2015. december 30., szerda

Utazás Pestre -- 1. nap

Hozzám képest is keveset aludtam és korán keltem, de hát ez ezzel jár.
Éjjel későre fejeztem be a pakolászást, majd korán szólt az ébresztő, mivel magamat rendbeszedni sem 2 perc semmilyen téren, meg főleg, hogy a cuccaim jó részét majd csak a reggeli használatok után tudom elrakni.
Mától mondták a kimondottan hideg időjárás kezdetét.
Nem tévedés: tényleg nem tanácsos hosszabban kint lenni, pláne csak úgy "eddigiesen" öltözni. Plusz egy réteg -- rám mindenképpen, az egy szál hosszúujjú póló+mellényen kívül, téli cipő, kapucni fel+megkötve, és kesztyű. Ez utóbbit nem használtam már jó sok éve, de most tényleg kellett, ráadásul ugye, egyik karácsonyi ajándékom volt.
Azt hiszem, az eddigi Pestre utazásokat most túlszárnyaltam cipekedési szemszögből, mert sehogysem tudtam kibekkelni azt, hogy ne legyen plusz egy szatyrom. Pedig a hátizsák, a tarisznya és a majdnem földet verő nagy műanyag lidles táska is jó nehéz volt és elég lehetett volna, de muszáj volt még egy konszolidáltabb méretű szatyrot félig raknom ezzel-azzal. Bevallható, hogy elvittem az anyukám által nekünk adott, összesen 7 szelet rántott tarját is, mert mi soha nem bírtuk volna megenni. István 3-szor lakott jól belőle!
A nagy lidles tatyó csak ezekkel volt tele -- most már feltehetem, mert becsomagolások után lefotóztam itthon:


Ezeken kívül még tartalmazott egy 130 literes erős szemeteszsák-csomagot, már nem is tudom, 10 v. 15 zsákkal -- mert magának nem fogja megvenni a büdös életben sem, és én rosszul vagyok a kis párdecis csíkos szatyroktól, amit szemetesként használ... valamint gumigyűrűcsomagot is, mert ilyenjei sincsenek.
Így vittem már szegeket, gombostűket, biztostűket, cérnákat-tűkészletet -- egyszerűen, hogy legyen. Olyan idegesítő, hogy valamit amiatt nem lehet megcsinálni, mert nincs hozzá valami tök egyszerű dolog...

Végül is csak a vonatig kell elcepelnem az összcuccot. A 30-asig kigyalogolva, majd fel rá, utána be az állomásba, majd a peronra (azt a lépcsőzések miatt rühellem), s ha már felszálltam a vonatra és oké a helyem is, akkor mondhatom el, hogy megnyugodtam.
Mivel előre szoktam venni a jegyet, szinte mindig ablak mellé kapom, és ritkán van olyan, hogy valakit el ne kelljen onnét "hajtani". Most meg különösen sokan utaztak, nem szerettem volna, ha majd mindig engem hajkurásznak el bárhonnan, mert jön az ülőhely gazdája. Az a tiszta sor -- és komolyan mondom, nem fogom fel, miért nem így csinálja sok ember --, ha mindenki a maga helyére ül, ahová a jegye szól. Ha neki jobban tetsző helyre ül, csak ártatlanul szívat másokat.
Na mindegy.
Lényeg, hogy olvastam odafelé, és nem késett a vonat.
István már várt, így az óriásszatyrot továbbá ő cipelte. Ezzel is nagy teher szakadt le.
A Westendet most nem jártuk be azért keresztül-kasul órákig, a cuccok miatt.
Néhány kép azért készült:






A mellékhelyiség meglátogatása után egyből elmentünk kajálni, ami mostanában érdekes módon elég nehéz, helyfoglalás szempontjából. Úgy vagyunk kénytelenek megoldani, hogy én kinézem a saját kajámat, majd fel s alá mászkálunk az asztalos részeken, helyet keresve. Mikor a vadászat több-kevesebb időn belül eredménnyel zárul, én leülök, ezáltal végül is legalább nem a cuccokkal kell beszerezni és asztalhoz cipelni a kajákat is, mert letehetünk mindent. István elmegy az én kajámért, odahozza, majd elmegy a magáéért.
Azért mindig sikerül degeszre tömnünk magunkat. (Ezt a bakonyi csirkemellet galuskával én ettem.)


Még kellett vennünk némi kaját estére, holnapra úgy gondoltuk, hogy idejövünk ebédelni és veszünk elsejére is ebédet elvitelre.
Ezután némi bolyongás után elgyalogoltunk a trolimegállóig, ahol útközben a sok utcai árudásnál vettünk két álarcot. Az enyém természetesen kék macska és sokkal stabilabb, mint amit Istvánnak szerettem volna, mert az övé zsenge műanyag, és szerintem gyerek álarc... De maciban itt csak ez volt... Mindegy, legalább az egyszeri használat után fel lehetett rakni az egyhangúan sötét galériaajtó reteszére. Mindjárt vidámabb lett az is...
A lépcsők odafele jelentenek nehézséget, mikor elfele jövünk, az nem számít. Nem bírom a felfelé-lépcsőt, szívelégtelenségem van már pár fok után is.
A cicák úgy fogadtak, mintha el sem mentem volna sosem...
Jólesett, hogy most otthon maradhatunk. Kávézás, ilyesmi már itthon zajlik, és át lehet vedleni "mackósra".
Ilyenkor pakolásszuk ki a karácsonyi ajándékokat, illetve én még a névnapit is.


István is ilyenkor adja a nagyját, pedig le is tudhatná, és akkor nem kéne naponta is kedveskednie még valamivel. De hát istenem, szereti, ha többször szerez meglepetést.:) Mondjuk, én sem vagyok kimondottan dühös.:)) Csak legalább letudná és nem kék észben tartani...
Én egy csomagban többféle, nem okvetlen összefüggő dolgot is összecsomagoltam, különben soha nem lett volna vége; míg István még a DVD-ket is külön csomagolta.
Hát én meg is őrültem volna.:)


Az adott ajándékaim között -- gondoltam, előbb-utóbb előkerül -- volt egy pici karácsonyfa és egy poharas illatgyertya is, úgyhogy mikor "megérkeztek", azokat be is üzemeltük, hangulatkeltés végett.:)






Estig ünnepeltünk.
Ez esti vacsorám, mely egyébként el is maradhatott volna, hisz az esetek többségében nem igazán szoktam; most meg még ugyanitt 1-1 gesztenyetortát is vettünk édesség gyanánt (arról nincs fotó, pedig szörnyen egészséges volt ám nem sokkal éjfél előtt azt is bezabálni... nem ment könnyen, de lement). Szinte mindegy, mert hiába nem eszek, csak napi egyszer, akkor sem fogyok; ez az utóbbi 1-2 év alatt felszedett felesleg mindenféle plusz étvágy, evés nélkül jött fel, sajnos. Sose leszek már többé 55 kg valószínűleg.



Macskáztunk is eleget, és hála istennek, most nem felejtette el sem István a macskaszemcsepp újbóli kiíratását, sem azt, hogy cseppentsünk Amazonkának. Úgyhogy naponta háromszor megejtettük eme, kettőnknek sem könnyű feladatot.








Aztán megnézte István neten, hogy mi újság a Csontváry-kiállítással. Sajnos, úgy tűnt, le kell róla mondanunk. Elvileg holnap zár, így tudtuk, de mostanra valami olyasmi volt írva, hogy holnap már csak az online-jegyeseket fogadják. Sajnálattal adóztunk az elmaradt lehetőségnek...
Este és éjjel moziztunk, megnéztük az Éjsötét árnyékot, mely amerikai vígjátékszerűség, meg a Minyonokat, mert miért ne.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése