2013. április 26., péntek

Lelki szemetesláda

Mindig is jellemző volt és most is rendszeresen visszatérő téma ismerőseim sűrű hitetlenkedése és az ezzel kapcsolatos meditálgatások, miszerint kár, hogy annak idején nem mentem olyan pályára, ahol nagy előny az, hogy az emberek úgy meg tudnak "nyilvánulni" előttem. Ezt valahol én is sajnálom -- most már. Annak idején nem volt időm sokat elmélkedni ezen, én nem voltam olyan kemény és erős, illetve nem tudtam megoldani, hogy két műszakos munka és család mellett tovább tanuljak ilyen téren.
Bár alapvetően tényleg szerettem volna pszichológus lenni, mindig nagyon érdekeltek a lelki motivációk, az emberek sokfélesége, reakciói, a mentális problémák feloldása, megoldása. Szerettem ezekről a témákról olvasni, utánajárni annak, szakemberek mit és hogyan gondolnak, tapasztalnak. Másik kedvenc foglalkozásálmom az ápolónő szakma volt. Kiszolgálni az elesetteket. Évekig álmodoztam róla, mennyire szeretném csinálni -- csak aztán családilag lebeszéltek róla igen nyomós indokokkal, de ez nem is lényeg.
Vannak vezető és vannak kiszolgáló típusú emberek. Én kezdettől tudom, hogy én a második csoportba tartozom. A szakmámban való 36 évi munka is ez a fajta meló volt, bár messze állt a lelkizéstől, mégis kiszolgáló típus kellett igazán hozzá.
Az sem véletlen, hogy egy filmet vagy könyvet tekintve sem az számomra a jó film vagy könyv, mely hemzseg az akcióktól, dinamizmustól, csatáktól, pörgő fizikai aktivizmustól, ezerféle szövevénytől, hanem ami érdekel inkább, azok a lelki információk. Ki mit miért gondolt-cselekedett így vagy úgy, egyes cselekedeteknek mi a lelki motivációja, a mozgatórugója -- ez számomra a lényeg.
Pl. A temetetlen múlt (Michelle Pfeiffer és Harrison Ford) vagy A tökéletes gyilkosság (Gwyneth Paltrow, Michael Douglas) c. filmeknél a pár szereplő és kevés helyszín ellenére a lélektani háttér és küzdelem ezerszer hatásosabb és izgalmasabb volt számomra, mint akármilyen akciófilm, ahol százak ölik egymást halomra és kétpercenként lerepül egy fej... Vagy éppen a párkapcsolatok, házasságok  lelki konfliktusaival, feloldásaival vagy megoldhatatlanságával foglalkozó filmek is sokkal, sokkal érdekesebbek számomra, mint ahol a percenkénti pisztolylövések száma meghaladja az x-et.
Valahogy olyan az ábrázatom, hogy sosem tudok még perceket sem egyedül állni pl. buszmegállóban, mert felismerik bennem a "jó" beszélgetőpartnert. Ez a itt most azt jelenti, hogy ők beszélnek, kitárulkoznak kérdés nélkül, én meg megértően és okosan hallgatok. Közbeszólást nem igényelnek, csak helyeslést, bólogatást. Számtalanszor átéltem és átélem ezt. Én úgy szoktam ezt mondani, hogy mindenki meglátja bennem a jó balekot, akinél érvényesülhet ő maga. Azt is látom, hogy miután abszolút gond nélkül megismerem az emberek elbeszélése alapján a fél életüket -- és valahogy meg is jegyzem, mert 1-5-10 év múlva, ha meglátom azt a személyt a buszon, azonnal vágom a lényegét, amiről mesélt! --, szemmel láthatólag megkönnyebbülnek, mikor elköszönnek. Leraktak egy kis terhet! Pedig azt sem tudják, ki vagyok, mert mondanom sem kell, ők nem érdeklődnek, viszonzást ők nem igényelnek. Vagyis nagy ívben letojják, hogy mondjuk, nekem is lehetnek problémáim, fájdalmam, akár a végét is járhatom. De az kit érdekel? Szerencsére. Mert én végül is sokkal nehezebben nyílok meg, én nem igénylem, pláne vadidegenektől, hogy akármit is tudjanak rólam. Én eljártam 13 évig ugyanarra a munkahelyre, hogy elvétve tudott rólam bárki bármit az alapvető tényeken kívül. Sem lényegest, sem lényegtelent. Nem azt mondom, hogy HA netán kérdeznek, letagadok valamit is. De amúgy közömbös ismerősök esetén nem feltételezem, hogy komolyan érdekel bárkit is az én gondom, inkább csak az udvariasság az, amiért hozzám intéznek kérdést, ebből indulok ki, és igyekszem olyan, nem túl konkrét és nem túl érdekfeszítő választ adni magammal kapcsolatban, ami hamar rövidre zár minden további érdeklődést. Nagy barátságban kell lennem valakivel ahhoz, hogy magamról önként részletesebben beszéljek, s ha egy jó idő elteltével valaki rászolgál a bizalmamra és megnyilvánulok magam felől, akkor sem önként teszem, csakis akkor, ha tényleg érdeklődik valaki. És ha érzem is azt, hogy őszintén teszi...
Érdekes volt rádöbbenni, hogy embereknek fontos, hogy elmondhassák bajaikat, gondolataikat vagy olykor kipanaszkodhassák magukat, akár ismeretlenül is. És pont nekem. Vagy csak úgy odajöjjenek és beszéljenek, mert érzik, hogy meghallgatom őket. Mert ha 5-6 különálló ember áll egy buszmegállóban magában, tuti, hogy egy beszélgetős ember pont énhozzám kell hogy odajöjjön. Sokan poénkodtak ismerősök, látván, hogy nap mint nap más-más ismeretlennel ácsorgok a buszmegállóban, vagy sajnáltak is, hogy "na, te szegény, jól kifogtad megint". Biztos rám van írva, hogy nem hajtom el az embereket és nagyszerűen tudom magam háttérbe helyezni, saját "fontosságomnak" nem tulajdonítani sokat.
Véleményt vagy tanácsokat csak akkor adok, ha kérnek. Mindig hozzáteszem, hogy "szerintem", "én úgy gondolom", "ez csak az én véleményem" stb. Nem vagyok szakember. A felém való kitárulkozás nem elsősorban jelenti azt, hogy megoldást vagy akárcsak véleményt is várnak  tőlem, elsőrendű célja egészen biztosan leginkább a meghallgatás iránti igény.
Ez eddig rendben is lenne.
Ám ha véleményt várnak, vagy konkrétan felteszik a kérdést, hogy "te mit csinálnál a helyemben?" -- ott már viszont nagyon óvatosnak kell lenni. Innentől kezdve az ember így vagy úgy, de megszívja. Ha azt mondom, amit hallani szeretne, nem vagyok őszinte. Ha nyersen őszinte vagyok, megharagszik, de amúgy is messzire kerülöm az "ami a szívemen, az a számon" frázist melldöngetve hirdetőket. Hazudni utálok, de azt is utálom, ha valaki úgy őszinte, hogy megbántson másokat. Nem szeretem a kíméletlen, a tapintatlan őszinteséget. Az ilyen emberek ne csodálkozzanak szerintem, ha kevés barátjuk van. Nem azt mondom, hogy meg kell hasonulni vagy saját véleményemnek homlokellenkezőt mondani, csak azért, mert tudom, hogy az illető úgy jobban szeretné... de úgy is lehet az ember őszinte, hogy nem mászik bele a másik aurájába, figyelmes, és nem feltétlenül tapintatlan. Vagyis úgy adjam elő a véleményemet, hogy azonnal tegyem mellé finoman józan érveimet, indokaimat, esetleges saját példáimat, igyekezzem több szemszögből értékelni a problémát, és a legfontosabb: tálaljam a mentségeit is egyúttal a partnernek, lássa, hogy én tisztában vagyok a lényeggel, hogy megértem akkor is, ha én nem úgy tennék, ahogy ő. Egyszerűen próbáljam nem megbántani.
Mindez persze nem mindig kellemes. Vagyis néha baromira hálátlan feladat!
Mert ha én mint hallgatóság, hosszú távon ismerem a problémát, akkor bizony óhatatlanul kialakul bennem egy lényegi, objektív vélemény. Aminek bármennyire finoman és empatikusan intézném a közlését a kölcsönös őszinteség védjegyében és hitében, a témában szubjektív partner azt már nem tolerálja. Hiszen nem azt hallja, amit szeretne -- ergo már nincs szüksége rám. Még akkor sem, ha lelke mélyén maga is igazat ad nekem, akitől ő kérte hosszú időn át a megértést, meghallgatást; bár ezt ugyan soha be nem vallaná. Egyszerűbb, ha mindezek után már ignorálja az embert minden módon, minden téren; inkább más, kevésbé empatikus vagy kevésbé beavatott emberekhez fordul. Kényelmesebb...
Ezért érzem mindig úgy, hogy bár jó érzés látni, tudni, hogy életemben rengeteg embernek segítettem már lelki szemetesládaként, tudni, hogy ezeknek az embereknek fél óráig vagy fél évig szükségük volt rám, néminemű hasznomat vették és akkori visszajelzésekből tudom, hogy jót tettem velük, ugyanakkor istentelenül hálátlan a reszort és nagy a nyomás. S ha nem ilyen lennék, megkímélném magam ezzel kapcsolatban elég sok méltánytalanságtól...

6 megjegyzés:

  1. Nem kis adottság ám, ha valaki jó "hallgató"!
    Nem is találkozol sűrűn ilyen emberrel. Pont az a lényeg amit írtál - értve hallgatni a másikat. Tudom, nem valami látványos képesség ez, - épp a lényegéből adódóan - de annál fontosabb!
    A cím és a kifejezés viszont nagyon rossz!
    Hallottam már én is sokszor, de ez egy nagyon torz lekicsinylése a dolognak! Épp hogy nem lelki szemetesláda az ilyen ember, hanem mentőöv - adott esetben - támasz, aki segít szembenézni egy helyzettel, mérlegelni egy lelki problémát annak, aki elmeséli. Még akkor is, ha maga egy szót sem szól, tanácsot sem ad a kérdésben.
    És persze valóban van olyan is mikor az ember kicsit aktívabban segítene, tanácsot ad, elmondja a véleményét. Ezzel persze nyilván nem mindig és nem mindenki fog egyetérteni, hiába az őszinte jószándék. A lelki, érzelmi problémák megoldása is mindig valamilyen változ(tat)ást követel. ezt pedig nem könnyű elfogadni, míg valóban magától el nem jut oda az ember, ezért hajlamosak vagyunk adott esetben a legjobb tanácsot, véleményt is elutasítani. Aztán persze utólag lehet rádöbbenünk mennyi mindentől megkímélhettük volna magunkat, ha már az elején figyelünk egy külső szemlélő objektívebb véleményére, de ez általában már egy folyamat vége, amin bizony végig kell menni. Ez kinek hogy sikerül. mennyit tud hasznosítani egy-egy segítő véleményből, tanácsból, már nagyon egyén és helyzet függő. Viszont ilyen emberekre, barátokra bizony mindenkinek szüksége van, nagyon is...
    Úgyhogy maradj TE csak ilyen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahogy így van ez, jól látod. Sokszor már a panaszáradatok legelején tudom, hogy tolerancia ide, diplomácia amoda, én itt jól nem járhatok - persze most a nem egyszeri alkalomra szóló (pl. buszmegállós) szemetesláda-szituról beszélek, azok csak néha kellemetlenek (mert nem mindig van az ember kizárólag másokra hangolva, van, amikor épp elég a maga baja is), de nincs következményük! Hanem ha tartósabban igénylik azt. Így vagyok kódolva akkor is, ha tudom, hogy azáltal, hogy belemegyek, csak el lesz odázva a sértődés.
      Köszi szépen a beleérzésedet.

      Törlés
  2. Kedves Dragoncat

    Légy szíves látogass el a blogomra, vár rád ott egy meglepetés számodra.

    Üdv.földy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanra lett jó a gépem múlt szombat óta. Voltam mindkettőn, de egyelőre sajnos, nem találtam meg a meglepetést...
      Remélem, minden rendben veled, puszillak, jó egészséget!

      Törlés
  3. Szia!

    Sajnálom...

    Vagy nem jó helyen jártál,vagy elkerülte a figyelmed.

    Ez a blog: http://turmixezaz.blogspot.hu/

    Itt találod: 2013. április 30., kedd

    Köszönöm szépen,minden ok, azaz jó irányban haladnak az események.

    Puszillak, és kívánok számodra minden jót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de jóóó!:) Nagyon köszönöm!:)))
      Én ezt a blogodat nem ismertem ám. Ha ismertem volna, ilyesmi nem kerülte volna el a figyelmem!
      Sajnos, a gépemmel nagyon sok a probléma, most egy hetet nem voltam rajta. Most is bármikor megszűnhetek, annak ellenére, hogy I. újrahúzta a napokban. Már a vinyón kívül minden ki lett benne cserélve, mégis... A kicserélt dolgok is elromolhatnak akár. Szerintem halmozott a problémám.
      Ennek ellenére hiányzik a netezés, most is csak kerülőúton jutottam be.
      Nagyon köszönöm, nem tudom, lesz-e időm megnézni, utánajárni, hogy hogyan kell ezt a díjat kezelni, mely nagy megtiszteltetés számomra!:)) Nagyon köszönöm!

      Törlés