2015. június 6., szombat

Nagykervásár

Szombaton felkelés után zsinórban végzett reggeli teendők után már csak a magam gatyába rázásával foglalkoztam, mert ugyan reklámújságot nem kaptunk, de anyámtól tudom (ő bezzeg, jó messze, másik kertségből!), hogy ő kapott -- tehát vásár lesz a Kazinczyban.
Ezek ilyen nagykeráras vásárok, sok mindent itt szoktam beszerezni, még olcsóbb mint a kínai, meg talán tartósabb is az itt vett cucc.
Közel van, gondoltam, elmegyek, legfeljebb nem lesz -- mindenesetre elgondolkodtató, hogy pont a Tócósban kimaradnak házak, ahova nem dobnak szóróújságot, de bezzeg a Szotyorira dobálnak be.
Úgyhogy most költöttem el a virágon kívül kapott Dani anyák napi 2500-át, ami nagyon jól jött, mielőtt elkezdenék mezítláb járni (több régi ilyen-olyan cipőm ment mostanában is tönkre - 2 éve vett (igaz, mindig olcsó) papucscipőmet, melyet Éváékhoz vettem fel először, és azóta sem sokat volt rajtam -- összeszakadtak az igen sűrű lyukjai. Hordtam tehát vagy 4-szer, hurrá.
Klumpáim váltak szét, miután talpuk és felső részük nem ragaszkodott többé egymáshoz. Sok mindent lehordtunk lomtalanításkor, de folyamatosan "elromlik" valami.
Lábujjközes papucsaim vannak még, de olyat már nem szeretnék hordani, mert a lábfejemnél is gusztán jelen van az ekcéma, mindenféle kence ellenére.
Úgyhogy vettem ezeket: lapos balerinacipő (most így hívják, de volt ez már papucscipőtől kezdve más is), meg egy hasonló klumpára már régen fáj a fogam. Előre tudtam, hogy lábbeliket szeretnék venni, ezért mindig viszek magammal ilyenkor egy kis nejlonzoknit.
Azért jó kis fordulatok voltak itt, úgy össze voltak kutyulva a cipőpárok, hogy a legtöbb befőttes gumival volt összepárosítva, és én először is kivettem egyik fajtából egy 38-as dobozt, fel sem tételezve a később felfedezett tényeket: felveszem az egyiket, tök kényelmes. Felveszem a másikat a "kisebb" lábamra: alig megy bele... Megfordítom, hát nagynehezen látom, hogy egyik kisebb egy számmal. Igen, mondja az úriember, mert a hölgy így vitte el valószínűleg a párjaikat... ááááá, és nem tűnt fel neki? Mindenesetre addig turkált a dobozok között, míg egy nyolcas párt, ami stimmelt is, fel tudott kutatni.
Remélhetőleg tovább tartanak, mint a fekete balerinacipő, melynek lukai egybeszakadtak (alábbinál sokkal lyukacsosabb volt).


Aztán vettem egy nyári nadrágot és egy laza pólót, amilyet én szeretek. Soha nem szerettem a passzost, most meg már pláne.


Ezután még elmentem a Tócós Coopba, ahol jóval gyérebb a forgalom a "mienkénél" -- itt alig lehet közlekedni, pláne hétvégeken. Mint megtudtam, azért, mert ez itt középen, a "miénk" az Coop Szuper, míg a lakótelep másik két szélén lévő Coopok meg simák és nem szuperek. Nahát. Ettől függetlenül sok minden a nem szuperekben sokkal jobb árakon kaphatók... Most pl. kétféle 4-es kiszerelésű Félix macskakaja is annyi (akció nélküli legolcsóbb), mint a Tescóban.
Úgyhogy megvolt a szombati akcióm is.
Be kell lassan vállalni, hogy nem nézhetek ki örökké lányosan. Még így is adjak hálát, hogy milyen sokáig úgy néztem ki, a régi nyugdíjas korig mindenképpen.
Aki meg ezen kárörvend, az megnyugodhat: seperc alatt ő is lesz annyi idős, mint én... és lehet, hogy már harmincévesen sem volt képes 52 kg lenni, mint én akár ugyancsak 52 évesen, 166 centihez... (Eredetileg 20 éves koromban 168 voltam. Többször is mérték -- ez volt a magasságom. Aztán szültem két gyereket, hátfájós, lumbágós lettem. És egyszer csak 166-ot mértek. Most meg már szerintem bizony biztosan mentem még összébb, hiszen azóta meg a csontritkulás miatt nem hinném, hogy újra "kinyúlt" volna a gerincem... :D
Mindenki felett elszáll az idő. Sőt, egyszer, nem is olyan sokára megszűnünk.
Már pár évtizede leszoktam arról, hogy csodálkozzam, miszerint rengeteg, gyerekkorban csontsovány ismerősöm (amilyen én sosem voltam) már huszonéves korára, az első gyerek után úgy "kikupálódott", hogy mindörökre úgy is maradt... egyik-másik sőt. Tök asszonyosan. Vastagabban, mint én most. És semmi bajuk nem volt az önbizalmukkal...
Én meg kettőt szültem. Volt egy csomó műtétem, van egy csomó, maradandó betegségem. Már nagyi vagyok 7 éve. Tudom, magyarázom a bizonyítványt. De mér' is nem olyan egyszerű ebbe beletörődni, hogy az ember már nem "kifejezetten" csajos? Majd megszokom. Ha nem, akkor is ez van.
Úgyse járunk már olyan társaságba, ahol némely középkorúnál is az a legfőbb erény, hogy mennyire tudott lefogyni, és szinte semmi más nem érték, más nem számít. Én soha életemben nem fogyókúráztam. Mindig nagyon keveset ettem, és sajnos, még kevesebbet ittam, nem volt miből fogyókúrázni, és őszintén? Szükségem sem volt rá... Sokan meg egész életükben sanyargatják emiatt magukat. Vagy ha véletlenül nem, hanem mert olyan típusúak; akkor örülhetnek, hogy annyit zabálhatnak, amit magamfajtának még látványra is alig lehet felfogni.
Most meg hiába dobnék le szívesen pár kilót, már nem tudok, mert a mozgásszervi kínjaim nem engedik simán sokszor a legalapvetőbb mozdulatot sem. Nem beszélve, hogy 5 lépcsőfoktól már kiugrik a szívem. Enni meg ennél kevesebbet gyakorlatilag képtelenség, és az orvos szerint is ennyi gyógyszer mellett nem is veszélytelen a koplalás.
Még ami hozzáfűznivalóm: nézhettem én ki 45 évesen úgy, hogy fiamkorúnál alig idősebb srácok kezdeményeztek és rajongtak. Nem is mondom, hogy szabad, elvált létemre szüzet játszottam. De azért bármennyire is jól néz ki az ember, bármilyen fiatal és csinos, azért az a kor belül csak annyi, amennyi. Van, aki letagadja -- én soha nem tagadtam le. De bizony, beszélgetni is kell, és az igen kiábrándító tud lenni a magunkfajtának, mikor az ember rádöbben, hogy majd' egy generáció azért elég látványos különbséget takar tapasztalatban, tudásban, felfogásban, szóval szinte minden egyébben, mint ami ágy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése