2014. december 20., szombat

A hatodik napon


Honesty sebe szépen gyógyul. A gallérral úgy-ahogy elvan, bár időnként olyan heves fejrázásokat produkál, mintha attól megszabadulhatna tőle. Ennek a műveletnek ilyenkor pont olyan hangja van, mint mikor kutyák rázzák meg a fejüket (pl. vizesen), és a füleik csattogása kíséri az akciót. Még éjjel is felébredek rá.
Enni-inni segítek neki, bár ha marad a kajából, később képes elrendezni magának, valahogy csak sikerül az evés.













Időnként nagybani mosakodást tart, már ahol eléri magát. A szemét tisztítom langyos vizes gézzel.
Az almos teteje változatlanul le van véve a gallér miatt, így mostanra már nem fogja magát vissza teljes napig, hogy belemenjen; aránylag megszokta. Végre normálisan van kicsi és nagy dolog is.
A nyitott alom hozta egyik változás (a fokozott rendetlenséget és a produktumok utáni azonnali takarítást leszámítva), hogy azóta Haramia is kedvet kapott ezt használni. Neki ugyanis egy kisebb, nyitott almosa van az előszobában. A fedett nagyba nem gyakran ment, mert régebben Honesty az ajtajáig tolakodott utána, és mikor ő kiugrott belőle, Honesty ráugrással rémisztgette és megkergette. Gondolom, most azért megy bele, mert a művelet alatt kilát, és felmérheti a terepet, mi vár rá, vár-e rá "valaki".
Tegnap kimostam a fehér és szürke rongyszőnyegeket, remélem, karácsonyra beszáradnak. Ágyneműt többedjére, párnákat, takarókat stb. Ugyanis amíg Honesty sebe megvolt, itt-ott össze voltak vérezve, ahogy rajtuk feküdt a sebével. A linóleumos helyiségeket is felmostam a kályhaezüstös foltok miatt -- mondjuk, azt anélkül is jóval sűrűbben mossuk.
Számolom a napokat a varratszedésig. Már csak 4 nap! Remélem, aztán sem fogja mósztatni a sebhelyét...

Most már megmutatom. Gyengébb idegzetűek innentől ne nézzék, pláne nem rákattinva, nagyban!
Ilyen volt -- és most ilyen.




2 megjegyzés: