2017. február 21., kedd

Festményes borító kihívása

Ma a hajnali macskaetetés után vagy másfél óráig nem tudtam visszaaludni... emiatt aztán 10 órakor keltem, mert éjjel meg bőven fél 2 elmúlt, hogy ledeglettem. A ragasztásokat és kötéseket leszedtem, elég sz@r volt, és persze azon sem csodálkoztam, hogy lila a bal mellem bal oldala, mert mondta a doktornő előre.
Kicsit érzékeny is, ha hozzáér a karom, márpedig nyilván hozzáér.
Valamint furcsa izomláz van mindkét karomban, de főleg érdekes módon a jobb karomban. Lehet, hogy a röntgennél túl sok volt a "nyújtás" a különböző pózos műveletek során, vagy túl görcsös voltam.
Levezetésként kimostam egy géppel, kiteregettem saját cuccokat. Ilyen is ritkán fordul elő, mert oly kevés a mosnivalóm, hogy a Daniéval szoktam rendezni.
Feszültség van bennem.
Meg izgulok azért is, hogy holnap egy munkaügyi kp.-os nap vár rám, ami ki tudja, milyen lesz.
Csendes beletörődéssel emlékeztem meg már történelem számba menő házasságkötésem 38. évfordulójáról, tegnap özvegy unokatesóm 37.-jéről, tegnapelőtt meg anyámék 62. (!) házasságkötési évfordulóiról.

* * *

Közben egy kis más téma:

Festmény a borítón
tulipe kihívása, 195. voltam a résztvevők listáján.


A kihívás teljesítéséhez olvassatok el egy könyvet, amelynek a borítóján egy festmény található. Mindegy, hogy ismert vagy anonim a festő, a lényeg, hogy festményszerű kép tetszelegjen a borítón.:) A polcra feltettem pár könyvet, ha esetleg valakinek nem lenne érthető, hogy mire is gondolok.

A Részt veszek gomb megnyomása után írjátok meg hozzászólásban, hogy mit olvastatok. Másoljátok be az olvasási és az értékelési linket. A könyvet tegyétek fel a polcra! Köszönöm szépen. 
Ennyi az egész, miután ez kész, máris megy a plecsni. :) 
A könyvek olvasását 2014 januárjától fogadom el pontos dátummal.

Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval c. könyvét vittem.
Megkaptam a 299. plecsnit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése