Temető -- sírkő megrendelése

Ma: a Költészet napja, Debrecen város napja 1693. április 11. óta.

Gondoltam, ma végre el kéne kezdeni a sírkő intézését.
Szilvi kora reggel írt egy sms-t a Tecsóból, hogy ha befejezte és hazajön, elkísér.
Így aztán, mivel neki a Tecsó több óra, komótosan elrendeztem mindent, pakolást, magamat, fontosabb adatokat összeírtam az intézkedéshez, és miután Szilvi hazajött, még majd' 1 óra, amíg ő összeszedte magát, és már el is indulhattunk. Mondtam, hogy minimum 3 buszjegyre szüksége lesz, ha jönni akar.
Meg hogy akár igyekezhetünk is, mert se a bank, se a temetkezési vállalat nem tart túl sokáig nyitva.
Kissé esőbe hajló idő volt, de pont jó egyébként.
Lényeg, hogy felmentünk egy 45-össel a városba. Állni kellett a buszon természetesen, ami nem mindig kellemes az én állapotomban. Onnan gyalog a Kálvin térre, hogy a bankban felvegyek nagyobb összeget, mint a limitem -- ugyanis ide érkezett az Aranykor hozama.
Azt hiszem, írtam már erről, de ahogy az őrületem megkezdődött a fenyegető ítélettel, eszembe jutott, ami eddig semmilyen ínségben sem: 22 éve fizetem az Aranykor önkéntest, későbbi nyugdíjas éveimet könnyítendőleg lett anno megköttetve, még a nyomda által. Mivel először egy másikban voltam, ahol sk. fizettem az összeget, utána tértem át a nyomdaiba, ahol a nyomda fizette kb. másfél évig, aztán ugye, átmentem a kiadóba dolgozni, ahol szintén saját magamnak kellett fizetni -- tehát így is, úgy is saját megtakarításom, szinte szó szerint a másfél évet leszámítva, amit a nyomdának köszönhettem.

Nos, realizálódott az, hogy a 40 szolgálati éves nyugdíjas kort én már soha nem tudom abszolválni -- annak alapján bő 2 éve nyugdíjas lehetnék, ha nem rúgnak ki. Mivel ez már 6 év elteltével se lesz másképp, legközelebbi támpont, az 4 év múlva az öregségi. Na de e dolgok tudatában ne játsszuk már a struccot. Minimum annyi esélyem van nem megérni, mint igen, alapállapotomban is a sok egyéb betegségem mellett, de így, áttétes rákosan pláne -- akárki akármivel akarja is a dolgokat szépíteni.
Nem csípem, hogy kiröhögnek azzal esetleg (jó szándékból természetesen...), hogy így, úgy, nem biztos, neki is fejére eshet egy tégla ésatöbbi, de könyörgöm! Ezt mindannyian elmondhattuk születésünktől kezdve. A sok bajjal évtizedek óta együtt élek, mégsem "temettem magam". Tudom, nem csak én, de sok más ember is együtt él egy vagy több kórral, sokan vannak, akik ezzel-azzal betegek -- de megvannak. Nálam ki tudhatná jobban? Vannak viszont tények, ami nem a tégla és az évek, évtizedek óta hordozott kórok esete! Ide tartozik a rák is, mint olyan. Ne hasonlítsuk már össze! Bárki mondhat bármit, az én "nem biztos, hogy megérem"-em TÉNYE több, mint a tégla fejre való esése! Vagyis talán fontosabb intézni a további sorsomat, mint a qrva öregségi nyugdíjra várni a havi 22 ezer helyett!
Szerintem a pozitív gondolkodás iránti igyekezetet nem zárja ki, hogy igyekszem reálisan felmérni a helyzetemet, és amit el tudok intézni, azt még intézzem el életemben. Halálom után ugyanis senki nem fogja tudni elintézni azok közül sem, akik most kinevetnek, hogy ne temessem már magam.

Ezért isteni sugallatként jött az ötlet: kiveszem a hozamot, és megcsináltatom egyrészt keresztanyám urnasírkövét, ahova kezdettől fogva úgy sejtem és mondtam is a családban, hogy 4 személyes, ergo én is ide fogok kerülni. Most viszont már a környezetében mindenki szép sírköves, csak mi vagyunk senki földje, szégyen, ahogy kinéz a sír. És mit ne mondjak, nincs esély, hogy bárki más majd meg fogja csináltatni! A hozamból ki fog telni az urnasírkő, plusz a többiből el fognak tudni temetni a kölykeim, ha szükséges. Mert itt nincs egy fillér megtakarítás se a környéken.
Megírtam, hogy intéztem, megkértem, meg is érkezett azt hiszem, műtét után a pénz a számlámra.

Kis időbe telt, míg a bankos hölggyel megértettük egymást, de lényeg az, hogy ha ő ideadja kp.-ben, akkor az elég sok ezer Ft kezelési költséget jelentett volna, helyette azt javasolta, hogy megváltoztatja a limitet, és akkor felvehetem itt kint az ATM-ből az összeget.
Így történt. Közben leadtam a lejárt kártyámat is egyúttal, minek hordozzam feleslegesen.
Mikor épp befejeztem a pénzfelvételt, telefonom volt. Anyám hívott, hogy sógornőmet most vitték be a műtőbe... Szegény, azt hittem, már túl van ilyenkorra rajta... (erről majd később).

Ezután átgyalogoltunk egy Csapó utcai megállóhoz, és vártunk egy 24-est, amivel kimentünk a temetőbe. Csakhogy soha nem szoktunk az 1. kapunál leszállni, úgyhogy azt benéztük. A Hadházi út elején kellett volna leszállnunk, ehelyett mi akkor jeleztünk, mikor a busz bekanyarodott (még csodálkoztam is előtte, hogy milyen közel van egymáshoz ez a két megálló! Naná, merthogy itt nem volt megálló!), szóval nem állt meg, csak a 2. kapunál. Mivel Szilvi buszjegyéből erre nem telt, hogy busszal visszamenjünk egy megállót, így nem volt más hátra, mint a belső temetőfalnál visszagyalogoltunk az 1. kapuig. Ami szintén biztos "használt" amúgy. Testmozgás... na.

Következett a pechsorozatunkból a 2. -- miután megnézegettük a kirakott sírköveket, az irodában nem találtunk senkit. Kérdezem az őrtől, hogy ha sírkövet szeretnénk rendelni, azt hol kell? Mondja, hogy ott, abban a hátsó kis épületben; csak most ott nincs senki, merthogy gyűlés van (a nagy épületben). És nincs senki, aki foglalkozna az ügyfelekkel? Mondta, hogy van kint egy emberük, azt megpróbálja telefonon elérni. Ez sem sikerült egyből, mikor meg igen, akkor mondta, hogy negyedórán belül itt lesz. Addig elvoltunk, ráadásul jött egy idősebb hölgy, aki igazítást végeztetett egy síron, ő beszélgetésbe elegyedett velünk.

Megjött az úr, akivel lehetett intézni a sírkövet. Rákérdeztem a műkőre, mert olyat sehol nem láttam, és nekünk fontos lett volna, hogy ne legyen drága, de azt mondta, hogy el tudnak készíteni sírokat műkőből is, de higgyük el, hogy az a drágább. Hát valószínűleg nem az anyag, hanem a tartóssága az árához képest. Ugyanis annyival nem olcsóbb az sem.
Akkor nem volt mit tenni, kiválasztottunk egy "kendermagos" világosszürke fedett urnasírkövet, és egész véletlenül az volt a kategóriában a legolcsóbb, persze nem volt azért annyival olcsóbb a többinél. A váza, amit mélységileg (űrtartalmilag) kiválasztottunk, pont azt ajánlotta a férfi is, kiderült, hogy pont ugyanaz az anyag, ami a választott sírkő. Kettőt kértünk belőle, és úgy gondoltuk némi tanácskozás után, hogy nem kell nekünk fedett mécsestartó. Egy évben úgyis csak egyszer van, és egy mécses fér bele... ráadásul rongálható. S valahogy a fém nem is igazán passzolt volna ehhez a gránitkőhöz.

Az árban benne foglaltatott egy váza és két név belevésése évszámmal. Kiválasztottuk a betűtípust és a színt; valamint egy sima keresztet az álló rész bal oldali részére. Ez a bal oldali rész egyébként olyan legyezős kagylóformázatú, tehát kissé aszimmetrikus, de pont így jó. Elmondtam az idézetet, amiért karakterenként kell fizetni, már nem emlékszem, 4 vagy 500 Ft-ot.
Egy Arany János-idézetet választottam. "A lélek él. Találkozunk."

Ezután ki kellett mennünk a sírhoz, mert nem tudtam biztosra mondani, van-e valami betonalapzat vagy mi a sír alatt. Több mint valószínű, hogy igen, de azért biztos, ami biztos, mert akkor plusz 18 ezer lett volna. Közben a néni miatt is ki kellett menni annak az igazítandó sírjához, és mivel a sofőrön kívül csak ketten férnek el, ezért valakinek itt kellett maradni. Ez Szilvi lett. Mondta, hogy ő ellesz itt a bemutatóudvaron addig.
Háromszor kapaszkodtam fel a kisteherre a magas, szinte függőleges lépcsőn, és ugyanannyiszor le.
Nyilván az elsőt megtakarékoskodhattam volna, mert a néniéhez mentünk először, ott nekem nem is kellett volna leszállnom, ha jó sorrendben szálltunk volna fel... és még be is kellett menni a sírok között, meg hát míg a néni eldöntötte, hogy mit és hogyan... aztán visszamászni, szóval macerás volt. Ezután a 24. urnaligethez mentünk, ahol csak én szálltam le, és konstatáltuk, hogy igen, van betonalapzat, csak majd tisztításra szorul. (Én még magamban igyekeztem leküzdeni a mély szégyenérzetet, ahogy most ez a sír itt kinézett... Mindenszentek óta nem voltunk kint... el lehet képzelni.)
Lényeg, hogy május 20-át mondta az ügyintéző a sírkő elkészültére, és adott egy névjegyet is.
Talán járda is lesz körülötte, ha jól emlékszem, és az egész 168 ezerbe fog kerülni. Hát igen.
Visszamentünk az irodához, ahol mondta az őr, hogy nem hagyta unatkozni a "kis hölgyet" (Szilvit), beszélgetett vele.:)
Ezután bementünk az irodába, ahol kicsit várakoztunk, míg jött a sírköves úr, és behívott bennünket egy ügyintéző hölgyhöz, ahol jött a harmadik pech, vagyis nem volt jó a rendszer.
Nagynehezen végül is be tudtak lépni, ahol kikeresték keresztanyámat, miután megmondtam, mikor temettük.
Elkészültek a papírok, melyeket aláírtam, ellenőriztem a neveket, és lelkükre kötöttem, nehogy már elírják, ui. abban egész életemben volt elég részem! Az idézetnél is tisztáztam, hogy remélem, a kezdő idézőjel lent fog elhelyezkedni és egyben az azt követő szóval -- hiába, no, szakmai ártalom.
Negyedik ziccer, hogy a sok szarakodás közben bezárt a pénztár.
Nem tudtunk fizetni. Kaptunk csekket, hogy azon fizessem be az előleget. Az előleg fele szokott lenni, én százezret gondoltam fizetni, mondták, hogy ha beérkezik, kiküldik a megrendelést.
Így ez most le is zajlott.

Utána még volt egy kis fotózás, ezt követőleg egy 22-essel hazafelé vettük az irányt. Ültünk szerencsére...

Hazaérve még fotóztam a Tócósban, ezután bementünk a postára, ahol befizettem a százezres csekket.
Aztán vettem a piacon házikolbászt, majd bementem a Coopba, ahol kötözött pulykasonkát, 1-2 száraztésztát, krémtúrót vettem, közben Szilvi elment a gyerekért az iskolába.

A nap hátralévő része telefonálgatásokkal telt. Később pedig csetelésekkel. Sokan érdeklődtek, rám írtak, válaszoltam, s ennek időnként órákig sincs vége.

Este még a vonalason öcsém is felhívott, hála a jó istennek, hogy most felvettem, fel tudtam venni.
Ezen elbeszélgettünk sógornőm állapotáról, ma műtötték. Az Augusztán van, epekővel műtik, de ugyanakkor van egy 10 centis (!) ciszta a hasnyálmirigyében, melyhez azt a megoldást találták ki, hogy visszavezetik a gyomorba, és oda üríti majd a tartalmát. Leszívatni ui. nem lehet, hiszen újratelik mindig. Amit nem tudunk: miért nem lehet, mondjuk, kiműteni? Nem értek hozzá.
Most öcsém azt mesélte, hogy nagyobbik lányuk nemrég hívta, hogy ébredezik, mindenfelől csövek állnak ki belőle, orrszonda, katéter, drén, infúzió stb. Ááááá...
Egyébként neki sokat görcsölt az epéje az idén, tehát úgy került sor hasi UH-ra, a görcsök miatt. Nem úgy, mint anno nálam, hogy szinte véletlenül derült ki, hogy tele vagyok kővel, a vérkép alapján küldtek hasi UH-ra, de nem volt görcsöm előtte.
Na, szóval ez is egy "meglehetős" nap volt...