2011. december 24., szombat

Poet 2011 évkönyv - Átszellemülés


Nem is gondoltam, hogy ma, december 24-én szombaton van posta!
Ugyanis megérkeztek a Poet 2011 évkönyv tiszteletpéldányai Átszellemülés címmel, szép keményfedeles kivitelben.
Köszönet Berónak (Beri Róbert), aki szerkesztette a könyvet - borítógrafika: Simon M. Veronika.
Köszönet Szécsényi Barbarának a borító hátsó oldalán lévő összefoglalóért, melyből idézek:
"Az itt publikáló szerzők közül számos alkotónak kísérhettük figyelemmel és nézhetjük csodálattal kiteljesedését, tehetségének fölívelését, magas szintű költészetének elismerését.
E közösség akarva és akaratlan is, de alakít rajtunk, magunknak szabott igényünkön emel, látásunkat élesíti, tükrökhöz fordít minket.
Korunk embert próbáló és értékrendjeivel küzdő társadalmában az irodalom, a költészet, a szavak világa egyre hangsúlyosabb szerepet kap,.
Sokfélék vagyunk, mégis hasonlítunk: a művészet ezen asztalánál ülünk, megosztva egymással lelkiségünk és a valahová-tartozni.vágyáson is túl, az érdeknélküliség nyugalmát keressük.
Az írott szó megköveteli tőlünk emberségünk legmagasabb és sokszor legnehezebben bejárható útjainak őszinte feltárását, hiszen felelősek vagyunk a verseinket befogadókért.
Ne 'csak az olvassa a versemet, ki ismer engem és szeret' - olvassák többek, ismeretlenek, kíváncsiak, mások... Emberek."
Szécsényi Barbara

A következő versem került a válogatásba:

A csend hintája

A csend hintája időnként
kirepít a zajos valóságba,
s ő maga visszavonul.
Mint naiv, félénk gyermek,
botorkálok félvakon,
védtelen s gyámoltalanul,
próbálok emészteni múltat,
széttört évtizedeket s itt e
földi létet, hibát keresni
ott, hol régen sem lehetett
semmi, de semmi mást tenni...
ahogy volt, úgy esett.
Keresek értelmet s jövőt,
ha jut még nekem olyan,
ha életem még nem vájta végleg
kőbe e gyors életfolyam.

Reményeimet a csend hintája
lendíti vissza rendületlen
a maga valóságába.
Segíts kapaszkodni, kedves,
mert félek a zuhanástól
a semmi mocsarába.

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok az újabb antológiához! Megérdemli ez a vers is hogy megjelenjen!

    VálaszTörlés