2014. február 28., péntek

Itt a farsang...


Bencus ovijában lezajlott a farsang.
Mivel nincs varrógépünk, nem varrunk, nincsenek maradék anyagaink és kellékeink, ezért bármilyen itthon elkészíthető cucc előállítása macerás lett volna. Mire beruházunk minden hozzávalót és amatőr szinten, kézzel összetákolunk valamit, arra nem csak hogy az utóbbi hetek minden szabad ideje rámegy, de valószínűleg még anyagilag is többe belekerült volna, mint egy jópofa profi és komplett jelmez kikölcsönzése.
Nekünk ez mindenképpen ésszerűbb, mint a dilettáns házi dikicselés.


A lakótelep túloldalán működik egy jelmezkölcsönző, tele mindenféle szuper jelmezzel, és 2 napra 3700-ba kerül egy jelmez. Szilvinek így buszjegyekbe sem került a kölcsönzés. A kiválasztás és a foglalás megvolt hetekkel ezelőtt. Nagyon frappáns zsiráfjelmezt választott, mondván, hogy ráér a gyerek még mindenféle akció- és szuperhős lenni, addig legyen valami aranyos állat, amíg még kicsi.:)
Tutibiztos méretlistával készült fel, nehogy meglepetés érjen bennünket utolsó este, amikor már nem sok variációs lehetőség lenne... mint ahogy tavaly is sikítva lett jó a Tom macska jelmeze, mivel akkor szemre választotta ki. Tegnap, a farsang napja előtti délelőtt hozta el Szilvi a jelmezt, este ovi után Bencus itthon felpróbálta, miközben mi meg jól lefotózgattuk.


Ma pedig egész nap abban feszített az oviban, és a nap végeztével ovi után visszavitték a jelmezt a kölcsönzőbe.
A kölkök nagyon élvezik a felhajtást, ez a nap számukra más, mint a többi... szabadabb, bulisabb.
Na nem mintha az ovi egyéb napjai szerfölött strapásak lennének; de tény, hogy ilyenkor megy a buli, zene, játék egész nap...

2014. február 27., csütörtök

Anyunál


Abszolút tavasz volt, mikor elsétáltam anyámhoz.
Amerre néztem, semmi nem februárra utalt, inkább egy hó nélküli március végére...
Elég rendesen zöldül a fű, rügyeznek a fák, bokrok, egész úton tavaszra jellemző madárhangok hangzottak, és hát maga az az egyedi, tévedhetetlen illat...! Csak a tavasz tud ilyen hamisítatlan illatot teremteni.
Mint mindig, most is végignosztalgiáztam az utat, hihetetlen, milyen sok emlék előjön ez alatt a 25 perc alatt. Ez most a tavasz impulzusai miatt még intenzívebb volt, mintha lejátszódna fél életem...


Otthon anyám jelezte, hogy nyílik a hóvirág a kertben, tehát első utam oda vezetett addig, míg süt a nap, és jól körbe is fotózgattam azt a pár szál hóvirágot.
Az utcai, kerítés előtti kis virágágyásban is nyiladoznak a virágok, pedig nincs azért még kizárva a fagy lehetősége, de ők azért kockáztatnak...


Ezt Kicsi (egyik "régi" jó, kedves kutyánk) sírján fotóztam:


A kert még kopasz, letisztított állapotban hallgat, de szinte érzékelhetően lélegzik; fák, bokrok rügyei óvakodnak elő.
Élénk színfoltnak most csupán a mohás kövek számítanak.


Most Molly nem volt itt, mivel unokahúgom három hete hazajött Londonból, úgyhogy akkor volt is nagy öröm kölcsönösen kutya és gazdája szempontjából! Azóta csak látogatóba jár Molly ide gazdistul. Szinte hiányérzetem lett már rögtön ideérkezésemkor, hiszen 3 hónapig Molly végig itt volt, és hát most a hanyatt döntő viharos üdvözlés helyett hihetetlen, hogy simán és egyszerűen "csak úgy" be lehetett jönni!:))

Hoztam egy rakás száraz kenyeret-kenyérhéjat, aminek egy részét anyám egyből megcsinálta kutyamosléknak, mellyel a szomszéd kutyáknak égig törő örömöt okoztunk... ami elég szomorú, hiszen úgy habzsolják, egymást taposva villámgyors hepeteléssel, mintha a legfinomabb húsos kutyakaját ennék...


Anyámmal jót beszélgettünk, hogy csak úgy elröppent pár óra...  és valahogy mindig két nehéz szatyorral bandukolok haza -- szilvabefőtt, zöldbabbefőtt, alma, lefagyasztott dolgok, pogácsa, töltött káposzta --, mielőtt anyám egy csomót sopánkodik, hogy jézusmária, mennyit kell cipelnem, hívjam fel egyből, ha hazaérek stb.:)

Ebből a gyönyörű, babafej nagyságú almából kaptunk 7 db-ot...

2014. február 26., szerda

Ügyek intézése és új villamos


Volt szaladgálnivaló reggeltől kezdve, amikor is Bencust oviba vitte Szilvi, aztán felmentünk ügyintézni.
Tudtuk, hogy ma van a 2-es villamos átadásának is a napja, úgyhogy eleve terveztük azt is, hogy teszünk az új villanyoson egy kört. Mi tagadás, az emlékjegyet sem hagyhattuk ki, de amúgy is 5 napig ingyenes az utazás rajta, és végig akartuk nézni az útvonalat, nagyjából elraktározni a megállóhelyeket stb.
Már mikor felértünk, a buszból is láttuk, hogy a főtér felé áll a forgalom -- állnak az 1-es villamosok kicsit errébb, a főtér felé eső részen pedig három pár, azaz hat szép új villamos várakozik csillogva-villogva a 15 db spanyol villamosból.


Mire odaértünk, már megkezdődött az ünnepség -- hatalmas tömeg, kamerák, fényképezők sora, miközben egymás után zajlottak a beszédek. Ez abszolút véletlen volt részünkről, hogy így eltaláltuk az avatás időpontját; nem tudtuk, hogy konkrétan órára mikor adják át a villanyost -- úgyhogy ha már ott voltunk, részesei lettünk.
Mikor beindultak a járatok, rettentő volt a tömeg hemzsegése, de nekünk amúgy is dolgunk volt.
Mentünk a városházára, Szilvi akarta beadni az aktív korúak foglalkoztatás nélküli támogatási kérvényét az igazolásokkal, mivel már csaknem 10 hónapja, hogy nem kap semmit. Ugyanis múlt év májusában elvették tőle 1 év után, mivel nem tudott 30 nap alkalmi melóról igazolást hozni... közmunkára meg nem hívták; kész, vége, nem kap semmit.
Most pedig azt mondták neki, nem telt még le 1 év, majd csak május 1. után jöhet.
Na, mindegy...
Ezután mentünk az én bankomba, ahol nagy nehezen visszamondtam egy rám tukmált szolgáltatás 3500 Ft-ba kerülő csomagját, miután úgy döntöttem, fizet a fene azért, ami most már amúgy is ingyenes és járhat. A havi kétszeri, idegen ATM-ből való pénzfelvételre beszéltek rá ennyi pénzért tavaly év vége felé. Szerintem elég disznóság volt tőlük, mivelhogy 2 hónap múlva ez a szolgáltatás amúgy is igényelhető lett ingyen! Amit meg is igényeltem e-bankon keresztül, és mi sem természetesebb, hogy ezáltal a csomagdíjam mégsem változtatódott meg automatikusan. Mélt is hiába írogattam nekik, hárítgattak vagy nem válaszoltak; na mondom, milyen érdekes, hogy telefonon a szűzmáriát is rábeszélik az emberre, ennyi kevés havi bevételt tartalmazó számla azt épp csak fenntartó tulajdonosáról még vajon hány bőrt szeretnének lenyúzni? De nyilván én voltam a hülye, mert bár egyáltalán nem könnyen, de végül is mégiscsak hagytam magam csőbe rángatni, csak hogy szabaduljak... Közben meg nincs is mit kétszer levenni, ááááá...!
De egyúttal leadtam az elmúlt 6 évben "felgyűlt" lejárt 2 bankkártyámat, mert az eldobáshoz képest ez látszott célszerűnek; valamint átírták a közben megújítódott személyi igazolványom paramétereit is.
Ezután mentünk a Szilvi bankjába, hogy megigényelje a kétszeri ingyenes pénzfelvételt; valamint neki is húzódott egy lezáratlan bankos probléma még a száz évvel ezelőtti, rég lezárt diákhitelügye óta, pedig már kétszer próbálta elintézni... mindenesetre minden egyes hónapban értelmetlenül levonnak tőle 3000-t és 1 hét múlva visszarakják azt; számos adminisztráció kíséretében. Hát erre semmi szükség nem volt eddig sem -- remélhetőleg most_ végre_ a harmadik intézkedés hatékony lesz.


Miután ezeket a dolgokat lerendeztük, a főtéren megvártunk egy gyönyörűséges 2-es villanyost. Megkaptuk a lényeget: az emlékjegyet, érvényesítettük is, mert úgy az igazi.:) Nyilvánvalóan nem gondoltuk, hogy majd le fogunk tudni ülni, úgyhogy az ülések kényelmességéről egyelőre nem igazán tudunk mit mondani, mivel tényleg rengetegen voltak még akkor is, ha a másfél órával ezelőtti tömeghez képest már lájtosabb volt a torlódás.


Igyekeztünk figyelni: hol tették le a megállókat. Rekonstruáltuk, hol kell leszállni majd tüdőszűrőnél, meg itt, meg ott; közben azon csodálkoztunk, hogy hogy lehet azt megjegyezni, hogy melyik megállóban merről nyílnak az ajtók -- merthogy az abszolút nem egységes és időnként teljesen váratlanul éri az embert az ajtók nyílása.

 
Jöttek időnként óvodás és alsós iskolás csoportok is, ők is ki akarták venni részüket az élményből! A tanító nénijük a villamoson is fotózta őket, és minden egyes csemete ragaszkodott is az emlékjegyhez, bizomány!:))
Kimentünk a végállomáshoz, ott leszálltunk, hogy visszafelé egy következővel fogunk utazni -- hátha nagyobb szerencsénk lesz hely viszonylatában, persze ez nem jött be: visszafelé tán még többen voltunk. A forgóba álltunk be, ahonnan meg ráadásul igen keveset láttunk kifelé. Most lett fárasztó az, hogy komolyan mondom, 100 méterenként lámpa van, ha netán mégsem, akkor tutira megálló... szóval hiába bármilyen gyorsulásra is képes a járgány, ez a töméntelen lámpa baromira lelassítja az iramot. Ez, mondjuk, nem a villamos hibája...


Itt is "megigényeltük" az emlékjegyet, biztos, ami biztos!:))
Összességében nagyon tetszett; mutatós, tágas, hatalmas járgány. Leszállva összehasonlítottuk az 1-es villamossal nagyságilag: hát, sokkal nagyobb. Hosszabb, tágasabb. Azt mondják, egy-egy ilyen villamos 3 nagybusznyi népet képes magába nyelni.
A főtéren szálltunk le, sétálgattunk, nézelődtünk a buszmegállónkig, ahol nem kellett szerencsére sokat várni a buszunkra -- s a nap fele gyakorlatilag el is telt.

2014. február 24., hétfő

Cicás keresztszemes (3.) -- kész

Éééés... lőn!


Nem sokáig hevert parlagon ez a kézimunka sem. Gyakorlatilag szinte reszkettem azért, hogy hímezhessem már kifele. 5-6 délután csinálgattam olyan 1-2-3 órát, mikor mennyire volt időm vagy szemem hozzá, természetesen ilyenkor az olvasás is háttérbe szorul. Bevallhatom, hogy azért fékeztem is magam, nem akartam túl gyorsan "felhabzsolni az étket".


Vasárnap, mikor amúgy is mennem kellett a Tecsóba a degeknek macskakajáért és tápért, akkor még mielőtt a Fressnapfba betértem volna, vettem egy kis képkeretet, mert tudtam, pár órás munka van még rajta, s úgy az igazi, ha aztán keretbe kerül.
Igaz, egyelőre a sorozat eddigi két kivarrt darabja közül egyik sincs még falon, de legalább keretben nézegethetők.
Szuper érzés maga a hímzés is, azonkívül gyors sikerélmény, és az meg baromi jó, mikor kész lesz.


2014. február 14., péntek

Valentin-nap macimódra:))


Amikor délelőtt leültem a géphez, még nem járta meg agyamat, hogy Valentin-nap van.:) Milyen jó, hogy ha már újság nincs, a net jóvoltából mégis egy csomó mindenről óhatatlanul is tudni lehet!
Levelezésembe szoktam elsőként bemenni, látom ám, hogy a szokásosokon kívül képeslapom érkezett egy áldott jó macitól. Ő mindig gondosan, körültekintően -- és végül nagyon találóan! -- szokott választani képeslapot illetően ugyanúgy, mint ajándékok szempontjából. Férfi létére nagyon is kifinomult a radarja, kinek mikor milyen, mennyi és hogyan történjen; bármit is ad, megadja a módját.
Azért írom, hogy szokott választani, mert mi hónapfordulónkkor, azaz minden hónap 15-én köszöntjük egymást legalább egy képeslappal és néhány üdvözlő, másiknak jóleső sorral.:)
Így meg sem lepődtem, mikor megláttam a macis-szívecskés képeslapot témába vágó verssel és nagyon kedves pár sorral ellátva.
Ezt még alig "hevertem ki", mikor megnyilvánult a mobilom: sms érkezett, természetesen szintén a kedvestől, pár aranyos szóval.
Rámegyek a FB-ra, micsoda véletlen: idővonalamra küldve tőle egy Final Fantasy-videó és zene, napra asszociáló mondanivalóval...
Aztán a következő órában mindezt a kedvességet igyekeztem viszonozni, amennyire lehetett, miközben tényleg oda és vissza voltam ennyi figyelmességtől.
És ez még nem volt ám minden!
Úgy negyed kettő körül postásra utaló hangjelzésekre lettünk figyelmesek: több gyors csengetés és kopogás egyben. Megyek ki, miközben megfordul a fejemben, hogy jézusmária, milyen hivatalos levelem jöhetett...?
Ajánlott levél, adjak személyit, írjam alá, i tak dalse.
De már első pillantásra felismertem Istvánom kézírását a borítékon, így nemcsak hogy megnyugodtam, de hirtelen átjárt a meglepetés örömtelisége.
Végre átadta a cuccot túlságosan is akkurátus postásunk, és hát kiderült: újabb meglepi érkezett!
Egy újabb kis keresztszemes kézimunka abból a cicás sorozatból, melynek egy darabját év végi Pesten jártamkor kaptam ajándékba!!:)
Szilvi kíséretében örvendeztem a dolog fölött és bontogattam ki minden egyes darabját!
Fantasztikus, micsoda figyelmesség! Megint gondoskodva lett róla, hogy örüljek és várhatóan a keresztszemes cica gyors elkészülte okán hamar lehessen is sikerélményem...
És még telefonon is beszéltünk egy röpke órát...
Eszméletlen ez az ember, na.:))

2014. február 6., csütörtök

Koncert és gesztenyetorta

Negyed 10-kor találkoztunk Ildikóval kettőnk lakhelye közti részen, onnan együtt mentünk buszhoz.
Az Aranybika Bartók Termében volt 10-től a Kodály Filharmonikusok esti koncertjének a főpróbája, melyen Ildikó ismeretsége révén részt vehettünk.
A zenét, a műsort nagyon élveztük, nem is lehetett benne nem gyönyörködni, hiszen Mozart műveiből hallgathattunk végig hármat. S mivel a próba arról is szól, hogy szakmai szempontok szerint problémásabb részeket ismételhetnek is, így egy-egy tételrészt többször is volt szerencsénk meghallgatni.
Ilyenkor állítják be a technikai dolgokat is az esti előadásra.
A műsor:

Bécsi klasszikusok II. - Mozart műveiből 
W. A. Mozart: B-dúr ("Vadászat") vonósnégyes, K. 458
W. A. Mozart: Esz-dúr Grande Sestetto Concertante, K. 364
W. A. Mozart: D-dúr ("Haffner") szimfónia, K. 385


A fotókat a Filharmonikusok netes oldaláról hoztam -- sajnos, én nem voltam megfelelő fotóshelyzetben.
Természetesen a főpróbán a műsorrend is fordított volt; logikusan az a darab került előre, ahol az egész együttes játszik, utána következett a vonóshatos, majd a vonósnégyes -- hogy a már nem szereplő tagok hamarabb végezhessenek.


Koncert után Ildikó most is meghívott "egy kávéra" a Gara cukrászdába itt az Aranybika épületében, melyből "természetesen" habos kávé lett, és mellesleg isteni finom gesztenyetorta előzte meg, valamint kettőnknek bőven elég volt egy kis üveg ásványvíz is.
Jól kibeszélgettük magunkat jövet-menet, szuperül éreztük magunkat, jó kis program volt.
Köszönet érte Ildikónak. (Valamint hála azért, hogy az elmúlt vasárnap reggelre jelentkező, makacsul beállt derékfájásom csökkent annyira a folyamatos kezelgetésem hatására, hogy biztonsággal el tudjak indulni -- hiszen Ildikó több mint egy héttel előre szólt a lehetőségről.)

2014. február 5., szerda

Januári 5 könyves kihívás

Január -- 5 könyv
címmel indított kihívást Kun_szilvia, 306 résztvevővel.


Sziasztok, kedves Molyok!:)
A kihívás teljesítéséért a következőket kell tennetek: 
– rányomni a „Részt veszek” gombra,
– ebben a hónapban elolvasni minimum 5 könyvet, 
– olvasási linket küldeni,
– közülük hármat értékelni és értékelési linket küldeni róluk. 
Ezután pedig jár a zöldítés és a plecsni.
Jó olvasást!

      Ábrahám Linda--Szántai Zsolt (szerk.): A hóoroszlán meséi
      Simonits Mária (szerk.): A kőoroszlán
      James Bowen: Bob, az utcamacska
      Charlaine Harris: Véres végzet
      Berente Ági: Angyalok könyve
Ezekkel a könyvekkel teljesítettem az ötkönyves januári kihívást.
Ezzel most utol is értem magam a Moly-kihívások naplózásával kapcsolatosan, tehát jelenlegi Moly-plecsnijeim száma 163 ezzel együtt:

2014. február 4., kedd

Új év, új hó, 3 könyv kihívása

Új év, új hónap, újabb könyvek:)
K_kittus kihívása volt, 272 résztvevővel.


Sziasztok, molytársaim! Boldog új évet kívánok mindenkinek! Új év, új hónap, azaz január is megkezdődik.:) Úgy gondoltam, hogy létrehozom ezt a kihívást, hogy az új évet is már egy újabb plecsnivel kezdhessétek.:) 
Feladat: 
- elolvasni januárban 3 könyvet;
- olvasási és értékelési linket küldjetek; 
- az olvasások csak januártól érvényesek és ellenőrzöm! ;-) 
Jó szórakozást!:-)
Ui.: A könyveket ide pakoljátok fel, csak az után megy a zöld! :) (polc linkje)

      Ábrahám Linda--Szántai Zsolt (szerk.): A hóoroszlán meséi
      Simonits Mária (szerk.): A kőoroszlán
      James Bowen: Bob, az utcamacska
A 162. plecsni:

2014. február 3., hétfő

Új év januári 4 könyv kihívása

Olvassunk ’14 januárjában is – egy újabb év első hónapja, négy könyv
címmel indított kihívást Kiruu, 368 résztvevővel.

Egy molynak egy újabb év első hónapjában sincs megállás. A feladat roppant egyszerű: olvassunk 2014 januárjában is!
A kihívás teljesítéséhez:
– olvass el 4 könyvet januárban,
– hozz 4 olvasási linket,
– ebből értékelj hármat, tehát 3 értékelési link.
Fontos!: A 4 könyvből minimum háromnak 100 oldalnál többnek kell lennie, illetve a decemberben elkezdett, de januárban befejezett könyvek is jöhetnek.

A kitételnek megfeleltem, mert csak az első könyv nem volt 100 oldal, és a többiről hoztam értékelést is.
      Edith Schreiber-Wicke: Artúr, a kandúr
      Ábrahám Linda–Szántai Zsolt (szerk.): A hóoroszlán meséi
      Simonits Mária (szerk.): A kőoroszlán
      James Bowen: Bob, az utcamacska
Így meg is örvendeztetett a 161. plecsni.

2014. február 2., vasárnap

Lumbágós nap

A mai mise gyertyaszenteléssel kezdődött és kereszteléssel folytatódott, illetve maga a keresztelés szertartása beleolvadt a misébe.
Utolsó percig nem volt biztos, hogy össze tudom-e szedni magam arra, hogy elinduljak, mert egész tartórendszert labilissá tévő, húzósan sajgó derékfájással ébredtem. Fura dolog ez a lumbágó, általában "ott vagyok", mikor jön; úgy értem, nem jellemző, hogy álmomban lepjen meg. Általában teszek valamit "érte", sőt, néha pont attól indul be, hogy hirtelen fordultam vagy lehajoltam. Most ilyen nem volt, hacsak alvás közben nem történt valami, amire nem emlékszem.
De amúgy is több szálú volt a késztetés, hogy indulni kéne, hiszen már össze volt szedve egy nagy fagyisdoboznyi maradék a gimis cicáknak; meg aztán boltba is kéne menni. Ezek a dolgok általában a templomba menést előzik és követik. Heti 1-2 alkalomnál többször nem is tudok boltba járni, nincs különösebben miből, úgyhogy ilyenkor úgy vásárlok, hogy a legfontosabbakkal pár napig kibírjuk. Mivel tudom, hogy vasárnap amúgy is lemegyek, így olyankorra van ütemezve a bolt is, a cicák is...
Az ébresztő utántól indulásig 2-3-szor is bekentem a derekam a jól bevált Voltaren Dolóval, ez általában dolgozó koromban is segített annyira, hogy nagyon óvatosan, figyelve, egyenesben tudjam tartani a derekam-hátam és be tudjak menni. Mivel amúgy ülőmunkám volt, a legnagyobb rizikó nyilván a 2,5-3 órás gyaloglás-buszozás volt oda-vissza: csak addig ne történjen semmi...
Ilyenkor tűnik fel az embernek, hogy feszt, állandóan hajlongani kell valamiért. Meg hogy fene a gravitációt, mindig minden leesik! Vannak stádiumok, amikor még a tüsszentés, köhögés, nagyobb sóhajtás is a kettészakadás frászát hozza az emberre...
Na mindegy, ennek is megvan a lefolyása, sürgetni nem lehet.

Hogy rögtön az első lumbágós nap jól is záródjon, este Dani jött át, hozta a vécébeli neont, amit a helycserés hűtőtámadás alkalmával, miközben én takarítottam a kihúzott hűtő helyét, leszerelt. Az ugyanis már legalább vagy két hónapja nem működött -- szóval nem volt világítás a vécében. Mit nekünk, hogy egy időszakban több dolog sem jó egyszerre? Már az lenne a furcsa, ha egyszerre csak egy dolog nem működne!
Már szinte megszoktuk a sötétben való vécéhasználatot, illetve szükség esetére rendszeresítettem ott egy zseblámpát, mert az almosokat is ott szoktam rendezni, és ennél a műveletnél muszáj látni.
Dani ugyan laikus a villanyszerelésben, szakmájának sincs köze hozzá, mégis felszerelt már nekem anno, kéthetes tanulmányozás után a konyhába egy csillárt, az addig ottlévő neoncsillár helyébe. Most is segíteni akart, így leszerelte az egész szerelvényt, elvitte, hogy majd utánanéz és tanulmányozza. Abban megegyeztünk, hogy egyikőnk sem tud pár hétig beruházni rá anyagilag egy vasat sem, így lesz ideje "tanulmányozni".
Lényeg az, hogy mostanra jutott odáig, hogy gyújtópatron kellett bele (soha nem jöttem volna rá!), és ezt (talán kettő kellett?) meg is tudta venni fizetés után, nem egészen 800-ért. Kicserélte, kipróbálta, otthon jó volt. Hurrá; tehát akkor eljött és itt elszórakozott vele vagy két órát, míg felszerelte az egész kócerájt -- közben, hogy ne kelljen félpercenként fel-le ugrálnia a vécéről (arra kellett ugyanis, hogy álljon -- szegény budi, minden szerelő személy arra áll; az a csoda, hogy az még nem hever romokban!), így én segítgettem partvisnyéllel fel-le kapcsolgatni a biztosítékot, elvenni és felnyújtogatni neki a kellékeket-szerszámokat -- bár mondta Dani az állapotomat látván, hogy ne csináljak semmit, majd ugrál ő, én meg pihenjek!!... de hogy tudtam volna? Szóval ezalatt úgy húzott a derekam, hogy majd' megpusztultam; rázott a hideg és folyt az orrom. Meg voltam győződve, hogy megint rámtört valami kór, tényleg igen szarul voltam. Olyannyira, hogy közben megmértem a lázam is (az nem akadályozott a dolgok keze alá adogatásában) -- de csak hőemelkedésem volt.
A neon, úgy néz ki, jó lett; persze régi eszköz ez már, nem lehet csodálkozni rajta, ha bármikor kipurcan.
Szokatlan megint látni is a legszükségesebb helyiségben...

Közben Daninak előkészítettem a kajás dobozokat, amiből tudtam, pakoltam neki; valamint egyúttal másnapra két telegépes mosásnyi szennyest is megnyertem. Igazán nem volt haszontalan a mai nap, pláne, ha a lumbágóval nem kellett volna senyvedni.
Persze nem is Dani lett volna, ha csak egyszer-kétszer kell egymás után idejönni; ugyanis mikor elment, még szerencse, hogy leültem a nethez: nemsokára rámírt, hogy csörgessem már meg. Megcsörgettem, hát az ütő majd' megállt bennem, amikor felüvöltött valahonnan a hörgős metál. Ráadásul ijedtemben ki is nyomtam, még mielőtt rekonstruáltam volna, hogy oké, az előszobából jön ugyan a hang, de konkrétan honnan is? A kis cipősszekrényen ugyanis most nem volt, pedig én ott láttam a mobilját az ittléte alatt. Ehhez képest ő úgy emlékezett, hogy nem is hozta magával, azért nem is kereste elfelé menet... ááááá, kisfiam!:))
Szóval így este fél 10 után, mikor már Bence is alváskész volt, újra meg kellett csörgessem Dani mobilját, hogy tudjam, pontosan hol is keressem. Oké, közelről még borzasztóbb volt a hang, de legalább fényt is adott ki, így megláttam, hogy a szekrény mögé és milyen tájon van leesve. Igen ám, de oda meg le kell hajolni és vállig bepréselődve benyúlni. Az a szekrény olyan nehéz, mint a deg, meg sem bírom moccintani; úgyhogy kérdés volt, hogy befér-e a karom valahogy mögé, és valamiképp meg tudom-e csippenteni a mobilt. Ráadásul a lumbágóm mennyire fogja ezt tolerálni?
Mindegy, írtam Daninak, hogy itt van a mobil, jöhet vissza érte -- legfeljebb majd elcibálja a szekrényt, ha nem boldogulok vele és hozzá akar jutni a szerkentyűjéhez.
Közben elgondolkoztam, milyen jó, hogy van net, most hogy kerültünk volna kapcsolatba máshogy? Másfelől viszont ha közben valaki hívja, én meg nem tudok róla, hogy itthagyta a mobilját, akkor összetojtam volna magam ijedtemben, ha megszólal ez a rettenet hang! Élénken elképzeltem, milyen lett volna az éjszaka közepén erre ébredni...! Ő nyilván felfedezi, hogy nincs meg a telefonja, de nem tudta volna ezt jelezni net nélkül felém. És hogy ezer szerencse, hogy nem a város túlsó végén lakik!

Na mindegy, mire Dani visszavánszorgott, addigra nem nyughattam és lepréseltem a karom a szekrény és a fal közé, mintegy derékszögbe hajolva. Hát nem kicsit szenvedtem meg érte, nem is részletezem... de legalább mire Dani jött, már a kezébe tudtam nyomni, hadd ne töltse tovább az időt...
Még rekonstruáltuk, hogy azon a szekrényen volt egy csomó minden: Dani hátizsákja, egy zsák szennyes, szerszámok tömege, a mobilja, neoncső, a fal felől az én táskám és ernyőm. Tudom, hogy egyszer észrevettem Honestyt is, merthogy ki sem bírná, ha valami úgy zajlana, hogy ő nem vesz részt benne; szóval a gyönyörűség felpozicionálta magát a szekrénynek nagyjából a mértani közepére. Hogy hogy fért el annyi kacat közt, rejtély. Mindegy, de egyik alkalommal, amikor Dani lelépett a budiról és kijött valamiért, akkor Honesty hirtelen megijedt és rémülten menekült onnan. Na, ekkor rúghatta hátra Dani mobilját...

Ez mindenesetre a lumbágó győzedelmeskedésének napja volt.

2014. február 1., szombat

160 db Moly-plecsnim:)

Moly-kihívások teljesítéséért az eddigi 160 db kitüntetésem (plecsnim) gyűjteménye: