2014. április 29., kedd

Újra anyámnál


Anyámnál voltam a nap legnagyobb részében.
Egyetlen ilyen fát (EZT) ismerek ebben a kategóriában, mint itt a felső képen; úgyhogy fogalmam sincs, már tavaly sem volt, hogy milyen fa ez!


Jót sétáltam, útközben találkoztam legalább 3 cicával... rigókkal, verebekkel, szürkevarjakkal...
Meg aztán pakkjaim ellenére sem bírtam ellenállni, hogy ezt-azt le ne fotózzak...


Anyámmal sokat beszélgettünk, most egy telefonon kívül nem jött közbe senki.
Sikerült egy csomó fotót megint produkálni, még ha most egy rakásnyi mennyiséget muszáj volt is likvidálni, mert a makrósak homályosak lettek.

Azért nagyon szép nap volt, jól éreztem magam.


Újra meggyőződhettem róla, hogy pár nap alatt is iszonyat sokat változik a természet...
Most egyébként az is növelt pár órát az itt-tartózkodásomon, hogy közbejött egy kis vihar. Ami anyám szerint nagyon kellett már, de még szerintem is. Túlzott és nagyon korai ez az idén jött meleg és csapadékhiány. Itt, Debrecenben akkor sem esik, mikor más megyékben napszámra igen... úgyhogy az ottaniak ezt nem tudhatják, milyen szárazság van néha az ország keleti részében.

 
Vittem megint egy csomó száraz kenyeret és maradékot, így a szomszéd kutyusoknak megint volt minek örülniük, még az átlagnál is jobban, hiszen másfél hetes főtt tojás és már megenni nem tudott tarjavég is szerepelt a menüben.


Anyámnál jólesik a kaja is: meg bírtam enni speciel majdnem két darab sült csirkefelsőcombot is tört krumplival és meggybefőttel. Ha otthon eszem, örülök, ha egyet eszem meg...


Hazafelé igen vizes volt minden, de ahhoz képest, hogy odafele a pólóra vett egyszálbélű farmerdzsekit időnként pokolba kívántam, hazafelé felfért...


2014. április 28., hétfő

Bencusért


Én mentem Bencusért oviba, merthogy az anyjának szülői értekezlet következett.
E képeken még nem vette észre, hogy érte mentem: homokozott a többiekkel. Homlokán egy sebragasztó, mely viselését előző pénteken egy csúnya ovis elesés következtében sikerült kivívnia...


Együtt mentünk Szilvivel, csak az anyja ott maradt, én pedig hazavittem Bencust.
Eddig az a tapasztalatom: ilyenkor semmi gond, semmi kuriózum, hiszti vagy bármi normálistól eltérő nincs Bencével.
Hazaérve megnyugszik, 6 éves létére bevágja a cumit és benyomja a mesecsatornát: megnyugszik az egész nap után -- itthon van.
Később jön, hogy inni kér. Aztán enni kér. Aztán pisilni kell. Utána megint ledől a mesecsatorna elé, én meg végzem a dolgom.

2014. április 27., vasárnap

Szentté avatás Irgalmasság vasárnapján


Fehérvasárnap volt, azaz más néven Irgalmasság vasárnapja.
Hónap utolsó vasárnapja lévén ráadásul nálunk ifjúsági zenés mise, mely egyébként alapos szertartással: búzaszenteléssel kezdődött, így logikus, hogy összesen másfél órás tartama miatt fél órát lekéstünk a tévék adásából, melyen most oly egyedülálló eseményekben lehetett részünk, mint két, már Boldog címet elnyert pápa szentté avatásában.
A korábban élt pápát nem igazán ismerem, ami érthető, hiszen életem első éveiben volt ő pápa: XXIII. János; a második viszont természetesen II. János Pál pápa, mindnyájunk pápája volt. Aki egy kicsit is ismerte, megismerhette őt, tök mindegy, milyen vallású, illetve melldöngető ateista -- nem hinném, hogy elismerés nélkül tudott volna nézni munkásságára, emberségére...



Utólag persze megkaptam az egész szertartás videóját, így gond nélkül rendesen végig tudtam nézni a misének azt a részét is, ahol épp a lényeg: a két pápa szentté avatása zajlott.



Először történt meg, hogy egy pápánál nem várták meg a kötelező 10 évet halála után szentté avatásáig -- de nagyon helyénvalónak éreztük és nagyon örülünk, hogy megérhettük, és nem mondjuk, csak 50 év múlva kerülhetett rá sor...



Először történt meg az is, hogy egyszerre két pápát avattak szentté.
Rendhagyó volt az is, ahogy két ma is élő pápa -- a jelenlegi Ferenc pápánk és elődje, a nyugdíjba vonult Benedek pápánk -- üdvözli egymást. Megszoktuk ugyanis, hogy elvileg az a rend, hogy a pápák halálukig illik, hogy szolgáljanak... Benedek pápánkon viszont látszik, hogy nem ok nélkül mondott le tisztségéről...


Egy kicsit akkor is fáj az ember szíve, hogy személyesen nem érezheti, élheti át azt a légkört, hangulatot, ami a helyszínen van, annak ellenére, hogy egész biztosan a televízióból többet és jobban látjuk, értjük az eseményeket...

2014. április 23., szerda

800 olvasás kihívása

800 olvasás
címmel indított kihívást errant, 73.-ként indultam.


Sziasztok! 
Mivel már csak kb. 70 könyv van a 800. olvasásomig, gondoltam, motiválom magam és másokat is, hogy együtt lépjük át ezt az igen szép számot. 
Mi a teendő, ha már 800 fölött vagy? Hozol egy linket az olvasmányaidról, én pedig zöldítelek.
Jó szórakozást mindenkinek! :)

Belinkeltem az olvasmánylistámat 1518 olvasmányról, így megkaptam 177.-ként a következő plecsnit:

2014. április 22., kedd

MÜK és munkaügyféle

Véget értek az ünnepek.
Rögtön első napra megint csak keveset alhattam, mert mára voltam híva a MÜK-ba.
Ugyanakkor kaptam más irányú telefont is az "elméletben lehetségesnek tűnő" munkahelyről, többször is. Biztonság kedvéért a két alkalom között mélben is egyeztettük azt, hogy be kellene vinnem a nálam levő megkorrektúrázott újságot, mert a grafikusnak szüksége lenne a szöveganyagra.
Én tudvalevőleg már másnap megolvastam a cuccot, ahogy először kint voltam az interjún. Hogy bármikor vihessem, ha szólnak, meg jobb szeretek minden teendőn túllenni. Mivel nagyon ráért az anyag, ezért a felesleges zavarkodástól ódzkodva én csupán_ ezért_ nem mentem be a céghez, inkább úgy gondoltam, hátha lesz valami értelme is, ha várok egy kicsit és netán másért is mennék egyúttal...
Előbb, amikor volt két sikertelen hívásom onnan (nem tudtam felvenni, mert orvosnál voltam, a rezgőt pedig eleve nem is hallom táskából, buszon meg még a csengőt se), titokban arra is gondoltam, hogy másról is szól a dolog, pl. valami nagyobb meló, netán szerződés...?! Erre már alig mertem gondolni. Úgyhogy nem is igazán gondoltam, hogy ne essek pofára nagyon, így aztán nem is estem. Azért kellett mennem, amiért gondoltam is.

A MÜK-tal kapcsolatban: nem hittem volna, hogy rekordot lehet még dönteni gyorsaságban, ami az intézkedésen való túlesést jelenti. Pedig lehetett.
Ott az előtér végében, ahol jelenleg egyetlen fiatalember végzi a "parasztelosztást", egyáltalán nem kellett számra és eligazításra várnom. Ott, helyben ráment a srác a számítógépben az oldalamra, és simán beírta a szerintem automatikusan kijelzett, 3 hónap múlva esedékes dátum időpontját! Pecsét, dátumbeírás, szevasz!
Halálkomoly: jöhettem kifele!
Úgyhogy hazafelé útba ejtettem a FN-t, hogy a macskáknak akciós Félixet tudjak venni, hazaérve viszont a kiadóval telefonon egyeztettünk, hogy még délután viszem az anyagot.
Így is lett, épp csak ettem már aznap mégiscsak valamit, és 2 után újfent indultam a buszhoz.
A helyszínen leadtam a munkát, semmi érdemleges nem történt, infók szempontjából sem.
Én tapasztalatból tudom, hogy ha lettek volna infók, bármikor, sokkal hamarabb, sokkal sűrűbben szóltak volna! Akinek ez ott a dolga, imádott volna telefonálni; jól ismerem...
Ezt próbáltam mindannyiszor magyarázni azoknak, akik folyton noszogattak, hogy miért nem megyek, miért nem telefonálok stb. Miért? Mert attól egyáltalán nem fognak hamarabb alkalmazni! És ezt hosszan kifejtegethetném, de minek. Tudom, hogy így van, és kész. Sok cégnél eleve unszimpatikus a feleslegesen tolakodó ember...
Kicsit meg is bántam, hogy egyáltalán szóltam itt-ott erről a potenciális munkahely-lehetőségről. Ki kellett volna várnom a végét, és ha véletlenül bejön, majd csak aztán újságolni a hírt. Miért jár nekem a képem előre? Mikor pedig tudhatnám már...

Nem tehetek róla, mindig az jut eszembe, mikor anno a 8 (nem tévedés, igen, nyolc) évig tartó válásom ténye annyira röhejesnek és cikinek találtatott, hogy egy idő után folyton, de folyton b@ctatás áldozata voltam, hogy DE miért nem megyek az ügyvédhez! Mintha azon múlt volna, hogy az ügyvédi váróban töltöm-e munka után a heteimnek legalább egy délutánját, munka után. Sokszor esküszöm, csak azért mentem el újra és újra az ügyvédhez, hogy befogjam 1-2 hónapra mindenki száját. Nem azért, mert nem tudtam, hogy úgysem tud újat mondani, ugyanis egyáltalán NEM rajta múlt a dolog! A 8 év alatt még agilisebb ügyvédet is váltottam félúton, hogy leszálljanak rólam és hagyjanak békén -- mintha én tehettem volna az időhúzásról!
Ha tök feleslegesen, de legalább két havonta a nyakára jártam, mindenki megnyugodott és befogta... egy ideig! Persze attól még nem lett meg a válóper hamarabb.
És most, azóta már a mobilok, internet korában pláne, de PLÁNE ugyanúgy most sem lesz munkahely hamarabb attól, sőt én sem leszek egyáltalán azon a helyen szimpatikusabb, ha akár nap mint nap zaklatom őket olyan kérdésekkel, amelyekben nem tudnak újdonságot mondani.

2014. április 21., hétfő

Húsvét másnapja -- Katám konfirmálása


Húsvét másnapján kellemes elfoglaltságom volt: Katám intézett meghívást esetlegesen ráérő vagy érdeklődő ismerősei felé, miszerint konfirmálni fog a Nagytemplomban, és aki esetleg részt szeretne venni a szertartáson...
Nos, hát én azonnal eldöntöttem, hogy ha egy mód lesz rá, én ott leszek!
Úgyhogy "hajnali" lefekvéseim miatti pár órai alvás után megint csak felkeltem, de álmosságom ellenére nem volt bennem semmi kedvetlenség. Nagy örömmel készültem, szépen felöltözködtem és fél 10-kor már a buszmegálló felé igyekeztem.
Nem okvetlen és kizárólag saját hibából viszont azért nem úgy sikerült a dolog, ahogy elképzeltem. Elfeledkeztem arról, hogy egy ideje kettő helyett csak egy busz jár hétvégeken az István úton. És ez nem jutott eszembe, mert a kettes villamos beindulása után változott ez így meg, én meg nem sűrűn járok busszal, pláne hétvégén. Hogy mi köze a Tócósnak a kettes villanyoshoz, azt merem állítani, hogy semmi, de a 45-ös buszunkat mégis elvették hétvégékre.
Így aztán ott ácsorogtam fél órát tök feleslegesen, mire gyanakodni kezdtem! Ugyanis a kiszerelt menetrend sem tudatosítja a változást az emberekkel. Az továbbra is úgy tesz, mintha joggal várható lenne a 45-ös... Egy órában eleve max. kétszer járó buszjárat azért nem feltétlenül kéne, hogy ennyire kimaradjon, ugye...? És itt esett le...
Már elvileg megkezdődhetett az istentisztelet a Nagytemplomban, mikor jött egy másik 22-es. Egy 22-es ugyanis már akkor jött, mikor ideálltam, azzal elmehettem volna 2 megállót, onnan pedig már valami csak jött volna, amivel felmegyek a városba és időre odaérek! De nem. Ebből is meg kellett, ugye, várjam a következőt, mert akkor fogtam fel. Szóval mentem két megállót, és mivel hétvége volt, nálunk amúgy is fehér holló a tömegközlekedés, így nem kockáztattam tovább. Elindultam sietve(!!) a Tescótól gyalog fel, a Nagytemplomig!
Nem semmi akció volt tőlem, mert ráadásul az ünnepi szövetgatyámhoz minimum félmagast kell vennem, és azért abban gyalogolni... nem vagyok már hozzászokva, na! Még akkor sem, ha egy bejáratott fehér tízéves szandálcipőről van szó... (Mikor hazamentem, az érzések után cseppet sem csodálkoztam az ezer vízhólyagon a lábfejemen-talpamon mindenütt...)
Azért nyugtáztam, hogy semmiről nem maradtam le. 10 óra 20 perckor mentem be a zsúfolásig megtelt Nagytemplomba, és akkor javában folytak az istentisztelet beszédei. Szóval óvatosan végig- és körbearaszoltam a minden irányban ágazó padsorokat, hogy valamelyest megközelíthessem azt a helyet, amit a katolikusok oltárnak neveznek. Itt mi az vajon? Úrasztala?
Lényeg az, hogy valahogy olyannyira meg akartam közelíteni azt a helyet, ahol Katámék konfirmálásban részesülnek, hogy fotózhassak! Feltehetőleg csak én lennék, akitől fotóhoz juthat az eseményről... És hát én is nagyon szeretném, pláne.
A kisgépem nem rendelkezik valami nagy zoommal, de azért kivehető a fotókon Katám, és a lehetőségekhez képest nincs lelkifurdalásom: nem tudtam volna ennél jobban helyezkedni, illetve az eseményeket megközelíteni.


Abból a szemszögből is szerencsém volt, hogy a konfirmálandókkal négyesével -- kettő balról, kettő jobbról -- végezték a szertartást, négy tisztelendő méltóság. És Katám beosztása a ceremóniánál pont arra az oldalra esett, ahová nekem sikerült elaraszolnom!


Tényleg nagyon felemelő pillanatok voltak...
S mikor vége lett az istentiszteletnek, a konfirmálásnak, mindenképpen személyesen akartam gratulálni neki és átadni csekély kis ajándékaimat, majd megkértem őt fiaival együtt egy fotó erejéig "modellt állni".


Az ajándékaimat odafigyeléssel válogattam és otthon lefotóztam.:)
Így eseménynek megfelelő két könyvecskét, szentképet; valamint egy igazolással ellátott, anno az Új Embertől való megrendelés általi kis dobozzal lett (remélem) gazdagabb Katám, mely méltóbb kézbe nem igazán kerülhetett volna. Egy kis üvegcse, mely a Jordán vizét -- amelyben Krisztus keresztelkedett -- tartalmazza. 


Katám! Isten őrizze meg benned mindazt a természetedből adódó kedvességet, emberséget, segítőkészséget, szeretetet, tisztaságot, melyek egyébként is megvoltak benned. Ez az érett kori konfirmáció csak megkoronázta mindazt, ami Te vagy... Egyedi, egyszeri és különleges. JÓ.
"Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet."



Néhány, főtéren fotózott gyönyörűség keretezte az eseményt.