2016. június 30., csütörtök

Könyvjutalom irodalmi fejtörőért

Közben érkezett egy könyvjutalmam is, mert megnyertem a listán egy belső, vasárnapi irodalmi fejtörőt, mely már a 10. sorszámot viseli. 11 párszavas idézet volt kortárs költőktől az egyik oszlopban, a másikban pedig keverve a nevek. Nem klasszikusok -- kortársak, mint már mondám.
Nehezítették azzal, hogy egy név idézet nélkül szerepelt ott, tehát egy névvel több volt, mint az idézetek száma. Nyilván lehet guglizni, de pl. két idézet sehogy nem jött be, lehet, neten még nem volt publikálva. Úgyhogy kizárásos alapon tippeltem, azt meg szerencsére tudtam, hogy kinek nem lehet ott idézete.
Én szeretek ezekkel bíbelődni, mindig meg is fejtem, csak aztán ha többen vagyunk jól megfejtők, valamilyen programmal sorsolnak és úgy jön ki a nyertes. Szóval az ideje az embernek benne van bőven. Talán ezért is csináljuk olyan kevesen, legaktívabb alkalomkor is a tagság nyolcada-tizede, ha foglalkozik ezzel. Ennek fele is csak többszörös unszolásra. Én magamtól szoktam megcsinálni őket.
Ezért megkaptam jutalomként Koma egyik antológiáját (amelyikben hál' istennek nem szerepelek, mert akkor lenne itthon nekem is már belőle...).

Posta, Tócós tér, Aldizás



Az Aldiba mentem el, a lehető legkorábban hozzám képest, ahogy nem hajnali keléssel el tudok készülni mindenféle lerendeznivalóim után.
Persze először a postára mentem, még banyatank nélkül, itt befizettem anyámnak 2, magamnak 3 számlát.
Nem voltak sokan, 5 perc alatt végeztem; pedig egy néninek még segítettem is, mert megkért, hogy ő nem tudja megszokni ezt a fajta rendszert itt, ami most van. Ugyanis számkijelzős lett a mi postánk is, a bejárat mellett van egy gépezet, melyből programválasztás után benyomva a megfelelőt, kiad egy számot. Kérdeztem a nénit, mit szeretne, mondta, hogy csekket befizetni, megmutattam neki, hogy a másodikat kell benyomni, s ezzel együtt még ha levelet akarna feladni, az is benne van.
Hazamentem, de csak azért, hogy lepakoljam a csekkeket és magamhoz vegyem a banyatankot. Elmásztam vele az Aldiba, ahol vettem almot, pár tálkás macskakaját, némi élelmiszer-féleséget, olcsó sört, majd igyekeztem "roppant gyors és rettentő ügyes" lenni szalagra le- és felpakoláskor. Az almot így is meglehetősen sokszor emelgetem egy-egy ilyen akciónál. A legszarabb, mikor a bolti húzósból át kell tennem a magam kocsijába. Annyi kéne, hogy valaki legalább megtartaná a kocsi szájának egyik részét, mert mindig becsuklik, s az már akadályozza az alom leeresztését. Arra már rájöttem, hogy a tetejét a fogó alatt átnyomom, és akkor az nem akadályoz. Múltkor még mindkettő totál útban volt, csoda, hogy sikerült belecsúsztatni. Akármennyire vigyázok, az egyik papírfül még akkor elszakadt, mikor a polcról leemeltem a bolti húzósba, holott egyáltalán nem csak a fülénél fogtam a 10 kilós almot. De 10 kiló az 10 kiló, akárhogy vigyáztam. Így nyilván már a pénztárhoz is úgy vettem fel aljánál és derekánál fogva, mint egy gyereket, és le is úgy emeltem. Az átrakás körülményes volt, de végül is szerencsétlen alom már félig a kocsimban kiszaladt a kezemből és jól hallhatóan puffant a kocsim alján. Erre a tőlem másfél méternyire polcot támasztó fiatal, kivételesen nem mobilozó biztonsági őr jót röhögött. Az meg se fordult a fejében a szerencsétlenkedéseim közepette, hogy netán tán esetleg... lehetne picit segíteni. Még Daninál is ifjabb lehetett, de meg se mozdult. Ez nem dobta fel a napomat! Bezzeg, ha csak 10 évvel lettem volna fiatalabb... de az is lehet, hogy 3-4 év is elég lett volna -- az ember egyáltalán nem egyenes arányban öregszik, én legalábbis az utolsó 3 év alatt többet vénültem, gyengültem és rokkantam, mint 25 év alatt. Ez hót komoly, érzem, látom.
Ilyenkor már csak imádkozok menet közben, hogy hazáig bírjuk ki, meg főleg az utolsó menetet, a lejtős lépcsőt félkeréken a 17 kilós kocsit az arthrosisos térdemmel... na, ettől meglehetősen rettegek. Alig jön össze a háromnegyednyi rizikófaktor: hőség, terhelés, lépcső. De felhúztam. Nem tudom, meddig fog ez nekem menni.



2016. június 29., szerda

Fotós körút anyámhoz


Megint tettem egy fotós körutat anyámhoz menet.
Eleinte a nagy meleg és a hordozók miatt nem nagyon volt kedvem a fotózáshoz, de amikor olyanokat láttam, amiket idén még nem, muszáj volt. Egyúttal legalább ha el nem is felejtődött, de könnyebben viselhető volt a hőség, mivel elterelte a figyelmem. Szóval a Gyepűsornál kaptam elő a gépet, mikor a vörös rózsákat megláttam a sarki kislakótelepnél.


 













 




Persze aztán még láttam máshol is rózsákat, egyéb érdekességeket, fákat, bokrokat. A trombitavirág az egyik legnagyobb kedvencem, nem győzök a különlegességével betelni, imádom.:))





A legcsodásabb és alig abbahagyható viszont a Kishegyesi úton lévő sárga virágú bokrok voltak, melyek önmagában is olyan látványosak, frissek és üdék, most meg nem beszélve arról, hogy lepkék tömege cikázott körülöttük a napon. Érdekes módon ilyenkor megszűnik a szenvedés, és csak az éltet, hogy mikor és hogyan sikerül a pillangókat lefotózni...



































































Csodálkozott is anyám, hogy jóóóó soká értem oda...
Először is lefotóztam tepsiben a tegnap készített töltött csirkecombokat, melyek nagyon guszták voltak. És persze ettem belőlük normálisan.


Pihenésképpen a nagy melegben málnáztam egyet, megkoronáztam az egész udvart beborító eperfa alatt hűsebb időjárásban epret is enni.
Molly most nem volt ott, ennek ellenére cicát nem láttam átjönni. Anyám mondta, hogy most fogyott el a múlt héten hozott utolsó Coshida, így most megint hoztam három tasakot. Mondja, hogy időnként ordítva megjelenik a fekete cica, és ha nincs neki mit adni, akkor neki is minden baja van...













































Vittem a göngyöleget -- dobozok, tejfölös vedrek --, vittem két gyümölcsjoghurtot anyámnak, meg az azóta összegyűlt kisebb csomag száraz kenyeret. Lett volna több is, ha Szilvi időnként hamarabb elkezdi szárítani a maradék egész szeleteket is, nem várja meg, míg puhán is elkezdenek penészedni, mert olyankor már tényleg csak a szemétbe lehet dobni...:(
A délután folyamán azért 1-1 literes tejfölös vedret megint teleszedtünk, anyám elöl, én a kert hátulján lévő ribizlibokorról, plusz ő még a harmadikat is, meggyel. Úgyhogy megint volt mit vinni rendesen, nem beszélve a maradék töltött comb jó részéről.
Megkaptam a csekkeket s a rávalót, a segítséget, plusz Bencusnak némi apanázst a jó biziért. Amit, mondta anyám, költhet Szilvi tanszerre is nyugodtan, Bencus nem igazán fogja ezt számonkérni, Szilvi meg most csóróbb, mint a sokévi átlag.
Ezek után hazabattyogtam, úgy 8 előtt hazaérve...