2015. december 2., szerda

100 idézet kihívása

100 idézet
a címe agivagyok kihívásának, illetve már csak volt, mert lejárta előtt 2,5 órával vettem észre, s akkor jelentkeztem, 177.-ként. Így hamar elrendeződött a dolog, csak ettem egy ideig a kefét, mert nem elég, hogy mindjárt lejár a kihívás -- amit nem is lehetett egy csomó link, idézet nélkül pár sorban elintézni --, pont mikor készen lettem és elküldtem, a gomb lenyomásával egyidejűleg 502 Bad akármit mutatott a képernyő, tehát eltűnt a Moly oldala és hibát jelzett. Azon izgultam, hogy elment-e a posztom vagy sem, illetve 2,5 óra alatt tudom-e még reprodukálni az egészet, hiszen akkor lejár a kihívás.
Állandóan próbálgattam behívni, majd fél óra múlva sikerült. Megnéztem: természetesen nem volt ott a posztom. Tehát, újra az egész -- ezeket csak úgy lehet csinálni, hogy minimum 2, de leginkább több fülön van megnyitva a Moly, hogy innen a linkeket, amonnan az idézeteket vehessem elő, miközben a kihívás oldalán meg vezetem befele a dolgokat. Lényeg, hogy nagyon rizikós volt, de a végén sikerült...


Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádok olyan idézeteket találni egyes könyvekből, melyek éppen passzolnak az életemre vagy a hangulatomra. Szeretem összegyűjteni őket, és kiírni Molyra. Nemrég lett meg a 100. idézet, amit kiírtam. Ha hasonlóan szeretitek a hozzátok közel álló sorokat kigyűjtögetni, akkor bátran jelentkezzetek! :) 
* A kihívás teljesítéséhez linkelnetek kell az idézeteiteket, külön polcra nincs szükség, ne bonyolítsuk, a lényeg, hogy legyen meg a 100, vagy – természetesen - annál több idézetet. 
* UPDATE: kapcsoljatok 3 olvasási linket, melyekből idéztetek a Molyon!
*  Illetve ha van kedvetek, bemásolhatjátok a személyes kedvenceteket, és odaírhatjátok, hogy melyik könyvből van. Ez nem kötelező, de kíváncsi ember vagyok; szívesen olvasok szép gondolatokat. :)

Linkeltem az idézeteimet: 130-nál tartok.
Belinkeltem 3 olyan könyv olvasási-értékelési linkjét, melyekből vettem az idézeteket, ezek:
1. Kónya Anikó: Sebesült főnixmadár 
2. Gwendoline Welsh: Szublimáció 
3. Etta P.: Az álmok fogságában 
Ez utóbbiból írtam ki egy megszívlelendő idézetet:
"Egyértelművé vált számára, hogy nem a szeretet köti Ivanhoz, hanem a függés: az a tévhit, hogy egyedül képtelen az életre. 
Rájött, hogy az egészséges személyiséget nemcsak a mások iránti jóság, kedvesség és szeretet jellemzi, de a harmonikus életet, a jólétet, a kiteljesülést a maga számára is köteles, és megfelelő hozzáállással képes biztosítani. Megrázó felismerés volt! 
Megtanulta azt is, hogy amennyiben hisz a vágyaiban, és el is várja azok megvalósulását, a siker nem marad el."

Ezek után jól megérdemelten megérkezett a 259. plecsni.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése