2016. július 18., hétfő

30 rigmus 4 megadott szóval -- 29.

851. Új szavak: távollét, elmondom, cipőkanál, korgó

        Távollétem elhúzódott,
        korgó gyomrom kínos,
        elmondom hát minden bajom,
        cipőkanállal zajongok,
        hogy meg ne hallják e
        zajos dörgést mások.

852. Új szavak: coboly, mosoly, füst, üst

        Aranyos kis menyétféle jószág a coboly,
        ha képen látom, arcomon sokáig ott a mosoly.
        Múltkori túránkon az erdei tisztáson
        levest főztünk éppen, eltakart a füst,
        cobolyfélét észleltem, de lehet, menyét volt,
        nem láttam jól, mert előttem volt az üst.

853. Új szavak: zsenge, pimasz, herseg, sámli

        Zsenge répát herseg foga alatt
        csúfondárosan pimaszkodva Jani,
        addig kötekedett s szívózott velünk,
        míg jól kiérdemelten feldőlt vele a sámli.

854. Új szavak: paradicsom, barack, morzsa, jottányit

        Töltött paprikához paradicsomot akarok,
        mártásához kell, s ettől jottányit sem tágítok.
        A barackos gombóc pirított morzsával
        finom, de nem ér fel a töltött paprikával.

855. Új szavak: szeplő, kencefice, habfürdő, buborék

        Kislánykoromban nem volt menő a szeplő,
        szégyelltem is, pedig nem volt sok orromon.
        Mindenféle kenceficét ajánlottak rá,
        de semmit nem ért, mert minden tavaszon
        buzgón kivirítottak a fél arcomon.
        Érdekes, rég nincs már ilyen problémám,
        felnőtt koromra a szeplőnek vége lett...
        ám habfürdőben henteregni a kádban
        sok buborék közt nagyon szeretek.

856. Új szavak: malter, kenőcs, lekváros, pedig

        Apám építkezésen villanyt szerelt új házakba,
        a kőművesek meg kenőcsöt kentek a sor téglára.
        - Ez a malter - mondta apám -, hogy a fal stabil legyen.
        Úgy nézett ki pedig, mint a kence a lekváros kenyéren.

857. Új szavak: legenda, rejtély, misztikus, borzongás

        Vannak legendás helyszínek
        szépséges, messze távolban,
        misztikus mesék keringenek,
        tartják a népet borzongásban.
        Sokféle megmagyarázhatatlan
        rejtély és számlálatlan titok
        néphagyomány útján terjed,
        hasonlót olvasni imádok.

858. Új szavak: sekély, csekély, kevély, fekély

        A mederben a víz nagyon csekély,
        ezért, ha belemész, igen sekély.
        A víztől félek, de nem vagyok oly kevély,
        hogy bele ne menjek... Ami akadályoz,
        hogy fáj a gyomrom, biztos kiújult a fekély.

859. Új szavak: rövid, észre, jött, legalább

        Hirtelen jött nyárra tél,
        s te még sortocskában jársz,
        legalább egy farmert felvennél,
        bocs, de rövid észre vall,
        tíz fokban kánikulát vársz?

860. Új szavak: tiszta, napfény, ennyi, dús

        Melegben dús napunk lesz,
        nemigen fogunk meghűlni...
        Tiszta levegőben még a napfényt
        sem olyan nehéz elviselni.
        De az afrikai hőség is napfénnyel
        jár, mi nem csupán ennyi,
        ember legyen talpán, ki a 40 fokot
        árnyékban jól ki tudja bírni.

861. Új szavak: korán, nos, ravasz, trükk

        Nos, túl korán van még
        effajta ravasz trükkökhöz,
        minthogy heveny napsütésből
        perc alatt öltözzek esőhöz.

862. Új szavak: lábköröm, lakk, papucs, strand

        Semmi okom nincs rá, hogy szeressem a strandot,
        na nem azért, hogy a víz lábkörmömről a lakkot
        nehogy lekoptassa... de a rengeteg pucér ember
        egymás hegyén-hátán nekem túl megterhelő látvány,
        úszni nem tudok, a vízben ezer pisi, de még
        nehezebb dolgot is láttam már víz színén lebegni...
        Napozni sem szeretek, felér egy büntetéssel,
        mindenféle gomba, fertőzés terjed a vízzel.
        Ráadásul a papucs a vizes kövön is meglehetősen
        veszélyes, s mint a jégen, iszonyatosan nagyokat
        lehet zuhanni, évtizedek óta nem tudom a strandolást
        "megkívánni".

863. Új szavak: méter, por, védőháló, keresztes

        Az ablakra macskásoknak védőháló szükséges,
        különben a szellőztetés nem lehet elégséges.
        Több méter por lepi már a külső párkányt,
        de kilépni oly nehéz, kijátszani a macskát...
        Úgy kell az erkélyre lépést megszervezni,
        mint keresztes hadjáratot, precízen tervezni.

864. Új szavak: támpont, becenév, lelkes, pára

        Lelkesen keresném a szegény párát,
        ki eltűnt odakint a ködben,
        legalább legyen egy támpont, a becenév,
        hátha hallgat rám a sötétben.

865. Új szavak: páciens, mini, szita, esővíz

        A gyerekdokinál kis mini páciens
        kezében homokozólapát és szita,
        elkapta őket a zivatar, s anyukája
        ruháját esővíz áztatta...
        a gyermek kicsit köhécsel, de
        nem komoly a baja.

866. Új szavak: abszurd, láma, jeges, kavar

        Jeges hóban csúszik a láma lába,
        Mégiscsak abszurd ez az időjárás!
        Szegény láma nem ehhez szokott,
        nagy kavart okoz neki az átállás!

867. Új szavak: sütőpor, bérel, egyforma, éjjel

        E két sütőpor nem egyforma,
        nekem elhiheted,
        az egyiktől a süteménynek
        semmi "baja" nem lett.
        A másiktól szépen feljött,
        ahogyan annak kell,
        a kétfélével elkínlódtam
        majdnem egész éjjel.
        Az jár legjobban, ki sütni
        cukrászokat "bérel".

868. Új szavak: farkas, flotta, flótás, furcsa

        Egy flottányi farkas
        sem lenne elég ahhoz,
        hogy elűzzék e furcsa,
        szerencsétlen flótást
        valaki máshoz...

869. Új szavak: fiú, szeszély, többször, gomb

        Ez a fiú igencsak meglehetősen szeszélyes,
        már rég az automatánál szerencsétlenkedik,
        megnyomta már többször az összes gombot,
        hiába szitkozódik - a gép összezavarodik.

870. Új szavak: kisdobos, becsület, jelentés, mókamester

        Én voltam kisdobos, úttörő is,
        és megtanultam a 6, majd 12 pontot,
        pozitív dolgok voltak végül is,
        a becsület például mindig fontos volt.
        Foglalkozás elején jelentést tettünk -
        ez volt a szokás - az őrsvezetőnek.
        Első foglalkozáskor pedig szépen
        kiosztották a tisztségeket.
        Arra emlékszem, hogy - talán nem véletlen -,
        a krónikás valahogy mindig én lettem.
        De voltam nótafa és mókamester is,
        bár ez utóbbiban nyilvánosan nem
        vajmi nagy örömmel jeleskedtem.

871. Új szavak: színültig, lényeges, sósborszesz, utánzat

        Színültig tele a fiókom a kedvencemmel,
        Diana sósborszeszes cukorkával.
        Van már ezerféle gyártmány, hasonló kinézet,
        de lényeges, ne csapjanak be utánzattal.

872. Új szavak: édes, rák, kerek, gyökeres

        Tengeri herkentyűs pizzát ettem,
        rák is volt rajta, na nem valami bőven.
        Nem vagyok valami nagy pizzafaló,
        tősgyökeresnek biztos nem mondható.
        Kerek volt a pizza, én csak megkóstoltam,
        utána pedig édes borovicskát ittam.

873. Új szavak: gondban, szavak, új, adós

        Gondban voltam, merthogy
        adva voltak versnek új szavak,
        néhány rigmussal adós maradtam,
        de írok hamar, nem kések sokat.

874. Új szavak: szúnyog, szemétláda, rohadék, bocsánat

        Egyik legnagyobb ellenségem a szúnyog,
        megkeserítheti az ember egész éjét.
        Ráadásul már nem is ártalmatlanok,
        hónapokig láthatom a rohadékok helyét...
        Legmélyebb álmomból is riadóra ugrok,
        ha egy szemétláda zümmögést meghallok.
        Tényleg borzalmas, és nehéz elviselni,
        bocsánat, ha nem tudok róluk kellően
        mélységes tisztelettel szólni.

875. Új szavak: ismer, bele, hétvége, zárkózó

        Na, húzzunk bele ebbe a
        bezárkózós hétvégébe,
        éjfél óta szakad az eső,
        nem túraidő, ismerjük be.

876. Új szavak: holdkóros, szipog, ismét, valódi

        A következő tapasztalat igen valódi:
        este nem jó ötlet fél dinnyét megenni,
        mert az ember holdkórosként egész éjjel
        kómásan szipogva járhat ki pisilni.
        Ismét elmondom: este tehát kényelmetlen
        és hátrányos sok dinnyét befalni.

877. Új szavak: frissítő, hangulatos, pruszlik, ugrik

        Valamelyik nap valahogy hajnalig fent voltam,
        így aztán jól benne voltunk a napban,
        mikor frissítőként hangulatos csengő
        vert fel álmomból - irtó boldog voltam...
        mint nyúl, ki a bokorból ugrik, akkorát ugrottam,
        s ajtót nyitottam kómásan, pruszlikban...

878. Új szavak: fergeteg, pacal, bitang, pitypang

        Mikor jött a fergeteg, az
        emberek jól pacalra áztak,
        a pitypangok - volt-nincs -
        bitangul lenullázódtak...

879. Új szavak: kitartó, tapadós, nyárs, hosszú

        Kitartóan és hosszú ideig
        ömlik nyakunkba az eső,
        tapadósan ragad hozzám
        a víztől ázó esernyő.
        Pedig erre a szombatra
        szalonnasütést terveztünk,
        még nyársat is tisztítottunk,
        s mindent elkészítettünk.

880. Új szavak: komisz, cudar, pókháló, settenkedik

        Állandóan újraterem
        komiszul a pókháló,
        nem tudom, hogy mikor szövi,
        nem is látok elég jól,
        biztos éjjel settenkedik
        sarokba a pókanyó,
        cudar módon szorgalmatos,
        pedig hanyagolható
        lenne számomra a dolog,
        isten a megmondható...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése