2014. szeptember 30., kedd

Tíz olvasmány felkérése a neten

Ismét jött-ment egy irodalmi felkérés a FB-on, bár közel nem olyan intenzitással, mint a "kedvenc verses". Gondolom, azért is, mert egy verset -- még a verseket kevésbé szerető személyeknek is -- akárhonnan bemásolni sokkal egyszerűbb annál, mint hogy 10 olvasott (!!), rád nagy hatással lévő könyvcímet közzétenni... Sajnos, sajnos, sajnos, de sok ember egész élete folyamán nem olvas el 10 könyvet. Még az iskolai kötelezőket is igyekszenek kiváltani a film megnézésével...
A könyv szót hangsúlyozom, mert a könyv mint olyan, nem behelyettesíthető a bulvárlapokkal, a sztorimagazinokkal, képregényekkel és még sorolhatnám. Feltehetőleg a filmek felsorolásának nagyobb sikere lett volna...

Én mindenesetre két felkérést kaptam. Örömmel tettem közé 10 nagy hatású olvasmányom paramétereit, még tipródtam is közben, mert rohadt nehéz volt leredukálni csak 10-re a mennyiséget...
Éppen ezért a második felkérésnél örvendtem és megragadtam az alkalmat, hogy újabb 10-et sorolhassak fel. Itt viszont már én voltam az, aki nem adta meg a következő 10 ember nevének linkjét, aki továbbvigye a felkérést, ugyanis már az elsőnél arra ment a legtöbb idő, hogy lehetőleg találjak 10 olyan embert, aki legjobb tudomásom szerint olvas.
Sajnos, a 10 megadott névből is jó, ha 2-3-an teljesítették a saját felsorolásukat... erről ennyit.:(( Úgyhogy a második lehetőségemnél már eltekintettem attól, hogy fél napig kutatgassak 10 -- esetleg olvasó -- embert...:(

Eleget teszek egy felkérésnek:
Íme a szabályok: tegyétek közzé annak a 10 könyvnek a listáját az idővonalatokon, amik valamilyen módon hatással voltak rátok. Ne gondolkozzatok túl hosszan és főleg ne válogassatok „jó” és „rossz” könyvek között. Jelöljetek meg 10 embert, esetleg engem is mint felkérőt, hogy én is elolvashassam a ti listátokat.
Köszönöm szépen, G. Welsh!

A 10 könyv, melyet nem volt egyszerű kiválasztani a sokkal többől:

    1. Colleen McCullough: Tövismadarak
    2. Eric Knight: Légy hű magadhoz
    3. Émile Zola: Állat az emberben
    4. Eric Maria Remarque: Három bajtárs
    5. Szabó Magda: Abigél
    6. Tamási Áron: Ábel
    7. Martin Andersen Nexö: Ditte, az ember lánya
    8. Füst Milán: A feleségem története
    9. Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
  10. Ernest Hemingway: Akiért a harang szól

Akiket felkérek: itt következett a 10 név.

A második felkérés M. Szilvi által érkezett.
A felkérendő 10 név helyett írtam:
Már írtam nemrég felkérésre egy 10-es listát, de nagyon nehéz volt "csak 10"-re leszorítani... Ezért teljesítem ezt is újabb 10 könyvvel, csak legfeljebb felkérhető embereket nem fogok tudni még 10-et találni, sajnos; hiszen tudomásom szerint az előző 10 emberből is alig teljesítette 1-2 (?) fő, vagy nem linkelte a nevemet, ezért nem okvetlen tudhatom. Mivel előzőleg már megneveztem 10 embert, így örülni fogok, bárki teljesíti közülük, illetve aki szeretné, vegye úgy, hogy felkértem.:)

    1. Hans Fallada: Mi lesz veled, emberke?
    2. Dymphna Cusack: Ketten a halál ellen
    3. Robert Merle: Malevil
    4. Dallos Sándor: A nap szerelmese -- Aranyecset (két könyv)
    5. Theodore Dreiser: Amerikai tragédia
    6. Lev Tolsztoj: Anna Karenina
    7. Thomas Hardy: Egy tiszta nő
    8. Diana Beate Hellmann: Eva és Claudia
    9. Piers Paul Read: Életben maradtak
  10. Stephen King: Tortúra

2014. szeptember 29., hétfő

Temetőzés és FN


Ma végre egy olyan időjárású nap ígérkezett, amikor nem kell minden percben attól tartani, hogy esni fog az eső. Szép koraőszi nap, melyen kora délután akár nyáriasan sem fázott volna az ember.
Lényeg, hogy egész nyáron tervezett adósságomat "tudtam le" azzal, hogy kimentem a temetőbe. Ez nálunk majd' félnapos program szokott lenni, nemcsak azért, mert messze van a temető, hanem ugye, ott is eltölt az ember nem kevés időt, ha csak néhány sírt látogat be és tesz rendbe, akkor is.
Nálam 5 az alap. Na jó, most szavam nem lehet, mert végül is anyámat másfél hete sikerült öcsémnek kivinnie autóval, mert anyám mindenképp menni akart. Nem helyettesíthetem én, illetve csak részben, ha egyszer ő akar ott lenni, na. Így ez azt jelentette, hogy 400 Ft belépőért öcsém bemehet autóval, és gyakorlatilag sírtól sírig szállíthatja anyámat.
Anyám beáll a sír mellett, szinte helyből és seperc alatt kigyomlál, ültet, köt, metsz, gereblyéz, sepreget; ezalatt a másik személy, aki vele van -- jelen esetben öcsém -- rohangál a kút és a szemetes között oda-vissza. Ez az, ami anyámnak már nem menne, és ez az, ami miatt végtelenül hálás, ha valaki a rohangálós részt intézi mellette. Ha velem jön, nálunk is ez a beosztás, csakhogy én nem tudom kivinni és sírokig szállítani autóval -- ez óriási különbség.


Egész nyáron készültem menni, hiszen március óta nem voltam, és minden nyáron alapból legalább egyszer ki szoktam menni. Mikor dolgoztam, akkor is belekalkuláltam a nyári szabadságba. Vagy ha nem adtak nekem nyári szabadságot, akkor is megoldottam egy-egy hétvégén; hiszen apámnak július 31., nagyanyámnak augusztus 21. a haláluk évfordulója. Mindamellett, hogy nagyanyám július 22-én született és szeptember 12-én van a névnapja (pont fordítva, mint az enyém -- ezen nem győztem mindig csodálkozni!) -- ilyen jelesebb ünnepek esetén azért az emberek nagy része igyekszik kijutni szerettei sírjához. Nálunk legalábbis nem kizárólag halottak napja a temetőzés, mint sok helyen.
Hogy nem jutottam ki ezen a nyáron, illetve eltolódott szeptember végére, annak sok oka van; de írtam is már erről pár blogbejegyzéssel előrébb.


Előbb a műtétre való készülődések a vizsgálatokkal, aztán a műtét, kórház, majd pár hét lábadozás. Utána meg hol kánikula volt, hol az eső lába lógott. Ha meg nem, akkor anyám beszélt le, hogy éppen miért várjak már még egy kicsit. Mert hátha öcsém előbb kivinné... hátha a segítője is jönne velünk harmadikként, úgy könnyebb lenne őt támogatni... hiába, ő szerette volna a munka dandárját elvégezni.
Mivel nekik másfél hete jött össze végül is a legmegnyugtatóbb módon, autóval, öcsémmel; így én most nem szóltam neki, csak mentem.


Lényegében tényleg egy jó séta volt, míg az öt sírt bejártam; le is főttem rendesen, pedig nem öltöztem túl. Természetesen a vízcserén, virág vízberakásán kívül csak 3 sír volt az, ahol valamit tenni is kellett, mert ők a mieink. De nem sok tennivaló volt a locsolást, sepregetést leszámítva, hisz anyám elvégezte a nagyját. Az azóta megfonnyadt csokrokat elhordtam, a vizespitliket kimostam, friss vizet hordtam bennük, és hát vettem mindhárom sírra egy-egy hármas gerberacsokrot, míg a másik kettőre egyet-egyet.


Megtanultam, hogyha az ember nem tölt ki minden vizespitlit virággal és ott vannak üresen, akkor számíthat rá, hogy legközelebbre lába kelt -- volt vizespitli, nincs vizespitli. Így aztán arról is gondoskodtam (vittem apró szerszámokat, seprűt, miegymást); mégpedig a nagyanyám sírja fölé hajló hatalmas fenyőről metszettem ágakat, és az üres pitlikbe pakoltam: ne látsszanak üresnek.


A Jucika sírjánál kénytelen voltam egy vágott flakont szerezni egy elhagyatott üres sírról, mert olyan szépen rendben volt, hogy nem tudtam volna a szál gerberámat hova tenni. Hasznosítottam egy ötletet, melyet nem túl rég tanultam: a flakonok mint vázák vízzel együtt sem stabilak annyira azért, mint egy földbe szúrt kupa vagy félig beásott váza. Ezért köveket kerestem bele, két nagyobbat, aztán jól megmostam azokat is, meg a flakont is, majd teleöntve friss vízzel, beleejtettem az aljára a köveket is súly gyanánt. Így került bele a "bergerám", remélhetőleg elég stabil lesz és nem zavarja a szépen kialakított sírképet.


Utoljára Zoli barátomat kerestem meg, ahol sajnos, gyarapodott a sírban nyugvók száma: augusztusban meghalt a nővére is, akivel még a Zoli temetésén találkoztunk is. Mivel kicsi a világ, ez a néni ráadásul anyám kolléganője is volt anno; anyukám sokat emlegette, és minden alkalommal kérdezte is tőlem (hiszen tudja, hogy látogatom a Zoli sírját is), hogy vajon Irmuska él-e még... Én nem csupán most tudtam meg, hogy augusztusban meghalt, hanem akkortájt egy 20-án, tragikusan elhunyt ismerősöm gyászjelentését kerestem a neten a helyi újságban, amikor egyszer csak pont az Irmuskáé elém villant!
Ez a sír is mindig abszolút rendben áll, szinte soha nem tudok úgy menni oda, hogy egyetlen virág is hervadt lenne vagy valami... A virágomat mindig lefotózom a Zoli hamvait jelképező nyitott könyvnél, majd természetesen előrerakom vázába, vízbe.


* * *

Ezután, befejezve a temetői körutat, nem túl sokára jött is egy busz, ahol sajnos, a lépcsőn is fürtökben lógtak. Nem csoda, hiszen ezek a buszok érintik az egyetemeket is, így mi sem természetesebb, hogy a délutáni órákban ifjúsággal vannak tele a buszok. Szerencsére körjárat gyanánt egy csomó ember leszállt itt, akik ezzel a járattal jöttek temetőbe, de még így is alig tudtam rá felnyomulni. Oda is csukta a táskám sarkát egy megálló erejéig... még jó, hogy szemüveg nem volt benne...
Később aztán elügyeskedtem egy épp megürült helyre, úgyhogy nyugton ücsörögtem egészen a Tescóig, ahol is leszálltam. Nem hobbiból vagy flancból, viszont a 4-es Félix prémium macskakaja most csak 369 Ft, ez kihagyhatatlan akció, vettem 4-féléből 3-3 csomagot, tehát 12 csomaggal (48 tasak, 8-féle összetétel); valamint előre gondoskodtam -- ha már itt vagyok -- a legolcsóbb prémium száraztápról is (Highs), ami már otthon félig van.
A temetőből a buszból is láttam az erről szóló utcai reklámot (sajnos, nem tudtam lefotózni, már csak a CICA miatt:)), úgyhogy el sem felejthettem:


(Természetesen a helyszínnel, címmel is el volt látva a plakát.)
A Tescóban vettem egyúttal októberi nyugdíjas bérletet, majd kicepekedve a buszmegállóig, némi várakozás után hazalibbentem két buszmegálló után.
Mai egészségügyi séta is bőven és eredményesen lerendezve.

2014. szeptember 28., vasárnap

Vasárnap

Vasárnap ifjúsági zenés mise volt, kedvencem. Ezenfelül a Szentírás vasárnapja is, mely ünnepet minden szeptember utolsó vasárnapján ünneplünk. A Biblia védőszentje Szent Jeromos, s az ő neve napjához, szeptember 30-hoz esik közel e vasárnap, melyen a katolikus egyház különös figyelmet szentel a Szentírásnak. (H. Lajos fotója e jeles napon.)


* * *

Ezután hazaérve Szilvivel volt megbeszélve egy lidles körút a kongó hűtőt picit dekoratívabbá tenni, valamint néhány közelgő, aktuális ajándéknak szánt cuccot beszerezni. Szilvi ittléte óta ugyanis nem feleslegesek a különböző bevásárlóközpontok reklámújságai, ő előszeretettel vizsgálja át mindet, minden alkalommal; nyilván elsősorban azokat, melyek netán számunkra, jármű nélküliek részére is elérhetőek. Néha meglepően jó árban sikerül így fontos dolgokat beszereznünk, és el is megyünk érte sokkal messzebbre, mint a legközelebbi bolt, ha a távolabbiban jelentősen olcsóbb valami. Na mondjuk, ruhanemű amúgy sem igazán kapható a közvetlen környékünk boltjaiban...
Így kaptam már én is 1-2 dolgot ajándékképpen ünnepeimre, holott én szinte mindenről lemondtam már pár év óta, hiszen egyszerűen a legalapvetőbb dolgokig sem okvetlen ér az a bizonyos takaró. De így lett ezen a nyáron két farmerem, rövidujjú mellényem és egy blúzom is. És így pl. Dani is felmentődik valami személyes ünnepfélém vásárlási ceremóniája alól, már ami a fizikai utánjárásokat illeti -- mert pl. tavaly szülinapomra a macskakaparófát ugyan neki kellett megvennie és hazahoznia, míg egy farmert úgysem tud helyettem megvenni.


A Lidl felé útba esik ez a bokor, melyet mindig látok anyámhoz menet is, de még virágozni sosem láttam. Tegnapelőtt este láttam meg így, amikor már tényleg sötét volt a fotózáshoz, csodálkozva vakláltam körbe, milyen különleges ezzel a sok virággal -- nem igazán láttam még ilyet --, most mindenesetre lefotózhattam. Bár épp ráesett a ház árnyéka, gondolom, napfényben még sokkal mutatósabb.

2014. szeptember 26., péntek

Húslevesben főtt krumpli mint kedvenc


Farhátból és nyakból készült, de akkor sem lehet finomabb egy húsleves, mint amit anyámnál volt szerencsém enni... pedig állítólag a petrezselymet véletlenül ki is hagyta belőle!
Már odaérve mennyekbe röptető illatok vágták egyúttal padlóra az embert, de anyám ráadásul úgy szólt, hogy kiszámolta a krumpli levesbe tételét, hogy mikorra megjövök, akkorára főjön meg. Nem vagyok nagy krumplis, de a húslevesben főtt krumpli némi ugyanott főtt sárgarépával, netán főtt húsfélével együtt nekem kicsi korom óta felér a legdrágább lakomával, olyannyira, hogy lehet felőlem utána akárhány fogás, nem bírom befogadni.


Szóval két kolompérral, egy nyakkal és egy szálnyi sárgarépával el lettem intézve királyi lakoma birtokosaként.


Bármennyire is sajnáltuk, csak olyan 4 órahossza múlva tudtam az isteni anyámféle grízgaluskás húslevesből enni, nem mintha éhes lettem volna, de ha már ott vagyok, nagyfokú őrültségnek számított volna nem enni belőle... na de onnantól kezdve aztán végképp kíszen lettem. Hiába volt még fokhagymás sült farhát petrezselymes kolompériummal, valamint darázsfészek vagy mi, hát egyszerűen így is majd szíjjel durrantam.

Ezt azért lefotóztam (meg anyám oda is pakolt természetesen rendesen mindenből, nemcsak ebből):


Az eső lába lógott végig, néha csepergett is, néha kisütött a nap, tényleg nem lehetett az időjárásra apellálni. Kissé sár volt a kertben is, ha beljebb merészkedett az ember, de azért lájtosan kétszer is meglátogattam a málnást...


Újra lett jó adag prézlinek való, valamint kutyának szóló szárazkenyér, és Szilvi is küldött anyámnak rejtvényfüzetet (olyat, amit legjobban szeret), valamint töltött csokit és lengyel karamellát.
A kiskutyusnak anyám átborította az elkészített, vágott csonttal dúsított kaját, mert hiába kongatta a kerítést, én meg hiába próbáltam füttyögni (elég semmitmondó és gyér a fütyülésem, mióta megcsináltattam a fogam:))), nem jött elő. Viszont mikor egy óra múlva megnéztem az eredményt, az utolsó cseppig fel volt nyalva a kutyatáplálék...


Azért a csepergésben sem mondtam le néminemű fotózásról...


Közel 7 órát voltam oda, és ez alatt oly messzire, kisgyerek koromba "elutaztunk" beszélgetéseink során, sőt, még azelőtti időkről is mesélt anyám, hogy utána még sokáig abban a világban éltem...
Sokat beszélgettünk elhunyt nagynénémről is, lépten-nyomon felemlegetjük őt...
Mikor este 7 körül elindultam anyámtól, már szinte tök sötét volt, szokatlan... Csepergett, de nem tartottam ernyőt. Szokatlan érzés volt, hogy kicsit fáztam is indulásnál, de tudtam, hogy ha beindulok, ez nem lesz mérvadó a szűk félóra trapp alatt, sőt...
Kissé meg is áztam hazaérve, de különösebben nem érdekelt, nem nagyon lett volna kezem az ernyő tartásához, meg épp azon a határon esegetett, amikor még nem okvetlen húzza fel az ember az ernyőt.

2014. szeptember 23., kedd

Személyes átvilágítás baljóslatossága

Mikor még valamikor a nyáron kaptam egy értesítést az önkéntes nyugdíjpénztáramtól, hogy év végéig személyes azonosításban, ún. átvilágításban (ami amúgy is számomra elég ijesztő kifejezés) kell részt vennem, félretettem, hogy ugyan, hol van még év vége... Meg hát kisebb gondom is nagyobb volt.
Néha eszembe jutott; gondoltam, hát majd egy programmal több: elmegyek az illetékes helyre, oszt iratokkal bebizonyítom, hogy én vagyok én.
Azóta viszont egyre sűrűbben találkozom ennek a felhívásnak a megosztásával.
Gondoltam, utánanézek, hol van Debrecenben e hely. Nem akartam elhinni, hogy az ország második legnagyobb városában nincs ilyen. Nem gondolják tán, hogy felmegyek konkrétan emiatt, munkanélküli titulusban, hogy bizonyítsam: én vagyok én? Mikor 9 ezer a vonatjegy, és akkor ha lehet, munkaidőben is legyek? Megkerestem a cég oldalát, szoktam is használni az e-mailcímüket; legutóbb épp csekkeket kértem tőlük, valamint feltettem azt a kérdést, hogy jól értelmezem-e, hogy az az emelt összeg a levelükben, ott a táblázatdzsumbujban, mindenféle csomaggal kapcsolatban minimum havidíjként értendő?
A csekkek megjöttek pár hét múlva, ennek következménye az lett, hogy abban a hónapban nem tudtam fizetni, ellenben következő hónapra kettő darab emelt havi díjat fizettem. Nagy volt az öröm...
Akkor még nem jutott eszembe, hogy több legyet üssek egy csapásra, tehát rákérdezzek erre az átvilágításra, mert egyrészt, ugye, hun van még év vége, másrészt meg jó'van, majd összeszedem magam és bemegyek e helyre.
Most viszont rákérdeztem egy újabb mélben, miután lassan rögződött gyérülő szürkeállományomban, hogy ez az átvilágítás tényleg kell, és hiába kerestem neten, hogy hol van Debrecenben az ominózus fiók... mert azt aztán nem találtam semmilyen körmönfont kérdéssel. Még most se nagyon akarom elhinni.
Megjött a válasz viszont!
Így kiderült, hogy hihetetlen, de tényleg fel kellene mennem Pestre a József nádor térre, hogy személyesen bemutathassam az irataimat!
A jogszabályból adódó átvilágítás ügyintézéséhez jelenleg az alábbi 2 féle lehetőségből választhat.
Személyes ügyfélszolgálati irodánk felkeresése (Budapest, József nádor tér 5-6.)

Csak a sokkal kisebb, távolibb településeken élő tagokat sajnálom, a falusi "néniket-bácsikat"... majd ők is tutira felmennek a minimálbérükből (vagy abból se, mint én...) Pestre, ott majd kitalálják és abszolválják a metrós-trolis-ilyen-olyan tömegközlekedést, oszt ügyintéznek... naná.
Vagy -- enyhe hurrá :-// --: anyagiak ellenében keressek fel egy közjegyzőt, aki jelenlétemben... no de itt van:
Közjegyző igénybevétele. A közjegyző az Ön személyét azonosító okmányokról az Ön jelenlétében hiteles másolatot készít. Ebben az esetben kérjük, hogy ezt a hitelesített dokumentumot szíveskedjen beküldeni Pénztárunk levelezési címére.

Én élőben egész életemben csak hivatalos értesítések folytán találkoztam közjegyzővel, 2 hagyatéki ügyben. Oda hívtak, címre és időre, kész. Most itt? Azt se tudom, hova kell menni... bár közjegyző legalább egész biztos, hogy létezik Debrecenben! De hogy annak díja van, az tuti -- plusz postaköltség, de ne legyek már ilyen kicsinyes! Ám mégiscsak bacca meg, csak azért, hogy elhiggyék, hogy én -- én vagyok???, ekkora csimbummal jár?? Érdekes, mikor fizetni kell havonta, akkor elhiszik, hogy én fizetem, nem más!? Ki a tököm érti ezt?
Ha minden kötél szakad, akkor majd gyűjtök közjegyzőre, és ezt a megoldást választom ajánlott postaköltséggel együtt; tán csak ócsóbb, mint Pestre menni, lehetőleg irodai nyitvatartási időben, ott közlekedni az én príma tájékozódásommal...
De!
Mindenesetre a cég levelében van egy némineműleg megnyugtató záradék is, miszerint:

Amennyiben Budapesten az év végéig nem jár, illetve nem kívánja a közjegyzői azonosítás díját finanszírozni, úgy tájékoztatjuk, hogy Pénztárunk hamarosan további helyszíneket is biztosítani fog az ország számos pontján (a nagyobb városokban). A lehetőségről természetesen tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket.

Szívből remélem, hogy így lesz. Ez mégiscsak egy nagyobb városnak számít tán... De én '97 óta, mióta beléptem ebbe az izébe, most szembesültem először, hogy itt nincs is ilyen nevű cég...! Hihetetlen. Még jó, hogy mondjuk, az első 5 évben nem volt szükség személyes ügyintézésre, mivel net sem vót; utána meg lett internetes lehetőség kapcsolattartásra, ha mondjuk, elfogyott a csekkem; vagy érdeklődésre.

Nem tehetek róla, annyira, de annyira megviselnek az ügyintézések, főleg, amelyek ilyen érthetetlen-értelmetlenek számomra...
Mondhatja bárki, hogy másoknak is megterhelő; de tudom, hogy ez nem úgy van. Nem vagyunk egyformák semmilyen téren! Ismerek ügyintézni kimondottan kedvelő embereket! Szegény keresztanyám is ilyen volt, nemhogy a maga ügyeit intézte azonnal, mindig és gond nélkül, hanem önként átvállalta a mi egész családunk bármilyen olyan ügyeit is, amelyet elintézhetett... És akkor van a nagy átlag, aki nem szeret ugyan ügyintézni, de nem jelent számára problémát.
Én meg kardomba dőlök, kiütést és magas lázat kapok ezektől...:(((

2014. szeptember 22., hétfő

...és időnként csak folyik, folyik a vízóra...

A legutóbbi vízóracserék óta a következőt már nem 7, hanem 6 évre dátumozták elő. Sűrűbben kell fizetni a 8800 Ft-ot (2009-es adat), esetenként két jól működő vízóra kötelező lecserélése alkalmával is. Plusz eddig mindig egy-egy nap nem csekély küzdelmek árán kivívott szabadságomba is került.
A vízóráknak optimális alapesetben tehát jövőre lesz itt az ideje cserékre.
De mint tudjuk, nálam okvetlen minden sokkal sűrűbben romlik el az átlagnál, a lehető legkíméletesebb használatok ellenére is, és gondosan ügyelődve arra is, hogy a legtöbb minden legsűrűbb elromlása, ha csak lehet, munkanélküliségem óta történhessen meg. Hadd gebedjek bele a lehetetlenségbe. Ez határidőnaplóink kapcsán könnyen bizonyítható.
Mint tudjuk, 2011 nyarán lettem munkanélküli. Rá egy évre már muszáj volt megkeresni, hol és hogyan kell vízóra-meghibásodási bejelentést tenni, miután több hónapja cseperészett a 3 éves (!) melegvíz-óra. Azért lett több hónapig "elhanyagolva", mert az az igazság, hogy hol csepegett, hol nem. Ha mondjuk, 2 hétig száraz volt a pitli alatta és elvettük onnan, tutira, hogy fél nap múlva arra léptünk be a budiba, hogy tocsog az egész, mert csepeg a vízóra. És ez tényleg hónapokig így ment. Csepegett 1-2 hétig, utána meg kb. ugyaneddig nem... És ugye, csak cseperészett, nem pedig folyt -- ezt a tényt a fogfájás--fogorvos kapcsolathoz hasonlíthatnám: amíg csak sajog, a gyarló szegény ember nem megy fogorvoshoz... csak ha már másra sem tud gondolni a fájdalomtól. Pláne különösebb jövedelem nélkül.
Lényeg, hogy 2012 nyarán kénytelen voltam hibát bejelenteni, fogadni a vízórásokat, és kicserélték a vízórát. Természetesen nem számított, hogy a 6 éven belül volt -- ugyanúgy fizetni kellett érte vagy 4000 Ft-ot. Ez az ÚJ vízóra tehát most 2 éves.
És nem hiszitek el: most, nyár óta már másodjára csepeg. Köztük volt olyan jó hónap szünet.
Az első csepegés akkor volt, amikor előző nap a liftre kirakott kiírást olvashattuk: másnap 8-13-ig nem lesz meleg víz, mert valahol csinálja-tisztítja vagy mit csinál a közmű. Jó'van, ilyen szokott lenni, semmi gond. Egyébként meg... VOLT meleg víz az előre jelzett időpontban... csak aztán nem, úgy 13-tól 19 óra körülig. Na bumm, eltolódott; ebből sincs probléma, mert lényeg, hogy gyerekfürdetésre legyen.
No de ennek kötelező azzal járni, hogy a központi elzárástól kezdve elkezd csepegni a két éve, soron kívül újra cseréltetett vízóra? Elmondanám, hogy végig csepegett a vízlezárás alatt! (Én laikus vagyok, tehát nem csoda, hogy számomra ez nem logikus.) Szerencsére nem úsztunk, csak úgy lájtosan, de azért nem unatkoztam, mert aláfolyt az almoszsáknak, a tisztának is meg a használtnak is... melyeket a vécében tartunk, mert hol máshol egy panelben?
Mikor visszajött a meleg víz, elmúlt a csepegés.
Érteni nem értjük, de lényeg, hogy elmúlt. Azért a vízóra alá rakott pitli még ott volt hetekig, szárazon, de ott volt. Aztán elvettük onnan, mert abban az 1 m2-es budiban van nálunk éppen elég minden.
A csepegést már szinte el is felejtettük.
Eltelt egy bő hónap, és mindenféle vízzel kapcsolatos kiírás nélkül, úgy, hogy VAN víz, egyszer csak arra megyek be, hogy beletoccsanok a budiban álló vízbe! Természetesen folyt a melegvíz-óra. Nem csak csepergett néha, ez most igencsak szaporázta. Szégyellem is, de az idegtől és tehetetlenségtől brutális káromkodássorozatot eresztettem meg, miközben kipakolásztam minden szart, és elkezdtem felszedni a rohadt vizet. A káromkodás megelőzte azt, hogy ne kezdjek hangosan bömbölni, de ugyanakkor tudatosult bennem, hogy nincs mese, ez a vízóra megint csak úgy szar, ahogy van.
Persze aláment az edény is újra, ami egyébként nem lehet akármi, vagy akármilyen formájú. Kevés a hely; a vízóra és a budi közt nincs 15-20 centi se a padlón, ergo ezen a részen kell elférni a pitlinek, tehát nem oldhatom meg a problémát egy főzőfazékkal... Annál is inkább, mert a padló és a fal találkozásánál van egy 5-6 centi ferde rész, tehát a pitlinek vájdlingszerűnek kell lennie, hogy a felső széle kerülete nagyobb legyen, mint az alja, ez megy a ferdeség fölé. Ilyen cucc nekünk csak egy van, ilyen kicsi és vájdlingszerű, ami azt jelenti, hogy ilyen mértékű csurgásnál legalább óránként öntögetni kell kifele.
Hát ezt itt nem mertük hagyni -- mi a garancia, hogy óránként vagy sűrűbben nem felejtjük el; vagy nem kell-e elmenni itthonról, vagy mi lesz éjszaka... stb.
El kellett zárni a melegvíz-főcsapot. Két kézzel, törlőkendővel, húsomba vájva sem akart sikerülni, csak úgy 45 fokig, és 90-ig kellett volna. Nyilván sosem voltam erős, ez az izé meg valószínűleg be volt ragadva, nem igazán szoktuk ezt használni. De régen nem emlékszem, hogy bármikor is probléma lett volna az elzárása...
Már elhagyott minden erőm, ám egyszerűen nem hagyhattam abba, muszáj volt elzárni; a sok kínlódás után a művelet jó félóra múlva sikerült. Csepegés abbamaradt...
Közben előkerestem minden iratot, onnantól kezdve, mikortól '96-tól vízóráink vannak... a cserékről, számlákról, mindenfélét. A netet is kijegyzeteltem, hol kell bejelenteni hibát, többféle számot is. Gondoltam, másnap reggel ezzel kezdek.

Jött a fürdetés időpontja: természetesen már meg nem tudtuk kinyitni! Pedig Szilvi sokkal erősebb, mint én, de nem jött össze... úgyhogy fazekakban melegített vizet tűzhelyen, és lavórban mosta le a gyereket, meg ő is úgy mosdott le.
Éjfél körül újra megpróbáltam kinyitni, hogy hátha nem kell újra vizet melegíteni a magam számára... kínlódtam vagy 10 percig -- semmi. Szilvi is sertepertélt még, mondja, megpróbálja még egyszer. És mit ad az Úristen? A végén csak sikerült a qrva vízóra qrva főcsapját kinyitni -- gondoltam, legalább annyi időre, míg elmosogatok meg akkor már én megfürdök; éjszakára megint el akartam zárni.
Fürdés után nézem, nézegetem a vízórát. Mintha elállt volna a folyás. Egy ideig még lájtosan cseperészett, majd a negyedóra múlva már láttam, hogy a pitli ugyanolyan száraz, mint ahogy otthagytam... Merjek így lefeküdni? Mondjuk, nekem 4 óra múlva úgyis kelnem kell macskaetetés miatt, hát gondoltam, még ha újraindul is a csepergés, tán csak kibírja a pitli addig.
És újra elállt, s azóta is úgy van a főcsap, kinyitva, miközben már majd' két hét telt el megint...
Nem szóltam a központi szerelőknek -- rühellem az ilyet, hogy gond van, hiba van, aztán meg mikor jön a szerelő, nem reprodukálható a hiba! Mennyiszer volt már ilyen, pl. számítógépnél! Valószínűleg ismeri mindenki a szituációt...
Most folyamatosan, ha kell, ha nem, ott van a pitli, és nyitva van a főcsap. Nem merünk hozzányúlni, mert szerintem bármi hozzányúlás megint változást okozhat. Igaz, a külső, karbantartás jellegű elzárások ugyanúgy be fognak kavarni, már látható előre. Tisztában vagyok, hogy ez már nem javul meg magától, nem is vagyok nyugodt egyáltalán. Ha hosszabb időre elmegy az ember ezentúl, meg kell próbálni elzárni, utána meg kinyitni, ha órákig tart, akkor is. A szerelő nem jön azonnal, az a gond. Majd előjegyez 1-2 napra, addig el kell zárni, utána meg "megjavul"... Áááááááááááááá....
A legutolsó kétvízóra-cserés papíron az van, hogy 2015-ben lesz csere. Tehát jövőre. Jó lenne addig kihúzni, s akkor majd hátha elhiszik nekem, hogy cseréljék a meleget is attól függetlenül, hogy annak nem telt még le, mert 3 éve cserélték ugyan, de attól még szar. Mondjuk, így is, úgy is tejelni kell érte, de legalább egy szerelőkiszállással kevesebb lenne a végeredmény...

2014. szeptember 20., szombat

Háziállatos kihívás

(Házi)állatos könyvek 2014-re
LLL10 kihívása, 22.-ként vettem rajta részt.



2014-re sem állunk meg az olvasással! Most olvassunk állatos könyveket! Nem muszáj a főszereplőnek állatnak lennie, de legyen a könyvben nagy szerepe. Ha borítóról vagy címből nem derül ki, hogy állat szerepel benne, kommentben írj egy kis idézetet a könyvből, hogy kitűnjön az állati jogosultság. Remélem, mindenki tudja, mely jószág számít háziállatnak és mely nem. 
Amit tenned kell a plecsniért: 
-- Részt veszek-re katt 
-- Olvasni 2014-ben 5 háziállatos könyvet (max. 1 lehet nem háziállatos, hanem vadon élő állatról szóló).
-- Kommentben (lehetőleg egyszerre) elküldeni mind az 5 könyv olvasási linkjét (értékelési link nem kötelező, de szabad). 
-- Nemsokára megy a plecsni. :) 
Olvasásokat 2014. január 1-jétől 2014. december 1-jéig fogadok el (újraolvasás ér).

* *

1. Edith Schreiber-Wicke: Artúr, a kandúr 
2. James Bowen: Bob, az utcamacska 
3. Csukás István: A házőrző macska 
4. Terry Pratchett: Az igazi macska 
5. Tara Scott: Kinek a szíve? 
6. Tara Scott: Arcmás 
7. Jószay Magdolna: Igaz cicaságok 
8. Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől 

Naná, hogy túlteljesítettem, nemcsak az 5 helyett 8-cal, hanem hogy 6-hoz értékelést is küldtem.
Számomra kuriózum, hogy egy saját könyvem is benne lehet... a macskáimmal.:))
Kaptam érte a 198. plecsnit.

2014. szeptember 18., csütörtök

Anyámnál


Még ezen a héten nem voltam anyámnál, épp időszerű hát.
Folytatódott a számomra kellemes nyári idő (tényleg, 24-25 fok van a nap csúcspontján, a legideálisabb; kiegyeznék vele egész nyárra). Lenézve a hetedikről, aki nem ződhajnalban indul, valamint a diákok ugyanúgy öltöznek, mint nyáron. Aki reggel munkába megy és nem ótóval, az már "hosszúban" van, legfeljebb, ha napközben kerül utcára, cipeli a felsőt.
Azért sokkal rövidebbek a napok, úgyhogy ha valaki mondjuk, délben vagy kora délután indul nyáriasan, és kora este tér majd vissza, viszont fázósabb, az vigyen magával valamit.
Hát én nem vittem, mert tudom, hogy a gyaloglás még akkor is felmelegít, ha egyébként nincs már melegem az esti séta kezdetén.
Anyám előzőleg szólt, hogy ha érdekelne töltött káposzta, menjek, mert ő magára nem csinál, mondjuk, 10 db-ot... általában egy kondérral tölt, és ilyenkor elosztogatja. Mivel tudja, hogy az ő töltött káposztáját egész családunk imádja, ezért nem okozott meglepetést neki, hogy naná, hogy megyek.:)



Vittem a göngyöleget (befőttes üvegek, dobozok), egy rahedli száraz kenyeret, meg a múltkori befizetett csekkjeit.



Reggel-délelőtt egyébként hálistennek öcsém kivitte anyámat a temetőbe. Ez azt jelenti, hogy fizetős autóbelépéssel gyakorlatilag sírtól sírig viheti őt. Így anyámnak végre teljesülhetett egész évi vágya, hogy kimehessen a temetőbe.
Én megértem, de öcsém pl. nem, hogy itt nem arról van szó, hogy anyám le szeretné tudni, ki szeretné pipálni a temetőt, hiszen az számára már megterhelő; ezért majd megcsinálja valamelyikőnk helyette. Nem. Ő_ akar_ kimenni, Ő_ IS_ ott_ akar_ lenni, ő_ szeretné_ megcsinálni_ a sírok körüli teendőket, legalább néha.
Ezért nem volt ugyanaz, hogy ha én mentem ki. Nekem igen, nekem jó volt és kielégítő. De attól ő még nem volt kint!
Én azért értem meg, mert én is így vagyok. Most attól, hogy anyám rendbe tette a sírokat öcsém segítségével (mert most öcsém volt mellette a lótifuti gazt elhordani és vizet hordani), kivitték a kertje utolsó virágait, ültetett néhány valamit, amihez én nem értek -- megnyugodott a lelke. De ettől függetlenül én is ki fogok menni, mert én is kint akarok lenni!
Márciusban voltam kint utoljára, és nyáron mindig ki szoktam menni. Most meg a műtétem előtt óta halogatjuk, mert anyám mindig lebeszélt, hogy várjak már, majd ő is szeretne... meg együtt majd... most meg a műtét volt... meg így, meg úgy... meg Etelkával együtt hármasban... már meg dögmeleg van... már meg esik... -- szóval az istennek nem akart sikerülni. Pedig számon tartottam apám és apai nagyanyám halálának nyári évfordulóit, gyújtottam is értük gyertyát a megfelelő netes oldalon; meg Mária-napkor is mindkét nagyanyámért és keresztanyámért -- de csak nem mentünk ki, na.



No, EZT, hogy öcsém kivitte, nem tudom én neki biztosítani, kocsi nélkül. Én annyit tudok tenni, hogy ÉN kimegyek busszal, és megcsinálom. Biztos, hogy közel nem olyan profin, mint anyám, de megcsinálom, a jövés-menéssel együtt én még elbírom. Igaz, hogy mire haza-tömegközlekedem, én is olyan dög vagyok már, mintha szenet lapátoltam volna, de ez van, én még megcsinálom -- ám ez anyámnak csak némi megnyugtatásul szolgál, mert ő is akar részesülni abból, hogy kiment a férjéhez, anyósához, nővéréhez. Valamiféle személyes kontaktusőrzés ez, halottainkkal; és én tökéletesen értem. Ha ott vagyok, én is azt érzem, hogy a nagyanyám, az apám, a nagynéném-keresztanyám most mind igenis, látják, tudják, hogy én most ott vagyok a nyugvóhelyüknél és rájuk gondolok. Ezt érzi anyám is. Ezért nem mindegy.
Öcsém nem érti, hogy mér kell anyámnak kimenni, hát nem bír már; majd megcsináljuk mi. De lényeg és hála érte, hogy végre kivitte őt, és megnyugodhatott szegénykémnek a lelke.



Tény, hogy ezek után még volt kedve töltött káposztázni... 
És mindez még nem elég; már nem lehetett tiltakozni, mert be volt gyúrva egy csomó tészta: lényeg, hogy 4 tepsi lekváros pehelykiflit sütött ki a délután folyamán, csak úgy mellesleg! És valahogy nem fotóztam le, nem is értem; ilyen se szokott lenni...:(
Viszont lelegeltem a málnát, meg ettem frissen főtt töltött káposztát, szedtünk paradicsomot elvinni, valamint kutyusunk is megjelent.



Ott ültem a nyakán este majdnem 7-ig. Csak azért jöttem már el egy csomó töltött káposztával és pehelykiflivel, mert annyi volt az idő, hogy el kell. Annyira hamar és jól eltelik, hogy csuda. Hogy milyen ritkán tudtam én ezt megtenni, míg dolgoztam!?!
Hogy is mondhatnám? Megkönnyebbül a lelkem pedig, és valami különleges, pótolhatatlan béke vesz rajtam erőt, ha ott vagyok.

2014. szeptember 17., szerda

"Onokázás" szülői alatt


Együtt mentünk délután az oviba, mert Szilvi részére a szülői értekezlet nevű élvezetes program kínálkozott. Ilyenkor az én feladatom Bencust hazavinni, előtte-alatta rendelkezésére állni -- magyarul az aktív unokázás reszortja.
A gyerekek eleve az udvaron, hátul voltak, mi bent összeszedtük a gyermek hazaviendő holmijait, majd megkerestük Bencét, aki hamarabb észrevett bennünket, és már ott is volt előttünk, mikor mi még csak keresgettünk.
Mivel ez a tanév első szülőije, számítani lehetett rá, hogy sokáig tart. Előbb összevont volt, majd csoportos. Bekísértük Szilvit az összevontra, majd elidőztünk kissé az ovi udvarán.
Szerencsére vittünk Jó reggelt! nevű (vagy olyasmi) eleséget és kis üveg teát, mert anélkül lépni sem lehet...



Ezután meg "kellett" nézni a gimis cicákat, melyek közül hármat láttunk is, egy éppen evett. Közben egy szimpatizáló hölggyel beszélgettem, aki szintén jár erre néha, és neki is van otthon macskája.



Mivel kellemes, meleg idő volt, Bencusnak kedve volt még a templomkerti minijátszira menni, így oda is elsétáltunk. Hát, igencsak ráférne a játékokra némi felújítás vagy biztonságosítás, hiszen vannak elég bizonytalan játékok ott, vagy amelyet már eleve nem is használnak, mert -- olyanná lett, amilyen.
Újbóli ivászat következett.



Ezek után a templomkerten keresztül mentünk ki a sétányra, s hazabandukoltunk.
Otthon ivás után a szokásos műsor volt, de ez azzal jár, hogy ilyenkor még tévét is együtt kell nézni, mert úgy ér a nézett mese valamit, ha én is felfogom.
Időnként Bencus hordozgatta a játékait, egyiket a másik után, nem győztem mondogatni, hogy csak az után hozzon egyet, miután az előzőt már befejezte és visszavitte, különben nemsokára térdig járunk a játékban -- ez már sok éves nevelési téma.
Később megéhezett; szerencsére az első ajánlatom el lett fogadva: úgyhogy rántottát sütöttem neki két tojásból. Már a vége fele járt a táplálkozás, mikor este negyed 8 után hazajött az anyja. Ilyenkor részletesen mesélni szokott, de ez igen nehéz, mert Bence folyton nyaggatja; elvárja, hogy az anyja, ha már hiányzott itthonról, most már kizárólag vele foglalkozzon...


A szabadtéri programok közben csináltam a magam kedvére is fotókat.
Kedvencem egy hatalmas pókháló lett, amiről nem is mertem remélni, hogy sikerült. Ugyanis a sűrű templomkertbe már nem sütött be a nap, semelyik oldalról nem lehetett fenti világítást remélni. De bíztam benne, hogy hátha a vaku majd kihoz valamit. Csináltam vagy 6 fotót, de egyetlenegyen látszik ez a hatalmas póki meló. Elkövetőjét nem láttam a háló közelében.



Ezentúl némi gombát is sikerült még az oviban fotózni, melyek valahogy túlélték a csomó gyerek napközbeni udvari rohamát.



A templom bejáratánál, ahol tavasszal hatalmas, sárga virágú bokrok zöldelltek, most e bokrok mellett nyílnak ezek: