2010. június 30., szerda

Apró örömök röpke sétában


Azt is díjazom a Kedves tulajdonságaiban, hogy soha nem csodálkozik az emberiség nagy része szerint bizonyára szokatlan hóbortjaimon, kívánságaimon, ötleteimen. Ez annál is inkább így van, mert volt már, hogy ő vetett fel hasonló bohémságokat. Bizonyára azért, mert valamilyen szinten ő is ilyen. Lelkünkben megőriztük a gyermeket, s ez nagyon jól van így, remélem, így is marad!
Gondjainkat, problémáinkat nyilván ugyanúgy meg kell oldanunk, s az életben magunknak kell helyt állnunk, időnként és többnyire támasz nélkül. De mennyire lenne ez másképpen, ha nem ápolgatnánk odabent azt a kicsi, pihe-puha örömökre vágyó gyermeket? A kettő nem zárja ki egymást!

Rövid ideig eleinte nemigen mertem volna hasonlókkal jönni, míg valamennyire meg nem ismertem, utána már bezzeg bátran, tudom, hogy nem nevet ki, nem néz rám - vagy az égre - furcsán, szemeit forgatva. Partner bármilyen hülyeségemben.
Hogy mikről beszélek? Hát például arról, hogy lefotózok mindenféle oroszlánnal, sárkánnyal vagy cicával összefüggő dolgot. De mivel máshol élünk, ezért az ilyet, hogy Aranyoroszlán gyógyszertár, Vörös Oroszlán teaház stb., egyedül fotóztam le, néha pusztán csak a fotó kedvéért elzarándokolva bizonyos helyekre,  felvállalva, hogy furcsán nézhetnek rám az emberek.
Most speciel arról van szó, hogy elkezdtünk a neten keresztül Budapest térképén olyan nevű utcákat keresni, amelyek nekünk mondanak/jelentenek valamit.
Így vasárnap, mivel már félnapos programra nem volt idő, csak 1-2 órásra, rövid úton csak azért kivillamosoztunk a Józsefvárosba, a nyóckerbe, hogy megkeressük a Magdolna utcát, mely a Szűz utcából nyílik - ez tudvalevő mindkettőnk csillagjegye! -, feltételezve, hogy akkor közös sarkuk van, és látszik mindkét utcanévtábla.:))
Na most hab lett a tortán, hogy ettől a saroktól pár méterre a Szűz utcán felfedeztünk egy sárkányos(!!!)-váras(!!! - szintén egy mániám: a várak!) emléktáblát, melyet Kacsóh Pongrác zeneszerző és János vitéz dalműve emlékére emeltek...


És szinte ezzel szemben egy földszinti nyitott ablak külső párkányán ülő teknőc kiscicának is örülhettünk.
Mindennek és bármilyen hasonló dolognak én gyerekmódon tudok örülni, és párom ebben semmi különöset nem talál, sőt, ő is élvezi és velem örül - ez hihetetlen!:)))
Az elmúlt közös évekre visszanézve számtalan ilyen dologra emlékezhetünk. Jó, tudom, akik évente legalább egyszer egzotikus utakra mennek, azoknak ez tisztára nevetséges. De megkockáztatom, hogy számunkra ezek, az élet apró örömei talán többet jelentenek, mint másoknak a büszkélkednivaló, jelentőségteljes üdülések-nyaralások-utazások. Van, aki pár tőmondattal lezárja a beszámolót egy-egy ilyen út után, ami abban merül ki, milyen volt a szálloda és a kaja, valamint a tenger hőmérséklete. Én meg egy-két utcanévtábla-fotózásból blogot írok.
Nem bírom megállni kacagás nélkül!:)) Lehet, MI nem vagyunk jól összerakva, ám a mi életünk ezekkel az apróbb örömökkel van tele...

S még egy kis ízelítő Józsefvárosból:






2010. június 28., hétfő

Bográcsgulyás Ildyéknél

Kellemesen telt a hosszú - péntekkel meghosszabbított - hétvégém.
A három nap középsőjén találkoztunk a barátainkkal, szigethalmi kerti bográcsolással egybekötve.

Isteni bográcsgulyást ettünk, de ezt leszámítva is nagyon jó hangulatú, bensőséges órákat töltött együtt a társaság. Kezdődött ott, hogy mindenféle "elhárítás" ellenére órás pluszkerülőt képes volt miattunk tenni egy család, hogy felvegyen bennünket a metró végállomásánál.
A szép kertes háznál pedig mindent elkövettek a házigazdák, hogy jól érezze magát a társaság.

Az időjárás elég megbízhatatlannak tűnt, de azért megpróbáltunk bízni benne, hogy legalább míg a főzés és ebédelés megtörténik, addig legyen elviselhető - ez nagyjából így is lett. A sátorponyva inkább napvédő volt, mint esővédő, így, mikor a kaja után úgy tűnt, nem fogja a csepergés elzárni magát, nyilván átázott egy idő után, s mi felvonultunk a fedett teraszra, ahol sok jó ember kis helyen is elférve fergeteges hangulatban röhögtünk annyit, hogy az nem igaz. Volt egy félórás időszak, amikor vissza kellett magam fognom, mert egészen belefájdult a gyomrom a sok "mosolygásba"...
Persze itt mindenki állatszerető. Házigazdáinknál 2 benti MC cica és egy kinti cirmos cica, Cirmi éldegél. Cirminek jó napja volt, mivel szelíd, simizni magát engedő minioroszlánként viselkedett, rengeteg szeretetet bezsebelt. A bentiek kissé félénkebbek, mikor felmentünk Ildi csodálatos külön lakásába, Galát pl. nem is láttuk, Jayden is csak biztos támpont mögül kandikált elő...
Tibbe elhozta egyik, 9 hónapos tibetkéjét is, akinél Tibbe úgy ítélte meg, hogy most már szoknia kell a társaságot. Végül is semmi gond nem volt, csak éppen Tibbétől nem tágított Jamie...
De megszeretgettük a szomszéd vizslát, Barnust is, aki igen kíváncsian és szeretetéhesen ágaskodott a kerítésre, most éppen gazdanélkülisége révén... azt hiszem, a maradékokkal és a sok történéssel sikerült kissé elterelnünk a figyelmét arról, hogy pár napig a szomszédok etetik szegénykét.



















2010. június 24., csütörtök

Segítség, árvíz!

Hirtelen - sajnos - megszaporodtak ezek a listák; van, hogy egy nap alatt többet is aláírok. Így, e-mailben továbbküldjük, a listák és nevek egyre szaporodnak. Társasoldalak is beszálltak, lehet csatlakozni. Viszont az ötlet szerintem nem rossz, sőt! Az a rengeteg - mezei embernek szinte felfoghatatlan mennyiségű - pénz, ami elmegy a tűzijátékokra, sok-sok szerencsétlen embernek, családnak segítene kimászni valahogy a bajból.
Sokan vélekednek úgy, hogy "úgysem szeretik a tűzijátékot" - nos, én szeretem, de itt most szerintem abszolút nem erről van szó, még csak el sem gondolkodom, itt habozás nélkül simán dönthető a kérdés, a fontossági sorrend. Sokkal nagyobb, fontosabb dolgokról is lemondana itt az ember, azt hiszem, nemhogy egy pár perces vagy negyedórás látványról. Nem hiszem, hogy lenne jóérzésű ember, akinél ez problémát, egyáltalán kérdést okozna!
Nekem érkezett már Ökumenikus Szolgálattól is levél és csekk, habozás nélkül feladtam összeget vele. Mivel mindig vannak, akik azzal hárítanak, hogy "miből adjak, nekem sincs"; jelzem, ehhez sem kell Krőzusnak lenni, én is hónapról hónapra, mezei alkalmazottként élek, egykeresős "családként" létezünk. Hanem ilyenkor (is) megszólal az emberben valami, a segíteni akarás, az összefogás, egyáltalán, hogy emberek vagyunk, s a szerencsétlenek helyében lenni nem ezerszer, de milliószor rosszabb lenne, mint most nekünk lemondani pár dologról!
Volt már kifejezetten az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés a templomunkban, úgy vettem észre, nemcsak én, más is komolyan vette: adakozunk, még ha a hatalmas tragédiákban ezek cseppek is a tengerben, az a lényeg, hogy megszülessenek ezek a cseppek! De felhívható - és valószínűleg tesszük is sokan - az 1752 is, ahol a Vöröskereszt végez villámgyűjtést...



Segítség - egyszerűen

SZIASZTOK!

SEGÍTSÜNK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK !!!

Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány, nekik az élet.
A múló látvány helyett maradandó, életre szóló segítség !
Egyetértesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra, írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!

2010. június 22., kedd

Noé - támogatás: Héra, Panino, Okulláré

Ismét van 3 virtuális örökbe fogadott támogatottam, mert míg egy kis lehetőség is van rá, meg sem tudok lenni a hűséges kutyaszemek tulajdonosainak legalább ilyen fokon való segítése nélkül.


Név: Héra
Nem: szuka
Született: 2003. 01. 01.
Bekerült: 2010. 01. 04.

Virtuális örökbefogadás: 
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány 



Héra egy kuvasz keverék szuka, akinek 2008-as oltási biléta van a nyakörvén. XVI. kerületben találták.

* * * * * * * * * * * * * * * *
Név: Panino
Nem: kan
Született: 2007. 01. 01.
Bekerült: 2009. 12. 13.

Virtuális örökbefogadás: 
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány



Paninót a XVII. kerületből mentettük egy régóta nem lakott, elhagyatott területről. A lába be volt dagadva, de a gyógyszeres kezelés hatására jól gyógyult. Hatalmas termetű labradorkeverék, azaz Labrador XXL :). Szukákkal jól kijön, de az ételét félti, kanok mellé nem javasoljuk. Emberekkel nagyon kedves.

* * * * * * * * * * * * * * * *
Név: Okulláré
Nem: kan
Született: 2006. 01. 01.
Bekerült: 2008. 10. 27.

Virtuális örökbefogadás: 
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány



2006-os születésű keverék kan kutyus. 2008. október 27-én került be hozzánk, Gyálon találták. Kisebb sérülések, sebek voltak rajta.
Szukákkal, kanokkal egyaránt tökéletesen kijön, kerüli a konfliktusokat. Lakásban és kertben is tartható. Ismeretlen emberekkel eleinte bizalmatlan, de aki elnyeri a bizalmát, azzal nincs probléma. Aki el szeretné vinni, előtte néhány hétig látogassa, ismerkedjen meg vele. Rendkívül okos, tanulékony, figyelmes, jó természetű kutya.


(Forrás: A fotók és a barna színű szöveg a Noé honlapjáról)

2010. június 20., vasárnap

Vekeri-tó


A Vekeri-tó Debrecentől nagyjából 8-10 km-nyire van, attól függ, hogy a városközpontból vagy a Tócósból nézzük-e a távolságot. Jellegzetes nyírségi táj ez, futóhomokdombokkal, tavakkal, erekkel, homoki tölgyesekkel, rétekkel öleli félkörívbe a város keleti szélét. Az itteniek kedvelt pihenőközpontja az 52 hektárnyi terület, melyből 12 hektár vízfelület.


Erdőspuszta területén - melyhez hozzátartozik Bánk, a Fancsikai-tavak, a Hármashegyalja - több kilátó áll - régebben 5-6-ot is megszámoltunk és "megmásztunk", mára nem tudom biztosan, legalább kétszer leégett pl. a legnagyobb, sajnos, látni is sikerült a szenes maradványokat... hogy helyrehozták-e utoljára, még nem láttam. E kilátókról gyönyörködhetünk Erdőspusztában. Értékes növény- és állatvilága miatt természetvédelmi környezet.


A 70-es évek elején kezdték tudatosan alakítani a tájrészt, emlékszem, én is 76-ban jártam ott először, akkori munkahelyi közösségemmel. Vannak, akik szinte heti rendszerességgel oda járnak, bár most éppen nem a virágkorát éli a hely, eléggé lepusztult a szolgáltatás, mindenesetre volt már ennél fényesebb korszaka is a kirándulóközpontnak.


Többször is ellátogattunk arra, emlékszem, biciklitúrák alkalmával, szintén kisebb munkahelyi csapattal, ahol napoztunk a fancsikai tavaknál, szalonnát sütöttünk, csápoltuk a szúnyogokat.


Aztán jártunk arra később, gyerekeim kiskorában, bő évtizedes autós időszakban, igen sűrűn, ekkor évente többször is. Télen a vastagra fagyott tavakon csúszkáltunk, volt, hogy gyönyörű szikrázó napsütésben, szilveszter napján mentünk ki, fantasztikusan jólesett a séta a ropogó hóban - nekünk akkor ez volt az óévbúcsúztató, nem pedig holmi buli.


A Vekeri-tavon csónakáztunk sokat, így jártuk be a nagy kiterjedésű, ám nem kerek tó mindenféle kanyarulatát - füzek alatt, híd alatt -, ragyogóan lehetett közben fotózni a tájat. A csónakház körül akkoriban szolgáltatások egész hosszú sora állt a parton, és 90 körül szinte hemzsegett a nép egy-egy hétvégén; alig lehetett helyet találni a már leteregetett pokrócok között, ha az ember kicsit ücsörögni vagy napozni akart.


Manapság is előfordul, hogy véletlenül eljutok arra, ha valami autós ismerősnek eszébe jut, hogy mászkáljunk, fotózzunk ott egyet, nézzünk körül. Tavaly is így jutottam el - az ember ilyenkor jókat nosztalgiázik és időnként déja-vu érzése van...









2010. június 19., szombat

Fáradtság


Ma este megtörtént az, ami velem szökőévben egyszer fordulhat elő: péntek esti hazavánszorgás, bevásárlás, majd itthon macskaetetések, almozások, némi - evés közben átnézett, ám alig látott - újság olvasási küzdelmei után (nem láttam jól) azt gondoltam: "egy picit ledőlök". Úgy húzott az ágy, hogy nem bírtam ellenállni.
És aztán Honesty "nyikkantott" valamit, arra eszméltem. Azt sem tudtam, mi van most... éjszaka vagy reggel? 3/4 11 lett közben. Lassan visszatért a fejembe a dátum, a péntek este elméleti öröme, meg a bűntudat, hogy elcsesztem pár órát, mikor pedig azalatt mennyi mindent csinálhattam volna!
Sokkal jobban viszont nem lettem, valami általános kimerültség, gyengeség van rajtam. Megágyaztam és kimentem fürödni. Közben lassacskán visszatért az agyamba, hogy volt egy vonalas telefon, míg aludtam, oda is másztam, és keresztanyámmal "csevegtem" legalább félórát. Azonkívül azonban, hogy megköszönte a mosott ruhákat, semmire nem emlékszem a "beszélgetésből", szerintem ő mesélte a napját, én meg helyeseltem és hümmögtem. Ezután visszamásztam elnyúlni. Kicsit később beugrott, hogy sms-em is volt közben, fiam írt, hogy későn jön. Még válaszoltam is, hogy "oké, pussz". Mindezt így "alvajártan" cselekedve. Ezek szerint mégiscsak csináltam valamit.
Hogy ki tud az ember purcanni, mire eljön a hétvége! Vagy ez a korral jár? Azért félelmetes. Én, aki mindig úgy figyelek rá és igyekszem 200%-osan kihasználni, értelmesen, praktikusan a szabad perceket, netán órákat... velem is előfordulhat, úgy látszik, hogy kitol velem a szervezetem...


Péntek este

Megszelídült kavicsok
morcognak talpam alatt,
ahogy haladok óvatosan.
Utamon tavaszi szellő
frissíti langyosan
megviselt tudatomat,
szemem tükrén a gondfelhők
is megjuhászodnak...
béke van, otthon és nyugalom...
vége a hétköznapoknak.


Kimerültség

Ha egy zűrös, munkában eltelt
nehéz hét után
beülsz egy tanfolyamra, mit
nem is te akartál...
harminc fokban - mert beiskoláztak...
- egy június végi péntek délután
ott ülsz érdekes mintákkal
túlrajzolt arccal -
de már meg sem próbálod
vésővel-kalapáccsal
bizonygatni, mennyire megfelelsz,
foggal-körömmel megérteni,
s értékelni, mennyire jó ez neked...
csak a túlélés, mi motivál
s a hátsó óhaj, mi dominál,
hogy "úristen, legyen végre vége már
ennek a hétnek,
s hadd örüljek csak pusztán
a kevéske ténynek,
hogy még lélegzem tán
és úgy tűnik, élek"...


Megnyugvás

Ránk zuhan feketén
az éj sötét leple,
szempilláink' nem tartja fenn
már az éles elme,
pusztán az akarat...
gyűrött az arc
és lassú a gondolat.
Gyűjtsük össze a béke morzsáit,
fényesítsük sorra a nap kincseit,
béleljük ki álmaink melegágyait,
s ha majd lábujjhegyen oson a hajnal,
terítsünk tiszta abroszt
az új naphoz.