Hóvirág, eső, anyám, Bence

Ma kitartó, enyhe esőben sétáltam kora délután anyámhoz. Mivel tele voltam nagy hordozókkal aggatva, így ernyőre nem igazán volt gondom; rábíztam magam a reményre, hogy ennél jobban hátha nem fog esni.
Tiszta merő tavaszillat volt, 10 fokkal. (Igaz, tegnap meg napsütés, 16 (!!!) fokkal.)
Útközben sok kerten belül megfigyelhettem a tavasz különböző jeleit: friss hajtások, apró, színes kis kezdemények, és gyönyörű hóvirágok. Mivel esett az eső, nem tudtam fotózni, mert le kellett volna pakolnom a cuccaimat a sárba, de reméltem, hogy az anyámnál kinyílott hóvirágokat le tudom fotózni. Ugyanis mondta, hogy kinyíltak, már a múlt héten!
Így is direkt hajtottam az olyan részekre, ahol a járda mellett a kerítés betonalapja kintebb áll, hogy letámasszam legalább az egyik cuccot magam meg a kerítés közé a betonalapra egy-egy orrfúvás erejéig, mert azt semmiképp nem szüneteltethettem fél óráig. A sár és az álló tócsák miatt itt-ott kerülni is kellett, de egyszer mégiscsak odaértem.
Anyám már aggódott egy ideje, hogy nem lesz mit adjon a kutyáknak: ugyanis Hajast visszahozták a kiszkuta mellé, úgyhogy eszméletlen étvágyuk miatt képtelen megfelelni a célnak. Mondta, hogy bármiféle maradék, száraz kenyér és -héj tömkelege kell, sőt, ne dobjam ki a csontokat se, hanem gyűjtsem, s majd ő összeaprítja a gezemicébe. Így aztán a maradék köretek hűtve várták az elvitelt, s ez legalább másfél-két kilót tett ki. A Mikulás hozzám képest kutyafüle, ahogy kinéztem a "bőröndökkel", mert több mint háromheti kenyérféle is összejött, plusz nyilván visszakerülnek ilyenkor a göngyölegek is, mint befőttes üveg, kajásdobozok stb.
Ahogy odamentem, a kutyák már nézelődtek át a kerítésen. Valahogy, ha odamegy valaki, akkor tudják, hogy most tutira fognak kaját kapni; úgyhogy anyám a csöbörnyi kajacsinálással kezdte.
Sajnos, most a tujáknál zajlik az etetés, úgyhogy átnyúlva a géppel sem nagyon volt fotózható a szitu, de azért látszik, hogy ketten esznek... Muszáj volt helyet változtatni anyámnak, mert különben felfalják egymás elől (főleg a nagy a kicsi elől) a kaját, mivel nyilván, egyszerre csak egyet tud anyám kanalazni. A tujáknál kicsit elkülöníthetőbben zajlik a kosztolás, kb. méterre egymástól, sebesen kanalazza anyám: egy ide, egy oda.

Ezek után ettem maradék kacsahúslevest sárgarépával, kacsaszárnytővel és újonnan reszelt tésztával, majd egy kis darab sült kolbászt friss kenyérrel.
De volt itt tegnapi meggyes piskóta is, melyből egy fél tepsinyit odapakolt anyám, valamint vasárnapi kakaós darált keksz is. Ebből is inkább vittem egy kis zacskóval, mert fentiektől majd szétszakadtam.
Kióvakodtam a kertbe is, nagyon óvatosan, hogy ne kelljen egy óráig cipőt mosni -- és lefotóztam az esőcseppes hóvirágokat.

Aztán megszokottan hihetetlenül gyorsan elrepült az idő, úgy elbeszélgettünk.
Jositá, a család, a temetés... a rég nem látott rokonság; még a temetés óta csak telefonoztunk minderről, mint ahogy Bencus betegségéről is.
Hazamenet már nem esett az eső, de mivel természetesen bőven sötét lett, vigyázni kellett a tócsákra. Ilyenkor hazaérve nem elfelejtendő anyámat egyből felhívni, hogy megnyugodjon: igen, hazaértem.:)

* * *

Bencus ma is folytatta a javuló tendenciát.
Délután voltak a gyerekorvosnál, aki örömmel észlelte, hogy visszatért a "régi" Bence.
Nem sírt, nem nyávogott, ment rendesen; hála az égnek!
Kaptak azért egy laborbeutalót hétfőre -- biztos, ami biztos --, és pont 1 teljes havi óvodai hiányzás után, jövő kedden mehet a gyermek óvodába. Bízunk benne, hogy most már tényleg semmi nem szól közbe!