2015. október 1., csütörtök

Határozat csekély 5 havi késéssel

Végre megjött az a határozat a kormányhivataltól, ami azelőtt az önkormányzattól az áprilisi felülvizsgálati határozattól kezdve, ha az ember teljesíti, mondjuk, 2 héten belül és összeszed mindent, bemegy -- már májusban rendeződni szokott. Lényegében 5 hónap veszett az fht.-val együtt járó nyugdíjasbérlet-kedvezménnyel, azóta nincs. De az időt ám nem tolják ki ennek arányában! Az ÉVem, mint olyan, továbbra is májustól májusig érvényes.
Lényeg: az igazolások elfogadva, határozat: jövő májusig újra jár a 22800 fht.
Mivel most nem volt lehetőség rögtön a másodszori, már végre sikeres benyújtásnál egyúttal beadni a nyugdíjasbérlet-kedvezményre való kérelmet (mondván a hölgy: míg nincs meg a határozat, akkor az a látszat, hogy erre apellál az ember. Ezt azóta sem értem. Ha nincs munkám, nincs egyéb jövedelmem, van 30 napos egyszerűsített foglalkoztatásról igazolásom, ami végre, mivel nem alkalmi munka nyilvántartási igazolás címen fut, ezért el is fogadták, miért ne apellálhatnék a bérletre?). A jelzett 21 nap lefutási idő több mint duplája lett. Nekik szabad késni. De én nem apellálhattam egész nyáron a 3600 Ft-ba kerülő nyugdíjas bérletre, és már október van...
Most itt a határozat. Újra be kellene mennem két buszjeggyel a kormányhivatalba, sort ülni, és beadni a kedvezményes bérletre való igényt. Amire, eddigi tapasztalatok alapján karácsonyra ki is jönne a határozat!!!
Aztán mehetnék bérletet intézni, 5 hónapra az 1 év helyett.
Köszi, imádom a bürokráciát!
Tény, hogy egy csomó programra a tömegközlekedési jegyek miatt nem mentem inkább, meg elég nagy tortúra ez, folyton gondoskodni akkor is jegyről, ha hirtelen jön valami, jegyed épp elfogyott és sehol nem tudsz venni. Aztán előre tartsad a hótizzadt kezedben, mert elöl szállsz fel, ahol azonnal kezeltetni kell, elállva az utat a többiek elől. Aztán tartsd végig jó helyen, mert bármikor jöhet ellenőr. Meggondolod az útvonalakat, míg bérlettel egyik járműről ugrottál a másikra, ha közelebb és hamarabb ért az ember. Jeggyel nem. Jeggyel már odafigyelsz: két megálló miatt speciel nem használsz jegyet. Kikeresel egy olyan járatot, amihez többet gyalogolsz, és amitől a célig többet kell szintén kolbászolni, ÁM csak egy jegy kell hozzá.
11 éves korom óta mindig bérletem volt 58,5 éves koromig. Elég volt ezt a kordát június óta megszokni.
De fent említettek miatt, mivel mire határozat születhetne és mehetnék többszáz forintért igazolványt csináltatni 5 hónapra és bérletet venni (mivel épp fotó még van, ugye...), azonkívül pont télvíz jön, hát nem hiszem, hogy még egyszer sorra akarok kerülni a kormányhivatalnál, hogy újra beadjunk egy papírt...
Ami régen úgy működött, hogy simán, amikor benyújtottam a kitöltött nyomtatványt és leadtam az igazolásokat, kérésre az ügyintéző roppant udvariasan nemhogy a kérelmet engedte volna beadni, á, nem, nem is volt kérelem. Ott, helyben, szóban kértem a kedvezmény abszolválását, és nagyon kedvesen már nyomtatott is egy igazolást, hogy igényelhetem az fht-val járó nyugdíjasbérlet-kedvezményt. Tehát folyamatos lehetett a bérletellátásom. És szó sem volt apellálásról, pedig még szintén nem volt határozat! Ami, jelzem, nem két hónap múlva jött ki az előírás szerinti 21 nap helyett, hanem 10 nap múlva! Tehát még úgy is belefért volna szinte, ha akkor kérem...
Ennyit az ügyintézések fejlődéséről és ésszerűségéről. Kockafejség, bürokrácia, merevség és ridegség.
Visszasírom az önkormányzati időszakot, a gördülékenységet, rugalmasságot, empátiát és kedvességet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése