2015. november 13., péntek

Cirkuszban













Mivel már megvolt a jegy, ezért ma már nem volt kérdéses, hogy délután cirkusz lesz a program.
Úgy is készültünk eleve, tehát a mai hímzésem pl. elmaradt, mert mikor átadtam Szilvinek pár órára a gépi helyet, és addig én megfőztem a túrós csuszát rengeteg füstöltszalonna-pörccel és tejföllel, már nem volt annyi időm, hogy még hímezgessek is -- 4-kor Szilvi ment az iskolába a gyerekért, én pedig készülődtem.













Utána már negyed 6-kor elindultunk, újra megtettük a magunk kis sétafikáját, ahol most nem álltunk sorba, hanem egyből be tudtunk lépni a cirkuszba. Hát bizony, a kuponosoknak kijelölt C szektor 80%-a máris betelt... Szerencsére a második sor szélén volt hely, ahova le is tettük magunkat. Elnézegetve és próbálgatva a padot, nem nagyon tudtam elképzelni az én hátammal, hogy hogy fogom kibírni most még kezdésig a 25 percet, utána meg a 2,5 órát, de hát bíztam, hogy valahogy hátha mégis. Szerencsére legalább a felnőttek lába leért az előző sor vas "lábtartórészére", ami persze lehet, nem is azt a célt szolgálta, de lényeg, hogy az már egy nem akármilyen kényelmi szempontnak számított. Pluszban rájöttem, hogy ha végleg elzsibbadok a kb. 20 cm széles padon begörnyedve hátrész nélkül, akkor leállva a földre, fenékkel pont nekitámaszkodva a padnak, ferdén állva egy darabig a más póz segíthet. Így is lett, tehát kibírható volt végig, de csak így, időnként variálva...


Mivel eleve fel voltak a vasrácsok szerelve, innen arra következtettem, hogy az elején tutira a tigrisek fognak jönni, és így is lett. Öt gyönyörű bengáli tigrinccsel hajtott végre ugyanaz a pasi mutatványokat, aki később a lovakkal, három zebrával, három kétpúpú tevével, zsiráffal és kenguruval is. Állatok közül szerepeltek még cuki kis pónik és kutyusok is. A pónik hátára galopp közben ráugrottak a kutyusok, és úgy szállíttatták magukat a pónikkal. Voltak még struccok is, bölények is. Tényleg meglehetősen gazdag állatrepertoárral rendelkeztek.
Voltak természetesen majdnem minden cirkuszban előforduló akrobaták, labdákkal, karikákkal és buzogányokkal dolgozó zsonglőrök, kötél-, hinta-, karika-, hálóhintás légtornászok, fenn a tető közelében kifeszített zsinóron motorozó hősies férfiú, akinél a motor elejére szerelt hintán közben egy tornászlány végzett produkciókat a motor oda-vissza repdesése között.
Voltak bohócok, volt 40 karikát is forgató leányzó, valamint vagy 4-féle illúziószekrénnyel dolgozó csapat.
Összességében nem volt rossz, tényleg.


Én végig a (szerintem) túl hangos zene miatt aggódtam, egyszerűen nem hiszem, hogy az állatok süketek és jót tenne-e ez az állati nagy zaj nekik. Hogyhogy nem vadulnak be tőle, mellette a villogó, színes reflektoroktól?
A szünetben Szilvi őrizte a helyünket, én meg elmentem Bencével sétálni. Vettem neki egy minden színben és többféle ütemben világítós, csillagvégű, hajlékony szárú "akármit", meg közepes popcornt. Mindezekért kifizettem 1500+700 Ft-ot, de jelzem, nem Bence kunyerált, hanem én kérdeztem meg tőle, hogy szeretne-e ezt vagy azt; miután hiába kérdeztem sokszor, hogy akar-e pónin lovagolni (ugyanis lehetett, és ha akart volna, inkább erre fizetem be, mert akkor beállok én is és fotózom őt), de nem akart. Valamint lehetett dromedárokkal fotózkodni, azt is felkínáltam neki, még azt is, hogy én is odaállok vele, de azt sem akarta. No, így került sor a világítós varázspálcára és popcornra.


Milyen érdekes még az is, hogy mindez Szilvi névnapján, természetesen és magától értetődően péntek/13-án zajlott, hogy cirkuszban voltunk közösen...

2 megjegyzés:

  1. Én meg szombaton voltam Petikével meg Ádámmal, nekünk Kriszti vette meg a jegyeket. Tényleg jó cirkusz volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ti már nem akciós kuponokkal voltatok... Remélhetőleg támla is volt a hátatok mögött.:))
      Amúgy tényleg nagyon profi volt, és különleges azzal a sok egzotikus állattal.

      Törlés