2015. június 19., péntek

Laboreredmény

Péntek az a nap, amikor ahhoz, hogy házidokihoz menjek, tudnom kell, páros vagy páratlan hét van-e. Net esetén ez nem probléma, úgyhogy miután kiderült, hogy páratlan hét van, ebből következőleg órára keltem, hogy délelőtt eljussak az orvoshoz a laborlelet miatt.
Nem volt 10 óra, hogy elindultam, és hihetetlen, de az utcáról gyakorlatilag egyenesen a rendelőbe sétáltam be, mely pedig nincs az elején az intézetnek. Több rendelő mellett, kis folyosón át épp kinyitotta a rendelőajtót a doktornő, hogy kinézzen, van-e beteg. Én pedig pont akkor értem oda.
Ezen elpoénkodtunk egy darabig. Mondta, hogy a péntek nem szokott erős nap lenni, most pl. asszisztensnő nélkül látta el a véletlenül előforduló pácienseket a doktornő. Mondjuk, érdekes mód a mellette lévő rendelőnél mindig tumultus van, most is voltak vagy hatan.
Aztán elkezdtük a laborleletemet tanulmányozni. Tavaly húsvétkor 12 csillaggal jelölt értékem volt, most csak 4. Ebből a 4-ből 3 elhanyagolható, mert csak icipici tized vagy század különbség van a limitált határokhoz képest, de egy, a Gamma GT, az mondjuk, több egy kicsivel, mint duplája a kelleténél.
De ez mindig több volt valamivel, legelőször a kardiológián vették észre még a '90-es évek elején.
Bonyolítja, hogy kapcsolódhat egy csomó szervhez, köze lehet elég sokféle betegséghez.
Többek között tavaly ennek folytán is küldtek hasi UH-ra, melynek következtében epeműtétre kellett mennem -- de a hasi UH minden más egyéb szervet normálisnak talált. Amit nem, azt kiműtötték -- gondolnám, hogy kész.

"Gamma-GT (gamma- glutamil-transzferáz) enzim elsősorban a májban és az epeutakban termelődik. Ez a máj megterhelésének és a májsejtek pusztulásának legfontosabb jele. Magas gamma-GT érték a következők miatt szoktak kialakulni:
* akut és krónikus májgyulladás
* májzsugorodás
* zsírmáj (pl. alkoholizmus vagy cukorbetegség)
* májdaganatok
* az epeutak megbetegedése (pl. epepangás, epekő)
* szívgyengeség
* gyógyszerek, pl. kemoterápiás szerek, reuma- vagy pajzsmirigygyógyszerek, vizelethajtó szerek
* ipari és háztartási mérgek (pl. formaldehid, akár a bútorokból)
* veseelégtelenség
* hasnyálmirigy-gyulladás
* szívinfarktus"

Na most, ugye, nem eszek zsírosan, és amúgy is igen keveset. Azt mondhatnám, egyetlen főétkezésem van egész nap. Mondjuk, hiába főzünk 30-40 éve olajjal és margarint használunk; manapság már ez is tévhitnek van titulálva! Doktornő szerint mindenben zsír van, bármit eszik az ember; ha nem vega. Még a tejben is. A csontritkulás miatt pedig rohadt sok tejet kéne innom, de még erre sem fogható, mert 1 liter fogy el 1 héten át... úgy kétnaponta, ha eszembe jut, iszom egy kávéspohárral -- ennyi, és különben is a legkevesebb %-osat.
Az epe nem ok, mert már nincs. Inni szerintem annyit iszom, amennyit bárki megiszik, aki nem kimondottan antialkoholista, és mondjuk, nem feltételezzük, hogy a 3%-os sörömtől lenne elsősorban. A szervek nagyságát, működését, kinézetét rendben találták, a mostani vizelet sem hozott ki semmi vesére utaló cuccot, minden negatív.
Megnézegettük a gyógyszerek összeférhetőségét is. Mivel a koleszterinem és a húgysav is csodálatosan lement (nyilván a gyógyszerek miatt, tehát doktornő szerint ha azokat abbahagyjuk, megint felmennek), következő alkalommal viszont majd 15 mg-os Roxera helyett 10 mg-osat fog felírni.
Az állandó (már felkelés után is kismértékben, tehát állandóan jelenlévő) lábdagadás és abszolút indokolatlan hízás viszont a szívelégtelenség jele, és az nekem, mint tudjuk, van is elég régóta. Az angina pectoris pedig, mint szintén tudjuk, szívkoszorúér-szűkület, nem játék, a gyógyszerek azért szedendők, hogy megelőzzük a szívinfarktust.
Mindenesetre a szívelégtelenség ezekkel a tünetekkel is pont elég a magas GGT-hez. Annál is inkább, mert a hozzá tartozó GOT és GPT értékei rendben vannak, ezzel már egy pár dolgot kizárhatunk. Cukorbeteg sem vagyok, pajzsmirigyes értékek is rendben.
A szívelégtelenség viszont a hirtelen ödémával és indokolatlan, számomra érthetetlensége miatt feldolgozatlan hirtelen hízással leginkább indokolja ezt a magasabb GGT-t.

"A kompenzálatlan szívelégtelenségben fizikai aktivitás során az emberek fáradtnak, gyengének érzik magukat, mert az izmaik nem kapnak elegendő mennyiségű vért. A dagadás szintén sok tünetet okoz. A nehézségi erő mellett az ödéma helyét és mértékét az is befolyásolja, hogy a szív melyik része károsodott elsősorban. Bár a szív egyik oldalának betegsége a szív egészének elégtelen működését okozza, a jobb vagy bal szívfél elégtelen működésének tünetei gyakran kifejezettebbek. Jobb szívfél betegség esetén a szív jobb felébe befolyó vér gyülemlik fel, ami a lábfej, a boka, a láb, a máj és a has ödémáját okozza."

Nekem nagyon sokáig tartott a tavalyi szív-UH. Féltem is, mert több nőt hívtak be egyszerre, és az előttem levőket negyedannyi ideig vizsgálták... és ezen múlt, hogy altatható vagyok-e a műtét előtt. A leletből mindenesetre kiderült az is, hogy nekem a JOBB szívfél nagyobbodott... Szóval ez így, sajnos, rohadtul stimmel!
Viszont nem jutottunk semerre, nem is forszíroztam, nem volt kedvem most újrakezdeni mászkálni vizsgálatokra. Jaj, nem, úgy unom már... Persze, megígértem, hogy diéta a zsírosakat illetően, de hát... könyörgöm, eddig sem arra mentem rá, én magam sem díjazom a zsírosakat. Ennek különben is csak a máj esetén lenne értelme, meg ha tényleg ennék is hatalmas étvággyal, ráadásul zsírosakat.
Aztán még, ugye, nemrég mondtam is, hogy "94-ben nagy vígan aszonták a kardiológián, hogy ugyanmá, ezzel (angina pectoris, aritmia, tachycardia) elélhetetek még akár 20-25 évet is. Akkor soknak tűnt, de ez... izé... most konkrétan ITT VAN.
Ugyan mit kéne csinálnom? Ami "meg van írva", úgyis úgy lesz, ha naponta 5-ször vizsgálnak is ki, akkor is...
Ez van. Panaszom különösebben a gyengeségen, fáradtságon, dagadáson és indokolatlannak tűnő hízásomon kívül nincs. Ezzel együtt szedek egy csomó gyógyszert, nem azért, mert nekem az öröm (ki nem állom...), hanem mert kell. Ahogy látszik is. 12 csillag helyett 4, amiből csak 1 a gond, az azért már valami. Nyilván az az 1 pláne nem kéne...
De ez olyan összetett és olyan komplikált, hogy nem tudom, mi kéne hozzá, hogy konkrétan valaki felfedezze az okát ennek a magasabb értéknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése