István nálam - vasárnap

Másnap 8-ra húzta István az ébresztőt, hogy biztos, ami biztos.
Így én kimentem az általa imádott hagymás-sonkás-sajtos rántottát elkészíteni, előzőleg vegyes nyers zöldséget vettem, mellyel körbekerítettem az egészet. Most nem akart 6 tojásból, mint máskor, csak 4-ből.:) Végül is, ha már megcsinálja az ember, nem is tűnik olyan soknak. (Én nem is értem, én miért nem bírtam soha 2 tojást sem megenni. Nagyon sokszor 1, azaz egy db tükörtojást vagy szintén 1 tojásból rántottát csinálok magamnak, amiből szintén hagyok! Anyám szerint, ha én egy kanállal kapnék valamiből, annak is otthagynám a felét.)
Én majd csak dél körül ettem egy rántott húsos, zöldséges szendvicset, reggel nekem a tea, gyógyszerek, pár keksz és kávé után kifújt.
István még macerálgatta a gépet, sok minden még utólag is eszébe jut az embernek -- így is volt, amit otthonról, távránézéssel csináltunk meg, illetve nyilván István csinált meg, nem kis ideig!, amire itt nem tudott még ő sem rájönni, tehát volt valamiféle vírusom, ami elég ragaszkodóan nem engedte megnyitni a beállított kezdőoldalamat, hanem folyton arra ment rá -- és ez, mint kiderült, 26 helyen ott volt, többek közt az Explorerbe és Firefoxba is betelepült, amelyeket nem is használunk, tehát nemcsak a Chrome-ot erőszakolta meg.
Sok mindent feljegyeztem egy füzetbe, akár a géppel, akár a tv-dvd-vel kapcsolatban is, mert nekem műszaki érzékem nem sok lévén, ezt muszáj. Nekem akárhányszor is mondják el az ilyesmit, ha nem gyakorlom rendszeresen és azonnal, elfelejtem.
Olyan gombok használatát is felfedeztem és megtanultam Istvántól a távirányítón, amiről eddig fogalmam sem volt, mi célt szolgál. Úgyhogy mindenképpen jó szolgálatot tettek a jegyzeteim.

István a másik nagyadag kínai kajáját már az istennek nem volt hajlandó megenni, mondván, hogy ő már vasárnap lájtosan szokott amúgy is enni, mert nem tudhatja, hogy terepre mennek-e vagy sem. Én ezt megértem, mert ebből a szempontból én is mindig majrés voltam a munkahely szempontjából, mondjuk, nekem nem számított, hogy ettem-e vagy sem, vagy mit. Én anélkül is tudtam hasmenni indokolatlanul. Nyilván idegi alapon van ez. Ezért keltem én is indulás előtt minimum 2 órával, tehát munkakezdés előtt 3 órával, hogy minden le legyen rendezve okvetlen-feltétlen, így sokszor 4-5-ször is fordultam a mellékhelyiségben. Szerintem több kipucolódott, mint amennyi bement évtizedekig, szóval nem is véletlen, hogy 57 éves koromig a 60 kilát is csak 9 hónapos terhesen értem el.
Ezek után nyilván változtak a dolgok...

István sokáig suvasztotta, pakolgatta a cuccokat, de akármit csinált, így is kellett egy plusz szatyrot vinnie. Én eredetileg azt gondoltam, vigye a nagy lidles tatyót, és kész, de mivel a nekem szánt ajándékok után üres lett (majdnem) a hátija, így abba pakolt át, hát, abba meg visítva.
De a kínaiját akkor sem akarta elvinni, mert otthon sem tudja a munkahely miatt megenni...
Szóval azt hiszem, én egyszer ettem belőle, és Szilvi még háromszor lakott jól ebből a kínaiból.
Rájöttünk, hogy a mi közepes adagunk az István közeli kínaijának a nagyadagja, mennyiségileg. Tehát elég lett volna neki nálunk közepest venni.
Na mindegy.

Ezek után lassan készülődni kezdtünk, mert a 30-as busz nem semmi a félórás közlekedésével. Mindenképp oda kell érnünk egyhez, most nincs az, mint nekem reggel, hogy több részletben megyek el, mert egy buszjegy van István számára.
Tehát időben kimentünk, várakoztunk, 30-as, aztán állomás.
Mint kiderült, ez a vonat is késett vagy fél órát... Ezt az ember előre nem tudhatja, de akkor bőven elég lett volna a félórával későbbi 30-as is.
Állítólag Kijevből jött ez az IC, tényleg elég "érdekes" vonat volt. Meg a jó kis cirill betűk rajta.:) Más volt a belső elrendezése is, és olyan kocsiszám volt a helyjegyen, hogy ilyet még nem is láttunk... István be is ment az információhoz megkérdezni, hogy mi ez a háromjegyű kocsiszám.:)
Érzékenyen búcsúztunk, mindkettőnkben benne volt, hogy ez kicsit más, mint eddig.
Most rákos vagyok, pár nap múlva műtenek. Ki tudhat előre bármit?
Mindketten kicsit érzékenyebbek voltunk egész idő alatt. Én magam, bár igyekeztem leplezni, többször is elbőgtem magam, de az István szemei is könnyesek voltak néha.
Azért bízom benne, fogunk még találkozni. Ebben mindenképpen bíznom kell, mert különben agyoncsapnak!

Hazafelé villamossal mentem, utána fél óráig buszra vártam a Kossuth utcán, ahol elvileg 5-féle buszom is jöhet a Tócós felé. Az eső nem esett, de szél fújt és hideg volt, már nagyon fáztam. Nem is gondoltam, hogy ilyen idő lesz, mikor elindultunk itthonról, napsütés és tavaszodás volt szinte.
No, ez volt még, ami kimaradt a kórház előttről.
Olyan jó lenne, ha azok, akik már nagyon várják a kórházat, ezeket is olvasnák, ugyanis a kihagyott idő eseményeit utólag be lehet datálni! Itt is ezek történnek. Kórházig nem jött össze, így most kell beszámolnom róla, de a napjára pakolom a történetet.
Viszont aki nem érzékelte még ezt a lehetőséget, megnézi az utolsó bejegyzést, s gyorsan tovább lép, hogy megint nincs új -- kész. Pedig van!