Május elsejének bősz ünneplése

Kimaradt pár nap, de pótolom. Volt ugyanis három borzasztó napom.
Május 1-jén kezdődött az első, délutántól.
Az eddigi panaszokon kívül jött az, hogy egyszeriben most már nemcsak néha, hanem egyre kevesebbszer öklendeztem már a gyógyszerek láttán is, később már az apró szívgyógyszereket sem tudtam bevenni.
Ezzel egyidőben hirtelen nullára csökkent mindenféle étel-ital, amit magamhoz tudtam volna venni. Azaz: bármire gondoltam, hogy mi a fenét is tudnék egyáltalán megenni vagy meginni, már a gondolatától is öklendtem. Természetesen tudtam, hogy KELL.
Tehát megpróbáltam. Az elsőnél még bent tartottam, sokkal tovább, mint kellett volna, azt hiszem, az volt az oka, hogy biztos voltam benne, hogy elmúlik. Ha már eddig nem hánytam, na nehogy már 5 nap múlva kezdjem el!
De bizony. Hiába tereltem a figyelmet, nem kajáltam, nem ittam, s ha megpróbáltam 1-2 korty vizet vagy teát inni, egyre inkább hányingerem lett. Végül összegyűltek ezek a kis bevett kortyok, gyógyszerek, sajtos tallér, háromnegyed alma, kávé meg ilyenek, és egyszerre csak olyan elementáris erővel tört ki belőlem, hogy félig lett ennyitől (egész napi bevétel...) a kis lavór.
Innentől kezdve már nem is nagyon próbálkoztam, bár a terhességről emlékeztem, hogy ha alaposan kihányom magam, utána van egy nyugodt órahossza, ami alatt esetleg ehetek valami lájtos dolgot, reménykedve, hogy bent marad, így egy kicsi, briósszerű kalácsot megettem. Az egyedül jólesett és szerintem annak köszönhető a napi bevételem.
De fürdésnél már kiraktam a kád mellé a lavrot, és fogmosásnál csak rámjött a dolog. Hánytam, de nem szilárdat.
Az egész napot csak a történetírási nyerésem, és István gyönyörű májusfás fotója enyhítette.
Este telefonáltunk, és hát elmondtam neki a változást...
Reméltük, visszaállok, de én mondjuk, már egyre kevésbé fűztem hozzá reményeket.
Terelésképpen jó pár részt néztem a Szívek szállodájából, az ágyon fekve, mellettem macskával és a földön lavórral.
A csikarás témája is megtervezendő volt. Mikor bevittem a lavórt, akkor szerencsém volt, mert elöl-hátul egyszerre tudtam produkálni! De volt, hogy a lavórban még nem volt elég rutinom, így szerencse, hogy tartok bent kis nejlonzacskógöngyöleget az almozás nagydolga céljából, így abból téptem és megvolt az elülső részi output lehetősége.Utána megpróbáltam beszedegetni az esti gyógyszert, de kapásból visszajöttek postafordultával.
Mivel nagyon fájt a kora délutáni Nivestimtől szokásosan mindenem, éjjel nem tudtam aludni. Megvolt a Clexane is. Amúgy csak forogtam, forogtam és semmi. Szörnyű volt, és némi láz is.
Hajnaltájt nem bírtam tovább, mondom, beveszek egy Panadolt. Naná, hogy a látványára már okádtam egyet a mosogatóba (semmit, csak öklendeztem). Gondoltam, a fájdalmak ellen pedig MUSZÁJ. Összetörtem, gondoltam, azonnal iszom rá teát, és kibírom.
Meg is történt, bűnkeserű volt, amitől aztán szerintem még a többnapos tartalékok is kijöhettek volna, ha akartak, ekkor épp zacskó volt nálam, azt létyóztam tele. Mondanom sem kell, rettenetes volt utána a szám íze, de nem is tudtam rajta segíteni, mert bármit csináltam, csak hánytam tőle.
Elérkezett ez is, a hányás ideje. Hogy is gondolhattam volna, hogy megúszom?