A dilettáns

Még Istvánnak sem meséltem el eddig - aki pedig nem örült ennek határtalanul, de egyszerűen elfeledtem a padlószinti problémák között -, pedig már majd' két hónapos az alábbi történet.
Egy ...-i kiadó kérte az engedélyemet konkrétan a Cicagyöngédség c. versem felhasználására.

"Kedves M...!

Gratulálok az oldalhoz és az eddigi írásaihoz. Ezzel kapcsolatban lenne kérésem.
A Cicagyöngédség című versét szeretném felhasználni egy kiadványféléhez.
Mi a feltétele a hozzájárulásához?
Gyerekeknek szóló állatos-képes-verses-idézetes kirakójátékhoz használnánk fel, állatvédő- és kutyamenhelyek segítése és az állatkínzások visszaszorítása lenne a célunk a kiadvánnyal. Amint láttam sok állatos verse is van...

Várom szíves visszajelzését, üdvözlettel: ..."

Természetesen nem szoktam mást kérni, csak hogy ne a nevem nélkül közöljék.
De állítólag kapok egy tiszteletpéldányt is - valami puzzleszerűségről van szó.

---

Volt időm tapasztalni kimondottan abszolút laikus, ám annál rosszindulatúbb személy irányomban való folyamatos hitelrontását e tekintetben.
Akiknél ezzel sikert ért el, azoknak valószínűleg nem jelenthet túl sokat - hisz' azt látnak és hisznek, amit látni és hinni akarnak -, hogy 2,5 éve egy gyönyörű állatfotó- és versalbum is kikért egy versemet - Bajszán a vízcsepp... - a benne való szereplésre, s itt olyan költőkkel szerepelek egy köteten belül (a teljesség igénye nélkül), akikkel soha, álmomban sem gondoltam volna... és ettől nem lettem önteltebb (gazdagabb sem ugyan, de nem is ez a lényeg, hanem hogy NEM kimondottan dilettánsokat szoktak ilyesmire felkérni!), ezt mutatja az azóta eltelt idő...
A költők úgymint: Petőfi, József Attila, Juhász Ferenc, Devecsery László, Osvát Erzsébet, Réthy László, Hárs László, La Fontaine, Hajnal Anna, Szakál Magdolna, Áprily Lajos, Csanádi Imre, Benedek Elek, Juhász Magda, Radnóti, Garai Gábor, Kányádi Sándor, Aranyosi Ervin, Zelk Zoltán, Kosztolányi, Donászy Magda...
Mindez nem dicsekvés, az egy tiszteletpéldány a kezemben van. Továbbá 2 saját kötet, fentin kívül 20 antológia, melybe beválogatást nyertem.
Nem tartom magam nagy ásznak, rengeteg kortárs költő van, jobbak-rosszabbak. Tehát nem hozsannázás miatt írom, csupán a megmételyezettek, akik hatása alatt vannak esetleg ennek a mintegy EGY személy általi  hitelrontó, becsületsértő, irányomban történő ítélkezésnek, talán elgondolkozhatnak kicsit az illető "szakértő" kedvenc ítélkező, bosszúálló nyílméreg-szaván: dilettantizmus.
Holott nagyon jól tudta anno, milyen nehezen, hány évtized múltán szántam rá magam a publikálásra, mert addig csak a fióknak írtam. Akkor a fogadtatásra bíztam magam, s kellemesen csalódtam, ami megfelelő inspirációt adott...
Míg kedves és "megfelelő" voltam, addig ő volt az egyik legfőbb dicsérőm és biztatóm... ám mihelyst valami nem úgy történt, ahogy egy marionett általi viselkedés során elvárható lett volna, nem törődve azzal, hogy meghazudtolja saját magát, hiszen bárki emlékezhetett, ha akart, a dicséreteire! - 180 fokos fordulatot véve a szemembe köpött, nagyszerűen értve az ember érzékeny pontjában való tőrforgatáshoz. Ami mind semmi, mert ez nem elégítette volna ki: mindezt tehát nyilvánosan kellett csinálni. Kijelenteni, ítélkezni, olyan területen, amiről semmit sem tud... hogy esetleg a haiku nem ugyanaz, mint a reiki.

Az íráshoz szerénység és alázatosság kell. Nem lehet istent játszani. Tehát aki engem megítél és véleményét el is kell fogadnom, az költő vagy író legyen. Mégpedig jó. Nem mondom, hogy mindig, mindenütt, minden versemhez csak pozitív véleményt kaptam. Olyan nincs, még a nagyok között sem. De! A kritikát, bírálatot ahhoz, hogy el is fogadják - megnevezik. Mi jó, mi nem jó, miért nem jó. Jó szándékkal jelzik, hogyan lehetne jobban vagy még jobban. És én elfogadom, mert olyan mondja, aki példaképszintű verseket ír, amiket, ha olvasok, elképedek... s rájövök, hogy úristen, én ilyet sosem fogok tudni. Igen, a szakma szintjén kell rá felnéznem, és nem azért, mert valami egészen mást esetleg jól csinálhat, vagy szép, vagy gazdag, és folytathatnám.
Az irodalom világában nem elég annyi, hogy "vazze, te szemét voltál, mert szóltál olyanhoz, akihez nem kellett volna, mert én utálom - ergo: a te eddig általam dicsért és hozsannázott verseid mostantól márpedig szarok és te pedig egy dilettáns vagy. Mindezt kiírom, ahova csak bírom! Sőt, aki rákérdez, mi bajom van veled, azt én majd elintézem végtelenül cinikus hangon, becsületsértésig hatoló gányolással és taposással".
Nem ért hozzá, de az tök mindegy, ítélkezik, mert azt hiszi, neki ezt is lehet. A körülötte lévők úgyis csak addig látnak és azt, amit ő akar és elrendel.

István, aki anno sok évi spórolás után baromi nagy összegért elvégzett egy elég komoly szintű, egyéves szoftverkezelői iskolát vizsgákkal, gyakorlati vizsgamunkával, azt mondja, ez olyasmi velem szemben, mintha róla azt terjesztenék, hogy be sem tud kapcsolni egy számítógépet.
Csakhogy István erre tenne a magasból. Hiszen nem "szent ember"... mert miért is kéne annak lennie és mi az összefüggés?
Egy bármilyen szinten kicsit is művészi lelkületű, érzékenyebb ember meg 4,5 év után nyitja meg a fekélyt, addig csak hordozza...