Anyám születésnapján

Szombaton szülinapra készültünk.
Reggel, ill. kora délelőtt ilyen volt az ég, és volt némi zivatar is, de ez a későbbiekben nem változtatott az időjárás jellegén... Mindenesetre fotogén volt az ég a hetedikről!

Már reggel 8-kor jött a torta -- Szilvi mindig ugyanonnan, egy jól bevált netes tortarendeléstől hozatja a tortát, és ez most is az ő reszortja volt, az ő ajándéka most a csokitorta és kellékei voltak elsősorban; de más apróságokat is vitt.:) Szilvi állt készenlétben így a fogadására.
Ezután még díszítette is a tortát, hűtőzte a szállításig, valamint a nehezen kapott számgyertyát és tűzijátékot is külön vette, majd jégakkuzott hűtőtáskában vitte el anyámhoz.
Én nem fotóztam le kivételesen az ajándékaimat, de egy nagyobb ajándéktasakba belefért 5 könyv, amit tudom, hogy anyám szeret; egy újabb papucs (mert az előzőleg anyáknapra vett FEHÉR, és azt "ő megtartja kórházra", na...), 2 dezodor és két doboz édes sütiféleség. Persze hatalmasra cekkereztem magam, csak egy nagy szatyor volt a száraz kenyereknek és az útközben kidobandó szelektálandó cuccgyűjtőkbe; egy másik a göngyölegeké 3 tasak Coshidával. Szóval 4 tatyóval (tarisznya, szatyor, ajándéktáska, kosár) indultam el fél 1 előtt anyámhoz.
Előtte Danival egyeztettünk, ő már korábban odabiciklizett, hogy ilyesmiben, mint asztalkihúzás, terítés stb. segítsen.
Én 1 előtt, Szilvi Bencussal fél 2 körül (nem győztem kivárni őket, úgyhogy egyedül indultam el), unokahúgom Mollyval meg, mint kiderült, eleve 2-re volt híva. Anyám tudja előre, hogy mikorra képes ebéddel előállni, és feleslegesen nem hív mindenkit órákkal előre.
Mikor odaértem, Dani nagyban seperte az udvart, mert a faeper rettentően hullik, s erre a műveletre naponta többször szükség van.
Anyámnak már a végső műveletek voltak hátra, mint pl. uborkasaláta.
Felköszöntöttem, de nem nézte meg a tartalmát, félretettük. Mint ugyanúgy igyekeztem minden vitt dolgot is a megszokott helyükre bepakolni.
Mire mindenki begyűlt, már hurcoltuk befele a fogásokat a szobába.

 

Bencus nagyon örült Mollynak, mindent elkövetett, hogy minél többet foglalkozhasson Mollyval; ám érdekes a kutya is, ha Dani ott van, akkor Dani neki a jóisten. Még a gazdája se érdekli, rólam és másokról nem is beszélve. Pedig ha egyedül vagyok anyámnál és Molly ott van, én vagyok a favorit. Meg bárki más is.
De ha Dani ott van, akkor más nem nagyon számít.
Nem tudom, miért van ez: hogy Dani nem annyira mutatja ki a kutyázhatnékot, sőt; szóval Molly maga áll sorban a Dani kegyeiért, miközben Dani csak néha-néha vesz róla tudomást.
Kicsit fotózkodtunk családilag.

Aztán következett az ebéd, a teríték és felhozatal magáért beszél. De azért leírom: volt anyámféle házi zöldborsóleves hússal, nokedlivel, zöldséggel. Volt rakott kelkáposzta, sok tejföllel, sok hússal. Volt oldalas és petrezselymes dinsztelt krumpli, valamint hortobágyi húsos palacsinta rántva. Volt mindezekhez tartármártás és uborkasaláta.

 

 

Mondanom sem kell, én kiszedtem ugyan a fotózás kedvéért majdnem mindenből egy keveset a tányéromra (a tartárt és ubisalátát kihagytam, mondjuk), de annak töredékét sem tudtam megenni.

Ettem viszont rendesen a levesből és rakott kelből. Ennyire voltam képes.
Unokahúgom viszont bezzeg mindenből evett, volt, amiből többször is... olyan, mint az anyja volt (és gondolom, ma is az) -- mégiscsak együtt éltünk 5 évig a szülői háznál, szóval tudom, hogy míg én mindig befejeztem a vasárnapi közös ebédet a leves után, ő mindig végigevett mindig, minden fogást. És mégis ők a soványabbak most, nem a kákabélű jómagam, aki amúgy gyakorlatilag legtöbbször egyszer eszik egy nap, és pl. leginkább vagylagosan: vagy leves, vagy másik. Én nem panaszkodom, mert 3 évvel ezelőttig nem ütöttem a 60 kilót sem sosem, csak max. 9 hónapos terhesen. Ez azért valami. Ki tudja, unokahúgom is így lesz-e 57 évesen majd... Az biztos, hogy ha én nem eszek 3 napig mostani időszakban, mit sem számít. Régebben meg mindig vékony voltam, igaz, soha életemben nem is kellett fogyókúráznom ahhoz, hogy jóval ötvenen felül is tartsam az 50-valamennyit. Amennyi kellett, mindig megettem. Szerintem nekem ennyi a kalóriaszükségletem, és most már, a korral ennyivel is elértem azt, mintha folyton degeszre zabálnám magam.
Bence nagyon jó gyerek volt, itt legalábbis nem ő akarja folyton-folyvást vinni a hangot, nem nyafog, nem ő akar a központban lenni, végig csendben tud lenni, ha mások beszélnek.
Ráadásul a baromságos, kissé zavaró hülyéskedést is elhagyta, úgy néz ki. De az is lehet, hogy csak "sokan voltunk"... de tényleg visszafogott, jó gyerek volt. Jó étvággyal evett is többféle fogásból, meg voltunk vele elégedve!

 
Kicsit kerteztünk is, fotózás, ez-az, málna, faeper stb.
Utána tortáztunk Mamuval. Szilvi megcsinálta a díszítést, alig "titokban" tálat csentünk a cucc alá, majd behívtuk jóanyámat, és megünnepeltük a szülinapját. Egyem a szívét, előre megmondta, hogy neki ne kőccsünk tortára meg tűzijátékra meg minden francra... De hát könyörgöm, miért ne? Soha életében nem volt neki ilyesmi. Az ő gyerek-, ifjú- és felnőtt korában soha nem volt tortája, akkoriban nem volt a születésnapoknak ilyen ideológiája. Emlékszem, keresztanyám is kizárólag névnapokat "ült". Na, ezen igyekeztem én változtatni: keresztanyám életének utolsó kb. 10 évében igenis, ÉN és Dani felköszöntöttük szülinapján. Senki más, de mi igen. Ő viszont skorpiósan nem mindig finoman vette ezt tudomásul... na mindegy. Akkor is felköszöntöttük, mert én úgy éreztem, a születésnapja ünneplése mindenkinek kijár. Anyámnak meg ki tudja, mennyi van még hátra, és ez volt élete második tűzijátékja. Tavaly egy somlóit díszítettünk neki hasonlóképp, de most igazi csokitortája volt. Direkt az, amit szeret.
Fele meg is maradt neki, szándékosan. Hadd tudjon mire rájárni édesség gyanánt.:)

       

 
5 körül unokahúgom Mollyval elmentek -- persze anyám pakolt neki is --, mert még moziba mentek aznap.
Egy órával később pedig mi is készülődtünk, persze plusz egy órát hozzá kellett adni ahhoz, hogy el is induljunk, mert anyám csak pakolt, pakolt...
Még Dani locsolt is egyet, hogy ne szegény Mamunak kelljen. Ezt Bence nagyon élvezte, igaz, hogy térdig sáros lett utána, és le kellett mosni... Dani is fél órát tisztította a saját cipőjét, meg Szilvi is örült néhány sárfoltnak...

Gyalog mentünk haza, Bencus is egész jól bírta. Láttunk két cicát és a szokásos gyönyörű, csendes vajszín kutyámat a Gyepűsor elejéről...
Dani persze biciklin ment haza 5 perc alatt.
Ő még később, pont, ahogy már az Angyalföld téren jártunk, ott állt a téren, rég hazaérve, és készült el valamelyik boltba kenyérért és ezér-azér, de mondta, hogy ezenkívül egy hétrevaló kajája van...
Utána még átjött hozzánk, elvinni a mosott ruhát és ő hozta a bödönnyi levesünket is.
Ezen a napon így nézett ki a naplemente a hetedikről: