Temetőben halottainknál

Mindenszentek napja.
Előző reggel anyám leszedte a rózsaszínű kisfejű krizantémjait, csokrokba kötötte. Mikor ott jártam, a virágok kétharmada alig bimbózott, most meg 25 csokrot sikerült belőle kötnie. Azért, hogy ezt anyám véghez vitte ennyi idősen, bottal járva, mondhatnám, hogy hiába MI mentünk a temetőbe és fáradtunk el estére, mégis ő volt az, aki a munka oroszlánrészét végezte!
Öcsém szombat reggel elhozta egy nagy szatyorban, fektetve a virágokat.

Én fogtam, és a két lavromba vizet rakva kiszedtem és beleállítottam az összes csokrot -- elvégre ki kell nekik bírnia holnap délig!
Szilvi már több hete beszerezte a mécseseket, 3 féléből vett jó sokat, olyan helyeken (százas bolt), ahol olcsón kaphatóak, így nem az akció előtt, a temetőben kellett beszereznem azt a párat, hanem jóval több volt, igaz, így is 2600 Ft-omba került, de ha ugyanezt a temetőben veszem, majd' duplája is lehetett volna...
Dani is eldöntötte, hogy jön velünk.
Vasárnap délre terveztük az indulást, hogy mindenki alhasson, ugyanis mindenki meglehetősen későn (hajnali 1-2-3 órakor fekvő). Tehát kelés után azonnal pakoltunk és készülődtünk minden téren.
A virágoknak mindenesetre indulás előttig vízben kellett maradnia -- ezzel nem lehetett előre készülni.
Viszont csináltam pár szendvicset Daninak, és behűtöttem neki fél liter vizet, magamnak vittem 3 pogácsát és hűtőbe raktam egy kétdecis flakon teát (nekem ennyi bőven elég szokott lenni, én nem vagyok az az útközben ivós még nyáron sem, de "ezek" ragaszkodnak hozzá. Szilvi is rendezte a magáét.
Szerszámok, metszőolló, seprű. Mécses tömkeleg, 3 flakonnak levágtam a tetejét, hogy ahol nincsen váza és akarok virágot rakni, legyen. Újságpapír, kés, buszjegyek, fényképező, pótakksik.
Aztán Szilvi egy óriási lidles szatyorba rakta a virágokat a vízből, egyenként mindegyik csokor szárát betekerve újságpapírba (mégse ússzon a szatyor vízben).
Dani is eljött előtte, mivel hogy ő biciklivel megy, de a nagy hátizsákjával segít cuccolni. Elég sok mindent elvitt: szerszámokat-eszközöket, az összes mécsest, odapakoltam a vizét és kajáját, tényleg sokat jelentett.
Egyúttal elvitte a tegnapra beszáradt, összehajtogatott és megvarrt ruháit, s megbeszéltük, ha majd indulunk, megcsörgetjük. Így is lett. Mi mentünk a 24-eshez, amire cseppet sem kellett várnunk, Dani meg valószínűleg elindult biciklivel.
Odafele tudtunk ülni, de még így is rengeteg cuccunk volt, hogy Dani felét elvitte.

A temetőnél hemzsegett a nép, ezt azt hiszem, nem kell ecsetelni. Rendőr irányította forgalom és hasonlók, hatalmas virág- és temetős áruforgalom.
Szilvit leállítottam a cuccokkal a bejárattól nem messze, hogy Dani megtalálja; én pedig elmentem nagyfejű krizantémokat vásárolni. Kiszámoltam, szerencsére 11 szállal kiegyezhettem, tekintettel az anyukámtól eredő 25 csokorra... Nem volt mese, így is mindenféle nagy krizantémnak 300 volt darabja...
Mire visszamentem, Dani már ott volt.
Elindultunk. Először közvetlenül anyám kolléganője, Csöpike sírjánál álltunk meg, akinek nemrégiben a tőlem alig idősebb fia is meghalt. Nemigen volt gondozva eredetileg sem a sírja, mert anyám úgy tudta, hogy Pestre költöztek. Anyám tette rendbe mindig a sírját. Még most is az anyám ültette, évről évre megújuló rózsaszín krizantémok uralják az egész sírfelületet -- érdekes módon itt egyforma, normál magasságúra képes nőni, nem úgy, mint pl. keresztanyámén... Más a föld: itt feketeföld, a keresztanyám sírjánál meg homok. (Ott embermagasságúak, volt, hogy összekötöttük, volt, hogy másvalakik egyszerűen levágták, olyan elburjánzott volt... aztán nyár végén, mikor itt voltam, én vágtam félbe, egyenesre az összest.)

Itt tettünk egy csokor virágot, és hülye fejjel -- később jöttünk rá -- mécsest nem gyújtottunk. Nagyon sajnáltuk utólag, hiszen volt bőven... de annyira az elején jártunk, hogy nem jutottunk el odáig agyilag -- visszafelé meg nem erre szoktunk jönni.
Ezután apám sírja következett, ott várakozáson felül jó állapotban volt a sír, lényegében kimostuk a vázákat, kicseréltük a vizet, elhordtuk a fekete rohadmányokat, miközben félretettünk egy nagyfejű friss, fehér krizantémot, melyet sógornőm hozhatott. Közben összegyűjtöttük és elhordtuk a szemetet is, ebben, meg a vízhordásban Dani is segített. Szilvi inkább sepregetett és a mécseseket rendezte.
Elhelyeztem a 3 nagy krizantémot a sógornőm 1 nagy krizantémjával, és a maradék kupákba pedig 5 rózsaszín csokrot tettünk. Igen mutatós lett a sír.

Hat darab mécsest is gyújtott Szilvi. Fotóztam, majd átmentünk a szemben lévő táblába, nagyanyámhoz.
Ott négy darab váza tartalmát vittem szemétbe és mostam el, valamint hordtam tiszta vizet. Dani és Szilvi sepregetett felváltva -- fedett a sír, így könnyebb, és van mit, mert felette ott a fenyő...
Itt is elhelyeztem a 3 nagy krizantémot (ezeket úgy válogattam össze, hogy közeli családtagoknak 1 nagyfejű gömb alakú fehér és két nagyfejű, vékony szirmú, színes (én cafrangosnak nevezem), ez 9, és még 1-1 cafrangosat vittem Jucikának és Zolinak. Úgyhogy nagyanyámnál is ezeket elhelyezve körbetömtem a vázákat összesen 4 rózsaszín csokorral, Szilvi pedig gyújtott jópár mécsest. Elpakoltunk és mentünk tovább...

Keresztanyámhoz menet előbb Jucika sírjánál láttuk, hogy teljes díszben áll egész felülete és a vázák is, de én azért egy "cafrangos" nagyfejűt és egy rózsaszín csokrot egy magunkkal hozott flakonba téve, mellé rakva egy műanyag falú mécsest odavarázsoltam -- ugyanis véletlenül sem voltak meg a legutóbbi temetőlátogatásokkor eldugott nagy kavicsok, melyeket mindig nehezék gyanánt keresek és eldugdosok; de hiába, mert sosincsenek meg. Ugyanígy a flakonjaimat is mindig eltüntetik -- pedig hát ha a vázák tele vannak, valahova tenni kell más látogatóknak is a cuccaikat!

Ezután anyám szomszédasszonyához-barátnőjéhez mentünk, az a sír mindig tökéletes és gyönyörű. Nem is volt szükség és hely virágra, ott csak két kisebb mécsest tettünk le a fejrész elé szimmetrikusan.

Utána elértünk keresztanyánkhoz.
Nyilván a fakeret állapota nem lett jobb. Körbenézve azért, ha nem is megnyugtató, de másoknál is, akik még nem tudtak csilivili sírköveket csináltatni, a fakeret ugyanígy néz ki...:( Korhadt, széttört, csúnya. Ráadásul balesetveszélyes is, mert a kiálló derékszögű sarkrészekbe mindenki felbotlik. Szerintem azért is dőlnek ki és törnek el, mert természetszerűleg mások belebotlanak, mint mi is, ha ott vagyunk... Elég sűrűn vannak ezek az urnasírok...

Megállapítottam, hogy hiába vágtam le nyár végén kb. combmagasságig az égig érő krizantémokat, megint felnőtt: ha nem is embermagasságra, de a fejfánál egészen magasra, a többi részen meg jó derékmagasságra... De most nem lehetett újra levágni, mikor a tetejük legalább kivirágzott, illetve bimbós! Hogy nézne ki? Így se valami dekoratív a szedett-vedett kerettel, benövi a fejfát, és a két vázába rakott, összesen 4 csokor virág a 3 szál nagyfejűvel is alig látszott ki. Mécsest is csak a földjére helyeztünk a növényzet közé, de hát alig látszott... Sok értelme nem volt 2 nagy üvegfalúnál és 2 kisebb műanyag falúnál többet elhelyezni...
Séta következett és őszi fák fotózása részemről. Gyönyörű volt az erdő, a színes fák, ennek nem bírtam ellenállni!

Átmentünk a krematórium felé, közben hívott anyukám, hogy kint vagyunk-e még és hol járunk.
Miután megbeszéltük, leültünk a közelben egy padra, és pár perc alatt megette mindenki, amit akart -- a két gyerek a szendvicseit, én meg a 3 pogimat.
Összeszedve magunkat megkerültük a ravatalozót, s az 1. ravatalozóval szemközti útra tértünk, ahol pár méter után Zoli sírja (is) van.
Ott megint flakon-elővarázslás, kavicskeresés, Dani elment vízért, és beleraktam egy "cafrangost" egy rózsaszín csokor krizantémmal Zoli részére, s egy üveges mécsessel.

Mindeközben a közeli -- sosem látott, ám Jószay -- rokonunk (szintén nem látott apai nagyapám testvére, Irén és férje) sírját takarították le Szilvi és Dani; no, ez még egy olyan sír, melyet évek óta nem látogat a világon senki. Szilvi a szívén viseli az ilyen rokonaink sírját... Sokáig sepregették, rendezgették, amúgy szerencsére fedett, de a végén a két kőváza egyike félig már ledőlt-szétporladt.

A sírkő mellett azért lett két csokor virág és néhány mécses, sosem ismert rokonunk emlékezetére.
Ezután elmentünk a bejáratig, ahol visszagyalogoltunk a temetőkerítés belső oldalán természetesen egy megállónyit, hogy a nagy Jószay-sírboltot felkeressük. Jó kis séta még ez is, így a vége felé -- őket sem igen ismertük, de Szilvi ehhez a sírhoz is igen ragaszkodik. Neki is estek sepregetni, rendet rakni, mi meg Danival elhordtuk a flakonokat, kimostuk, tiszta vizet vittünk bele, s még 5 csokor rózsaszín krizantém maradt beléjük! Ezen túlmenőleg, mivel utolsó előtti sírunk volt, jó sok mécsest elhelyezett rajta Szilvi, elvégre jó sokan nyugszanak itt, a nagyapám pl. már csak a sírkő hátuljára fért rá... Én közben még lemostam a fekete márványt, amelyen a nevek és évszámok sorakoznak.

A háta mögött lévő dupla sír, mely mindig nagyon és gazdagon rendezett, a gyerekkortól dolgozókor utánig tartó régi barátnőm apjának sírja volt, melybe belekerült a barátnőm 31 évesen elhunyt férje is.
Megdöbbenve láttam, hogy az apja neve alatt ott van Magdi néni, aki egyidős anyámmal, '31-es születésű, és ez évben halt meg! Sok-sok emlékem van róla, hiszen mi Magdival több évtizedig barátnők voltunk... egymáshoz jártunk már óvodás korunk óta, és még miután az első gyerekeink megszülettek, utána is!
Csak aztán elköltöztek, mert szanálták őket. Itt, a Tócósban. A régi családi házukkal szemben van most a Lidl. Mi pedig, ugye, a Szotyoriról ide költöztünk, a Tócósba. Ők pedig kint a Nyulason vettek családi házat. Én még voltam ott gyerekkel, gyalog... oda és vissza, úgy '82-ben. 83 tavaszától visszamentem dolgozni, de azután váltva még született 1-1 gyermekünk... mikor visszajött gyesről, közben a férje meghalt. De míg a nyomdában dolgoztam, azért találkoztunk, beszélgettünk. Tóthékhoz való átkerülésem után szakadt meg a kapcsolatunk, valamint én is elváltam stb., á, zajlott az élet körülöttünk.

No, mindegy... Ezután még a pár sírra lévő Ödön sírjához mentünk, aki Szilvi osztálytársa volt, és 8. utáni nyáron halt meg itt, a tócósi építkezésen, egy hétvégi balesetben, mikor is egy gödör beszakadt alatta és ráomlott a föld... Hatalmas veszteség volt ez, hiszen ő volt az osztály esze, a zseni gyerek, akit minden évvégén kihívnak, szülők fotóznak, könyvjutalom, egyebek. Már felvették a Kossuthba... Egy tragédia, 15 évet még be nem töltve meghalni... A gyerek, aki ma 34 éves lenne, örökké 15 éves a sírkőn... és különlegesen tökéletes a sírja. Igazából nem hiányzott róla semmi, mégis szimmetrikusan elhelyezte Szilvi az utolsó két csokor rózsaszín krizantémot két mécsessel. Nagyon passzolt...

No, ezek után elindultunk végre hazafelé. Danitól kiérve gyorsan elbúcsúztunk, mert arra ő sem számított, hogy ekkorra már sötétedni fog, neki meg otthon maradt a biciklilámpája... áááá, ezt nem tudnám megszokni. Én, mikor biciklivel jártam, stabilan rajta volt a biciklimen az első-hátsó lámpa, nem is tudtam és nem is akartam volna a fel-le rakással kínlódni vele... Igaz, sárhányó nélkül sem tudtam elképzelni, sőt, ha most lenne bicajom, tutira lenne elöl is, hátul is szállítódoboz. Dani cipelésre nem is tudja használni a biciklijét, ezért jár folyton hátizsákkal. Nincs sehol sem tárolódoboz, és nem értem, miért jó az neki, ha a nyakáig felverődik a sár, ha esik. Márpedig mivel mindig biciklivel jár mindenhova, az elkerülhetetlen...
Nagyon sokára jött egy busz, méltatlankodtunk is pont eleget, hogy hát ez a temetői sűrített járat???

       
Legalább 20 percet ácsorogtunk ott. Csuklós busz jött, és szerencsére 1-2 troli elszállította a jónép nagy részét, így legalább egy hely nekem jutott. A városban többen szálltak le, és akkor már Szilvi is le tudott ülni, sőt, egymás mellé kerülhettünk. Mit ne mondjak, rohadt jó volt 5 óra hossza sétafika után leülni... akármily vastagon kentem is be a derekam előtte.
Dani ment anyámhoz, mert mikor beszéltem vele, elhívta kajálni utána magához. Este még átjött egy fél szál lángolt kolbásszal, hogy nekem küldte, plusz még hozott egy mosógépnyi szennyest egyúttal.
Bencust meg háromnhegyed óra múlva hozták is.
Aztán még én némi almozás, macskaetetés, átöltözés, pisilés, evés után a fényképeinket töltöttem fel gépre, plusz átmentem rajtuk Photoscape-pel. Jó sokáig tartott, mert a Szilvi memóriakártyáját szeptember közepétől töltöttem le... aztán mappákba rendeztem azokat is témánként...
Nem igazán tudok lefeküdni, míg látok...