Húsvét "hetfüje"

Húsvéthétfő nyugis nap volt, relatíve jó sokáig aludtunk -- talán előre alszik az ember ilyenkor a kevés-alvásos napok miatt, pedig hát azt úgysem lehet.
Hozzánk nem jön senki, ez biztos, az anyám küldte kajákkal simán elvoltunk, szóval tényleg nem volt semmi egetrengető dolog. Nem hiányzott az a régebbi, egész napos, iszonyúan fárasztó vendégjárás. Az ember csak mosogatásból és tálalásból állt ki egész nap -- már nem is bírnám a hátammal (akkor még semmi különösebb reumatikus problémám nem volt a lumbágót leszámítva, mégis iszonyatosan el tudtam fáradni). Ezért vettük később kirándulósra a mai napot régebben, mikor már a gyerekek nem voltak olyan kicsik. Inkább abban fáradtunk el, mint a konyhai sertepertélésben.
Megnézem néhány részt a Szívek szállodájából, így azt a 11-et az első évadból már törölhettem is a pendrájvról, és ráraktam a gépre mentett következő 10-et.

Buvikával telefonálgattunk még, nem is keveset, késő délután környékén.
Sok értékes infóval szolgált. Pl. megtudtam, hogy csokit, cukrot nem, húst se nagyon, mert "ezek a dögök" azt imádják. Ellenben sok nyers zöldség, gyümölcs, magvak. Ezzel nincs is baj...
Kenyérből is a fűrészporost kéne ennem, de amilyen kevés kenyeret én eszem -- jó, ha kétszer egy héten fél vagy egy szeletet --, szerintem azt nem valószínű, hogy variálnám. Valami azért essen már jól. Olyan kevés dolog van úgyis, amit megkívánnék.
Ja, és nagyon sokat kék inni, ami nekem megint csak gond, egyszerűen a meleget nem bírom meginni, tehát úgy, hogy beviszem magammal és egész nap rájárok a két literre, na, az nem megy. Hideg kell, és ahhoz meg eszembe kéne, hogy jusson, hogy menjek ki inni. Na de ezen még mindig könnyebb segíteni, hogy valahogy eszembe jusson.
Nem vagyok napi csokis, ha édességigényem van, helyettesítem, mondjuk, mézzel; de mondjuk, ha nyáron a dögmelegben le kell mondanom némi fagyiról időnként, az azért sz@rul fog esni.
Pláne akkor kap frászt az ember, ha buzgómócsing módjára, szokásomhoz híven mindent betartok, és majd ott leszek, hogy MÉGIS. Ami már persze nem lepne meg, de akkor minek mondok le arról a kevésről is? Mindegy, igaza van Buvikának: amit az ember meg tud tenni, tegye meg. Próba -- cseresznye.

Öcsém is felhívott, hogy valószínűleg másnap hazaengedik sógornőmet.
Mesélte, hogy húsvét vasárnapján, amikor Mamutól elment hűtőládástul korábban, akkor a kórházba ment, mert ügyeletes volt az orvos, és itt bizony, öcsém feladata volt a dokival való beszélés és hát, a paraszolvencia is. Mesélte, hogy sikerült neki lerendeznie, hálistennek, bár elég sokat kellett az ügy érdekében neki ott időznie. Azt is mondta, hogy neki is mindig befutott egy-egy nővér, mikor már majdnem sikerült... de akkor voltak mentő kérdései neki is. Pl. hogy miért nem lehetett azt a hasnyálmirigycisztát kiműteni. Mondta neki az orvos, hogy a hasnyálmirigy igen veszélyes téma, így látták jónak, hogy ha nem kockáztatnak, hanem a gyomorba vezetik a tartalmát. 10 cm-es a ciszta, tehát ha megsértik műtét közben a hasnyálmirigyet, az végzetes is lehetett volna.

Este 7 előtt visszahozták Bencust.

Jó érzés volt úgy nekimenni a keddnek, hogy még nem másnap kell mennem a kórházba...