2017. április 30., vasárnap

Vasárnapi állapotok

A vasárnap hasonlított a szombathoz.
Azért a kezdetét leírnám, mert az számomra is röhejesen alakult.
Szóval, annyiszor fel kell kelnem éjféltől hajnalig, hogy néha már időzavarom van. Pisilni, csikarásból kifolyólag stb., vagy fél 6-kor macskákat etetni.
Aztán aludtam még, de az volt a furcsa ebben az egész pár órában, hogy mindig, mindig ugyanazokat a jelentéktelen álomrészleteket gyűrtem. Valami zárral kínlódtam, és folyton, folyton; már nagyon untam, emiatt úgy éreztem, fent vagyok és nem bírok aludni. Rájöttem arra is, hogy én akkor szoktam mindig ugyanazt álmodni, ha lázas vagyok, ugyanakkor tudatosult, hogy nyakig be vagyok burkolózva és kicsit ráz a hideg. De a levertség és fáradtság nem igazán késztetett felkelésre, hogy mondjuk, lázat mérjek -- az amúgy is szerintem nulla megbízhatóságú digitálison.
Mikor egyszer feleszméltem, a szemben lévő faliórán azt láttam, hogy fél 12. Úúúúristen! Ez szégyen! Bár nem tudom, miért lenne az, van, aki egészségesen is alszik eddig, nemhogy betegen. Sőt, nálam sokan csodálkoztak már, hogy én nem fekszem kórház után, kemó után, bármilyen szarul vagyok. Épkézláb fel vagyok öltözve, mosdva-fésülködve, a szemem is kihúzva, hogy ne rémisszek esetleges becsengetőket... De mégis, gyerekkortól bennem van ez a rossz beidegződés, hogy fél délig aludni "nem illik". Ki mondja meg, és ki ellenőriz? Ez hülyeség. Mégis ez van, én ilyen vagyok: azt nevelték belém, hogy délig nem szabad aludni, akármilyen szarul vagyok is. Úgyhogy felkeltem. Egyedül azt csodáltam, hogy Szilvi felől is csend van. De mindegy, én attól lerendeztem a szokásos reggeli ceremóniákat, gyógyszerek második csapata (a macskaetetésnél megvan az első), mosdás, öltözés, fésülködés, krém, egyebek. De mitől vagyok ilyen szarul? Fáj minden részem.
Még a gépet is bekapcsoltam, hogy eltereljem a figyelmemet a fájdalmakról. És ott láttam meg!... hogy felcseréltem a mutatókat. Ami fél 12 volt, az tulajdonképpen reggel 7 óra volt!
Azért volt ilyen némaság a házban, azért volt csend Szilvi felől, mindenki nyugodtan aludt. Én hülye barom meg felkeltem, mintha számon kérné bárki is, ha netán tényleg fél 12-ig aludnék, mikor szarul vagyok...
Egy darabig töprengtem, most mi legyen. Akár misére is elmehetnék, de tudtam, hogy én most nem vagyok erre képes, ez a nagy gyengeség... a fejem is fájt, a szemem is vaksizott, nem csodáltam, hogy benéztem az órát. Úgyhogy visszafeküdtem, és a kávé meg mindenek ellenére egy idő után mégiscsak vissza tudtam alvadni! Legközelebbi eszmélésem 10 órakor volt, na, mondom, ez már emberibb időpont, és mintha kicsit az állapotom is erősödött volna, kezdtem visszatérni a kerékvágásba.
Megfogadtam, hogy ezentúl duplaennyi időt fogok szentelni az óramutatók állásának, mert ez már súrolja a hülyeség határát.

Lényegében az, hogy csökkent kissé a bélgörcs, és már kevesebbet kell hasmennem, már elviselhető. De azért mindig érzem, hogy rossz a közérzetem. Egyszerűen bizonytalan vagyok, nem mernék menni sehova. Az ember szervezete bizonyos esetekben egyáltalán nem irányítható vagy befolyásolható. Úgyhogy inkább nem.
Én nem tartok itthon vetetlen ágyat, mert a lakásunk zsúfoltsága azt már nem viselné el. Egy szobám van, macskákkal, az is zsúfolt, agyonpakolt; egy vetett ágy ezerrel rontana rajta.
Úgyhogy amióta eszem tudom, semelyik műtét vagy betegség során nem feküdtem felnőtt koromban vetett ágyban napközben. Reggel ugyanúgy felkelek, felöltözöm, beágyazás van -- hogy nézzünk ki valahogy. Mivel nincs ülőgarnitúrám vagy másik szobám, nálam nincs más lehetőség. Úgy vagyok vele, hogy ha napközben rosszul vagyok vagy legyengülök, fekhetnékem támad, felöltözve is le tudok feküdni a bevetett ágyra. Az nekem elég. Ha lehet mondani, a betegségtudat nemlétét is pont ez segítheti elő pl. Bár van, akiknél megengedett a külön hálószoba, ott aláírom, hogy feszt meg van ágyazva, ráhúzzák reggel az ajtót, és kész. Nálunk ez kizárt, és az is volt mindig.
Le vagyok gyengülve, ez biztos. Fájnak az ízületeim, a csontom, a húsom.
Még ahogy a vécén ülök, s ahogy a combhúsom az ülőkéhez nyomódik, az is fáj.
Itt a gépnél sem bírom sokáig, mert a fenekem húsa is fáj.
A fájdalom vándorol, néha a kézfejembe jön, néha a vádlimba, lábfejembe, de a legijesztőbb, amikor a tartóvázamhoz araszol, és megsemmisíti a hátam összes izmát. Tudom, hogy ez az utókezelés miatt van, a Nivestim miatt, mert a fájdalmak délután, mikor 1 után benyomom a fehérvérsejt-"csináló" injekciót, azután erősödnek. Hangom nincs, pedig néha elviselhetetlennek TŰNIK.
Sőt, be lehetne rá venni (meg a hasi görcsökre is) napi 3x1 Panadol Rapidot, de még eddig nem tettem. Mert Manóka hős, és azt gondolja, lehet ez még rosszabb is, majd akkor!
Azt el sem tudom képzelni, hogy hogy fogom ezt a 10 injekciót átvészelni teljes legyengülés nélkül, és akkor gyakorlatilag a két kemó közt alig marad másfél hetem. Ez nem igazság. És nem fogok vajon a többi kemó előtt egyre inkább halálra gyengülni? Mert ez sajnos, nem olyan, hogy megkapom és kész, hanem otthon, ez a plusz 10 szuri (a másik 30, most Clexane a neve, véralvadásgátló az semmiség, tényleg, azt nem számítom, csak be kell adni, de az nem okoz plusz tüneteket!).
Úgy szoktam, hogy a Nivestim után 3-4 órával adom be a Clexane-t.

Ma még annyi jött a dologhoz, hogy egyszerűen nem tudtam mit enni. Hiába nyitogattam a hűtőt, egyszerűen nem kívántam meg semmit, a végén sütöttem egy db cordon bleut 2 szem tört krumplival, és mintegy két villával ettem is belőle... nem, nem ment.
Nincs étvágyam. Erőltetem a dolgot. Eszem almát, banánt, kekszet, hozzám képest sok teát, meg ha a hányinger fokozódik a torkomon, akkor ilyen rágcsákat szoktam pár darabot benyomni, az elmulasztja egy ideig.

Nemrég újraolvastam a legutóbbi zárót a kemó után megkapottat, és rájöttem, valamitől rosszul tudtam, hogy kedden kell menni laborba. Valahogy a május 1. bezavart nálam... lényeg az, hogy nem kedden, hanem 3-án, szerdán kell menni sürgősségi laborba és onkológiára a kórházba. Ez lényegében pont 1 hét a kemó után, logikus.
Még valahogy el kell vinnem ezt a zárót is a háziorvoshoz, de lehet, kibírná a dolog a következőig is, csakhogy addigra már a szokásos 3 havi egyéb gyógyszereimet is fel kellene íratni. Úgyhogy ezen még töprengek, sok múlik azon, mennyire leszek állóképes.

Anyukámmal sokat beszélgetünk telefonon, mármint ugye, családi csomag, egyszer beszélünk, de sokszor túlhaladjuk az egy órát.
Most hó végén nem tudtam hozzá elmenni, úgyhogy Dani majd most a napokban fog elmenni, rengeteg cucc gyűlt már itt is össze, legalább 5 zacskó szárazkenyér és héj, üvegek, dobozok, meg küldök a kosztos cicáknak 10 pennys tálkásat.

Ja, még a zárójelentést böngészve -- igaza volt a doktornőnek, olvassam át többször, mindig fogok benne újat találni -- kiderült, hogy az a műtét óta várt patológiás hiányzó szövettani lelet HER2 FISH vizsgálattal amplifikáció (kiterjedés? növekvés?) nem mutatható ki. Ez azt jelenti, hogy maradhat elvileg az eddigi kezelés a későbbiekben is, már ahogy kiszűröm.

Olvasóimnak

Azt szeretném leszögezni, hogy én nem azért írom ezt a blogot kezdetektől fogva, mert mesevilágot, fantáziavilágot akarnék bemutatni. Ha nem a teljes igazság lenne naplóírásom alapja, nem írnék, ugyanis értelmét vesztené a dolog. Vannak olyan ügyek nyilván, melyeket az ember nem kíván nyilvánosság elé tárni, de nem azért, mert nem lenne igaz, hanem egyszerűen sosem lehet kiszámítani az ezekkel kapcsolatos személyek rámtalálásait, és tiszteletben kell tartanom a velük kapcsolatos, nem okvetlenül csillagfényes történéseket, mégpedig a lehető legdiszkrétebb módon. Tehát azokról -- mindenről -- tényleg nem írhat az ember.
De magamról, körülményeimről, történéseimről, néha tényleg a végtelenségig egyszerű kis apró eseményeimről, eredményeimről, örömeimről mindig is igyekeztem eddig is és ezután is a lehető legteljesebb realitással, konkrét tényeket írni, s aki veszi magának évek óta a fáradságot, hogy ilyen szemmel olvasson, az erre már rájöhetett.

Az is tiszta sor, hogy nem kötelező olvasni. Csak az olvasson, aki el tudja fogadni egy másik ember életét, hozzáállását a dolgokhoz. Akit érdekel -- konkrétan -- az én sorsom. Jelentéktelen és fontos dolgaim. Akinek nemcsak az fontos, hogy milyen egzotikus utazásokat, kalandtúrákat és bulikat csapok, hanem a mezei, személyes kis törpentyű hétköznapjaim, melyek azért talán néha mégis eltérnek másokétól.
Így vagyok összerakva, ha nem lennék őszinte, ha magamnak is hazudnék mások kedvéért, akkor okahagyott lenne a blog írása.
Aki nem érti ezt meg, de mégis olvas, az meg tartsa meg magának és ne ítélkezzen -- vagy döntsön úgy, hogy menjek a lecsóba. Lényegében ennyi az egész. Mindezt általánosságban mondom, mert most meg kellett írnom. Eddig azt hittem, akik olvasnak, azért olvasnak, mert kedvelik vagy mezei elfoglaltságként nem tartják hátránynak elolvasni néha a blogomat.
Viszont rá kellett döbbennem, hogy van, akire rossz hatással van a blogom, és még meg is kaptam -- hát könyörgöm, ez nem iskolai feladat, hogy kötelező legyen olvasni!
Többezer ember ír blogot, mindenkinek szabad választása, hogyan rendezi; nyilvánosan, magának vagy pár embernek -- de semmi nem kötelező.
Ha én blogot írok és bevállalom, hogy rákos vagyok és beszámolok a kezelésekről, akkor az az én dolgom. Mindenkinek jogában áll eldönteni, olvas-e vagy sem.

Ismeretségi körömben számtalan olyan ember van, aki a nyilvános oldalon írta meg a betegségét, gondját, kezelését, napi többszöri szinten lefotózva kórházi kosztját -- én ezt szoktam meg. Van, akinek nincsenek ilyen ismerősei, ezért háborodik fel azon, hogy pár szó erejéig bevállaltam a dolgot.
Az, hogy én a nyilvánoson sem titkoltam egy-egy utaló szót, feltettem fejkendőt, vagy leírtam ezt a szót, hogy kemó, én nem tartom ezt ordenáré, felháborító dolognak. Pontosan azt tapasztalom, hogy a tabu korszakot ezzel kapcsolatban éppen ideje lenne lezárni. Sokkal többet segíthetnénk a másik embernek lelkileg, ha empátiával, együttérzéssel közelednénk felé, nem pedig felháborodva, hogy hogy merek én ilyesmit (mintha valami trágárságról lenne szó!) leírni.
Nem mondom, hogy természetes, mert sosem lesz az. Viszont szégyennek sem tartom -- attól még szerintem sokkal inkább magamban élem meg az egészet (s nekem ebben segít a blog), mint aki ezer barátnővel nap mint nap több órás telefonálással elemzi ki a dolgokat. Nekem ilyenek nincsenek. Vannak jó ismerőseim, nyilván, akikkel privátban kibeszélgethetem magam. De nekem elsősorban a blogom van, meg egy meglehetősen szűk családom.
Bármilyen furcsa is, a témáról könyvek születnek, és még az sem kizárt, hogy ha túlélem ezt az egészet, megírom -- és nem fog érdekelni, hogy ki tartja felháborítónak, ki forgatja majd a szemét, ki tart hivalkodónak; mert pont az lesz a lényeg, hogy másokon is könnyíthetek esetleg!
Most is, annyian rám írnak, annyira kedvesek, rendesek, és segítenek saját tapasztalataikkal -- én a magam részéről nem győzök elég hálásnak lenni. Nekem szívet melengető minden jó szó vagy érdeklődés. Pláne, hogy tényleg sok ember nagyon pozitív véleménnyel van a blogról, és ha nem írok egyből, már tudtomra adják, hogy várják már a következőt.
Azt szeretném leszögezni, hogy ez nem tabu és nem szégyen. Olvastam valahol, hogy 50%-ban a szerencsén múlik maga a rák, amennyiben "nem teszel érte semmit" (agyonivás, láncdohányzás stb.). A többi? Ki tudja.
Én nem akartam, de VAN. Engedtesse meg a világ, hogy leírjam, ami történik velem.
Olvasni -- és tudomást venni rólam -- továbbra sem kötelező!
De aki értően és empátiával olvas, annak nagyon szépen megköszönöm.

2017. április 29., szombat

Szombat kemósan

Normálisan aludtam, bár több szakaszban, de nagyon jólesett. Nem is fájt addig semmi.
Keltem, végeztem a dolgom, aztán realizáltam, hogy ma nem kell plusz erős gyógyszer, ma csak a Nivestim lesz az, ami "közérzetet" okoz, azokon felül, amelyek már bennem vannak.
Mindenesetre délelőtt is és délután is voltak csikarós, rohangálós szakaszaim. Sokszor be se rakhattam magam után a vécé ajtaját, már fordultam is vissza.
Ügyeltem a gyomromra, 1-kor a Nivestim injekció, 6 körül a véralvadásgátló Clexane beadása, hozzám képest több folyadék, gyümölcs, magok, leves, forró tea.
A Nivestim után pár órával kezdődött és késő éjjelig betartottak a csont-, ízület-, izomfájdalmak. Szerencse, hogy nem egyszerre mindenhol fáj, különben azt szerintem lehetetlen lenne kibírni. Idemegy, odamegy a fájdalom. Oké, fáj egyszerre 6-8 helyen, de mire átmennek máshova, ezek mintha abbahagynák a fájást. Így valamennyire kibírható.
Szóval ma is le tudtam mondani a fájdalomcsillapítóról.
Hányingergóc ott van a torkomon, de nem hánytam. Igazándiból szavam sem lehet, hiszen a hányinger az igazán legyengítő dolog, amitől tényleg nagyon szarul tud az ember lenni.
Nem mintha a csikarásos hasmenések nem lennének nagyon leépítők, de még mindig jobb, mintha hánynék.
Jó lenne bízni benne, hogy már nem lesz nagyobb változás a következő kemóig! Kellene egy kis szabadság, mert sok dolog lenne, elintézendők...

Ma cseteltem sok emberrel, akik érdeklődtek felőlem, telefon Istvánnal, anyámmal.
Bencust elvitték 1 óra környékén, aztán ki kellett nyújtanom a fájdalomtól lüktető végtagjaimat, olvastam pár órát, macskáztam, dolgozgattam ezt-azt a háztartásban.
Különösebb dolgok nem történtek velem.
Némi izgalom a hajam miatt (mindig benne van az álmodásaimban, hogy éppen hogy kezdenek kezemben maradni a tincsek), meg amiatt, hogy meg ne fázzak vagy el ne kapjak a legyengült immun miatt valami kergebirkakórt.

2017. április 28., péntek

1. kemó utáni 2. nap

Ma van a kemó utáni második nap.
Ez rosszabb volt, mint a tegnapi.
Először is keveset aludtam, mert eleve fél 2-kor feküdtem le. Mikor már majdnem megszűntem volna, Honesty almozott negyedórán keresztül. Jó büdös lett, így nem alhattam. Tehát felkeltem kialmozni, kiszellőztetni, az ablakot úgy is hagytam, macskafejnyire kitámasztva.
Fél 6-kor jött Honesty éhezni. Kelés, kajaadás, pisilés, első stóc nyugalmasabb szívgyógyszer, Haramia után kialmozás, visszafekvés.
Aztán már Szilviék keltek, készülődtek és mentek az iskolába.
Na, mondom, most még akkor aludnék némi pótlásként, mert ez semmi nem volt.
Erre 8 előtt 5 perccel elkezdtek kopácsolni és fúrni, fúrni... egészen délutánig ez ment, olyan 10-15 perces szünetekkel. Szóval lehetetlen volt aludni.
Ennyit az ez éji alvásomról.
Megjelent a torkom jobb felén a 32 éve nem észlelt hányingergóc. Pont, mikor terhes voltam, akkor éreztem ugyanezt. Megvolt mindkét gyerekkel végig a 9 hónap alatt. Ami azt jelentette, hogy nem lehetett kiszámítani, mikor hányok. Bármikor, bármitől... akkoriban én úgy csoportosítottam az ételeket, hogy "ezt eszek, mert hányni, ezt nem eszek, mert nem jó hányni"! És ez halálkomoly. Tudtam, hogy mit bűnrossz kiokádni, és tudtam, mi az, ami elbírható.
Most is ott volt egész nap a góc a torkomban, de csak öklendtem néha.
Viszont tompa hasfájás volt az alap egész nap, ez még elviselhető.
Aztán délelőtt őrült csikarások, melyek hasmenésekbe torkolltak, de mivel tegnap szünet volt, ezért csak az érzés volt hasmenéses, a cucc maga elsőre pl. nem. Mindenesetre a csikarások miatt elég nehéz volt felállni a budiról. És persze mindegyik után menni mosakodni, mert úgy én nem maradhatok (aranyér).
Ezen akciók alatt zacskót tartottam magam előtt elérhető közelségben, hogy ha netán elöl is kívánkozna valami jönni.
Egyszóval igen szar volt, délelőtt nem is vettem be a Medrolt... ma már csak egyet kell, tehát ráér délután is.
Kelés után megettem egy krémtúrót rögtön, mert rossz volt a gyomrom. Utána jöttek két részletben a szokott gyógyszerek, tea, egy banán, kávé. A banán a hiányzó kálium miatt kell, nem azért, mert megőrülök érte -- de mint írtam már, nem bírom lenyelni a 600 mg-os kapszulát, s a doktornő is vágta ezt, ő mondta, hogy akkor most függesszük fel, minthogy ennek a rovására kihányjam a többit is.
Délután már nem ment a hasam, viszont a hasgörcsök fokozódtak. Egészen késő délutánig szinte szülészeti fájásszerűen jöttek, és néha szinte kicsavarodtak a vesémig -- nem tudom máshogy mondani.
A lépre, májra, hasnyálmirigyre, bélátfúródásra stb. is utalhatnak ezek a hasgörcsök... mit ne mondjak. Néha úgy éreztem, mintha úgy a medencémnél kettéfűrészelnének. Érdekes érzések voltak mindenesetre. Alig vártam, hogy vége legyen. De kibírtam fájdalomcsillapító nélkül! Úgy rühellem a gyógyszerbevételt, hogy tényleg csak akkor veszem, ha muszáj és minden kötél szakad.
Beosztottam a munkákat: két fájás között áthúztam az ágyat, vagy kialmoztam a két almost, megetettem a macskákat. Egy órakor beadtam a Nivestimet. Ehhez Szilvi "szokta" a karomon összecsípni a húst, hogy 45 fokos szögben benyomjam a cuccost. Talán emiatt is fokozódott egy darabig a hasi görcsöm...
De azért megfőztem -- elsősorban Haramia kedvéért, hogy legyen neki pár napra mit enni, de persze azért mi is ellegyünk vele. Bébirépát pároltam pirított tarhonyával, és csirkemájpörköltöt csináltam. Gyors munka volt, ettem, Haramia is -- szava nem volt egész nap ennek okán!
Dani délután hozott almot és mentes sört.
Az előző injekció után 3 órával benyomtam a véralvadásgátló injekciót a combomba. Úgy ki vagyok már dekorálva, mint annak a rendje, pedig még csak az elején tartunk a mostani 30+10-nek.
Belenéztem a tükörbe: borzalmasan néztem ki, pedig még dél körül némi szemfestést is végeztem. De azzal együtt is!
Fésülködni nagyon lájtosan merek, mert még nincs semmim, amit fejemre rakhatnék, ha elkezd szaladni a hajam.
Kedden, ha megyek reggel a kórházba a laborba, mindenképpen megnézem azt a receptes parókakínálatot a gyógyászati segédeszközök boltjában. Oké, hogy turbánkendőt szeretnék inkább, de sürgős esetre nem árt itthon egy paróka, bármilyen is, inkább, mint kopaszon ijesztgetni pl. a postást.
Istvánnal csetelgettünk, elküldte a Szultánát, letöltöttem, megnéztem.
Anyukám felhívott, beszéltünk kicsivel többet, mint egy órát. Mondta, hogy ha rosszul vagyok, csak szóljak, már teszi is lefele. De mondtam, hogy csak a hasam fáj.
Este 7-re állt ki annyira, hogy megkönnyebbülhettem, és be is vettem a Medrolt a Quamatellel. Ma csak egyet-egyet kellett szedni, úgyhogy ezen is túllettem legalább.
Már nagyon régen nem ettem mézen kívül édességet, és éreztem, hogy üresedik a gyomrom, muszáj belerakni valamit, úgyhogy margarinos-baracklekváros kenyeret ettem.
Remélem, fogok tudni valamit aludni... az előző éjszakánál mindenesetre többet szeretnék.

Kérés: Ha 100 000 lesz...

Most látom, mindjárt 100 000-ra ugrik a számláló!
Ha valaki, bárki észlelné, hogy ez megtörténik, nem tenné meg, hogy gyorsan csinál egy Print Screent? :)
(Én ugyanis rohangálok a vécére meg egyebek... Majd pótolom a tegnapot is.)
A Print Screen után XnView-t megnyitni, Szerkesztés, Vágólap tartalmának beillesztése, megjelenik a screenelt képernyő képe, és kép mentése másként. És elküldeni nekem...:)

**

Köszönöm, sikerült! Nem magamnak köszönhető, én 100 001-nél jöttem vissza, de Istvánnak köszönhetően megvan a hatjegyű kerek!


2017. április 27., csütörtök

1. kemó utáni 1. nap

Furcsa ez, amikor az embernek fogalma sincs, mire és mikor számíthat. Még ha megfázunk vagy elkapunk valami vírust, akkor is nagyjából tudjuk, mikor mi következik a betegségfázisokban -- na, erről itt most szó nincs. Ahányan vagyunk rákosak és kemósok, annyifélék. Mindenkinél más és más a betegség helye, állapota, más a beteg erőnléte, beállítottsága bármilyen szempontból (mint ahogy pl. a terhesség is más és más, ahogy bírjuk -- ezerféle stádiumban létezhetnek a páciensek); más mérgeket kapunk, nemcsak milyenségre, de mennyiségre is, más kiegészítéseket -- ez a semmitől a sokig terjedhet --, tehát nincs két egyforma reagálás.
Ezért utálom, mikor valaki pl. legyint a mellrákra, hogy hányan túlélik vagy hogy milyen jól kezelhető. Melyik mellrák? És hogy a nők második leggyakoribb halálozási aránya pont ez a kór?
Ma kellett szednem kétszer egy Medrolt (szteroid-prednisolon-féleség, iszonyat sok mellékhatással, olvasni is borzalom!), mellé ugyanennyi Quamatelt (gyomorsavlekötő), aztán be kellett adnom a véralvadásgátlót, valamint 1 órakor a Nivestim fehérvérsejtnövelőt (ez a másik, aminek szintén borzasztó még elolvasni is a velejáróit, mellék- és utóhatásait.
Tehát itthon sem állunk le.
Mindenesetre ma az ólmos fáradékonyságot, nehézkességet leszámítva egész jól voltam a várthoz képest. Nem hánytam, viszont egész nap semmi székelési inger nem jött rám. Na, mondom, jön a szorulás. Merthogy benne van a pakliban a hasmenés és a szorulás is, illetve ezek váltakozása! Nagy a szórás!
Sokat ittam, négyféle teám van: hárs, jázmin, fekete bodza és fekete tea. Édesítővel és kevés citrállal iszom, forrón. Alig van íze, de jót tesz. Érzem, hogy ha valami fájdalom van belül, akkor oldja.
Ugyanígy, ahogy évtizedekig semmi gondom nem volt a déli, délutáni "reggelizésből", most muszáj valamit tenni a gyomorba, a folyadékokon kívül.
Ráadásul akarom is, hogy addig, míg nem hányok esetleg, addig maradjanak meg bennem ezek a dolgok, a gyógyszerek is, mert nem szeretném, ha ezek miatt vissza kelljen menni egyrészt infúzióra a kiszáradás veszélye miatt, a gyógyszerek megsemmisülnének, vagy mondjuk, olyan probléma merülne fel, ami miatt a doktornőt fel kellene hívni. Mert ezer probléma, súlyos gondok is felmerülhetnek, ezt mondta előre, ami miatt fel kell, hogy hívjam.
A kemóval kapcsolatos gyógyszereken kívül persze a saját eddigi, nem kevés gyógyszeremet is be kell valahogy iktatni. Igyekszem egyszerre nem túl sokat, nehogy rám jöjjön a hányás, mert amúgy is eléggé öklendezve szoktam gyógyszerbevételeket abszolválni, hiába.

Dani eljött a gyógyszertári cuccokért, amit a Kenézy gyógyszertárában kellett kiváltani, ahol tartoztak a fele Nivestimmel. Egyúttal odaadtam neki két Nitromint retard receptet, ami nehogy már lejárjon (eddig nem váltottam ki, mert volt még elég belőle), valamint felírtam, hogy hozzon nekem Panadol Rapidot, ugyanis, ha nagy fájdalmaim lennének (izom, csont, has, derék, "szétszakadás-jellegű", akkor abból szabad bevenni napi 3-at.
Szerencsére a hányás elleniekre még nem volt szükségem! Nem győzök rajta csodálkozni, én, aki képes BÁRMIRE hányni.
Őszintén szólva, ha ki tudom számítani, hogy még ma nem megyek alul-felül, akkor elmentem volna pl. anyámhoz. Most, míg nem gyengülök le teljesen.
Ugyanis eléggé lent vagyok máris, és így is elmondták érthetően, hogy ha egy mód van rá, ne menjek közösségbe, tömegbe, mert veszélyes, ha most elkapok valamit. Igen legyengül az ember immunrendszere, és rohadtul vigyázni kell.
Feldolgoztam a képeket, amiket csináltam tegnap hazafelé jövet, így meg tudtam végre csinálni a többek által várt kemós nap leírását. Na nem mintha a természetfotók oly szorosan kapcsolódtak volna a témához, de mégiscsak (nekem) hozzátartoztak. Legalábbis enyhítették a súlyát a bejegyzésnek.

2017. április 26., szerda

Kemó 1. -- a napja részletesen


Újra kezdem ezt a napot.
Tehát leghamarabb is fél 1-kor tudtam lefeküdni, fél 5-kor meg már eszméltem a fejemnél aktívan doromboló Honesty miatt, s akkor már a "szükség", az etetés mellett azonnal eszembe jutott a mai program. Nem feküdtem vissza...
A készülődés szándékolt nyugalommal történt.
Mosdás, pofakrém, fogmosás.
Előbb a macskák. Tálak mosogatása, mindegyik. Vízcsere, tejcsere Haramiának, Haramia-kaja, Honesty-kaja. A két almozó kitakarítása.
Gyógyszerek. Szünetekkel, hogy megmaradjanak. Már tegnaptól szedni kellett a Medrolt (valamilyen szteroid) és a Quamatelt (gyomorsavlekötő), illetve tegnap irtó keservesen sikerült a Kaldyum-akármi is, de azt még kora reggel amúgy sem kellett volna tegnap este 10 óra utántól...
Ezek után reggelizni kellett volna, de a gyomrom kb. egy diónyi volt, és keserű a szám még sokáig a Medrol miatt. Hiába sikerül mindenképp lenyelnem azonnalra (mert szerencsére nem nagy!), az íze benne marad órákig a számban, a nyelvem végén tök keserű, mint gyerekkoromban az összerágott Germicid tabletta... áááá...
Ágyazás, öltözés, az arcom-szemem nagyon kevés kivarázsolása a hullaképből, majd a papírok és kellékek összepakolása.
Már előzőleg kiöntöttem egy fél literes flakonba teát, valamint rágcsa nem volt, úgyhogy csináltam 4 db nagyobb szendvicskatonát, mondjuk, két falatnyikat; margarinos-parizerest, ezeket egyenként folpackba csomagoltam és zacskóba tettem. Mert hát mondták, hogy vigyünk...
Gondoltam, ennyi gyógyszer után csak le kéne gyömszölnöm (az időbe belefér) valamit. Anyámmal szoktuk beszélni, hogy talán a pirítós az, amit akkor is valahogy sikerül leküldeni, ha már semmi nem megy. Legalábbis valamennyi. Így a legkisebb szelet kenyeret megpirítottam, héját levágtam, megrámáztam vékonyan, ez a fele tenyeremet tette ki kb., és ettem háromnegyed óráig. De reggeliztem! Aztán ittam fél pohár teát, egy kávét tejszínnel. Kísz.
Volt még időm a buszig, kellett is, mert háromszor rohantam ki hasmarssal. Az ideg mindig előhozza. A szorulásokat is így kéne megoldani... na persze itt nem a kemóra gondolok.
Legalább ezzel nincs gond, hálistennek.
Megnéztem a buszindulást, beírtam az előző bejegyzést, még nézelődtem kicsit, aztán mentem is negyed 8-kor. Kicsit igyekeznem kellett a 22-eshez, mert sajnos, az ajtóból vissza kellett mennem még egyszer a vécére, így hiába volt alapból minden jól kiszámolva, a műtéthez meg magamhoz (eleséstől való félelmeimhez) képest "rohanni" kellett, hogy elérjem a buszt. Amúgy a következővel sem késtem volna, de jobban szeretek kicsit előbb menni.
Az onkológiára nem kell betegfelvételizni, annak külön kartonozója van, már szakértek ebből a szempontból. Elmondtam a hölgynek roppant izgatottan, még lihegve a szapora szívveréstől, hogy mi van, hiszen nem volt erről papírom, tegnap minden telefonon zajlott a kardiológia után, hiszen a doktornő elment, és kettőnket utólag írtak fel a listára.
Szerintem mázlim volt, mert 10 perc múlva már szólítottak is, ahol a főorvos ÚR foglalta össze két mondatban a tényállást, és felküldött egy új ambulánslappal az első emeleti onkológiára. Ahogy magyarázta, nem jött össze a balra és jobbra, úgyhogy én a megszokott lépcsőn mentem fel egy emeletet, ahol tudom, hogy a labor van és vécék, meg vele szemben a jelentkező ablak, illetve a folyosó a röntgenekkel és UH-kkal. Hol lehet az onkológia? Itt az ablak, megkérdem. Jól tettem. Igen, az első emelet nemcsak ennyi. Menjek el a folyosó végéig, ott menjek át az átjáróajtón, ahol egy nagy üres közlekedő tér volt különböző folyosókkal. A hölgy azt is mondta, hogy menjek balra, ott lesz a lift, kerüljem meg balról, és ott leszek egy ezzel párhuzamos folyosónál, az az onkológia. Pont arra a helyre esik egyébként, mint utólag konstatáltam, mint a 4.-en, ahol a műtéti kórtermem volt. Itt is voltak ám ajtók a folyosón, és hát a szobakiírások sem voltak számomra egyértelműek. Épp jött egy házaspár, ahol megkérdeztem őket, hogy járatosak-e itt, és hogy én ezt és ezt a doktornőt keresném, most járok itt először... summa summárum, tudták, kiről-miről van szó. Menjek át ugyanúgy egy folyosóajtón, és meglátom onnan a nővérpultot. Innen már minden simán ment.
A doktornő épp ott állt és beszélgetett, meglátott, köszöntünk, ő egyből a nevemen szólítva!
Nagyon kedvesen, egyben határozottan mondta, hogy igen, eljött a nap, és hogy ez így lesz meg úgy lesz, jobb, hogy minél hamarabb kezdjük. Leadtam a papírokat, kicsit vártam, majd behívott a saját szobájába. Helyet foglaltatott, és újból átbeszéltük az egészet. Mondta is, hogy túl sok lesz az infó, de ne aggódjak, a zárójelentésben MINDEN le lesz írva. Hála a jó istennek, mert ilyenkor az ember abban sem biztos utólag, amire elvileg jól emlékezhetne.
Megemlítettem neki, hogy a Kaldyum-klorid számomra lenyelhetetlen, hatalmas az a 600 mg, és hogy nem lehetne-e ugyanilyet kicsibe adni, inkább bevenném többször. Mondtam, hogy tegnap háromszor öklendeztem ki, mire végre nagy keservesen lement. Mondjuk, pedig a káliumra nagy szüksége lenne a parasztnak ilyenkor. De a doktornő megkönyörült, és azt mondta, hogy hagyjam akkor, majd meglátjuk úgyis a laborleleteken...
Meg kellett adni egy hozzátartozóm nevét, címét és számát. Daniét adtam meg, igaz, ő délelőttös volt, de mondta, hogy szóljak, ha bármi van. Most nem befeküdni kell, csak kemóra menni, nincs nagy cucc, amit cipelni kell, plusz autója egyik gyereknek sincs, minek jönnének velem. Mivel Dani nem kötött gyerek miatt, ezért az övét adom meg. Ő csak munkahely miatt kötött, de azt mondja, rendesek, a rákos anyja miatt bármikor elengedik -- majd ledógozza hétvégeken.
Persze a telefonból kellett a számát kinéznem, ami a doktornővel együtt sikerült, egy méterre eltartva magunktól a telefont. A sajátomén kívül képtelen vagyok mobilszámokat megjegyezni...
Ugyanis egy napra fel vagyok ide véve, a kórházba...
Megnézte a sebemet is.
Ezután egy nővérre bízott, aki bekísért az 1031-es terembe (innen, hogy pont a kórtermem alatti szobában voltam három emelettel lejjebb, hiszen az 4031-es volt, ugyanilyen irányban).
Úgyhogy negyed 9-kor én már helyet választhattam, ugyanis a 10 személyes -- úgy értve, hogy ennyi, fogorvosi székhez hasonló ülőhely volt, állítható hát- és lábtámlával -- teremben még csak egy férfi volt infúzióra kapcsolva. Kiválasztottam egyet, az ajtóhoz közel, a másodikat. Talán azért, mert emlékeztem rá, hogy az ablak melletti helyre besüt a nap délelőtt, nem akartam, hogy még melegem is legyen. Az első székre akartam ülni, de oda már elő voltak készítve a flakonok, mondták, hogy oda majd már jön valaki. Oké, így lett a második. A székek között éjjeliszekrények voltak, ugyanaz a kórtermi fajta, mint a kórtermekben. Néztem, hogy 5 szék, 4 éjjeliszekrény, tehát egyvalakinek nem jut szekrény. De végül is nem kellett bepakolnunk, csak rátenni a létyókat, a táska és szatyor állhatott a padlón is. Később kiókumláltam, hogy itt volt a hiányzó két szekrény, csak az ablak sorában voltak, egy-egy sima székkel! Ugyanis annyian szoktak lenni, hogy azokra is jut beteg!
Mint megtudtam, két ilyen terem van.
Nagyon kedvesek voltak a nővérek, tényleg! És egész idő alatt sertepertéltek körülöttünk. Ha véletlenül mégsem volt bent közülük valaki, akkor kezünk ügyébe rakták a nővérhívót, és azonnal jött valaki. Be is sorakoztatta egy kedves szőke nővér az én "táplálékaimat", majd berakta a jobb kézfejembe a branült. Szerencsére felnőtt koromra ez jobban megy, emlékszem rá, hogy gyerekkoromban mindig probléma volt, még vért se nagyon tudtak tőlem venni, olyan rossz vénám volt.
Jöttek a flakonok. Kezdtük két kicsivel, jött egy nagy, utána megint egy kicsi, utána egy korallpiros színű nagy, aztán még egy kicsi, és két nagy.
A kicsik mellé még fecskendők is voltak rakva, és ilyenkor a branülbe szúrták be pl. rögtön az elején az erős hányás ellenit (előtte megbeszéltük a doktornővel, mennyire vagyok hányós -- nagyon --, így mondta, hogy akkor én eleve az erőset kapom -- hurrá!, ez megnyugtatott azért).
Időnkénti fecskendőkben gyomorsavlekötők, Sincumar és nyugtatók voltak, de voltak ott mások is, csak nem tudtam megjegyezni.
A piros nagy flakonos létyónál mondta a nővér, hogy ez a vizeleten is látszani fog, ne lepődjek meg. Szerencse, hogy mondta, mert meglepődtem volna! Tökre úgy nézett ki a pisim a kúra után, mintha véres lenne a vizeletem!
Szóval ültem szépen a székben, a lábamnál szerencsére megigazította a nővér úgy, hogy ferde szögben legyen, ugyanis egyenesen ülve nem ért le a lábam a földre, mondom, így több órát nem bír ki az ember.
Kb. egy óra múlva vettem észre, hogy működik kissé az ajtó felett, attól balra egy nagy laptévé, igen halkan. Lehetett rajta csatornát váltani, egyszer a nővérek át is állították egy török sorozatra. Egyből felismertem benne "Bali béget"... Hallani ugyan semmit nem hallottam, meg nem is ismerem ezt a sorozatot, de azért Bali béget jól fel lehetett fedezni.:)
Hátrahajtva a fejét az ember akár aludni is tudott volna közben, mert magasított volt a háttámla -- de hát én az a fajta vagyok, aki vonaton sem tud aludni. Pedig most eleve 4 órát aludtam, valamint olyan álmosító cuccok voltak -- egynél külön mondta is, hogy ettől el fogok álmosodni; és valóban úgy volt, alig bírtam nem elaludni, aztán elmúlt --, hogy tényleg bealudtak páran amúgy is.
Különösen a férfiak.
Egyébként nem volt tanácsos aludni, mert figyelni kellett néha -- főleg a kisebb flakonoknál -- a lecsepegést, mert nekünk kellett lehúznunk a kapcsolón a pöcköt. Mikor már a fenti flakonból megszűnt a csepegés, el kellett zárni, hogy az alatta lévő kis kémcsőszerűségből ne csepegjen ki a létyó, mert utána a nővéreknek légteleníteni kell, ez nem rövid művelet, és nem mehet folyamatosan a kúra. Szóval én az ilyenek miatt amúgy sem tudnék bealudni, olyan ez, mint hogy a vonaton sem tudok aludni, nehogy túlmenjek az állomáson. Egyébként hihetetlen, de nekem egy kézzel nem ment a pöcök lehúzása. Mindkét kezemmel is beleadtam mindent, míg le tudtam húzni. Mondták is a nővérek, hogy nagyon le vagyok gyengülve!
Akinél mégis lefutott a szer anélkül, hogy észrevette volna a páciens, hogy el kellene zárnia, az "fekete pontot kapott".:) Volt, akinek három is összegyűlt...
Egész idő alatt kb. két decinyi teát ittam, és kétszer ettem egy-egy parizeres katonát -- elég volt.
Volt, akinek közben pisilnie kellett, hát csak lestem, hogy állványostul vonul a vécébe (melyek itt is, ezen a szinten is csak ugyanakkorák -- kicsik --, mint fent a kórtermekben voltak). Na most belegondoltam, hogy jó lenne kibírni a pisilést, mert nekem a bal részem műtött, az a karom nem éppen állványcipelésre szolgál. Másik kézfejemben a branül, ahova folyik a létyó. Közben valahogy le is kell vetkőzni és megtörölközni a budiban -- tehát ez nekem nem jöhet szóba, de szerencsére csak az utolsó flakonnál kezdtem érezni, hogy most már lassan tudnék pisilni...
Én 1 óra utánig kaptam a szereket, tehát 5 órás volt a terápia. Ezalatt természetesen begyűltünk rendesen, már az első másfél-két órában tele lett a terem, aztán még jöttek olyanok, akik csak 1 flakon valamiket kaptak, na, ők ültek a rendes székeken, amelyek mellett szintén volt éjjeliszekrény és infúziósállvány. Összesen 9 nő és 7 férfi fordult meg az én ott töltött időm alatt a szobában. A másik ilyen szobában is ugyanez volt a helyzet egyébként.
Jóó sokan vagyunk... és ez csak egy város egy kórháza, pár óra alatt.
Nem volt semmi probléma a kemó alatt.
Egy darabig egy erdélyi, igen vallásos asszony feküdt mellettem, ő tényleg beszélgetős volt, szóval vittem én könyvet, de nem nagyon lehetett volna belemerülni bármibe is.
Aztán meg figyelgettem a beszélgetéseket, hiszen sok ismerős összejött, akik már régebben járnak. Azt hiszem, rajtam kívül egy "elsőáldozó" volt, az a korombeli hölgy, akivel tegnap vártunk órákig a kardiológiára, és ezek szerint valószínű, hogy ő volt a másik listára utólag feltett nevű hölgy, mert azt hallottam (a szemben lévő sorban ült), hogy tegnap már elment a doktornő, mire a kardiológiáról szabadult. Ő már reggel ott ült, mikor én mentem; bólintottunk is egymásnak, aztán én igen hamar sorra kerültem és kaptam a dózist, miközben ő, volt már vagy 10 óra, mikor bejött ide szegény! Mint megtudtam, neki is mellműtétje volt. Azt mondta a szomszédjának, hogy valamiért elfelejtkeztek róla, már 10 óra előtt ő szólt be a kartonozóba, hogy vele mi van, már legalább 20-an elmentek azok közül, akik utána jöttek, mióta ő ott vár... szegény.
A végén kiszedték a branült, és lényegében pár perc ücsörgés után megigazítottam a lábtámlát, elköszöntem, kimentem a cuccaimmal és a fogasról, legalulról kioperált dzsekimmel. Elbúcsúztam a társaktól... lehet, némelyikükkel még találkozom.
Odakint kimentem pisilni, jó rózsaszín volt a cucc, de már nem ijedtem meg.
A doktornő is kint volt a nővérpultnál, úgyhogy kérdezte, hogy végzett, Magdi? Nem volt semmi probléma? -- Aztán jöttek hozzá, de azért odaszólt egy nővérnek, hogy adja már oda a Magdi záróját, és úgy magyarázzon el mindent, hogy elsőkörös volt.:)
A nővér nagyon kedvesen és prímán elmagyarázott mindent!
Kaptam négy beutalót: egyet a laborba 1 hét múlva, amit meg kell várni, és levinni az onkológiára -- ide is beutaló. Aztán kaptam május 16-ra is egy laborbeutalót, amit nem kellett megvárni; valamint május 17-re a 2. kemóra szóló beutalót.
Aztán kaptam pár receptet. Egy hányás elleni tablettát, melyből 2x1-et lehet naponta. Ha kihánynám, akkor hányás elleni kúpot, amiből egyet lehet naponta. Ha mégis folyamatosan hánynék és semmi nem maradna meg bennem, akkor viszont sürgősen be kell vitetni magam a kórházba, mert akkor már csak az infúzió segít. A Medrolt és a Quamatelt most a kúra után is szednem kell még ma a hiányzókat, holnap ugyanúgy 2x1 mindkettőből, holnapután meg 1-1 -- aztán kész egyelőre.
A következő kemó előtti napon is már el kell kezdeni a 2x1-ezést.
Kaptam kétféle injekcióra is recepteket. Az egyik véralvadásgátló, de most nem a Fraxiparine-t kaptam, mint a műtét után és az epeműtét után, hanem Clexane-t, 30!!! db-ot. 1 havi ellátmány, napi szúrással. A másik a Nivestim, fehérvérsejtszám-növelő, ebből 10-et írtak fel, szintén naponta kell szúrni magam vele; hát ez bizony rengeteg mellékhatással jár. Ráadásul minden olyan meglévő betegségemre súlyosbító hatással lehet. Szerintem pl. azt a csontizotópiát is ezzel kapcsolatban rendelték el, mert pl. a csontritkulás, aztán a rheuma arthrosis, a koszorúér-rendellenességek, köszvény meg még egy csomó minden miatt megszívhatom. Májra, lépre is veszélyes... na mindegy, valószínűleg ilyenek miatt van többek között a sűrű laborvizsgálat is. Elképzelhető, hogy tartósan nem használható számomra. Majd meglátjuk. Leghamarabb a kemó után 24 órával kell beszúrni, és utána naponta mindig ugyanabban az időpontban.
A rosszullétek tehát nem csupán a kemók miatt jöhetnek, hanem a Medrol és ez a Nivestim is hozzárakhatja a magáét. Szó volt fájdalmakról is (csont, izom, lép, baloldalt hastájékon és a bal váll felé -- ez pl. a lép bajára utal), de nyálkahártyától, kiütéstől kezdve minden nyavalya előjöhet. Fájdalomkor napi 3x1 Panadol Rapid vehető be. Jöhet hasmenés, szorulás a hányást megtetézve.
Eszembe jutott, hogy egész nap ülök a vécén, előttem egy lavórral.
No, de ne fessük az ördögöt a falra.
Ja igen, még kaptam egy receptet: egy parókára járót. Állítólag igen olcsón lehet recepttel parókát beszerezni -- lehet, majd körülnézek, hátha találok valami frufrus Kleopátra-szerűt, amin nem látszik 10 méterről, hogy paróka. De nem fontos, mert én inkább a turbánkendőkre hajtok, csak sose lehet tudni. Van, akinek már a másodiknál elmegy a haja. A doktornő határozottan kijelentette: el_ fog_ menni_ a_ haja. Tehát nincs mese. Úgy látszik, ő tudja, hogy nekem annyi és olyan szereim vannak, hogy nem úszhatom meg úgysem. Mondta, hogy turbánra nem tudnak receptet adni, csak parókára.
Mondta, hogy itt a kórházban is van ilyen bolt, de van a Kistemplom mögött is pl.
Eljövet kiváltottam a recepteket, megint otthagytam 4300 Ft körül. A Nivestim ötös csomagolásban van, hűtőben tárolandó nagy doboz, de ebből csak egy volt már. Úgyhogy ki van fizetve, de a másik ötösért valakinek vissza kell menni ide a gyógyszertárba. Mindenképp ide, mert itt van kifizetve. Hozzátűztek egy kis papírt a blokkhoz, majd ezzel kell visszajönni. A többit kiváltottam.




Most nem volt kedvem buszozgatni és tecsózni, jó idő volt, úgyhogy szép lassan sétáltam hazafelé a Dorottyán, mint a "régi szép" 2008-as év elején, amikor a válltörésem miatt naponta idejártam gyógytornára és a traumára. Azért is döntöttem így, mert ha semmi mást nem is, de fokozott gyengeséget és fáradtságot éreztem, és úgy éreztem, csigalassan megyek, valamint sose lehet tudni, hányhatok is. Gondoskodtam színes nejlonzacskókról hányás esetére, s gondoltam, hogy a Dorottyán mégiscsak kevesebb feltűnéssel hányok, mint egy buszon vagy a Segner téren, netán a Tecsóban...
De nem volt semmi!
Sőt, fotóztam. Olyan szép volt minden...














Otthon a piacon vettem házikolbászt, nem csípőset, de apránként szívesen eszek pár falatot azért. Nem mondták, hogy bármit is ne ehetnék vagy ihatnék.
Nekem 5 cm kolbász is elég egy zsemléhez, kompletten, nem ebbe fogok belepusztulni. Ettem is tehát valamennyit, sok teát ittam, és nemsokára benyomtam a Fraxiparone helyett a Clexane-t.

Közben Szilvi nem töltötte haszontalanul a napot, kiporszívózott nekem otthon, aminek nagyon örültem, és mivel ma van lomtalanítás, ezért egy csomót pakolászott és összeszedett maguknál néhány leviendő dolgot, együtt leszedtük a fürdőszobában a kezdettől használhatatlan, porfogóként fent tartott amatőr fregolit -- utána én a kádban állva lemostam a fölötte lévő penészpöttyöket és pókhálókat a csempéről... Az alacsonyabbakat, amiket elértem, szivaccsal; a magasabb helyeken levőket a felmosóval. Aztán este a cuccokat Bencével levitték. Míg ettem, elmeséltem Szilvinek a napot, hogy mi volt, hogy volt...
Egyébként délelőtt volt a Tecsóban is megint, és mivel most 12 tasakos dobozos Félix-akció van, és én akkor se bírnám most, ha odamentem volna, így meg is beszéltük, adtam rá pénzt, s ő hazacipelt 6 dobozzal (kettesével érvényes az akció, úgy doboza 1299-be kerül). Plusz a Coopból még cipelt teákat is, egyéb háztartási cuccokat.

Este bevettem a Medrolt és a Quamatelt. Hogy ne egyszerre kelljen a többi gyógyszeremmel, amit úgyis csak éjfél körül szoktam bevenni. Most, mivel a doktornő is beleegyezett, a Kaldyumot kihagytam, mert féltem, hogy a sok öklendezéssel nem tudom úgysem bevenni, ráadásul a már bevetteket is kihánynám emiatt.

Viszont ezek után egyrészt a fokozott hátfájás miatt, másrészt a fáradtság és álmosság miatt úgy döntöttem, úgy natúr ledőlök kissé. Hát, nem sok mese kellett, nagyon éberen ugyan és nagyon sok szakaszban, de alukáltam is kicsinyég, Honesty dorombolásával a fejemnél.
Nyugodtabban is lehetett volna, de nyilván nem egyedül lakom, a macskák miatt kissé nyitva az ajtó, Szilvi elment az iskolába, majd hazajött a gyerekkel, aztán konyháztak stb., szóval amúgy is felületes volt ez az alvás mindenképp, de attól még jólesett.
Aztán 6 körül végleg befejeztem, mert Dani hívott telefonon. Mire neki is mindent elmeséltem, teljesen magamnál voltam. Megkértem rá, hogy mivel ő most délelőttös, a holnapi műszak után ugorjon be a gyógyszertári blokkért a hozzátűzött papírral, és váltsa ki a Nivestim másik felét. Akkor már odaadtam, nehogy lejárjon, két háziorvosos csekkemet is Nitromint retardról, valamint mivel utánaszámoltam, mennyi Panadol Rapidom van itthon (4 szem), hát vegyen már olyat is. Pakoltam hozzá pénzt is. Jó sok elmegy patikára, az biztos, mostanában pláne. Mondjuk, a Nivestim már ki van fizetve. Mondta Dani, hogy oké, bejön, és majd hozza. Mondtam, hogy viheti cserébe a tiszta ruhákat.:)

Nem észleltem savat vagy hányást, egész tűrhetően voltam.
Aztán felhívtam anyámat, aki nem hallotta, kint volt a kertben. Utána felhívtam Istvánt, jól elbeszélgettünk, közben háromszor is hallottam, hogy anyám hív.
Mindegy, utána visszahívtam anyámat, neki is elmeséltem. Szóval ebből állt ki az este többi része.
Be volt kapcsolva a gép is, de nem sok időm volt másra, nemsokára kezdődött a BK, majd az est megkoronázásaként a Szulejmán, s ez, mint tudjuk, jóóóó sokáig, majd' éjfélig eltart.
Fürdés, és szerencsére még nem éreztem semmit, a fáradtságot is sikerült kihevernem, de azért fél 2 körül simán el tudtam megint aludni.









Kemó 1.

Édes jó Istenem, add, hogy kibírjam!

Most indulok. Majd folytatom...

2017. április 25., kedd

Kardiológia, onkológia

Mára beutalóm volt a kardiológiára. Természetesen a Kenézybe.
Így még addig sem bírtam ágyban maradni -- nem mintha nem lettem volna álmos... -- ameddig lehetett volna. Nem is baj, mert az idegtől folyton a vécét jártam.
Hiába, még az is megfordult az agyamban, hogy ott tartanak egyből kemóra, vagy hasonlók.
Vagy netán mi van olyankor (van-e olyan egyáltalán), ha valakinek a szívbaja olyan, hogy nem lehet kemóra engedni.
Összeszedtem a mostani történet iratai mellé az olyan dossziékat is, amely vagy egészben, vagy nyomokban tartalmazott kardiológiával kapcsolatos vizsgálatokat, ambulánslapokat.
Sőt, még szerintem nyomott egy kilót is az egész, ugyanis sose lehet tudni alapon az összes orvosi dossziémat elvittem. Ne legyen az, hogy valami hiányzik.
Szilvi hazajött, most a Pennyben volt az iskola után, hozott anyám kosztos macskáinak olcsóbb tálkásakat, meg egyébként is mindig figyeli az akciókat.
Szóval nemsokára én már készen voltam, már keléstől kezdve a macskák, az öltözés, pakolás, minden ahhoz van rendelve, mintha akár korán indulnék.
Ami relatív. 10.40-kor már mentem a buszhoz. 3 megálló plusz gyaloglás. Szokott hely.
Betegfelvételi jelentkezés: kaptam számot, megmondták, hova kell menni. A traumatológiával szemközti folyosóra jól be, egész a 10-es ajtónál kellett várakozni, ahol természetesen nem volt ülőhely, csak 3 szobával arrébb. És kellett is, mert ezt élő ember állva nem biztos, hogy az én helyzetemben kibírja -- az a rohadt 10-es ajtó ugyanis 2 óra hosszáig nem nyílt ki, lélek azon se ki, se be.
Amúgy a pulmonológiával szemben ültem, ott bezzeg nagyon kedves hölgyemény nézegetett ki folyton új beteg után a folyosóra.
Negyed 12 előtt 2 perc volt a számomon jelentkezéskor, fél 12-re voltam híva. És 13.40-kor már be is voltam híva! Ezt megelőzendő, egy óra körül kijött egy nő a nevemet mondva, miközben az ablakmélyedésben összeraktam neki kísérőszöveggel a kardiológiával bármi kapcsolatban lévő dossziéimat.
Amikor végre eljutottunk a behívásig, elbeszélgetés következett.
Mit mondjak, nekem nincs szerencsém a kardiológusokkal. Vannak rossz élményeim velük.
Ez a doktornő is az a fajta volt, aki már a kérdés feltevésénél is azt lesi, hogy a válaszom második szava után kössön bele a mondanivalómba, vagy ráér kivárni a harmadikat is. A "kákán is csomót..." típus. A "botra beszélő" típus. Van, aki ismeri az ilyet. Mikor Szilvinek itthon elmeséltem, ő tudta, miről van szó. Elkezdesz bármilyen "okosan", értelmesen, lényegretörően válaszolni, mire jön, hogy ez őt nem érdekli, nem ezt kérdezte, "akkor megismétlem a kérdést" -- ésatöbbi. Hát hülye lennék? Úgy magam előtt láttam, volt időm megfigyelni több mint két órán át a többi pácienst. Elég nagy részük sokkal kevésbé volt koncentrált, rendszerező, alázatosabb, mint én. Voltak veszekedősek, janiskodók... azokat vajon hogyan kezeli egy ilyen "empatikus" doktornő? Én mindig igyekszem határozott, barátságos, lényegretörő lenni, ugyanakkor tiszteletet adni, alázatosnak lenni ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Nem szándékolt -- mindig így volt, alapból. Ahol én vagyok a kiszolgáltatott, ott akkor is befognám, ha nincs igazam. De ennél a nőnél már gyakorlatilag alig mertem normálisan megszólalni -- mondom, bármit mondok, nem tetszik neki. Ahelyett, hogy örülne, hogy nem ő rákos, és mutatna egy kis empátiát, biztatást stb.
Végül a lényeget megértette, ezt akkor láttam, amikor diktálta a gépbe az asszisztensnek. Ugyanakkor én már a szív-UH-hoz készülődve pont a bal mellemre kellett feküdjek. No, mikor azt meglátta, akkor mintha valamennyire megenyhült volna. Egyik megjegyzésemnél még el is mosolyodott! Azt hiszem, hogy a szívkatéter felvetésénél, amikor én azt válaszoltam, hogy igen, szóba került, de nem forszíroztam a dolgot.
De az UH végeztével, mikor felöltöztem és láttam, hogy a három stóc papírjaimat összekeverték, akkor megpróbáltam gyorsan rendbe rakni ADDIG, míg (szólt az asszisztensnő) az ambulánslapomat kinyomtatják. Nem tovább. Mégis leb**ott a doktornő, mint egy taknyos kölyköt, hogy mit csinálok én itt, majd máshol összerakom, NE ITT foglalkozzam már ezzel... mire mondtam neki, hogy NEM ITT akarom végig összerakni, DE az ambulánslapig úgyis maradnom kell, asszem.
Na, alig vártam, hogy húzzak onnan el. Mondom, ezért aztán érdemes volt 2,5 órát itt szarozni!
Kint kissé távolabb kénytelen voltam leülni egy székre, ahol voltak mellettem is üres székek, hogy rendbe rakjam a papírokat, mert ha megyek az onkológiára, ne már a 3 éves epeműtétemet adjam már oda! Lásd, én rendszerezve adtam oda, ők keverték össze, mégsem találták egy háromnegyed óráig, vaklálva nekem kellett megkeresni azokat az iratokat, melyek kardiológiára vonatkoztak. És nehogy már netán elnézést kérjenek az összekeverésért, sőt, leszidnak, hogy nehogy ott rakjam már össze!
Ráadásul aggódtam, mert nem tudtam, hol van az a másik onkológia, amelyet az onkológus doktornő mondott, hogy ő most ott lesz. Plusz még egy pisilést is meg kellett ejtenem.
Mindezzel nem késtem pár percnél többet... de csak a múltkori onkológiát céloztam meg először, ahol a kartonozóban azt mondta egy másik doktornő, hogy az "én doktornőm" elment, úgyhogy kopogjak be az egyébkénti szobájába, ami nyitva volt amúgy, és az asszisztensnője majd elmondja, hogy mi a teendő.
Így is történt. Mondta, hogy felhívja a doktornőt, és megkérdezi, mi a teendő; addig kint foglaljak helyet.
Az, hogy személyesen nem látta még a vizsgálati eredményeket, az, hogy még mindig van a patológián egy át nem küldött szövettani anyag, nem zárta ki, hogy talán addig nem lesz kemó.
De benne volt a pakliban az is, hogy akár már holnap. És bingó, igazam lett.
Kijött az asszisztenső, behívott, s elmondta, hogy holnap reggel fél 8-8 között jöjjek ide, a főorvos úr (?) felvesz, majd felmegyek az első emeleti onkológiára a doktornőhöz, aki elmond majd mindent...
Szerencsére eszembe jutottak a receptek, kérdezvén, hogy akkor most ezeket ki kell már váltanom?
Újra visszahívta a doktornőt, és így megtudtuk, hogy igen, sőt, már ma el is kell kezdeni szedni!
Még annyit volt erőm megkérdezni, hogy mi van, ha egyedül jövök, mennyi az esélye, hogy nem bírok hazamenni vagy valami? Azt mondta, hogy az utóhatások általában később jelentkeznek...
Hát, mit ne mondjak, nem az a gond, hogy ilyen hamar kezdik, mert minek tologatni, úgyis túl kell rajta esni. De tényleg keménynek látszik.
Kifelé kiváltottam a recepteket, három gyógyszert kaptam. Ráírattam az adagolást is, honnan ismerném ezeket.
Ezután ittam egy olasz kapucsínót, majd kint a buszmegállónál egy 42-essel mentem 2 megállót a Segner térig, onnan a Tecsóba, de csak egy kajáért és pénzt felvenni.
A 24-es pár perc múlva jött, így már negyed 4-re otthon is voltam fél 11 óta.
Megettem a kajám nagy részét, Szilvivel beszélgettem, aztán ő elment a gyerekért.
Én itthon kicsit magamba roskadtam, elsősorban a dolgok "hirtelensége" és predesztináltsága miatt, de szerepet játszott benne a szerintem feleslegesen cinikus kardiológusnő is.
Na most, telefonon is beszéltem anyámmal és Istvánnal, csetelgettem is pár emberrel -- pl. megkérdeztem egy már hasonlókon túlesett régi kolléganőt, hogy kell-e valamit vinni, pl. papucsot stb., mondta, hogy nem, csak vizet, rágcsát és esetleg könyvet. Mások pedig biztattak...
A családi csomagos telefonommal is vannak bajok, pl. napok óta nem tudom rátenni az eddig automata billentyűzárat, ami azért hordozásnál kicsit kínos lehet.
Másik az, hogy tökre feltöltött telefonnál annyitól lemerül, hogy anyám csörgetett úgy egy percig (pont akkor, amikor az odaérkezéskor, negyed 12-kor a felvételnél voltam). Utána megnéztem: egy hajszál töltés volt rajta. Ki is kapcsoltam, mondom, ne bongjon itt hiába, jelezve, hogy mindjárt lemerül. De egyébként is idegesít, hogy nem használható a billentyűzár. Kézzel se, menüből se tudom lezárni. Már régen észlelem, hogy szerintem túl hamar feltölt, és ugyanilyen hamar (ma még a szokásosnál is sokkal hamarabb) merül le.
Este a BK után bevettem mindhárom gyógyszerből egyet. Nem irigylem magam, és nem tudom, hogy fogom ezt végigcsinálni! Kettő nem túl nagy, nyelhető -- ám az egyik még így is keserű, mint az epe. A harmadik viszont egy 650 vagy mennyi mg-os kapszula -- hát az maga az iszonyat. Mikor beveszem, tele van a képem. Sokszor még a pici gyógyszereket sem bírom bevenni, én nem tudom, mi lesz ezzel. Most még bement, nagy keservesen, többedszeri nekilódulással, öklendezéssel, de tudom, hogy ez egyre rosszabb szokott lenni.
Majd rákérdezek, hogy nincs-e kisebb formátuma (persze biztos nincs), mert nekem akkor is megérné, ha többet kéne bevenni, de lenyelhető lenne -- még akkor is, ha ez a három gyógyszer is párezer Ft volt így is! Egyszóval félek ezektől a gyógyszerektől, plusz még akkor egyem az eddigieket is... áááááá... Még jó, hogy a kemót nem szájon át kell kapni...
Szóval -- kezdődik a rémálom.

2017. április 24., hétfő

Rovarirtás és velejárói, szülői értekezlet

Ma vagyok 1 hónapos műtött.

Hétfőn az adómat akartam rendezni, mert csekket, azt nem küldtek. A neten napok óta hiába keresek egy rohadt számlaszámot, de biztosra egy olyat sem találtam, ahova el lehet küldeni vagy utalni az adót. Feleslegesen meg már elegem van az egészből. Szerintem nem jól számolták ki, ezen túlmenően nem tiszta, hogy mit kell még tennem, kell-e nyilatkoznom, mindenáron rá akarnak beszélni az 1%-ra, de könyörgöm, miből 1%? Kapnak 60 Ft-ot? :DDDDD Hagyjuk már...
Úgy döntöttem volna, felmegyek és tisztázom, hogy EZ-e a bevallás, adjam le, írjam alá, vagy mit csináljak vele; ugyanakkor mindenképp túl akartam esni a befizetésen is. Bár rohadtul nem mindegy nekem a 22 ezerből, hogy 6500-at fizetek-e be, vagy szerintük 8100-at.
Pedig könnyű volt kiszámolni, és anno a titkárnőnkkel számoltuk ki, fogalmam sincs, miért lett nekik ennyi, de azt gondolom, nekem megéri a nyugalmamat, ha nem vitázok, hanem fogom és befizetem. Ha lenne egy rohadt csekk vagy valami számlaszám.

Mindez fuccsba ment, mert Szilvi még előző éccaka közölte, hogy mikor Bencust hozták, látta, hogy ki van írva a liftre, hogy hétfőn rovarirtás.
Délután meg szülői értekezlet, amikor Bence úgy van itthon, a felügyeletem alatt, még akkor is, ha nincs vele gond (máshogy nem is merne maradni, olyan).
Szóval rovarirtáskor rámegy néhány órahossz arra, hogy mindent felszedegetni a vizesblokkokban a padlóról, kiüríteni, kipucolni a mosogató alatti szekrényt, kimosni, újrabélelni újságpapírral, és addig nem visszapakolni, hogy tudjanak hozzáférni a spriccelővel. Mindezt két kosárba pakolom össze, ami a földön, a sarkokban, valamint a mosogatószekrényben vannak. Mindezt fel a konyhai ülőpadra, az asztalra a puffokat. A vécében lévő minden mozdíthatót át a fürdőszobába, ott is a kádba: a két lavórba és egy vederbe. Szintén oda a mosdó alatt lévő összes tisztítószert is.
Ezután jön a felmosás kétszer. Padlófelmosós és domestosos vízzel, alaposan, sarkokban is.
Míg száradt, beszedtem a száradó cuccokat, összehajtogattam, megvarrtam, ami kell, a Dani ruháit zsákba rendeztem, szárító összecsuk, kész. Másfél méterrel több hely lett.
Ezek után hulla voltam persze. Szilvi pedig tecsózott közben, kora délután jött haza.
Délután 4-re ment a gyerekért, majd el szülőire fél 5-től.
A rovarirtás fél 6-kor zajlott le, most a jópofizó ember jött. Van az idős bácsi, őt jobban kedvelem, meg van a jópofizó, aki egy kicsit sokat beszél, emiatt volt már, hogy ha nem szólok, kihagyja épp a konyhát.:)
Na mindegy, aláírtam, nem maradt ki semmi, elment. Pár perc múlva kissé ijedten újra becsöngetett, nemcsak mihozzánk -- hogy nem hullott-e ki valahol valami papír, gondolom, egy lap híján már nem tudja vagy 20 lakásban aláíratni... remélem, meglett neki.
Ekkor jött haza Szilvi is, mondtuk is, hogy ez szokatlanul kutyafutta egy szülői volt!
Megszokta, hogy mint most is, ő volt a jegyzőkönyvvezető, ezt előszeretettel rábízzák (mér nem csodálkozom?), de szereti is csinálni, mert bele tud mélyedni, mikor kényes kérdésekkel pásztázzák a szülőket.:)))
A BK előtt megnéztem 2 részt a Szívekből, aztán 1 óra körül befejeztem a napot, holnapra tárolt izgalommal...

2017. április 23., vasárnap

Vasárnapi lazázás

Vasárnap is esős, hideg, szeles idő volt, na nem mintha amúgy mehetnékem lett volna. Ez mostanság nem attól függ...
Kimostam egy géppel, meg kézzel is, Honestyt fésültem.
Főztem paprikás csirkemellet vékony szeletekre vágva, sok tejföllel; valamint nokedlit szaggattam mellé.
Este megnéztem a Szívek szállodája 2. évadjából 3 részt.
Ezentúl volt egy molyos kihívás, amire igen hamar megjött az eredmény.
Tehát:

Olvassunk rövideket!
celeste kihívásán 256.-ként vettem részt.


Olvassunk rövid történeteket!
Feladat:
– Jelentkezz a kihívásra! 
– Olvass el 2 darab maximum 200 oldalas könyvet! (Csak 2 db! Nem 3, nem 4, 2 db!) 
– Hozz én és a könyv linket + értékelést (elég a csillagos).
Olvashatsz bármit, csak a 200 oldalt nem haladhatja meg az oldalak száma! 
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el! Teljes dátumos olvasást fogadok csak el!
Jó olvasást! :) 
(Nem mindig van időm reagálni a kommentekre, olyankor csak csillagozom! De mindenkinek köszönöm, ha részt vesz a kihíváson!:)) Ha valakit nem zöldítek, az szóljon nyugodtan!

Két macskás könyvet vittem:
Pomogáts Béla szerkesztésében a Macskakalendáriumot, és
szintén az ő szerkesztésében A legszebb macskatörténeteket.
Természetesen szöveges értékelésekkel.
Megkaptam érte a 312. plecsnit.

2017. április 22., szombat

Szombat kedv szerint

Szombaton mindent csináltam: neteztem, játszottam, olvastam, leveleztem, színeztem, verset írtam, plusz a négyszavasokra is.
Estefelé kivégeztem a Szívek szállodája 1. évadjának utolsó két részét, és feltöltöttem pendrájvra a 2. évadból annyit, amennyi arra ráfért, talán 15 rész.
Csináltam a húsvéti maradék pulykasonkából sok tejföllel sonkás tésztát.
A színezéssel készen is lettem -- ő lett a 10. számú kép:


Ilyenkor fel szoktam tölteni az eddigieket, mert jólesik együtt látni őket:

2017. április 21., péntek

Egy kimondottan jó nap

Már én is úgy örülök a szabadnapoknak, mint dolgozó koromban. Csak most az intéznivalók, a kórházi dolgok alól szabadulok.
Későn feküdtem, és korán keltem macskaetetés címén, viszont utána 10-ig úgy aludtam, mint akit főbe vertek. Határozottan átszellemültem tőle, nagyon hiányzott.

Délelőtt párszor hívtam a klinikai Nukleáris Medicinához szóló csontizotóp-vizsgálathoz az előjegyzési számot, de foglaltat jelzett.
Kora délután sikerült, és kaptam június 28-ra, reggel háromnegyed 9-re kapásból egy időpontot.
Annyit mondott még a hölgy, hogy vigyek magammal másfél liter (!) vizet VAGY TEÁT! A másfél liter negatív, a tea viszont pozitív hír.
Eddig az ambuláns lapomon, meg a neten a vizsgálat keresésénél is EGY liter vizet olvastam, és még attól is frászom van, hogy hogy innék én annyit meg, erre most mondja a hölgy a másfél litert -- hát szerintem engem kivégeznek ezzel.
Ezen kívül kértek felbélyegzett borítékot, valamint telefonszámot is. Ez valami PET Centrum épülete vagy micsoda, és ez a vizsgálat eltart néhány órahosszat.
Na, ennek örültem, hogy megvolt.

Közben Szilvi hazajött a vásárlásból, hozott nekem folyékony édesítőt, párfajta filteres teát (már van négyfajta, amit szívesen iszogatok: bodza, jázmin, hárs és fekete tea, mindezt felváltva). Ezentúl hozott nekem banánt, új karalábét és bébi sárgarépát, magában evésre.
Jól elbeszélgettünk, majd miután Haramia "kiszabadult" (értsd: végre leszállt a mosógépről), beraktam egy mosást a Dani cuccaiból, majd kiteregettem.
Közben megnéztem a Szultána heti részét, melyet István letöltött és átküldött.

Szilvi du. elment a gyerekért, és kicsit később feljöttek.
Nemcsak a Vízmű csekkje, de volt velük az AKSD-től levél, melyben a Temetkezési vállalat megküldte a befizetett sírkőelőlegről a számlát, valamint a megrendelés egy másolatát. Hurrá.:)

De még jött valami, ami tök meglepetés volt: régi jó tibeti terrier tenyésztő ismerősömtől egy különleges piros boríték! Őt már említettem a blogban sok éve, amikor Debrecenben volt kutyakiállítása, és kimentem a helyszínre, végignéztem a versenynek arra a pár órára eső részét, és vittem neki marhapörköltet főtt tésztával, gondolván, jól fog esni egy kis otthoni főtt kaja. Kicsit később sajnos, valahogy sós lett ez a kaja, amikor én még otthon ettem, nem volt semmi baja. Este viszont már én is éreztem a következő evésnél... Égtem is rendesen. Ez mindenesetre megmaradt emlékbe: az ajándékba, jószándékkal vitt elsózott marhaperkelt.:)))) De hozzátartozik, hogy nem ment kárba, mert mire hazaért, olyan éhes volt, hogy kicsit sem érdekelte a kaja elsózottsága, ha jól emlékszem, hidegen, sok kenyérrel megette, meg lehetett enni.
Nahát, mondom, kaptam egy képeslapot, milyen aranyos, meglepit akart szerezni! De még kipotyogott belőle valami...
Én tudom, hogy neki sem könnyű, rengeteg kiadása van a kutyusokra, és egyedülálló nyugdíjas.
Mégis segíteni akart nekem -- ez a gesztus mindmáig mindannyiszor könnyekre fakaszt. Egy idő múlva ríva vittem ki Szilvinek megmutatni, mit kaptam...
Az egész olyan tibbés volt: borítékban adni fel ekkora összeget, igaz, az elsőbbségivel valamennyire bebiztosította. Meg a szöveg: a "sörrevaló". Tehát nem borravaló, mint megszokott kifejezés, hanem sörrevaló...:)))


Ezután még este felhívott az iskolavezető unokatesóm, aki megújította ajánlatát, miszerint csak szóljak, ha fuvar kell, bárhová elvisz szívesen. Egy órát beszélgettünk a két hónapja viselt dolgaimról, egyéb betegségekről, rokonainkról. Biztatott, és örült, hogy "magamnál vagyok", tehát úgymond, mentálisan jól viselem a dolgokat.
Hát, elsősorban ezek miatt. Hogy nem vagyok egyedül. Biztatások, együttérzések, segítségek, jó kívánságok, támogatások, érdeklődések, privát csetelések, igény a velem való beszélgetésre vagy kapcsolatra.
Sok jó ember csodákra képes hasonló helyzetekben.
Köszönet mindenkinek, mégpedig óriási.:)

2017. április 20., csütörtök

Onkológián 1.

Négy órát voltam képes alvadni mára. Igaz, hogy a Szulejmán majd' éjfélkor fejeződik be, de afelől még alhattam volna majdnem hatot.
Na mindegy. Mivel fürdés és esti teendők, aztán reggel 5-kor macskazörgés -- ergo etetés, így hiába próbálkoztam a visszaalvással. Pláne, hogy havaseső esett egész hajnaltól.
Hót ideg vagyok ezektől a kórházas programoktól, pedig ez most már így lesz, míg élek.
Legutóbb a Jerikón a bizottsági határozat alapján a terápiamegbeszélést mára jegyezték elő a Kenézy onkológiáján. Ott is konkrétan egy doktornőt kell majd keresnem.
Tehát el- és felkészülés, összepakolás, mindennek az elrendezése, majd hideg, erős szélben, szakadó esőben ernyővel indulás a kinézett 22-eshez.
Mondtam már biztos, hogy utálok papíros-iratos ügyeket intézni, ha eső-ernyő téma is szerepel... de hát ez sem első már, sőt.
A doktornő a bizottságban azt mondta, hogy úgy 9 után menjek.
Háromnegyedre már bent voltam a Kenézyben. Utána járkáltam, mint zsidóban a fájdalom, a szememtől nem láttam a már sokszor bejárt hosszanti főfolyosón, hogy hol lehet az onkológia. Megkérdeztem a betegfelvételes jelentkezésnél -- semmi, túlmentem.
Megkérdeztem még két embert a fel-alá jövésemnél -- semmi.
Aztán kiderült, hogy a bizonyos 40-es szoba előtt van az előjegyzéses kis folyosó a szobákkal és kötözős túlfolyosókkal, és mindez ELŐTT van egy ugyanilyen folyosó, na, az az onkológia. Bent kiszélesedik az egész, és várók, kartonozó, ambulanciák, öltözők stb. vannak -- és rengeteg ember.
Úristen, mondom, ennyi a rákos beteg épp ebben a percben? Mert ez nyilván csak egy töredék, de akkor is hihetetlen, hogy alig volt ülőhely, pedig nem volt épp kevés.
A kartonozónál ácsorogtam kicsinyég.
Jó 20 perc elteltével foglalkozott velem a hölgy, hogy foglaljak helyet a váróban, miután elvette a dossziémat.
Már ücsörögtem vagy 40 perce, mikor ugyanez a hölgy szólított, hogy menjek laborvizsgálatra.
Ha megvan, aztán meg jöjjek vissza és jelentsem neki, mert nem fogok kapni nyilván semmit, majd a gépben lesz az eredmény később.
Jó, magamat vállon veregetvén megtaláltam a lépcsőt és felmentem az elsőre, ahol ismerős lett a labor és környéke. Húztam egy sorszámot, mire kijött, hogy 21 várakozó van még előttem. Ülőhely nem volt, úgyhogy negyedórát ácsorogtam. Utána csak felvetettem az egyik hölggyel a táskáját egy székről, hogy le tudjak rogyni, hiszen kicsit soknak tűnt még az előttem lévők száma.
Aztán egyszer csak elérkezett az én időm, úgy összesen 1 óra múlva.
Ugyanaz a nő vett tőlem vért, aki múlt hónap 14-én, meg is kérdezte, hogy tegnap is jártam-e itt. Mondom, nem, csak múlt hónap közepén.
Most a jobb karom lett megcsapolva, de alig vártam, hogy megteljen az a pár kémcső...
Ez a legszarabb az egészben, hogy szorítsam oda a vattát, vigyem a kabátot, szatyrot, táskát, iratokat.
Ezer szerencse, hogy vizeletet nem kérnek...
Kint leültem, és nem érdekelt, hogy 5 percig legalább ültem a vattámmal, mivel elég sokat láttam már spriccelni, nekem is volt benne részem, mikor úgymond, türelmetlen voltam és nem vettem komolyan a leszorítást.
Azonkívül muszáj volt kivárnom, mert itt láttam egy "szélcsendes" vécét, és nekem már nagyon itt volt az ideje. Nem tudom, mi lenne, ha még innék is rendesen. Másoknál ugyanis folyton az ivást látom.
Mikor megkönnyebbültem, visszalépcsőztem az onkológiára, és jelentettem a kartonozó hölgynek, hogy megtörtént a labor. Oké, foglaljak helyet, majd szólítanak.
Erre megint egy órát vártam, de már viszonylag nyugodtabban.
Szerintem valahogy túlságosan is lemehetett a vérnyomásom, egyfolytában ásítoztam és ragadt a szemem. Ilyesmi az álmosságon kívül a vérvétel miatt is jöhetett.
Szóval a végén hihetetlen, de dél körül szólítottak -- pedig már kezdtem attól félni, hogy be fog szólni az ebédszünet.
A doktornő nagyon kedves volt, Magdinak szólított folyamatosan, és miközben elkezdte az összefoglaló mondandóját, közbeszúrva érdeklődött is, hogy "hány éves, Magdi? Negyven...????....", tehát várta volna a folytatást. Mondom neki, hogy 60. Kicsit elcsodálkozott, hogy nahááát, pedig... ésatöbbi.
Mondtam volna, hogy tudom én ezt és örülök is neki, de attól... látja, még itt vagyok!

No, lényeg az, hogy kemoterápiát adnak, 6-ot fogok kapni, itt a Kenézyben, háromhetente fog e jelentős esemény bekövetkezni. Nem áltatott, mondta, hogy kemény lesz.
Írt fel három receptet, amit még ne váltsak ki.
Ugyanis kaptam még két beutalót: egyet a kardiológiára (ez lesz kedden, a legközelebbi stádium), hogy fogom-e bírni a tortúrát; a másik meg az egyedüli, amit a klinikán a Nukleáris Medicina ijesztő nevű épületben végeznek, egy csontizotópos vizsgálat. Mondta, hogy ehhez előjegyzés kell, júniusra fogok kapni, de ez minket nem fog zavarni, majd úgy igazítjuk, hogy beleférjen...
Nem nagyon értettem, miről van itt szó, itthon utánaolvastam.
Tehát a csontok anyagcseréjét mérik itt gammasugárzással.
Vigyek magammal (a beutalón is rajta van, de a neten is olvastam) 1 liter vizet, és miután beadják vénásan az izotópot, meg kell inni az 1 liter vizet!!!!!!!!!!!!!!!!! Hogy szétterítse az izotópot a szervezetben. Őrület. Én, aki sokszor egy egész nap alatt nem iszik meg ennyit, pláne nem júniusban pisimeleg vizet. Nem tudom, hogy fog ez bekövetkezni. Miért nem lehet infúzióban adni, akkor tuti bemenne a liter víz!
Miután mindez megvan, 2-3 óra múlva (!!!) elkezdenek nagyon lassan gammasugarat irányítani rám, hogy számítógépen nyomon követhessék a csontok anyagcseréjét.
Hát... mindkét beutaló rizikós, az egyik a szívbajom, a másik a csontritkulásom miatt.
Mert ha nem jönnek össze, nincs kemó?
No, mindegy. Viszont sugárról ma nem hallottam. A sebemet megnézte a doktornő, eléggé meglepődött, hogy nem bírom emelni az égbe a karomat. Mondtam, hogy szerintem ez is nagy haladás, és amúgy is olyan lassú lettem, mint a csiga, de ettől függetlenül megcsinálok mindent, mert az ember rákényszerül.
A karomat nem lendítem fel, mert a bőrömön érzem, hogy szűk rám. A bőröm. Húzódik. Nehogy már kirepedjen! Így is aggaszt egy megjegyzés az orvosomtól, hogy van egy rész, ahol aggasztó, fog-e új bőr nőni. Azért aggaszt, mert egy ilyen helyre sugarat kapni... szóval ez nem a legoptimálisabb lenne.
Kérdezte, van-e kérdésem, de én hirtelen földbe gyökereztem, nem jutott eszembe semmi.
Úgyhogy átismételtük a tennivalókat.
Kedden kardiológia, utána megkeresem őt, de nem ugyanezen az ambulancián lesz. Addig meglesznek a laboreredmények is. Közben előjegyeztetem magam csontizotópiára.
Azt mondta, hogy azért kell ezeket figyelemmel kísérni, mert ez a fajta rák elsősorban a májra, tüdőre és csontra megy át.
Még majdnem küldött hasi UH-ra is, szerencse, hogy észnél voltam és szóltam, hogy mindez megvolt a műtét előtt. Na nehogy már megint ott is végig kelljen ülni 1 hónapon belül 2 órát!
Annyi a papírom, hogy én megértem, ha nem lelnek meg mindent egyből, de annak is örültem, hogy ebben a legyengült reakcióállapotban eszembe jutottak ezek a dolgok.

Mikor mára elkészültem, előre mentem a Bartók felőli kijárat felé, és ittam egy krémkapucsínót az ótómatából. Jólesett.
Utána elgyalogoltam a Tecsóig, vettem fél grillcsirkét Haramiával nekünk, majd egy kaját nekem ebédre.
Utána megvártam a buszt, már nem szakadt annyira, elég volt a kapucni. Épp ideje volt, mert a cucc és ernyő is kicsit sok lett volna.

Otthon ettem, Szilvivel beszéltünk, aztán lecseteltük az egészet Istvánnal, majd felhívtam anyámat és beszámoltam.
Később jött Dani, neki is beszámoltam. Egyúttal hozott szennyest, almot és olcsó sert, meg még az anyukámtól nekünk húsvétkor elhozott apentát. Én meg odaadtam neki a piacon vett csípős házikolbászt, mert nekem nagyon csípős.
Később néztem 3 részt a Szívek szállodájából, majd BK és netezés.

2017. április 19., szerda

Szerdai lehűlés, adó, locsolás

Ma Szilvi a gyerek első iskolai napjára való elkísérés után hazajött, majd újra elment a MÜK-ba.
Felküldték irodára, de semmi különös nem volt. Utána még a városházán kért ilyen-olyan űrlapokat, majd szükséges dolgokat vásárolgatott, kora délután jött haza.

Én meg délelőtt hajat mostam, közben kiolvadt a csirkemáj.
Főztem csirkemájpörköltöt targoncával. Ebből Haramiát csak az első érdekli. Főleg miatta is főztem, mert mindennap egy szakajtó probléma Haramia különleges etetése. Amíg van csirkemell vagy -máj, addig tudok neki mit adni.

Fura volt, hogy a neten mást sem láttam, mint havazást, hólepte fákat, virágokat, fagypont közeli hőmérsékletekről írtak. Itt is hideg volt, 8 fok, a szél és eső miatt még ez is kevesebbnek tűnt. De 4 fűnyíró dolgozott előbb a déli, majd délután az északi oldalunk füves részein időnként csepergő esőben -- tök jól néz ki a harsány üde zöld így fentről. Itt nincs hó, de nem lehet tudni...
Nem szokott ez már tartósan megmaradni, bár gondolom, aki a terméseket, virágokat félti vagy érdekelt bennük, az nyilván nagy problémaként éli meg.

A postás meghozta ajánlottan az általam kért, adóhivatal által előállított bevallásomat.
Hát, mit ne mondjak, én nem ennyit számoltam, meg a titkárnő sem, ahol a munkát végeztem.
Még az Aranykor miatt is lejött valamennyi, és még úgy is több jó másfél-kétezerrel...
Csessze meg, oda is el kell akkor mennem... pedig tök egyszerű lett volna kiszámolni...
Egyébként mindenképp el kellene mennem, mert csekket bezzeg elfelejtettek (vagy nem akartak) küldeni. Küldtek egyébként mindenféle -- számomra szerintem érdektelen -- űrlapokat, amiket nekem nem kell kitöltenem, de hát még ha úgy döntök, hogy szokásos balek módra van nekem nyomorultabb dógom is, mint már megint oda menni, inkább kifizetem; azt sem tudnám, hiszen nincs csekk! De utálom én az ilyet!
Oké, van még egy hónap az adóig, de minden májusra fog felgyűlni, amikor én már a kezelésekre fogok járni. Májusban lesz Munkanélküli kp., akkor lesz az aktív korú intézésének évfordulója, tehát begyűjteni az igazolásokat, akkor lesz az adóbevallás, akkor lesz kész a sírkő, tehát kimenni a sírhoz és rendezni a temetkezési vállalathoz... akkor kell mennem háziorvoshoz gyógyszert íratni, kellene menni a reumatológiára, lesz anyák napja, gyermeknap -- mindeközben kezelések... esélyes a hányás és esetleg kopaszság.
Nem tudom, de most ez így nekem soknak tűnik. S még azt sem mondhatom, hogy elvégre nyugdíjas vagyok, kitelik az időmből... Merhogy nem vagyok az és bizonyára nem is leszek. Négy év az rengeteg!

Anyámmal beszélgettünk röpke másfél órát, legalább tudom, hogy kiheverte az ottlétünket.:) Mondta, hogy másnap, talán az időjárás-változás miatt nem bírt menni, és hálát adott, hogy még jó, hogy ez nem tegnap jött rá, mert akkor nem tudott volna helytállni nekünk... No látod, mondom, nem hiányzik már ez neked. Eljövünk mi kaja nélkül is. De hogy az meg milyen már... Hát de ebből áll ki szegény, most meg már, ugye, jön az anyák napja...

Bencust hazahozta az anyja az oskolából. Megvolt a nagy locsolás, tanárnőket is, kislányokat is -- úgyhogy kapott egy zacskónyi csokitojást. Mondta, hogy hétvégén is 6 vendég jött nagynéniékhez, ebből lényegében 3 volt férfi... de ott mindig ez van, megszokták, hogy nagynénit a végtelenségig ki lehet használni, menjünk csapatostul, évente többször.
Bencus most locsolta meg az anyját is, meg engem is.:) Verset is mondott, külön-külön.
Nagyon ügyes volt, mert a pólómra locsolt, pedig nem beszéltem volna le okvetlen a hajamról, lehet, hogy az anyja mondta neki, hogy hajat mostam. Ám Bence azt mondta, hogy a tanárnők is a blúzukra kérték a locsolást.
Adtam Szilvinek locsolópénzt kétezer erejéig, amiből ő vett olyan figurás-feladatos könyvet, melynek hasznát tudja venni, tőle is hasonlót kapott. Örült Bencusom.:)

Rákaptam a teára, naponta legalább kétszer kimegyek és igenis, készítek magamnak 1-1 háromdecis bögrével, váltva a bodza és a jázmin filtereseket. Ha csak citrál és egy cukor van benne, már meg tudom inni, pedig a cukor ízileg még nyomokban sem fellelhető szinte így. Nem értek az édesítőkhöz, de majd körbenézek, milyet, mennyit, mennyiért kéne és hogy kell adagolni, mert fogalmam sincs.
Régebben a kórházakban annyira édes volt a tea, hogy szinte ihatatlan. Persze nem cukortól, hanem az édesítőtől. Most, a legutóbbi kórházamnál volt elfogadhatóan kevésbé édes a tea, amit adtak, tehát édesítőből is rájöttek, hogy lehet kevesebbet adni.

Ma vigasztalásként BK után Szulejmán-nap van. Ez mindig egy kis... jó, ami történhet...

2017. április 18., kedd

Kedd -- Candy 600

Úgy tudom, ma, pont a névnapján engedik haza sógornőmet a kórházból. Érdekes egyébként, hogy nála nincs ilyesmiről szó, hogy szövettan. Már biopsziáról sem volt. Mondjuk, az epénél nekem sem volt, de neki hasnyálmirigycisztája is van, amit visszavezettek a gyomorba... nem tudom, csak nem mondták, vagy náluk ennél tényleg nincs szövettan? Én meg nem akarom forszírozni.

Bencus már itthon volt, de még a mai nap nem kellett iskolába menni, így elvileg lehetett volna aludni, de nem vitte túlzásba. Ma még a leckéket nézték át, hogy minden rendben van-e. Szilvi elmenőre is adott nekik a házi feladatokból, hiszen egy nap nem elég mindenre, a szünet elején levő pár itthon töltött napot meg nem a házi feladatokba való megszakadásokkal töltötték...

Megnéztem kettőt a Szívek szállodájából, cseteltünk, majd telefonoztunk Istvánnal (ez, ha nem írom is, majdnem napi program), és eléggé lehűlt a levegő. Irtó nagy szél van, meg időnként esik az eső is.

Közben ihaj-csuhaj, meglett a Candy Sagából a 600. szint.
Meglehetősen hihetetlen dolog ez...
Előtte állás:



Teljesítve!



Amikor tovább lépek...


Na, ebből végképp nem hinném, hogy elérném valaha is a következő százast.
Pláne, hogy már rögtön a 602. szint többszöri nekilódulása alkalmainál sem tudtam felfedezni, hogy tulajdonképpen MIT kell csinálni, avagy HOL és HOGYAN kell kijuttatni a cuccokat a folyton mozgó pályáról. A "hol" a legfontosabb, mert még arra sem sikerült rájönni. Így szerintem azzal elleszek a hátralévő kis időben.