2017. április 3., hétfő

Műtétekről -- Honesty-fotók

Ma megműtötték a volt férjemet, érsebészeti műtétje volt, egyik lábán lábfejtől combig -- ércserék, tényleg nem értek hozzá és el sem tudom képzelni.
Mint kiderült, csak jóóó délután kezdtek a műtéthez és nem volt rövid!
Ehhez képest már másnap reggel kirakták. Ez is egynapos kórház. Lábbal. Hihetetlen, de ez van.
Azért Bencus egy paszulyműtéttel 4. napra került ki.
Még szerencse, hogy a barátnője gondoskodott a műtét napjáról és másnap a hazaviteléről is. Na nem mintha náluk lenne kocsi, de legalább kísérni, és taxi.
Néha levelezett Szilvivel és velem, innen tudjuk, mik történtek nála.
Ezek a nagyműtétek meg egynaposak.
Anyám azon is csodálkozott, hogy én is véletlenül lettem felvéve, mert a "sima" mellműtétesek egynaposak -- lásd szobatársaimat. Csakhogy én nem voltam sima, ezért 4. nap mentem csak haza. De a régi rend szerint ez is fura és gyors, hiszen az ilyen műtéteknél egészen varratszedésig régen ki nem engedték volna az embereket! Sőt, aki pl. kemóra vagy sugárra szorult, a végéig bent feküdt, akkor is, ha hónapokba telt. Így volt ez, mondjuk, pár évtizeddel ezelőtt.
Engem felvettek, mert nem volt sima... de nem tengtem túl ahhoz képest, hogy hányszor kellett és kell még menni.

Ma jött a "gyesemmel" a postás, egész váratlanul érintett egyébként, mikor meghallottam a jellegzetes postáscsengetést, egyből vagy a NAV-os adóelszámolás témája, vagy a szövettanról való értesítés jutott eszembe...
Fraxiparon csak délután jutott eszembe, de gyorsan megvót.

* * *

Szilvinek pár, Honestyről készített fotója, míg bent voltam a kórházban.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése