2014. szeptember 23., kedd

Személyes átvilágítás baljóslatossága

Mikor még valamikor a nyáron kaptam egy értesítést az önkéntes nyugdíjpénztáramtól, hogy év végéig személyes azonosításban, ún. átvilágításban (ami amúgy is számomra elég ijesztő kifejezés) kell részt vennem, félretettem, hogy ugyan, hol van még év vége... Meg hát kisebb gondom is nagyobb volt.
Néha eszembe jutott; gondoltam, hát majd egy programmal több: elmegyek az illetékes helyre, oszt iratokkal bebizonyítom, hogy én vagyok én.
Azóta viszont egyre sűrűbben találkozom ennek a felhívásnak a megosztásával.
Gondoltam, utánanézek, hol van Debrecenben e hely. Nem akartam elhinni, hogy az ország második legnagyobb városában nincs ilyen. Nem gondolják tán, hogy felmegyek konkrétan emiatt, munkanélküli titulusban, hogy bizonyítsam: én vagyok én? Mikor 9 ezer a vonatjegy, és akkor ha lehet, munkaidőben is legyek? Megkerestem a cég oldalát, szoktam is használni az e-mailcímüket; legutóbb épp csekkeket kértem tőlük, valamint feltettem azt a kérdést, hogy jól értelmezem-e, hogy az az emelt összeg a levelükben, ott a táblázatdzsumbujban, mindenféle csomaggal kapcsolatban minimum havidíjként értendő?
A csekkek megjöttek pár hét múlva, ennek következménye az lett, hogy abban a hónapban nem tudtam fizetni, ellenben következő hónapra kettő darab emelt havi díjat fizettem. Nagy volt az öröm...
Akkor még nem jutott eszembe, hogy több legyet üssek egy csapásra, tehát rákérdezzek erre az átvilágításra, mert egyrészt, ugye, hun van még év vége, másrészt meg jó'van, majd összeszedem magam és bemegyek e helyre.
Most viszont rákérdeztem egy újabb mélben, miután lassan rögződött gyérülő szürkeállományomban, hogy ez az átvilágítás tényleg kell, és hiába kerestem neten, hogy hol van Debrecenben az ominózus fiók... mert azt aztán nem találtam semmilyen körmönfont kérdéssel. Még most se nagyon akarom elhinni.
Megjött a válasz viszont!
Így kiderült, hogy hihetetlen, de tényleg fel kellene mennem Pestre a József nádor térre, hogy személyesen bemutathassam az irataimat!
A jogszabályból adódó átvilágítás ügyintézéséhez jelenleg az alábbi 2 féle lehetőségből választhat.
Személyes ügyfélszolgálati irodánk felkeresése (Budapest, József nádor tér 5-6.)

Csak a sokkal kisebb, távolibb településeken élő tagokat sajnálom, a falusi "néniket-bácsikat"... majd ők is tutira felmennek a minimálbérükből (vagy abból se, mint én...) Pestre, ott majd kitalálják és abszolválják a metrós-trolis-ilyen-olyan tömegközlekedést, oszt ügyintéznek... naná.
Vagy -- enyhe hurrá :-// --: anyagiak ellenében keressek fel egy közjegyzőt, aki jelenlétemben... no de itt van:
Közjegyző igénybevétele. A közjegyző az Ön személyét azonosító okmányokról az Ön jelenlétében hiteles másolatot készít. Ebben az esetben kérjük, hogy ezt a hitelesített dokumentumot szíveskedjen beküldeni Pénztárunk levelezési címére.

Én élőben egész életemben csak hivatalos értesítések folytán találkoztam közjegyzővel, 2 hagyatéki ügyben. Oda hívtak, címre és időre, kész. Most itt? Azt se tudom, hova kell menni... bár közjegyző legalább egész biztos, hogy létezik Debrecenben! De hogy annak díja van, az tuti -- plusz postaköltség, de ne legyek már ilyen kicsinyes! Ám mégiscsak bacca meg, csak azért, hogy elhiggyék, hogy én -- én vagyok???, ekkora csimbummal jár?? Érdekes, mikor fizetni kell havonta, akkor elhiszik, hogy én fizetem, nem más!? Ki a tököm érti ezt?
Ha minden kötél szakad, akkor majd gyűjtök közjegyzőre, és ezt a megoldást választom ajánlott postaköltséggel együtt; tán csak ócsóbb, mint Pestre menni, lehetőleg irodai nyitvatartási időben, ott közlekedni az én príma tájékozódásommal...
De!
Mindenesetre a cég levelében van egy némineműleg megnyugtató záradék is, miszerint:

Amennyiben Budapesten az év végéig nem jár, illetve nem kívánja a közjegyzői azonosítás díját finanszírozni, úgy tájékoztatjuk, hogy Pénztárunk hamarosan további helyszíneket is biztosítani fog az ország számos pontján (a nagyobb városokban). A lehetőségről természetesen tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket.

Szívből remélem, hogy így lesz. Ez mégiscsak egy nagyobb városnak számít tán... De én '97 óta, mióta beléptem ebbe az izébe, most szembesültem először, hogy itt nincs is ilyen nevű cég...! Hihetetlen. Még jó, hogy mondjuk, az első 5 évben nem volt szükség személyes ügyintézésre, mivel net sem vót; utána meg lett internetes lehetőség kapcsolattartásra, ha mondjuk, elfogyott a csekkem; vagy érdeklődésre.

Nem tehetek róla, annyira, de annyira megviselnek az ügyintézések, főleg, amelyek ilyen érthetetlen-értelmetlenek számomra...
Mondhatja bárki, hogy másoknak is megterhelő; de tudom, hogy ez nem úgy van. Nem vagyunk egyformák semmilyen téren! Ismerek ügyintézni kimondottan kedvelő embereket! Szegény keresztanyám is ilyen volt, nemhogy a maga ügyeit intézte azonnal, mindig és gond nélkül, hanem önként átvállalta a mi egész családunk bármilyen olyan ügyeit is, amelyet elintézhetett... És akkor van a nagy átlag, aki nem szeret ugyan ügyintézni, de nem jelent számára problémát.
Én meg kardomba dőlök, kiütést és magas lázat kapok ezektől...:(((

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése