2016. július 12., kedd

Ajtókiírás

Hétfőn kora délután volt egy ajtódübögtetős-keménycsengetős esetünk, mire kióvakodtam, láttam, hogy egy hölgy meglehetősen idegesen, irattömbbel a kezében ugrándozik ajtótól ajtóig, és elég gyorsan el is távozott, máshol sem nyitván ki az ajtót, mert valószínűleg dolgoztak, vagy nem értek oda időben.
Utána Szilvi elment vásárolni a Pennybe, és hazafelé a kilincsbe tűzve látta a cetlit és behozta, miszerint a nő nem tudta leolvasni a hidegvízóra-mérőt, emiatt kéri, hogy írjuk ki vagy biztosítsuk a leolvasást, holnap visszajön.
Tudni kell hozzá, hogy az ilyet mindig már napokkal az aktualitás előtt ki szokták rakni, most ez tutira nem következett be, előző nap ui. még nem volt kitéve. Vagy késő este rakták ki (amikor kifene megy már el, tehát csak az láthatta, aki későn jött meg), vagy kora reggel, amikor mi nem megyünk sehova). Mert amúgy évek óta az a legszerencsésebb és legsimább, ha kiírjuk: nagyon szívesen mindig is kiírom inkább, minthogy várni a csengetésre készenlétben, és saját kezűleg bevezetni a budiba az illetőt, esetleg emiatt használni sem merjük, mert hátha pont akkor jön... Szóval jó ez a kiírás, sosem volt még gond, de ha így elfelejtik előre kitenni, akkor bizony így jár az olvasó, mint ma a hölgy: Szilvi mondta, hogy a liftre is ki volt írva, hogy szinte senkinél nem tudta leolvasni, és mindenki legyen szíves másnapra kiírni, plusz a kilincsek mellé is oda voltak dugva a papírok.
Nyilván azonnal kiírtam, sose lehet tudni, hátha még ma estig visszajön...
A papíron volt két bejelentési lehetőség is: egy mobilszám, melyen vagy telefonon, vagy SMS-ben be lehetett jelenteni az óraállást; és egy mélcím is, melyen szintén.
A kiíráson felül én jó buzgómócsing módra természetesen elküldtem mélben is, sőt, SMS-ben is -- pontos névvel, címmel. De azért jeleztem is, hogy az ajtón is ott lesz, nehogy véletlenül lemaradjak...
Késő este jött egy mél, hogy köszöni, regisztrálta az óraállást.
Másnap többször néztem, nem volt az ajtóra kiragasztott állás áthúzva, viszont azért nem szedtem le biztonság kedvéért a papírt. Mondom, hátha valaki más jön, aki nem tudja a regisztrálást mélben stb. Biztos, ami biztos. Majd leszállt a csendes éj, mire beszedtem.

Egyébként ezt meg még szintén ekkortájt, azt hiszem, a kopogtatásos sikertelen leolvasás előtti estén tettem ki, már régóta szándékoztam, mert tele volt már a tököm is a felesleges csengetőktől. Hogy az ember a saját lakásában kussoljon, hogy ne hallatszódjon, hogy itthon van, mert akkor illik ajtót nyitni -- eddig mindig sikerült az utóbbi időszakban a jehovistákat megúsznunk, de voltak már késélezőktől kezdve ablakcserések, parfümárus mindenféle csellel; gyapjúárus, aki fél óráig próbált lyukat beszélni az ember hasába, és hiába mondtad, hogy egy qrva vasad sincs, valahogy ezek egyszerűen nem hiszik el. Vajon miért természetes az, hogy mindenkinek van pénze? Nekem sokszor örülök, hogy az utolsó 1-2 hétben a macskakajára és alomra fusssssa. De a gyapjúárus csak mondja-mondja-mondja a végtelenségig. DE így, meg DE úgy, és könyörög! Hát borzasztó...
Meg vannak, akik igazolványfelmutatással beteg gyerekeknek gyűjtenek. Évi sokszor. Miután mondom, hogy én magam mennyiből élek, akkor azzal jönnek, hogy 200 Ft is jó. Hát, azt oda szoktam adni, mert különben csak mondja, és mutatja a fóliába csomagolt, beteg gyerek fényképével ellátott segítségkérést. És még a számlaírást is meg kell várnom, mert neki az kötelező...
Vagy jönnek, hogy qrvanagy szerencsém van, mert nyertem! Ilyen-olyan-amolyan luxusutazást. Persze, amihez a 22800 biztos elég enni meg utazni még... az itteni számlák és macskák semmibe vételével.
Vagy hogy átadhatnak-e nekem egy kétszemélyes vacsorameghívást...
Naná, hogy mindez termékbemutató! Kapsz egy vacsorát, és érezd magad lekötelezve, hogy megvegyél 80-100-200 ezerért valamit. És itt is az a röhej, hogy HIÁBA mondom, hogy összesen sem láttam annyi pénzt évek óta! Még a 22 ezret is csak addig látom, amíg el nem viszem postafordultával valamilyen csekkre vagy macskakajára bevásárolni. Az ember ha netán elmegy, még restellje magát, hogy megzabáltatták, sőt, van, ahol valami "ajándékot" is kapnak, külön a hölgyek és külön az urak -- aztán puff neki, mert a hölgy és úr annyira rohadtul szegény, hogy igazán nem szokta étteremben költögetni a pénzét, mert annyi tutira nincs neki. Szóval soha nem szoktam ilyenekre elmenni, még dolgozó koromban sem. Csak az a baj, hogy ezt vagy telefonon csinálják (ott megtehetem, hogy nem veszem fel!), vagy csengetnek és közlik.
Ja, meg a szokásfelmérő tesztek, melyek eltartanak majd egy órát. Oszt engedjem be -- hova?
Úgyhogy ez mindenesetre ki van ragasztva az ajtónkra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése