető buszmegálló a legnagyobb hőségben áll, árnyék nélkül, úgyhogy itt halálos, ha sokat kell várni buszra...

Aztán csak hazaértem, elalélás nélkül.
Minden elrendezése után netezni kezdtem, ahol egy régi jó "macskás-kutyás és sok egyéb állatos" ismerőssel csetelni kezdtem, mivel írta, hogy szóljak már, ha megérkezik a futár! Milyen futár? Szerencse, hogy szólt, mert még elmulasztom; nem tudtam róla, hogy máris küldi, amiről régebben beszéltünk: Culevit kenőcsről, amiről első kézből és bizonyosan tudni lehet, hogy jó a sebre, különösen és elsősorban majd sugár után.
És tényleg: fél 4 körül kaputelefon, futár érkezett, seperc alatt le is rendeztük... Jött egy formás kis doboz, benne kettő darab 50 mg-os Culevit kenőccsel!
Nagyon örültem neki, és hálás köszönetem érte!

2017. június 26., hétfő

Kezdődik a hét

Jó érzés volt, hogy ma még nem kell menni sehova. Nehéz hét vár rám amúgy...
Kicsit felfrissült a levegő, legalábbis az én szobámban igencsak érezhető. Nem kell ventilátor, az biztos.
A pirkadati macskázás után visszafeküdtem, jólesett...
9 körülig alvadás volt.
Utána kétszer alapos rohanásban volt részem -- nehogy véletlenül elszokjak már tőle! --, aztán Szilvi elment a postára egy csekkemet befizetni, ami még pénteken jött, utána meg a Pennybe. Több órát elbolyongott.

Hívott anyám, hogy elnézte a nyugdíjnapot, tudta, hogy 28-a, de a 6-ost 8-asnak nézte, és azt hitte, ma lesz a nagy nap, de aztán rájött, hogy nem.
Eredetileg az eddigi infó szerint úgy beszéltük meg, hogy kedden majd a labor után elmegyek hozzá, mivel aznap még más nem lesz, és akkor ideadja a csekkjeit stb.
Na, ez viszont most dugába dőlni látszott, és hát hogy mi lesz az ő csekkjeivel. De ezt nyilván úgy értette, hogy nyugdíjig úgysem tudja befizetni azokat, és pl. a vonalas telefonja már holnapi dátumú.
Mondtam, hogy neki kevés összegű a számlája általában, befizetném én, megkérdem Danit, nem fordulna-e meló után arra. A Dani munkahelye ugyanis biciklivel nincs messze sem anyámig, se hozzánk, csak egy kitérő; és most délelőttös.
Írtam is neki még munkaidő vége előtt, de nem nézte a telefonját, csak itthon...
És kiderült, hogy már itthon van. Filóztunk rajta, hogy hogy legyen akkor ez az anyám számlája-történet, mert ha elhozná, mi be tudnánk fizetni, és majd nyugdíjkor visszaadná.
Mondta Dani, hogy akkor ne legyen probléma meg ennyi körjárat, ő most elmegy anyámhoz, elhozza a csekkeket, be is fizeti, és majd nyugdíjkor visszakapja. Engem most speciel akkor ebből ki is tud hagyni. Hát jó, gondoltam, csak nem hittem, hogy hó végén még van neki pénze ehhez.
Mindenesetre felhívtam anyámat, hogy akkor Dani elmegy hozzá a csekkekért, mire megijedt, hogy de neki most nincs pénze rájuk! Megnyugtattam, hogy én is, Dani is be tudjuk fizetni, hadd ne járjon már le, mert a telefontársaság simán rárakja a késedelmi kamatot, már volt benne részünk anyám csekkjével.
Hálás volt, hogy lerendeztem neki elméletileg, Daninak meg, hogy ő meg gyakorlatilag.
Igen, mert öcsémék kimennek Kadarcsra, és ez olyan, mintha Kamcsatkára utaznának. Míg munkanélküli nem lettem, öcsém fizette be az anyám csekkjeit, meg is tudta neki mindig előlegezni, ha a dátum úgy kívánta. De most, mióta pár éve én fizetem be, azóta eszébe sem jut, pedig ez most ritka alkalom, hogy akár én, akár Dani meg tudjuk előlegezni. Szegény anyám úgy hitte, ma kap nyugdíjat, és én holnap elhozom, befizetem a csekkeket, de hát rájött, hogy ez nem fog menni.
Ha kimennek Kadarcsra (és tavasztól őszig ez várható, frászom is van mindig, ha anyámmal lenne valami, akkor mi lenne, hiszen én sem vagyok topon, ráadásul nincs kocsink, és pláne nem állunk úgy anyagilag!), halottnak kell tekinteni őket, pedig 20 km az egész!
Emlékszem, hányszor megjártuk ifjabb koromban a Határ úton át Hosszúpályin keresztül a Keletire az utat, ami szintén olyan 20 km lehetett -- biciklivel. És utána haza ugyanennyi. Azért nem ugyanaz, mint ótóval.

Most már azért kezdek félni a hét miatt.
Most az anyám általi dátumbenézés miatt újratervezés lett.
Kedden labor, ami normál, tehát elképzelhető, hogy megint 8 helyett 10 után fog rám sor kerülni. Aztán nem anyámhoz megyek, hanem akkor megpróbálok felmenni a MÜK épületébe, hogy a kormányablakos helyiségnél megkérdezzem, hova kell mennem, ha az aktív korú határozatot megkaptam, és a hozzá kihasználható nyugdíjas bérlethez szeretnék igazolást. Arra is kíváncsi vagyok, hogy csak szerda-csütörtök itt is az intézés, vagy nem baj, ha kedden megyek? Benne lesz a pakliban, hogy elküldenek. De pedig szerdán-csütörtökön már húzósabb lenne! Szerdán csontizotóp a klinikán, csütörtökön a 4. kemó. Ezen a napon délután a háziorvos, mert anyámnak ki kell íratni háromhavi gyógyszerét... plusz nekem a nemrég kardiológus által felírt (de csak 1 havi) új gyógyszert is ki szeretném íratni magamnak, plusz ekcémakenőcsöt, és már akkor nyilván leadnám az aznapi friss, ropogós kemó-zárójelentést is.
Nem tudom, hogy fogom tudni mindezt megcsinálni.
Jövő héten is ráérne elvileg, de gyakorlatilag nem lesz lehetséges, mert addigra rosszul leszek, elsősorban a heveny és folyamatos hasmenés miatt hadd haldokoljak már itthon. Így is benne van az egyhetes sürgősségi labor + eredmény kivárása az onkológián, ez nekem általában a legnehezebb napom.
Most, amitől legjobban félek, az a csontizotópia, a másfél liter lötty megivásával. Úgy érzem, ez lehetetlen feladat lesz nekem... Meg hát eleve a klinikára kimenni, ott megkeresni ezt az épületet, ez nem lesz olyan magától értetődő...

Már megnéztem: van még, hála a nagyon jó istennek, egy utolsó igazolványképem -- frászt kaptam ui., hogy még fényképészhez is kell mennem emiatt! Úgyhogy csak az igazolás kell, fénykép van, aztán mehetek igazolványt csináltatni.

2017. június 25., vasárnap

Vasárnapi mezei életkép

Hajnaltájt égzengésre ébredtem, esett, dörgött, villámlott. Nem olyan rövid ideig.
A macskák lerendezése után azért visszadeglettem, az esőt direkt szeretem alvás körül hallgatni egyébként, és már a dörgés sem volt vészjósló.
Jó volt, hogy tök csend volt a házban, ilyenkor, hogy a gyerek nincs itthon, Szilvi sem tüsténkedik egyáltalán -- mivel ha jövés-menés, zaj van, én sem tudok aludni. Nyilván kihasználja ő is, ha alhat.

Dél körül Dani hívott, hogy anyámmal beszélt, aki mondta, hogy engem hívott az este, de nem voltam elérhető -- nem tudom, nem hallik, hogy foglalt? Nem ugyanaz azért, mintha ki lennék kapcsolva. Csinált saját termésű zöldbablevest, csontos hús főtt benne, szóval biztos finom -- ezt szeretné, ha Dani elhozná, ha el tudja. Dani kb. dél körül ébredhetett kb. anyám hívására, mert még mikor engem hívott, akkor is nagyon álomittas volt a hangja. Csak kérdezte, hogy előtte feljöjjön-e, vigyen-e valamit anyámhoz. Mondtam, hogy nyilván vannak itt dolgok, de kellene alom is, meg kifizetném akkor a végre rendeződött és általa kifizetett mobilszámlámat, valamint itt van beszedve a mosott ruhája. Valahogy úgy kéne besorolni a dolgokat, hogy jó legyen, ne legyenek üres fordulók.

Aztán felhívtam anyámat, elmondtam, hogy volt az esti dolog, foglalt volt, lemerültem, gondoltam, várok kicsit, aztán elfelejtettem... nem hívott vissza, így reméltem, nem sürgős; én meg este 10-kor már nem akartam zaklatni, hátha alszik.
Anyámmal még be sem fejeztem, mikor a vonalas csörgött; úgyhogy elbúcsúztunk, mert a lényeg megvolt. Katám hívott, szerintem az utolsó csengetésnél kaptam fel (5-6 után bemondják, hogy pillanatnyilag nem kapcsolható vagyok). Beszélgettünk egy sort, nem túl sokat, csak mert régen nem beszéltünk már.

Ezután hajat... mit hajat? Fejet mostam. Picikét hamarabb megvan azért, mint a derékig érő hajammal... Megtörlöm és száraz. Kész röhej. Nem is tudják a kopasz férfiak, mekkora időtakarékosságuk van a hosszú hajú nőkkel szemben "fejmosás" szempontjából...
Emlékszem, nagyanyám mindig is fejmosásnak hívta a hajmosást egyébként.

Úgyhogy fél 2 körül megjelent Dani alommal meg olcsó 3%-os serrel, kifizettem a telefonszámlát, úgyhogy ez majdnem 5000 volt, így annyit adtam. Ezután bepakoltuk az anyámhoz szánt göngyöleget, előzőleg összeszedett két zacskónyi száraz kenyeret-héjat, ő ideadta a nyugtát a telefonszámla-befizetésről, majd biciklin elment anyámhoz.
Olyan két óra múlva jött, mert természetesen őt is megkajáltatta anyám, meg még neki is pakolt; De küldött nekünk bablevest, külön a húst, valamint bundás kenyeret, merthogy a bableves akár főzelék is lehetett volna, és hátha valaki úgy szereti, ha feltétként eszi mellé. Küldött még egy pitli málnát is.
Kipakoltunk, közben valahol még Dani magának is bevásárolt különböző innivalókat, az is nála volt, de lehetett otthon, mert az anyámtól ő kapta dolgok viszont nem voltak nála... Na mindegy, részletkérdés.
Elég bonyolult volt itt mindent úgy vinni-hozni, hogy mindenkinek közben vásárolva is legyen, és még a végén a számla se lett elfelejtve, valamint a ruhát is elvitte a végén.

Én nekiálltam bablevest enni hússal, s bár az ízeket kevésbé éreztem, de éhes voltam, úgyhogy ettem.
Estefelé cseteltem, játszottam, versírtam, blogokat pótoltam meg ilyenek. S*ggem teljesen elültem...
Többször is elkezdett esegetni napközben az eső, de majdnem éjfél volt, mikor megint feljött egy igen zajos és fényszórós vihar, amely igen hosszan eltartott.
Mivel óriásakat dörgött, ki is kapcsoltam, húztam fürödni, lerendeztem az esti dolgokat, és ledeglettem -- bár míg a nagy csattogás és villódzás volt, úgysem tudtam "megszűnni".

2017. június 24., szombat

Szombati bagoly

Szombatra már egészen felmelegedett a lakás. Azért míg kibírom és nem okvetlen muszáj, direkt nem fárasztom a ventilátort. Ahogy így nézem, olyan korán van hőség, hogy lehet még olyan időszak, hogy hetekig éjjel-nappal járnia kell a szerencsétlennek... Még most valahogy kibírom.

Kora délután elvitték a gyereket.

Több órás töprengés után csak nem kívántam semmit. Ám a maradék 5 csirkeszárnyat megfőztem simán sós vízben. Még mindig úgy gondoltam, ezt talán meg tudom enni csak úgy, magában.
Négyet meg is ettünk, bár Haramiától most sem ment észrevétlen a dolog, úgyhogy ő is besegített. Ennyi volt a délutáni ebéd-vacsorám.

Estefelé harmadjára is elővettem ugyanazt a baglyot. Színezőfüzetről van szó, és két alkalommal már 2-2 órát töltöttem a fejével és nyakával. Nem olyan ripsz-ropsz meló ám ez!
Most nem tudom, mennyit töltöttem vele, 5-6 órát biztos, de addig nem nyughattam, míg el nem készült az egész. Szerintem tényleg jól sikerült. Ma este már nem fotóztam le villanyfénynél, majd holnap, nappalinál.
Közben Istvánnal telefonáltam, egy idő után észleltem, hogy anyám is hív, de mire befejeztük, már anyám nem volt elérhető, és le is merültem. Gondoltam, felteszem, hadd töltődjön kissé, majd később visszahívom anyámat, erre 10 óra volt, mire eszembe jutott... Akkor már nem hívtam, megnyugtattam magam, hogy sürgős esetben csak visszahívott volna...

2017. június 23., péntek

Pénteken

Összepakoltam a megszáradt ruhákat, megvarrtam a folytonossági hiányokat, így nagy, megkönnyebbült sóhajjal összecsukhattam a ruhaszárítót. Két állóhellyel gyarapodott a pár szabad négyzetméter...

Mindig ez a kitalálni, "mit egyek", ez borzasztó. Simán ellennék evés nélkül akár egész nap, de kötelességtudatból ennem kell. Ez azért szörnyű, mert szinte semmit nem kívánok... A kenyér szinte végképp kiiktatódott az étrendemből, meg a felvágottak is. A nem rosszullétes heteken tudok csirkehúst enni némi körettel, de a rosszulléteseken azt sem. És az ivást is elfelejtem, pedig már az órát is beállítom néha.

Szilviék ma voltak a Pennyben -- leggyakrabban oda megy vásárolni az akciós plüssök miatt --, hozott két tálca csirkeszárnyat, egy tálcán 8 db van. És itt rendesen, azaz a hegye is rajta van... ugyanis sok helyen, pl. a Lidlben is levágják róla, pedig nagyon lényeges momentum a csirkeszárny hegye!
Már végképp nem tudtam mit tolni magamba, akkor fogtam, megfőztem simán három csirkeszárnyat, és csak úgy natúr az volt a vacsora. Még ez is több, mint a legtöbb vacsorám... pláne, hogy Haramia is beszállt, a szárnytövekből kettőt biztos ő evett meg.
Úgyhogy jóllaktam én, na. Máskor meg csak tökmagot vagy napraforgót eszem...

Szilviék kiválasztották az első plüssfigurát. Ügyesen vásárolgatott, plusz talált is egy-két pontot a kirakodópolcnál, valamint öcsém által anyámtól is kapott 5 pontot, mert elvitte neki, náluk nem gyűjtik. Bence a retket választotta.:)


Eközben sokat nevettünk Haramián, mert mániáinak sorozata végtelen. Most pár napja egy apró kis cipősdobozban alszik feszt, a bejárati ajtó előtt.
Egyik hajnalban kimentem, és akkor láttam, hogy minden le van borogatva a bejárati ajtó melletti cipősszekrényről, és ő az egyik cipősdobozban durmol. A többi cuccot visszapakoltam, őt meg hagytam ott. Na, azóta ott van...


Honesty pedig kutyamód mögöttem a fehér szőnyegen. Ő sem kutya! Azaz, hogy az.

2017. június 22., csütörtök

Csütörtöki ez meg az

Ma a tegnapi fotókat dolgozgattam fel.

Aztán összehoztam a Koma nyári antológiájába való jelentkezést és annak anyagát.
Mivel a bemutatkozáshoz kell egy fotó is, én szívfájdalom nélkül kiválasztottam egy turbánkendős fotómat. Senki nem mondhatja, hogy ifjú- vagy egészséges kori "tollakkal" ékeskedem. Bevállalom magam itt is.
Mivel az antológia címe Változás lesz, ezért bőven van ilyen témában versem. 9-et küldtem be.
Koma azt írta vissza, hogy "remek anyag". Ez nekem nagyon jólesett.

Fél 11 körül kaputelefon -- jött az akár "tegnap is jöhetett volna" postai futár, nem mintha sürgős lett volna, csak így tegnap is kagylóztam egész nap. Megérkezett a melltartórendelésem. Aláírtam a kütyüt, és viszlát.
Fel is próbáltam egyet azonnal. Kiderült, hogy az itteni L-es kisebb, mint az iskolai nagykervásárban vett, viszont az is lehet, hogy az már csak kinyúlt az idők folyamán, ezért érzem úgy. Lényeg az, hogy szűkebb, de hordható. Nagy kő esett le, mégiscsak 5 darab.

 
Dani végre be tudta fizetni a mobilszolgáltató általam fizetett számláját. 3050 Ft. Mégsem 7600...
Kapott róla egy "blokkot", mert ottani pénztárnál fizette. Lényeg, hogy megvan. Ma jött utoljára sürgető SMS. (Legalábbis remélem.) Dani egyelőre átküldte a blokk fotóját nekem, de majd elhozza.

Anyám telefonált vagy egy órahosszai beszélgetéssel, aztán valami orv dolog történhetett a mosdónál, mert nem folyt le a víz. Hallottam, ahogy Szilvi pumpálja... Később személyesen azonban láttam, hogy ez lópikula, hogy próbálta lepumpálni (nem tudom, miért nem lehet a szűrőt használni úgy, hogy naponta párszor, ha látványos a tartalma, kimossuk -- én bevallom, a lehúzott vécében szoktam erősen meglötybölni, és mindjárt tiszta a szűrő).
Szóval éjfélkor én még bőven a két kupak lefolyótisztító, egy pohár hideg víz, 20 perc múlva erős sugarú hidegvíz-folyatást játszottam.

Még utána kapásból írtam négy verset...

2017. június 21., szerda

Ajándékok, évzáró

Délelőtt kimostam a Dani cuccának kisebbik, világos részét. Ezt már nem felejtettem el Masa lejárta után kiteregetni.

Próbáltam követni a rendelt melltartók útját, hááát, nem tudtam kizárni, hogy nem ma fog-e megérkezni, elég sok állomáson végigment a cucc. Így végül is lehetséges postásidőben végig hegyes füllel figyeltem egy esetleges kaputelefonra, de ez ma elmaradt.

Kedves könyvkiadó ismerősöm ígért mára egy telefont mobilra, valószínűleg mostanra esett egy lebeszélhetősége, mert nagyon jól igyekezett kihasználni az időt.
Ez az egész lényegében a rákról szólt. Ő nagyon tapasztalt, rengeteg ismerete, kutatás jellegű publikációgyűjteménye, tudása van mindenféle kapcsolódó hasznos dologról. Dolgok miértjeiről, okáról, amiről már többször is leveleztünk, de most szóban jobban sikerült kitölteni az időt nyilván.
Gyakorlatilag már sok mindent elmondott előzőleg, és sok dologról már én is olvastam, hiszen nem vitás, hogy az ember állandóan olvasgat a saját baja után, ha már benne van... addig nem igazán vettem a fáradságot, legfeljebb, amire ráment a szemem. Így vannak ezzel az emberek. Ha benne vannak, azért szeretnének többet tudni, és tényleg nemcsak ijesztgetéseket, kamu dolgokat, hanem több szinten megjelent és bizonyított tényeket, adatokat.
Tudom, hogy ha lenne pénzem, semmi rizikó nem lenne ezeket kipróbálni, csakhogy nincs.
A B17 sajnálatos leállítása, a nagy dózisú C-vitamin szükségessége, a Kaqun víz a tartós oxigéndússágával, ezekkel kapcsolatos fürdő és szanatórium -- mindezekről olvastam már könyvben is még akkor, amikor fogalmam sem volt, hogy valaha is érdekelt leszek. Statisztikai tény, hányan gyógyultak meg ezek következtében. Ismerősöm pl. családilag áldoz a Pi-vízre -- ezt és a Kaqunt én is megtenném szívem szerint, csak hát utóbbi azért nem olyan olcsó állandó ivásra.
Na mindegy, lényeg, hogy nagyon hasznos és alapos beszélgetés volt. Számomra mint egy továbbképzés.
Tényleg sokan próbálnak segíteni...

Vihar volt különben délelőtt is, és vihar volt most úgy 4 óra körül is!

Ildikóval végül is csetelgettünk, és e héten többször is köszönte a baglyos színezőt, valamint már vett is hozzá 36 színű színest! Örültem, hogy most tényleg látszott, hogy örül; van az így, hogy kicsit késleltetve alakulnak a dolgok, de lényeg, hogy már meg nekem is vett valami "csekélységet", de az nem fér be a postaládámba, úgyhogy szóljak, ha valamikor találkozhatunk.
Mára beszéltük meg, hogy fél 6-kor lemegyek (akkor még úgy volt: az évzáróra menés előtt), megcsörgetem, lejön, és ide adhatja.
Így is történt. De közben... én is levettem a falról egy kitömött gyerekzokni-baglyot és egy könnyű kis ragasztott filcbaglyot (karácsonyfadísz is lehet)... előzőből nekem hat különböző van, az utóbbiból pedig négy. Tényleg apróságok, na.
Mivel Ildikót ismerem, úgy gondoltam, hogy még ez igazán hozzáfér a színezőhöz...


Úgyhogy ideadta a "csekély" ajándékot: egy többcicás (rajzos) tálcát, és egy macskás idézetekkel és képekkel teli minikönyvecskét. Kis idő után pedig én is odaadtam neki a bónuszaimat: fő, hogy bagoly legyen.:)
Ezt a fotót Ildikó csinálta az én ajándékaimról.


Beszélgettünk egy jó 20 percet, majd elbúcsúztunk...
Hazafelé vettem fel az ATM-ből némi pénzt, s hazamentem. A viharok ellenére mégis trópusi fülledtségű volt az idő... egyáltalán nem frissítették fel a levegőt.

Később Szilvi mondta, hogy valóban az osztályteremben volt az évzáró megtartva. Olyan meleg volt, hogy szinte elviselhetetlen, és valóban 1, max. 2 ember volt 1-1 gyerekhez tartozóan...
Egyébként nincs már beszéd a hangosbemondóból, nincs Himnusz és nincs Szózat! Gyakorlatilag semmi nincs, műsor sem...
A tanárnők mondanak pár mondatot, összefoglalóan az iskolaévről, majd kiosztják a bizonyítványokat. Ennek elején elmondták, hogy három kitűnő lett az osztályban, de előre nem "lőtték le" a neveket; majd névsor szerint kiosztották a bizonyítványokat. Mikor Bencust szólították, akkor tették a nevéhez, hogy ő a második kitűnő! Olyan jó érzés volt még hallgatni is, Szilvi mondta, hogy nagynéni el is sírta magát. Szerintem lehet, én is homályosan láttam volna a fényképezőt...
Aztán pedig még egyszer ki kellett neki menni, mert ajándék könyvet kapott, jutalomként az éves példás magatartásáért, szorgalmáért, és kiváló tanulmányi eredményéért.
Örültem azért, hogy tanúi voltak mások is ennek; ha már képesek voltak a város másik részéből eljönni. Kapott Bence apróbb ajándékokat is, sőt, Szilvi a mi nevünkben is vitt könyv-, egyéb érdekes, megoldandó feladatokkal, színezéssel teli füzetféleségeket; valamint Bencére bízta a két tanárnő egy-egy ajándékát, ő egyedül odavitte hozzájuk és megköszönte a munkájukat. Elfogadták hál' istennek (mindig az a tavalyi nőnap jár az ember eszében...), de az osztálybeli közös virágcsokrokon kívül összesen 3 gyerek vitt külön ajándékot. (Tavaly Bencus vitt egyedül!)

Mikor hazaért Szilvi és Bencus, rontottak befele hozzám. Ez ritkán fordul elő pár év óta. Most Szilvi úgy köszönt, hogy "Mit gondolsz, milyen lett a bizi?" Pofaleszakadva mondom: "Ha már így kérded: kitűnő!" És az! Ráadásul matekból dicséretes. Rengeteg ötöse volt, kizárólag ötöse, illetve csillagos ötöse. Nem is lehetett más, mint dicséretes.:)
Bevallom, én a saját általánosbeli kitűnős bizonyítványaim óta nem láttam kitűnő bizonyítványt. A gyerekeim nem voltak rossz tanulók, de kitűnők sem voltak egyszer sem. Ez engem csöppet sem izgatott, én ismertem a képességeiket, tudtam, hogy mi lehetett volna és miért nem lett; valamint én a négyesért is megdicsértem őket mindig... Sosem voltam sznob.
Itthon fotóztuk Bencét, mint állat. Direkt maradt még egy kicsit ünneplőben, és mi pedig vezényeltük, hogy mit és hogyan fogjon, hova álljon-üljön stb.



2017. június 20., kedd

Ajándék csomag

Ma egy tele dob színeset kimosattam Masával (mosógép), utána szépen benne felejtettem egészen estig... úgyhogy este lett kiteregetve. Szerencsére nem lett probléma...
Emlékszem, az ősrégi időkben volt olyan, hogy csak másnap jutott eszembe, és bizony, bepenészedtek a ruhák... meg jó bidesek lettek. Na, ez azóta azért nem fordulhatott elő, de most mégis majdnem. Ami annál sz@rabb lett volna, merthogy a Dani ruhái voltak.

Szilvi tescózott még ma utoljára, mert este hozzák a gyereket.
Mondtam, hogy annak örömére, hogy tudok némileg normálisan enni, hozzon már nekem egy kaját, valami csirkét rizzsel. Valamint Haramiának egy fél grillcsirkét, amit egy hétig fog enni.

Ezen túlmenőleg háromnegyed 10-kor délelőtt, mikor ugyan már rég fent sertepertéltem, de még nem volt a képem szalonképes, kaputelefon zengedezett, és a csomagos postás volt... Míg beengedtem és felért, villámgyorsan kapott a képem némi púdert és egy csíkot a szemem alja. Ha már sipkásak vagyunk, legalább a pofázmányom nézzen ki egy százalékkal jobban, mint anélkül...
Sikerült mindkét csíkot befejezni, utána rögtön százzal startoltam ajtót nyitni.
Csomag jött, aláírás a kütyün, viszlát.
Megérkezett Magdika és a nővére csomagja, amit a nővére adott fel végül is.
Magdika varratott még az anyagmaradékokból újabb két tökfedőt a varrónővel, lényegében az eddigiek variációi, két anyagból készültek.


Magdika, mint később megtudtam, nem is tudta, hogy nővére miket rakott még hozzá...
Hát bizony, jó sok mindent!
Két nyári ruhát, egy hót drága, erősebb anyagból készült, hátul keresztpántos sportmelltartót, egy felsőt és egy halászlegginget, két bambuszbugyit és egy beígért búzacsírát, melyre rá kéne szokni.

   
Nagyon finom cuccok, és tök újak. Ismeretlenül is mennyit áldoz rám ez az asszony! Illetve hát ezek az asszonyok; bár Magdikával már találkoztam.
Ilyenkor mindig alig térek magamhoz, bár jelezték, hogy tegnap fel lesz adva a csomag, de hát akkor is. Két slityakról volt szó!!

Dani újra volt a Telenornál: a jóváírás folyamatban van, még nem tud fizetni, várni kell. (Nekem persze újabb SMS, hogy elmaradásom van, és fizessek már!)

Este Bencust hozták.
Késő este megtudtam, hogy két fő onnan is jön a holnapi évzáróra...
Itt nyeltem félre, hiszen ez nem egy ballagás... lényegében én meg Szilvi maximálisan elegek lennénk. A legtöbb gyerekkel 1 szülő van ott, de maximálisan is esetleg 2 fő.
Na most, én elhatároztam, hogy nem égetem magunkat azzal, hogy itt meg a gyerekkel 4 fő lesz egy sima évzárón, ami a beharangozott vihar miatt valószínűleg megint az osztályban lesz... tehát nem lehet elbujdokolni az udvaron.
Sajnáltam ugyan, mert legalább fotóztam volna. De Bencusnak mindegy, mert azt a két főt is legalább annyira kultiválja, mint engem -- itt ez a lényeg.

2017. június 19., hétfő

Hétfős cuccok

A mobilcég elkezdte küldeni SMS-eit, hogy fizetési elmaradásom van.
Igaz, hogy Dani már legalább háromszor járt ez ügyben a cégnél, de mint mondta, nem megy olyan simán egy ilyen elszámolás.
Anyámét már helyrehozták, az övé kártyás, és amikor legutoljára feltöltöttem neki háromezret a kártyájára, a kapott SMS nála jelezte, hogy mennyi az egyenlete. Tehát visszakapta a jogtalanul levett ötezer Ft-ját. Nekem 4500-zal többről szólt a számla, mint kellett volna, így Dani érdeklődésére maga a cég azt mondta, ne fizessük be, megkérvényezés útban, elbírálás, ilyesmi majd lesz, és akkor befizethető a jóváírt számla. Igen ám, de ugyanaz a cég nem tudja, mi van, így bombáz az SMS-ekkel, hogy így-úgy, nem fizettem be, és ez milyen szankciókat hordoz majd magával.
Nem foglalkoztam vele, úgy, ahogy Danival megbeszéltük -- úgy jár már a mobilcéghez, mintha hazajárna... majd ő megy, ha kell.

Délutános műszak után, nagyjából 22.40 körül jött Dani, ruhát cseréltünk, azaz hozta a szennyest, vitte a tisztát. Valamint elhozott egy Dechatlon fejkendőt, amit, mikor ott járt, nem tudott otthagyni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, mert ilyen még nem volt. Egy kb. 30 cm, csőszerű az egész. Eleinte el nem tudtam képzelni, hogy lesz ez az én fejemen úgy, hogy nem akarok sálat is a nyakam köré. A hozzákapcsolt kis kartonon ui. hordási módjának úgy 6 variációja látszik. Több funkciós, tehát egyáltalán nem csak kemósok, de sportolók stb. is hordhatják.
Mikor kipróbáltam, tök jónak találtam. Igen, egyik végének egy oldalát a homlokomhoz kell támasztani, és úgy lehúzni az egészet a tarkómig. Úgy marad és stabil. A csőanyag fejen túli része fityulaként leng a lapockámig. Marhára egyszerű. Ráadásul a színe is jó, kékeszöld-lila foltok vannak összemosódva rajta.


Később kiderült, hogy egy ilyen típusút Szilvi is vett már nekem, még a kemók előtt! Csak akkor még nem volt aktuális és szépen összehajtva elpakoltam, anélkül, hogy kipróbáltam volna, hogyan is kell ezt a csőfazont alkalmazni. Ő egyébként egy Coop üzletben találta... és az is nagyon jó szín: szürke alap, rajta fehér, fekete, narancssárga kis mintákkal; és tök olcsó volt, emlékszem.


2017. június 18., vasárnap

Vasárnapi ezek-azok

Mivel az anyám kajájából eszegettem módjával, vigyázva, ezért nem volt baj. Oké, egész délelőtt megy a hasam, de már nem egész nap.
Csináltam a dógom, amit kellett.
Rendeltem a neten akciós pamut sportmelltartót, 910/db, ennél még az iskolai nagykervásáron is többet fizetek érte, és nincs is mindig megfelelő méretben vagy színben.
Öt darabot, L-ben, drapp színűt. Kicsit zsákbamacska, de végül is már nem első netes rendelésem.
A postai szállítás olcsóbb, mint a futárszolgálat, ez nemrégen van így, mint megfigyelhettem, 690 Ft az egész, ahhoz képest, hogy északi szomszédunktól jön idáig majd előbb Pestig, aztán ide a csomag.
E-bankon utaltam 5300-at, és figyelhetem jövő héttől az áru állását, méleket.
Erre már nagy szükség volt, mert minden felvétel után mosni kell; pláne ebben a hőségben. Aztán meg csak pár több éves darab van, és már az előző években sem, de mindezek után, amin ez évben átmentem, pláne nem óhajtanék visszaszokni a csatos-pántos-kapcsos, állandóan vállról lecsúszó habos-babos melltartókra. Olyan kell, ami nem zavar, és "stabilan egyben tart".
Volt telefonom anyámmal, Istvánnal -- ezek nem rövidek, úgyhogy ezek alatt el szoktam nyúlni...
Ezen túlmenőleg feltöltöttem és szépítgettem a tegnapi fotókat.

A Penglében sikerült legyőznöm az 1200-as szintet!
Itt állok előtte:


Itt van az üdvrivalgó granulátum, melyet hősiesen ki is érdemeltem!:))


Fent  a kétcsillagos eredményjelzőn:


Itt meg, ahogy elhagyom. Csak röppentyű gondolat, hogy vajon el fogom, meg fogom-e érni az 1300-at? Végül is jó sokat elgatyázik 100 szinttel az ember...