2016. április 29., péntek

Méhecskézős aldizás

Ma Szilvi bevitte a gyereket iskolába -- azt kihagytam, hogy ezen a héten is hiányzott két napot, mert most tényleg meg volt fázva, taknyos volt és még mindig (hétvége van) köhög. Mondtuk, hogy lassan többet van itthon, mint az iskolában. A vér is meghűl bennem, mikor arra gondolok, hogy mi lett volna, ha az anyja elvállalja az 1 évre szóló, napi 8 órás közmunkát. Asszem, semmi időm nem lenne Bencén kívül.
Ha nem fenyegetik a gyereket zsarolással egybekötött megöléssel és megjátssza a beteget, annyira retteg iskolába menni; akkor vagy tényleg beteg, de van, hogy ilyen-olyan tanári értekezlet, vagy múlt héten sztrájk miatt ugyan maradjon már otthon a gyerek...
Most csütörtök-pénteken már ment iskolába, de Szilvi szerint csütörtökön szarabbul volt, mint kedden, amikor először nem ment (orvosnál is voltak, ő úgy látta, hogy elég két nap "pihenés" -- hát most kivételesen nem lett volna elég...).
Utána volt gyógyszertárban és közeli boltokban, mire hazajött, én elkészültem, és utána együtt mentünk az Aldiba. Az út célja nem sürgősségi alapon, de ki nem hagyható módon az alom volt, de ami felől nem ért rá a dolog: csak 3 napig tartó akció indult tegnap: a Shah tálkás macskakaja 99-ről 69-re volt akciózva. Így aztán vettünk 40-et, 4-fajtát. Már megint kezd aggasztóan csökkenni otthon a Félix is, de egyelőre sehol nem látunk akciót...
Meg hát ilyenkor kihasználva az aktuális akciókat és egyéb olcsóságokat, bevásárlunk felvágottból, tejtermékből, némi húsfélével, tésztával, hiányzó dolgokkal, melyeket pótolni kell.
Úgyhogy jól tele lettünk cuccal, pedig Szilvi így is otthon hagyta a hátizsákot, így nem tudtunk, csak egy almot hozni. Viszont a húzós kocsiba belefért az almon kívül a kartontartóval elhozott 40 tálkás kaja, sőt még pudingfélék is. Muszáj volt csak fél oldalunkat-karunkat igénybe venni, mert a másikkal ernyőt kellett tartani. Odafelé még nem, mert kicsire nem adunk, de sajnos, visszafelé már fel kellett húzni. Na, ez az, ami nem megy, ha sok a cucc.













Az Aldiban most minden csupa méhecske, lehet kapni plüss méhecskéket is, 2000-ért... meg mindenféle ezzel kapcsolatos dolgot, játékot, sokféle mézet, mézhez való konyhaeszközöket stb.
Most az üzlet üvegfala is tele van méhecskematricákkal, és van egy méhecskés reklámfal, melynél lehet fotózkodni úgy, hogy az ember kinéz a méhecskék fejénél kivágott körön.
Természetes, hogy megragadtam az alkalmat, mert mit ad Isten, véletlenül:))) nálam volt a fényképező...







Hazafelé a Tócós téren Szilvi beszaladt egy Privát boltba, ahonnan a parasztkenyeret veszi a legolcsóbban általában, ezalatt sem telt haszontalanul az idő, mert a belső járdához felvezető lépcsőfeljárók tetejénél virító liliomot fotóztam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése