2011. október 30., vasárnap

Pompázik az ősz


Kedvenc évszakom.
Hálát adok az égnek, mert most, ha nem ősz lenne, sokkal ziláltabb lennék. Ez nem így van, azaz az évszak jelentősen mérsékli életem zűrzavarjait - mivel ősz van. Imádom. A nyugalmát, derűjét, a mennyei színeit.
Csodálatos az a béke, ami a természetben ilyenkor áthatja az ember bensejét a természet által.
Nem mondom, hogy varázsszóra eltünteti a problémákat, megoldja a gondokat. De VAN. És ezáltal könnyebb, kézzelfoghatóbb, egyszerűbb, természetesebb a lét.
Nem mondom, hogy három csudaszép juharlevélért adnak fél kiló kenyeret vagy pár fantasztikus platánlevélért valami mást. De akkor is... valamit megindít az emberben. Valamit, ami több... sokkal több, mint ezer isteni ruci a butikból (bár én ezt behelyettesíteném kínaira, piacra vagy turira...), amitől én leszek a legjobb csaj a világon és minden pasi értem bomlik... és még írhatnék rengeteg hasonlatot, hogy mi mindennél több.
Talán létezik halandó, aki ért engem.

2011. október 19., szerda

Szilvi és Honesty

Szilvi és Bencus még csak jó másfél hónapja laknak nálam, ezalatt kialakultak a szokások, rendszerek. Amennyire lehet, meghagyjuk egymásnak a külön életet, nem zavarjuk egymást, ezt persze néha Bencus felülbírálja, hiszen nagyi vagyok... és a macskákkal való kapcsolata sem mindig az élet hovatovábbja, de a macskák végül is nagyon szépen tudnak magukra vigyázni, még ha a megszokott 200%-os biztonság és nyugalom nem is etalon immár...
Az ő szobájukba a cicák nem mehetnek be, de Bencus ezt nem tartja okvetlenül viszonzandónak, így a macskák nyugalma nem olyan felhőtlen ebben a szűk panelben, mint régen volt. Igyekszünk azért stabilizálni a dolgot, és mindkettőnk munkanélkülisége legalább azt lehetővé teszi, hogy a kölcsönös nyugalom meglegyen.
Ami miatt írok, az a lányom kapcsolata Honestyvel.
Tudvalevő, hogy Szilvi állatbarát, volt kutyája is... hoztak is papagájt magukkal (4 volt, már csak 1 maradt). Mi sem természetesebb egy 2 szobás panelben, mint egy teknős, egy papagáj, két macska, egy "csecsemő" és két munkanélküli felnőtt, ugye...:-O
Az állatkáim testi-lelki nyugalmára nagyon vigyázok.
Ám Szilvia, aki eddig mentes volt az internettől, most természetesen ráérzett az ízére, és mikor kora délutántól estig elmegyek nagynénémhez, micsoda szerencse, hogy az a Bencus alvásideje is, ő akkor bejön a gépemre. Sok mindent tanítottam, elmagyaráztam neki. Nyitottunk neki mélcímet, jelen lett az iwiwen és a fb-on is. Számomra még nagyon is ismerős, hatalmas örömökkel veti magát beléjük... felfedezett egy új világot, ami még nekem is olyan, mintha most lett volna - kevesebb lenne nélküle, tagadhatja bárki, ez mégis így van.
Ha felébred Bencus, akkor ezt abbahagyja és megy át "magukhoz", a gyerekhez.

Közben a macskák nagyon jól megszokták Szilvi jelenlétét. Honesty kifejezetten ragaszkodik hozzá. És nagyon jó érzés, mikor Szilvi mindennap elejti a maga, Honestyt dicsőítő-dicsérő szózatait. Hogy úgy imádja ezt a nagy macskát... hogy milyen aranyos, milyen tündér... és hogy mennyire jó érzés simizni, milyen gyönyörű!
Allergiája ellen jó gyógyszereket szed, így abszolút mentes, hálistennek, az allergia tüneteitől.
Ha Szilvi - Bencus nélkül - belép, a macskák - de különösen Honesty - abszolút úgy veszik, mint barátot. Honesty  már törleszkedik hozzá, ártatlan, halványzöldbe játszó szemeivel, gyönyörű pofijával azonnal leveszi a lábáról. És Szilvi úgy számítógépezik, hogy Honesty ott van a keze ügyében. Simogatja, vakargatja, beszél hozzá... Úgy tűnik, hogy Honesty is megbocsátja neki azt a "kis kellemetlenséget" - Bencust -, ami Szilvivel "együtt jár".
Úgy látom, kialakult közöttük az a kapocs, ami Danival is megvolt - bár Dani nem volt egy érzelgős fajta, de nem tudott úgy elmenni a degek mellett, hogy pár percet ne tudjon azok simizésére vagy dögönyözésére rászánni; továbbá rengeteget etette, almozta őket pl. a válltörésem, gúzsba kötöttségem idején, meg azon sok alkalmakkor, amikor 2-3 napokra Pestre mentem -, Szilvi sem tudja nem észrevenni őket, nem hagyják hidegen a macskáim.
Szereti a "kismacskát" is, mert ő a bátrabb, pofátlanabb, ez ellentmond gyávaságának, de mégis... Haramia fülét hátrasunyja és szinte felkészül a legrosszabbra, de akkor se távozik el, ha jön Bencus; túlélésre játszik. És akárhányszor nyitva marad az ajtajuk, kizárólag Haramia az, aki pofátlanul újra és újra be akar menni! Sőt, a kilincsre csukott ajtónak is nekidől, és mivel nem tökéletes a zár, ezért néha be is nyílik vele. Ezerszer kiküldik, mégis újra és újra próbálkozik.
Honesty is kíváncsi, de tudja, hogy ő oda nem megy be. Szilvi ezen is csodálkozik, hogy hogy lehet egy macska ilyen intelligens. Honesty fél Bencus hirtelenkedéseitől, hangoskodásaitól, ijesztgetéseitől, és nem csinál belőle mártíromságot nagyon helyesen, tehát igenis, azonnal menjünk-bújjunk a legtávolabbra. Egyszerűen nem teszi ki magát feleslegesen a problémáknak, hiszen nagyon jól elvan az én szobámban. Haramia viszont természetesen "életét kockáztatja" a kíváncsiság miatt. (Valamint szerintem picit örexik is már az én kismacskám... 8,5 évesen, ha nem muszáj, nem mozdul félálomból percenként csupán azért, mert egy ilyen kis mitugrász, örökmozgó Bencusnak úgy tetszik.)
Viszont simogatni csak Honestyt lehet, de csak magánszférában és Bencus nélkül - amúgy láthatatlan!
Haramiát - természetesen - legfeljebb nagyon rövid ideig, még Szilvinek is, pedig Haramia, ha egyszer ott van, ahova Bencus ezredjére is kiugrál (pl. konyhában), akkor is ottmarad, maximális figyelemmel és készenléttel persze - csak hát ő eleve nem volt soha az a félórákig simizhető, ölbeülő fajta.
Szilvi elcsodálkozott már többször, hogy milyen hatalmas szeretetgombóc ez az intelligens "nagymacska". Honesty bizalommal és természetes nyíltsággal, tudva, hol a határ, veszi igénybe és adja ő is viszont - a szeretetet...
Szilvi az összegyűjtött macskabajszokat egy kis cserépedényben megcsodálta, és bár nem voltam otthon, mikor azt a polcot tette rendbe, de fel se ötlött benne, hogy az szemét, és ki kell borítani. Valamint, ha segítségképpen kiporszívóz az én szobámban is - ha már neki úgyis minden másnap kell -, zokszót nem hallok a tömérdek macskaszőr miatt, amit Dani anno márcsak a poén kedvéért sem hagyott volna ki soha.:))
A lány szereti őket, Honesty a kedvence. És ők is Szilvit - Honesty különösen.:)
És én ennek nagyon örülök...

2011. október 14., péntek

Tények és valóságshow

12-én menni kellett a MÜK-ba, mivel letelt az első három hónap "munkahely-keresési támogatási időszak". Hihetetlen, milyen gyorsan elment, és mégis úgy tűnik, annyira régen volt, annyi minden történt és történik ez idő alatt! Hát nem egy nyugalmas állóvíz, nekem legalábbis egyáltalán nem.
Épp nemrégiben beszéltem anyukámmal, visszaemlékezve arra, hogy elvileg nemrég, gyakorlatilag baromi rég ződhajnaltól kezdve egész nap melóztam 8,5 órát, plusz legalább napi 3 óra utazással, és a maradék időt egész életemben görcsösen igyekeztem a legjobban kihasználni - persze soha nem értem utol magam, és mindig tele voltam lelkifurdalással, hogy itt vagy ott képtelen vagyok maximálisan eleget tenni. Úgy, hogy mindenkinek jó legyen, úgy semmiképp! - és hogy a különbséget a munkanélküliség kapcsán egyáltalán nem így képzelhettük el laikusként.
A lelkifurdalás azért volt, mert talán mégsem minden percben dolgoztam éjjel vagy hétvégeken, hanem időnként a magam kedvteléseinek is hódoltam. De ha belegondolok, hogy a hátam mögött lévő 36 év szolgálati időmben vagy 15 évem úgy zajlott, hogy itthon is kisebb-nagyobb megszakításokkal - de nagyon-nagyon sok hétvégén - folyamatosan dolgoztam (és itt most nem a háztartásra gondolok, hanem szakmámban, pénzért), azért, hogy megéljünk... hát őszintén mondom, nem voltak anno hülyék azok, akik a sokáig stabilnak tűnő 55 év nyugdíjkorhatárt kitalálták.
Ennyi idős korra az embernek elápolandó öregjei lesznek. Ha túl szerencsétlen, meg sem tudja ezt a terhet osztani másokkal!
Ennyi idős korára az embernek unokái lehetnek. S mint ahogy anyám bevetette magát és mennyit segített, hogy zökkenőmentesen tudjak dolgozni járni, akár az elrendelt hétvégi tizenkét órázásokon is, úgy ez a fajta tényező sem változott az idők folyamán! Ha az ember gyerekének, aki apa vagy anya, a mai világban munkahelye van, akkor a nagyanya, egyértelmű, beszáll segíteni a gyereknél, ha megteheti.
Ennyi idős korára az ember már összeszedhet egy csomó betegséget - áldja Istent, aki nem! Muszáj kezelésekre, ide-oda mászkálnia, bármennyire is elhanyagolta azokat dolgozó korában - mert a kényszer, a megfelelni akarás (hogy ki ne rúgjanak!) nagy úr volt, hiába rögzítették belénk, hogy az egészség a legfontosabb. Manapság a létfenntartás még fontosabb, hiszen eleve lét nélkül nincs egészség!
Azt akarom mondani, hogy nagyjából valóban 55 éves korban, egy nő pláne, ugyanúgy ki van téve többféle szolgálatnak, amelyek addig esetleg nem léptek fel. Unokák és öregek. Betegségek. Valakiknek meg kell oldani! Ezek lennénk mi... A közben lévő maradék időben tán jutna idő netán magára néha 1-2 óra, ami nemcsak mások szolgálatából, saját bajaiból és háztáji kötelességeiből állna. És nyugodtan elhiheti mindenki, nem kanári-szigeteki nyaralás hiányáról beszélek... azt nagynehezen, de egész életemben túléltem valahogy...
De nem - ránk sóztak még 10 évet. Tök logikusan épp abban az időszakban, amikor sokezrével szűnnek meg a munkahelyek és gombamód szaporodnak a lapátra tett, kiszolgált-megszolgált, betegekké használt dolgozók, akik számára oly bizonytalan bármiféle fizetett munkásjövő már, mint a kóbor kutya vacsorája.
Ha olyan hihetetlen mázlink van, hogy nem rúgnak ki védett korban vagy előtte, akkor a munka mellett még 10 év lelkifurdalás öregjeink és unokáink segítése, szükséges gondozása vagy szülőhelyettesítés lehetetlensége miatt, állandóan elnyomva a lelkiismeretet - mert hiszen valamiből meg kell élni...! - és hálás lehet az illető, ha nem hangzanak el rendszeresen a szemrehányások, vagy át tudja hárítani más(ok)ra a feladatot - nincs egyedül! -, befogva száját, összeszorítja fogát és hallgat az "itt fáj-ott fáj"-jal, nehogy feltűnjön valakiknek fentről, hogy hát ez meg mit keres még itt?...
Ha pedig nincs ilyen hihetetlen mázlink, akkor osszuk be a napunkat, mikor járunk el kezelésekre, mikor vigyázunk unokára, miközben állandó készenlétben vagyunk öregjeink miatt, akikre "még csak" a nappaljaink felét áldozzuk - viszünk több háztartást, kiszolgálunk, kívánságokat teljesítünk, olyan dolgokat megcsinálunk hátberobbanva, amiket a magunk háza táján már rég nem szaporázunk annyira, csak hogy a béke és a beteg kívánsága meglegyen... és nagyokat nyelünk, ha mindezek ellenére érthetően nyűgös, hepciás édes-zsarnok öregjeink, úgy érezzük, hálátlanul vagy érdemtelenül bánnak velünk. Pedig nem kívánnánk sokat, csak hogy megfeleljen, amit teszünk.
Ha ez jutott, akkor már csak azt kell kitalálni, hogy osszuk be a mostantól vagy havi 38 ezer kemény forintot (hiszen a 77 és 79 ehhez képest krőzusként akár a számlákat és a macskákat is fedezte, még ha én egy gombostűt sem vettem, is) -, és mindez semmi ahhoz képest, hogy pár hónap múlva hogyan osszuk be majd... a nullát.
Ezek nem érzelgősségek és nem nyafogások. Olyan tények, mint a macskakő, ami lehet a talpunk alatt is, de pusztán kedvtelésből valaki fejbe is vághat vele...
Bárki utánajárhat - és ha majd ő lesz benne, esküszöm, nem fog körtáncot járni. Kivált, ha nincs olyan szerencséje, hogy tartalék (mert megtehette) anyagi fedezet vagy normális család és dolgozó baráti embertárs(ak) álljanak mellette. Nyilván azok nevében írtam főként ezt a monológot, akik főként anyagilag mindig is csak leginkább magukra számíthattak...
Mégis ideírom azt is, hogy mindezek ellenére örülhetek, ahogy az ügyintéző hölgy is mondta, mert azon szerencsések közé tartozom még, akiknek még jár támogatás, hiszen lejárt a 3 hónapom. Ugyanis szeptembertől már csak 3 hónap a munkanélküli... úgyhogy szavam sem lehet.

2011. október 7., péntek

2011. október 4., kedd

Mindenféle

Tegnap voltam a reumán 1 hónapos kontrollon, miután beszedtem az egész Actonal Trio kombinátumot, főleg a lényegi (a heti 1 db-os) részét illetően, kapcsolt részek még kitartanak pár napig.
Mivel most nem időpontos volt az akció, hanem kontroll, ezért a sorszám kikérése után majd' 1 órát ücsörögtem, míg behívtak. Végül is az orvos meg volt elégedve, hogy be voltam képes szedni, sokan abbahagyják félúton súlyosabb tünetek miatt (mondom, az állkapocselhalás!!!!, száz közül egyként tünetként nekem mindenesetre betette az ajtót, mikor olvastam...), ezért majdnem felírta 3 hónapra a cuccost, aztán újraértékelte az általam elmondott hasi diszkomfortot és a hol szorulás-hol hasmarsot, így csak újabb 1 hónapra írta fel, úgyhogy majd megint kell menni 1 hónap múlva, "hálisten"... Azt mondta, ha fennállnak akkor is ezek, majd váltunk. Merthogy életem végéig szednem kell most már ezeket (is), és így is max. stagnálási szinten tartható az állapot...

Keresztanyám nincs jól, utolsó fürdetésnél is eléggé megszenvedtünk. De amúgy is játszadozik a vérnyomása, és a pulzusa egy pár méter csoszogás után is 100-on felül van. Tartok tőle, nemsokára eljön az idő, amikor már nemcsak délutántól estig tartó gondozást igényel az állapota...:((( Ha majd, mondjuk, nem tud felkelni... Fogalmam sincs, mi lesz!
Nekem meg már közeleg az idő, amikor már nem 79 eFt-ért nincs állásom, hanem majd csaknem a feléért nem lesz... Mi a fene lesz akkor?

Amúgy görcsösen szedem össze a pozitívumokat, amiből arra következtethetek, hogy élek - olyan szép az idei ősz (egyelőre), hogy ha lehet, útjaim közben fotózgatok, mert egyik legnagyobb örömöm.
Aztán, Szilvi segítségével rendezgettük és átrendezgettük a millió szobámbeli, rogyásig levő polcomat, értve a szekrénysorosakat is; konyhai és előszobai szekrényeimet. Likvidáltunk egy csomó dolgot, hogy jobban elférjenek ők is. Ha elkezdem, nincs megállás, csak a délelőttivel az a probléma, hogy akkor a háztartási dolgokat kell csinálni, bevásárlás, főzés, mosás, teregetés, mosogatás, hajmosás, állatok rendezése, hűtőolvasztás, akváriumtakarítás (ezek közül nyilván több dolog nem mindennapos, de csakis délelőtt végezendő!) - vagy menni valamit intézni; szóval, mikor mit kell, és utána már örülök, ha be tudok kapni pár falatot, mielőtt megyek keresztanyámhoz, estig.
De onnan hazaérve volt olyan, hogy Szilvi úgy benne volt a polcaimban - apás hét volt, így Bencus nem volt láb alatt -, hogy én is folytattam, sőt utána likvidáltam a gyógyszeres-mindenes-edényes, 5 polcból álló műanyag konyhai állványt, éjjel 1 órakor feküdtem le beszakadó háttal. S ezt nemegyszer...
De akkor is jó volt - imádom, mikor eredményes munka végén úgy nyúlhatok ki hótfáradtan, hogy kipipálhatok valamit. Mert régesrég meg kellett volna már mindezt csinálni, de nem bírtam hozzáfogni ezekhez a napokat igénylő dolgokhoz tök egyedül, úgy, hogy nincs pl. délutánom, sem hétvégém.
Még vannak azért hátralékaim! A folyó ügyek, iratok, számlák, hivatalos vagy nem hivatalos levelek, csekkek, munkaügyi dolgok helyretétele - ezekből kifolyólag az íróasztalaim, komódom fiókjai, teteje... áááá, szörnyű lesz. De mikor keresztanyámhoz való menésig van, mondjuk, véletlenül másfél órám, annyi időre ilyesmihez nem szabad, nem lehet hozzákezdeni, ezt nem lehet félbehagyni... főleg nem macskák és Bencus mellett. Az iratokat meg a szemem miatt nem tudom éjszakára beosztani, azokhoz nappali fény kell (nekem).

Szombaton neten megcsináltam a népszámlálási adatlapokat, mind a négyőnkét. Egyszerűbb volt így, mivel alapból csak egy személyi adatlapot küldtek ki a lakásadatlap mellé - és akkor én most várjam a népszámlálót, hogy kérdés-felelet formájában plusz 3 emberét tölthesse-e ki, vagy álljak sorba valami hivatalban plusz adatlapokat kérni; nyilván baromság lenne. Egy kis idő eltelt, mire rájöttem, hogy hogyan lesz az interneten 1 személyi lapból 4, de rájöttem. Sőt, sok előnye is volt, mert az adott válaszok alapján a rendszer automatikusan lefedte a soron következő kérdésekből azokat, melyekre már a fenti válaszok alapján nem kellett válaszolni - ezek a papíralapú kitöltésnél nem derülnek ki és igen zavarosnak tűnnek néha a következtetések. Valamint előnye volt az is, hogy a végén jelezte mindig, hogy hol talált hibát vagy hiányosságot. Pl. én nyilvánvalóan nem írtam be a 8 általános évszámát, mert eszembe nem jutott, hogy ha valaki a felsőket bevési, akkor nem feltételezhető, hogy el van végezve a 8 általános is!?:)) De ezt akarta. Jóvan. Közben megtudtam, hogy azok, akik papíron töltötték ki, ők sem írták be a 8 általános elvégzett 8 osztályát... (szerintem ott majd a népszámláló személy bevési, ezért biztos nem megy hozzájuk vissza, ez egy alapvető tévesztési lehetőség lehet).
A lakásadatlap után a Danié volt a legidőigényesebb, mivel 4-őnk közül ő az egyetlen, aki dolgozik, így evidens, hogy rá vonatkozott a legtöbb kitöltendő dolog. Mi Szilvivel a munkanélküliséggel közepes időt igényeltünk, Bencus meg gyakorlatilag 5 perc alatt megvót. Beküldtem az összes cuccot, jött a visszaigazolás, amit persze nem tudtam kiprintelni, mert kifogyott a nyomtatóból a festék, új pedig talán soha nem is lesz bele. Főleg, hogy az október közepétől kapott segélyem egyhatodát elvinné egy darab printerfesték... á, köszi. Inkább befizetek belőle egy-két számlát vagy a macskák kajáját.
Azért megkönnyebbülés, hogy nem kell személyesen várni a népszámlálót, emlékszem a 2001-esre, amikor épp kijöttem több hónapos súlyos betegség, agonizálás, hasi nagyműtét után a kórházból, és természetesen másnap!!!!! jött a népszámláló. Úgy támogattak ki a családtagok a konyhába, mert az az egyetlen helyiség, ahol többen le tudunk ülni, de hát én voltam az egyetlen, aki a kérdések 90%-ára tudja a választ. Nekem úgy tűnt, mintha fél napig tartott volna... irgalmatlan hosszú idő volt.
Internetnek legyen hála...