2016. január 28., csütörtök

Régifotó-játék a FB-on

Megy egy jó ideje a FB-on egy régifotó-felrakásos játék, melyet úgy véltem, szerintem megúszok. Nem mintha restellnék bármilyen képet is a múltamból, hiszen millió fényképem van majd 300 nagy albumomban, ennek egy kis része egyértelműleg csak én, többi része pedig kapcsolt részeim. Családi eseményeinket, kirándulásainkat és egyéb fotóit tartalmazza, egészen odáig, ameddig digitális gépem nem lett.
Fontosabb portré- és családi képeket már évek óta digitalizálunk. Úgyhogy problémát nem jelentett, hogy Popika kihívott a játékra.
Sőt, a bőség halmaza miatt nem igazán tudtam kiválasztani 5 napig naponként 1-1, azaz összesen 5 db fotót, ha már lúd, legyen kövér alapon naponta 5-öt tettem fel. Aki szeret régi fotókat nézegetni, az biztos nem haragszik érte, aki meg nem, az tovább teker. Vegyes volt természetesen a játék fogadtatása, sokan sajátosan fogták fel a dolgot: felpakolták egyszerre az öt fotót és nem hívtak ki senkit, illetve szabad kezet hagytak bárkinek. Volt, aki becsülettel betartotta szó szerint: 1 fotó, és napi 1 ember kihívása.
Volt, aki naponta hozzám hasonlóan több fotót rakott fel, de egyenként tette meg az 5 ember kihívását.
Én első napon ez utóbbit is megtettem: ne kelljen naponta azon gondolkoznom, kit nem terhelek vele, ki nem fog a pokolba kívánni és egyebek.
Nem kötelező ez végül is, én is odaírtam, hogy természetesen csak akkor, ha a megjelölt delikvensek óhajtanak részt venni a játékban.
Ezeket tettem fel 5 napig, nem biztos, hogy sorrendben, itt viszont megpróbáltam evolúciós sorrendben felpakolni ezeket a fotókat.:)
Minden képnek megvan a maga története, de nem akarok regényt írni.
A csecsemőkori képekről többnyire nem is tudunk.
A többi gyakorlatilag óvoda, iskola, ilyen-olyan alkalmaiból, aztán jeles események, mint pl. ballagási képek, jó sok igazolványkép, buszbérletkép, valamint vannak olyanok, amikor barátnőkkel elvonultunk, hogy mi most csináltatunk fotót és adunk egymásnak...
Aztán jöttek az esküvő, a terhesség, a két gyerekről 1-1.
Nem sok van olyan, amikor otthon pózolok, de annak is megvolt az oka - pl. a teljes alakosnál öcsém élte ki fotós hajlamát (ugyanis mi ketten, de főleg ő otthon is hívtunk elő fekete-fehér képeket anno, éjjelek rámentek a krómozott lapon való szárítógépes működtetésre, ami főleg az én dolgom volt -- anno tiszta profik voltunk). Hogy mást ne mondjak, volt férjem egyik szakmája nyomdai fényképész volt. Én pedig a Szmena-8-tól kezdődően, mint az őrült, fotózom. Tehát egyáltalán nem volt idegen tőlünk a fotózás, nálunk a családban a nagyszülőkről is van elég sok kép, mivel már anyám testvérei közül is voltak hobbifotósok, apámnak is volt Zenit vagy milyen gépe...
Azok a spontán képek, melyek anyám konyhájában készültek, szó szerint spontánok. Odaszóltak, és puff, megvolt a kép...
És elmondanám, hogy ez egy bolhányi töredék, de nem tudtam, melyik ujjam harapjam, ha szigorúan betartom az összesen 5 fotót.:)))

               
Fentiekre jócskán kaptam egy csomó dicséretet, persze néhány már amúgy is fent van az ÉN című albumomban évek óta.
S egyszer össze fogom írni, ki mindenkihez (híres személy) hasonlítottak már életem során, de tényleg nagyon széles a skála...
Persze itt is előfordulnak érdekességek, mert van, aki belehalna egy jó szóba, pont olyanok, akik meg imádják és el is várják a tömeges ömlengést a sajátjaikról...

A következő kettő olyan fotók, melyek mások gyűjteményéből kerültek elő, első egy óvodai csoportkép, mely nekem nem volt meg (az óvónő mellett álló dajka előtt állok); második meg egyik kihívottam, Baláv Vuvika, volt nyomdász kolléganőm találata volt, melyet átküldött hozzám, én felerősítettem kissé és közös megegyezéssel felraktam, csak úgy külön, mikor már lejárt a játékom.
Az én kihívottaim közül Zsuzsa és kedves írónő társam vette "komolyan" a kihívást, sok jó képet láttunk Zsuzsáról is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése