2015. december 17., csütörtök

Aldis nap

Lett nekünk egy Aldink itt a Tócósban, illetve a peremén helyezkednek el ezek.
Mondtuk is Szilvivel, hogy igazán nem panaszkodhatunk (pláne, ha bővebben lenne költenivalónk is), mert az Aldi a lakótelep déli peremén lévő Penny előtt, kicsit beljebb a lakótelep felé épült. Nyugati részen ott a Lidl, északkeleti részén a Tesco, Meki, a lakótelepen belül meg 3 Coop, 1 Karát, 1 CBA, DM, posta, kispiac, 2 gyógyszertár, Reál, Privát és a számtalan kisbolt, pékség, húsbolt, kocsma, ilyen-olyan szakboltok, néha iskolai nagykervásárok tömkelege. Remélem, így is marad, és nem "vonulnak ki" ezek a szupermarketek sem úgy, ahogy év elején ezzel "rettentették a parasztokat" a kedvezőtlen törvényi rendelkezések miatt.
Nekünk egyébként az is élmény, ha csak nézelődünk, de ilyenkor nyilván ilyen helyeken vesszük meg az összes mezei szükségletet is, melyek a közeli Coopban, DM-ben és CBA-ban is drágábbak.
Szilvi már betéve tudja, hogy mi hol kapható legjobb áron.
Valamikor hét elején volt a megnyitó -- talán kedden? --, mikor is Szilvi elment Bencussal iskola után. Sajnos, léggömb már nem jutott nekik... De azért bevásárolt szükséges cuccokból, melyek amúgy is kellettek és olcsóbbak voltak. (Ezeket a vásárlásokat mindig rendezzük, mindenki a sajátját.)
Feltérképezték a dolgokat, milyen akciók vannak stb.
Lényeg, hogy mivel az aldis újság szerint is csütörtöktől indul itt is új akció, benne volt a 10 kilós alom is.
Úgyhogy mivel egy csomó ember az aldis almot dicséri és évek óta jól bevált nekik, így megbeszéltük, hogy csütörtökön beviszi a gyereket az iskolába, utána hazajön. Én elkészülök, és elmegyünk ketten is, és hozunk 2 db 10 kg-os almot! Én egyet a banyataligában, ő meg hátizsákban.
Nagyon érett már ez a dolog, hogy leszokjunk a DM-esről, és az teszi be a kaput, hogy túl keveset rendelnek, és olykor napokat kell várni, míg érkezzen. Még szerencse, hogy buzgómócsing és Szűz létemre olyan vagyok, hogy ha már félig van valami, már számontartom a beszerzését. Almot végképp nem lehet utolsó napra hagyni!
Régente Dani hordta a FN-ból a Premiére 12 kilósat, de 3000-ről indult anno, és 4000 lett, amikor elég volt, megsokalltuk. Most már, ha jól láttam, 4200... Néha leakciózták ugyan, és akkor csak 3500 volt, de az is qrva sok szerintem, bár tény, hogy szuper minőség volt. De amúgy meg Danit is elég nehéz volt mindig időben beszervezni, másrészt sajnáltam is, hogy a Tescóból hordja (ott a FN) biciklin, hátizsákban, 20 centis hóban ugyanúgy, mint 40 fokban; na, akkor felfedeztem ezt a DM-es 6 kilóst, ami 900 Ft volt, az FN-eshez képest mindenképp sokkal olcsóbb, ráadásul a DM-re rálátok, és 6 kilót még én is elbírok. Tehát erre álltunk rá.
Egy hibája volt, hogy másfél, max. szűk két hétig volt elég, tehát gyakran venni kellett, de a legnagyobb gond, hogy nagyon sokszor hiába mentünk. Aztán volt olyan is, hogy vettünk (anyagiak és a többi teher függvényében) mondjuk, 2 nap alatt 3-at, akkor pihenhettünk efelől egy darabig, és kit érdekel, ha közben a boltban nincs...
Aztán levitték néha 800-ra akcióként, majd kifutó áruként 700-ért volt 1 hónapig. Ez egész jó volt, na, akkor kellett volna felhalmozni. Utána viszont pikk-pakk, felvitték ezt a 6 kilósat 1000-re. Ráadásul 1 hétig sem volt kapható! Egy másik ott kaphatót meg kényszerből kétszer is kipróbáltunk olyan 1 év különbséggel, pedig már másodjára tudtam, mire számíthatok... Az még drágább volt, ráadásul (nekem) SOKKAL sz@rabb. Nagy, fehér darabos volt, egyáltalán nem állt össze, ráadásul mivel nem csomósodott, majdnem lehetetlen volt kiszedni, és nem is nagyon láttam meg, hol használt és hol nem... iszonyat volt. Nem beszélve arról, hogy amikor kiugrott belőle a macska, akkor a nagy fehér alomkövek mindenüvé be voltak hordva. Szokásom a mezítlábjárás, hát sokszor szidtam azt is, aki kitalálta, nem beszélve arról, milyen prímán látszik az egyszínű padlószőnyegen -- ergo állandóan sepregetnem kellett. Akkor megfogadtam, ilyet SOHA többé. Mégis rávezetett még egyszer a szükség.
Váltani kellett, megérett már régen, ráadásul a lidlest is dicsérték, fényképről úgy néz ki, mint az amúgy kedvelt DM-esünk, csak sokkal olcsóbb. 10 kiló 700 Ft. Most akciós volt vasárnap, amikor 600-ért húztam haza, ezáltal felavattam a banyataligát. (Most időben visszafelé megyek, majd arról is írok.)
600-ért 10 kiló csak jobban néz ki, mint (ha épp kapható), 1000-ért 6 kiló??
Ezek az előzmények.
Szóval Szilvivel ezt a csütörtöki Aldi-feltérképezést előre kitaláltuk és megejtettük.
Először is megolajoztam a taliga kerekeit, mert amikor vasárnap a Lidlbe mentem vele, odafelé, üresen nyikorgott, ami elég ciki volt. Érdekes módon tele már nem volt hangja! Mindenesetre ezt most nem akartam még egyszer, úgyhogy tunkoltam egy kis étolajat:)))) oda, ahol a kerék rámegy, belülről.
Jó volt! Délelőtt lévén nem voltak túl sokan, és szépen végig tudtunk nézni mindent!
Minden egyes szupermarketben vannak először látott "csodák", amiket ha mást nem, megnézni is jó.
De kajafélék felől is vannak, amiket rohadtul érdemes megvenni mindenféle szempontból, valahol mindenhol mindig van több dolog is, ami sokkal olcsóbb, mint máshol, éspedig nem azért, mert rosszabb.
Úgyhogy megtaláltuk és megvettük a 2 csomag akciós, 10 kg-os almot, mely most 750 (?) helyett 650, bár régebben 800 Ft-ot is írtak róla.
Lényeg, hogy most akkor van 30 kiló almunk, melyek bevetésre várnak. A lidlest is, az aldist is most fogjuk először használni. Mivel az utolsó DM-esnek végén járunk, ezért gondolom, hétvégén kerül az első beavatásra.
Vettünk még jó sok kajafélét, s mikor fizettem, meg is lepődtem, hogy globalice sokkal többre számítottam, szóval lehet, nem is hülyeség, hogy "Az Aldi ócó".
Annyival meg jobban tetszik a Lidlnél, hogy ki lehet hozni a gurulós-húzós kiskocsit, magyarul a pénztárnál csak óvatosan vissza kell "górálni" a dolgokat, és az üvegfalnál az asztalon úgy és addig rendezkedsz el magad körül a szatyraidban, ahogy és ameddig akarsz. Ez a Lidlnél nem így működik, mert az ugyanilyen gurulós kiskocsiból lóhalálában felpakolsz a szalagra, ezalatt gyűlik mögötted a tömeg, és akkor vissza kell szuszakolni magam a sor végénél a kocsimat berakni a gyűjtőkbe, vissza a pénztárhoz, ahol jó esetben már a cuccaim közepén járnak, és nekem a saját szatyraimba máris pakolnom kell, szinte lehetetlen az ésszerű pakolás, magyarul mire végre fizetek és mindenem valahogy nálam van, akkor a fal melletti asztalnál kezdek kipakolni és átrendezni. Addig ugyanis nem is kezdenek a következő vevőhöz, míg az előző, aki pakolgat, el nem takarodik. Ez itt a Lidlnél kicsit kényelmetlen.
Szóval az ember már ilyen szempontból is hasonlítgat.:)
A bőség zavara, ugye.
Emlékszik még rajtam kívül valaki, hogy jópár évtizeddel ezelőtt, mikor még csak kisbótok voltak, bementem, kivártam a soromat és mindent KÉRNI kellett? A tejet meg kannákból mérték ki pl.?
Ez még otthon is így volt egész ifjúkoromig a szülői háznál (leszámítva a kannás tejet, az gyerekkorban valamikor abbamaradt, mikor megjelentek a zacskósok), majd később, mikor már a Tócósba kerültünk, akkor kezdtek ABC-k nyílni... micsoda nagy szám volt az is akkor... önkiszolgálók, húha!
Szóval használtam a banyataligám másodjára is. Egyébként belefért volna akár mindkét 10 kilós alom, olyan szép nagy a rakodóbelseje, de úgy döntöttünk, hogy ha emelni kell vagy lépcső jön, azért rohadtul nem mindegy az almok száma. Mindazonáltal még egy csomó minden apróság belefért az alom mellett. A másik alom is belefért Szilvi hátizsákjába, és még a kezében is voltak szatyrok, plusz még hazafelé kenyérért is bement (az egyik Privát boltban 100, azaz száz Ft kilója egyfajta parasztkenyérnek. Ráadásul 3 nap múlva is puha és nem penészes! Ez azért hihetetlen, mert már a legtöbb helyen félkiló is majd 200 Ft...)
Azt is konstatáltam, hogy a taligával EZ az út volt a könnyebb, hiába hosszabb az Aldiig az út, mint a Lidlig.
Sokkal kevesebb emelkedő, fel- és lelépő volt, mint mikor a Lidlből jöttem, ott még egy darabon a macskaköves sem kerülhető ki...
Érdekes, eddig nem érdekelt ez a taliga, nem is figyeltem soha. Jó, tudtam, hogy létezik, de soha nem ez alapján soroltam be az embereket, hogy az, akinél ilyen van, okvetlen nyanya.
Most meg, hogy nekem is van, meglátom a másokéig. És rájöttem, milyen sok mindenkinek van. Nem is csak okvetlen öregasszonyoknak, de nem ám; ami a legmeglepőbb, még egy pasit is láttam vele! Na jó, nem Dani-korú vagy pláne tinédzser volt, de nem is öregember.
Ja, én meg már amúgy is letojom nagy ívben a korom álcázását. Ami van, igyekszem magamból a tőlem telhetőt kihozni, az egészségi állapotom nincs rám rajzolva, tehát még mindig sokkal fiatalabbnak hisznek a koromnál...













Szilvi egyébként délután 4-kor szokás szerint ment Bencusért az iskolába, ahol vagy másfél órás műsort adtak különböző gyerekcsoportok. Ő azt hitte, hogy karácsonyi vásár lesz, esetleg sütik meg minden, arra számított, hogy tud venni valamit vagy legalább csak nézegetni, de az nem volt, "csak" műsor.
Elég sokára is jöttek haza.
Én ezalatt beszedtem Dani száradt ruháit és vaklálva megvarrtam a lyukas dolgait, mint minden alkalommal. Nagy sóhajjal ér véget minden ilyen program, hiszen felszabadul a szoba *csányi szabad részéből egy szárnyas szárítóé, és túlvagyok úgy 1-2 hétig ezen.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése