2014. május 21., szerda

Ügyintézés padlógázzal

Ma a városházán voltam, az aktív korúak foglalkoztatás nélküli támogatása e hónapban történő lejárása következtében, annak folyamatossága érdekében az ez irányú űrlapok, igazolások bemutatásával kapcsolatban.
Ez se semmi történet szokott lenni önmagában sem, de most ráadásul kényszeríteni kellett magamat, hogy minden aprólékosságára odafigyeljek, koncentráljak, ne maradjon itthon semmi, minden fontosat másoltassak le előre, vagy hogy ami nem feltétlenül fog kelleni, azt is azért vigyem, csak máshová tegyem. Hogy ha nem kell feltétlen, ne "takarják a kilátást". Ezért szoktam minimum dupla mennyiségű cuccot vinni mindig mindenhova, mint amennyi szükséges a végén...
Ez is minden évben részleteiben más és más elvárásokat támaszt. Ami eddig kitöltendő volt, most már nincs is felőle kérdés, illetve amit eddig kihúzgáltak, mert nem egyértelműsége következtében kitöltöttem, most ceruzával töltöttem ki, az most kellett, így hát most át kellett írni tollal. Amiből tavaly okvetlen az eredeti kellett, holott másoltattam plusz példányokat (konkrétan a 30 nap alkalmi munka igazolások), most jó lett volna a másolat is. A tavalyi elvárás miatt eleve csak az eredetit vittem, de még így is megkérdezték, másolják-e (ŐK!) le. Szóval minden alkalommal máshogy zajlanak ezek, mások az űrlapok, mások az igények; nem lehet az állandóságra apellálni egyáltalán.
Szerencsére eszembe jutott az egyik legfontosabb, hogy bérletigazolványhoz kérjek külön igazolást is, mivel e hónap végén nekem az lejár; és hát ha nem muszáj, ne kelljen már hetente jönni...
Mivel az ügyintézés eleve 21 napot foglal magában (a tavaly előírt 30 helyett), így ezt most vagy megelőlegezik ilyenkor nekem, vagy sem... Ha nem, mert ragaszkodnak a végzés megtörténtéhez, akkor 1 hónapig gyalog járok bárhova akkor is, ha az a döntés születik, hogy újra megkapom a támogatást. Ha úgy látják, hogy a beadvány biztosan megállja a helyét, akkor jószándékúlag megkaphatom ezt az igazolást. Ez a beadvány az igazolással együtt most még hetekig eljárás, döntés tárgya. Nem lennének kötelesek előtte ideadni a nyugdíjas bérleti jogomról szóló igazolást.
Mindenesetre ideadták, úgy, mint tavaly. Ez azt jelentette, hogy az ügyintéző megfelelőnek találta a beadványt és a cuccokat; az, hogy majd kijön pár hét múlva a végzés, végül is kötelező formaság, de ettől függetlenül máris hiteles.
Hálisten, ez is megvan. Persze a bérletet még nem tudom megcsináltatni, mivel a jelenlegi e hónapban még érvényes, s az igazolás csak jövő hónap elsejétől szól...

Vannak még elintézendő dolgaim azért. Pl. időpontom van június 2-ára a reumatológiára, mert addigra elfogynak a csontritkulásos gyógyszereim. Ezt is mindenképp abszolválni szeretném, míg lehet.
Kellene vennem 1-2 lehető legolcsóbb kórházi cuccost, amihez némi pénz csak kell. Sajnos, nem állok készenlétben ilyen cuccokkal soha.
Lesz jövő szombaton Bencus évzárója is, azon is szeretnék résztvenni.
És számtalan olyan, házilag, magamnak rendbe teendő dolog, ami azért jó, ha rendben van, kéznél van...
Sose lehet tudni.
Tudom, nem okvetlen szoktak belehalni kizárólag epeműtétbe. De egyéb betegségeim kapcsán nálam már sosem lehet tudni, mi borulhat fel, vagy felkelek-e egyáltalán altatásból. Jó, tudom, kívülálló felhördülhet, lenézhet vagy elbagatellizálhatja a problémáimat, de ez akkor is az én életem, az én félelmeim. Én tudom, mennyire érzem a szívproblémáimat műtét és altatás nélkül is, hányszor éreztem már azt, hogy na itt van vége... És ha van, aki képes és végrendeletet csináltat foghúzás előtt:))), akkor egy picit hadd aggódhassak már apróbb dolgokért én is.
Most padló van és gáz. Padlógáz.

4 megjegyzés:

  1. Ma nem írtál. Lehet, hogy már "sínen vagy?"

    VálaszTörlés
  2. Dehogy... Nem írok feltétlenül mindennap. Írtam, hogy vannak még elintézendő dolgok, valamint most még az a gond, hogy 1 hétig mit együnk, annyira lepusztult vagyok. (Macskáknak természetesen van.) Így én sehova, a bérletigazolványom rögvest lejár, az igazolványt el kellett intézzem, hogy járjon a nyugdíjas bérlet (önkormányzati végzés), ahhoz majd csináltatni ezt-azt - minden pénzbe kerül. Az Augusztára gyalog teljes fél nap kimenni... reumatológiás kontroll, újabb gyógyszeríratás meg ilyenek - de végül is nem akarom ismételni magam. Ha tudok, majd úgyis beszámolok minden (számomra) fontosabb dologról.

    A tegnapról még annyit tudtam volna írni - de még lehet, hogy beleszövöm egy újabb tavaszi fotós bejegyzésbe -, hogy besz@rt a tévém is - jó, jó, tudom, hogy néha hónapokig be se volt kapcsolva, de ha már itthon vagyok, hétköznap este a Következőt meg a híradót megnézem/hallgatom, illetve előfordul, bár elég ritkán a dvd-nézés, ami szintén nehezen megy tv nélkül...
    Most meg a számítógépem ír ki folyton figyelmeztetéseket, a windowssal kapcsolatban, meg nem is megy rajta minden.
    Valami nagy-nagy karmát kell ledolgozzak biztos...:(

    Szóval írok, ha lesz mit.:) Meg ha lesz min...

    VálaszTörlés
  3. Igen, a windows XP-t le kell cserélni, áttelepíteni. Ez még nálam sem történt meg, mindig figyelmeztet. De vettem ismét egy lottót! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Te legalább megadod az esélyt rá, hogy nyerhessél.:)
      Én nem veszek, mióta nem bedobós. Előtte 20 évig játszottam heti öttel! Kb. 3-szor volt hármasom (de csak akkor, mikor amúgy is rengeteg hármas volt!), elég sokszor kettesem, oszt ennyi. 20 év sok idő, úgyhogy elég volt.

      Törlés