2010. április 28., szerda

Noé - támogatás, Evita

Úgy lett, ahogy sejtettem: még 2 nap volt addig, amíg Zsófi, a vörös csau támogatása életbe lép, és a kutyus szerencsésen valódi örökbefogadásban részesülhetett.:) Helyette kértem a Noétól, hogy a része hadd szállhasson Evitára.
Mióta 1 évig pártfogoltjaim voltak minden hétköznap a munkahelyi megálló melletti házbeli (illetve udvari) kuvaszbabák, azóta minden - kuvaszhoz kicsit is hasonlító - fehér kutyust (is) előszeretettel pártfogásba veszek. Így voltam már Szoknyával, Viharral, Párizsival - most pedig Evitát választottam.
A Noé örömömre nagyon jól áll hozzá, ha megváltozik egy örökbefogadási körülmény. Tudom, úgy is jó lenne, ha a jelölt állat helyett, annak örökbefogadása miatt a köz javára menne a támogatás, de jobb érzés nekem, ha úgy nézhetek egy kutyusra pár napig, mint kicsit a sajátomra.

Név: Evita
Nem: szuka
Született: 2008. 10. 01.
Bekerült: 2009. 10. 23.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Evita labrador keverék szuka, egy gyömrői telepről került hozzánk. Nagyon élénk, hiperaktív, de kedves kutya. Más kutyákkal jól kijön, nagyon játékos. Emberekkel feltétel nélkül nagyon kedves, de temperamentuma miatt idős emberek, kicsi gyerekek mellé vagy kezdő kutyásoknak nem ajánljuk.





















(A barna színű szöveg és a fotók forrása: Noé honlapja)

2010. április 27., kedd

Csillagszemek



2007. december 19-én léptem a
Csillagszemekbe - ez életemnek egyik ritka jó húzása volt.
Ezen az oldalon naponta 2, max. 3 szerzőtől jelenik meg egy cikk - gondolatok, esszék, kisprózák - vagy verscsokor. Sokszor hetekig kell várni egy beküldött anyag megjelenésére... ami nem baj, mert annál értékesebb maga a megjelenés.
Bátortalanul beküldtem néhány verset - utólag belegondolva, nagyon amatőr módon, mindenféle kísérőlevél, bemutatkozás nélkül. Egyszerűen nem tudtam, hogy vajon hogyan szokás; én addig csupán az AMF-en szerepeltem - ahol egészen biztos, hogy nem igényeltek ilyesmit -, valamint azokon az oldalakon, ahova azok gazdái vagy mások elvitték a verseimet, leginkább tudtom nélkül - legtöbbször ezekre véletlenül bukkantam rá, némi rácsodálkozással kísért, enyhén elfogódott megilletődöttséggel.
S egyszer csak mit látok? 4 nappal a beküldés után megjelentek a versek... Örömömnél csak ámulatom volt nagyobb.
Az oldal szép, a színvonal nívós. Büszke vagyok rá, hogy hamar az állandó szerzők közé soroltak, pedig akkoriban még nagyon kevesen voltunk - mostanra már elég sokan felfedezték e helyet, és jelentősen gyarapodott az állandó szerzői létszám. Az állandó szerzők között a szerzői fotók és alapadatok mellett szerepel a főszerkesztő által írt tömör összefoglaló az én részemnél:

"Magdileona
Verseiben nem használ elvont, bonyolult költői szóképeket, a szabad próza nyelvén ír és az érzelmek szívhangjait használja verselésre. Nem formáz meg felszínes érzelmeket, mindig mélyről fakadó valódi, létező érzéseket ír meg sajátos ritmusú verseiben. Mégsem önmagának ír, nem öncélú merengések ezek, minden versében kicsit ott vagyunk mindannyian, emlékeinkkel, fájdalmainkkal és lelkiismeretünkkel."

Nagy megtiszteltetés volt az is, hogy az elismert, komoly tudású és tehetségű szerkesztői hármas az új és vitatott, kérdéses beküldések véleményezéséhez segítőket hívott egy belső fórumba, s oda is meghívást kaptam.
Nemrég új profilt, megjelenést váltott a Csillagszemek, és fokozatosan kialakulóban ez az új oldal, melyet egyre inkább megszokunk. Előbb-utóbb ugyanolyan otthonosan fogunk mozogni és értékes, kellemes időszakokat eltölteni, mint a régi oldalon.
Mára 107 megjelenéssel 349 versem (prózám) jelent itt meg, tetszetős kis csokrokba gyűjtve, kellemes tipográfiában, hozzáillő képpel szerkesztve.
Az idők során többekkel közvetlen privát levelezések is kialakultak, a hangulat a Csillagon teljesen emberi, közvetlen, nincsenek áskálódások, hamis felhangok, rivalizálások.

Jó nekünk itt...
Kívánom, maradjon meg a Csillag nagyon sokáig, legyen hova betérni, ha egy kicsit el akarunk bújni egy olyan helyre, ahol rengeteg remek dolgot kapunk, olvashatunk; miközben akár zilált lelkiállapotunk is helyrebillenhet, kisimulhat, ha úgy adódik.


2010. április 25., vasárnap

A zene és látvány harmóniája



Azt hiszem, kevés ember nem ismeri A Gyűrűk Urát, vagy így, vagy úgy...
Nem létezhet ember, akire nincs hatással valamilyen formában a hatalmas trilógia misztikus világa, színes, fantáziadús meseszövése, s maga a sokfelé ágazó, lenyűgöző történet - azt mondanám, J. R. R. Tolkien ezzel a művével valami egyszerit és megismételhetetlent alkotott.
Persze, a fantasy világa azóta mérhetetlenül kitágult, a kínálathoz több emberöltőt kellene élnünk. De A Gyűrűk Ura szerintem akkor is AZ alapmű.
S én mégiscsak hozzáteszem, hogy Loreena McKennitt zenéje iszonyúan klappol hozzá...

Egy számomra fontos dolog a Wikipédiából:

"J. R. R. Tolkien egyszer úgy jellemezte A Gyűrűk Urát, mint 'alapvetően vallásos és katolikus mű', amikor barátjának, az angol jezsuita Robert Murray atyának írt. (J. R. R. Tolkien levelei, 142.) Nagyon sok teológiai téma jelenik meg az elbeszélésben: a jó és a rossz harca, a gyenge harca az önpusztító gonosz felett, kegyelem gyakorlása, halál és halhatatlanság, feltámadás, megváltás, bűnbánat, önfeláldozás, szabad akarat, alázat, igazság, barátság, hatalom és gyógyítás. Az irgalom és szánalom magasztos erényei, melyeket Bilbó és Frodó Gollammal szemben mutatnak, győzelmet hoznak; a Miatyánk szavai: 'És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól' jártak Tolkien fejében, amikor Frodó és az Egy Gyűrű hatalmának harcáról írt (Levelei, 181 és 191)."

2010. április 21., szerda

Noé - Mary, egy újabb csau

Legújabb noés támogatottam Mary. Újra van egy csaum 5 napig!:))
Vele együtt megérkezett a támogatásom egy másik csaura is, Zsófira, de vele majd szombattól lép érvénybe - jelenleg még támogatják.



v: Mary
Nem: szuka
Született: 2008. 09. 09.
Bekerült: 2010. 04. 05.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Mary kedves, érdeklődő, türelmes, fiatal szuka. Pórázon szépen sétál. Idegenekkel tartózkodó, de hamar feloldódik. Remek házőrző, éber társ. Kan kutyákkal jól kijön, testi-lelki rehabilitációja folyamatban van. Mary fajtatiszta csau, szőre még megviselt, de megfelelő gondozás mellett ismét rendbe jöhet.



(A fotó és a barna színű szöveg forrása: Noé honlapja)

Köszönöm...


Nem mindig habostorta, néha háztartási keksz.:)
Nem kaptam szabit, egyetlen napot - na, nem pihenésre, csak egy aktuális, időpontra hívó kontrollvizsgálatra. "Szó sem lehet róla", hangzott a válasz. Jó, nincs más megoldás, le kell dolgozni, amennyivel később jövök. Csak "fáj a szemöldököm" attól, hogy maradjak egy nagy, üres épületben tök egyedül este 8-ig, azután meg én zárjak és félóráig várjam későn a buszt ezen a külterületen... szóval ha lehet, nem akartam volna.
Mindegy, a kontrollnak meg kell lenni, nem egy teljesen problémátlan eset, hogy elmulasszam a magammal szembeni minimális törődést.

Előző nap művezetőm találta ki, hogy vigyek haza olyan korrektúrát, mely nem gépi - s azt otthon is olvashatom.
Ezért ő az egyik, akinek köszönetet mondok. Hogy mégis lehetett tenni valamit azonkívül, mint teljességgel elzárkózni. Teljesen egyértelmű és humánus megoldás.
Így kontroll után szép nyugisan elvégeztem otthon csendben, jövés-menések és hangoskodások figyelemelterelő mozzanatai nélkül a munkám, sokkal gyorsabban, mint odabent tudom...

Este feldolgoztam a hétfő esti esőben készített fotóimat, majd újra tudomást kellett vennem arról, hogy bizony sz@rakodik a netem, mint az utóbbi időben egyre gyakrabban. Hétvége óta nem lehet nem tudomást venni róla.
Tegnap, sajnos, állandó küszködéssel, modem ki-be, újraindítások kíséretével még megválaszolhattam néhány levelet, tudtam tenni néhány hsz.-t egyetlen topikra - aztán kész.
A dühítő az, hogy nem vettem tudomásul, hanem csak kínlódtam tovább, ahelyett, hogy az esti pár órát másra használtam volna. Annyi mindent szerettem volna csinálni a neten... és a fiam is jelezte, hogy már hétfő este - amikor én nem szoktam bekapcsolni sem, mert későn érek haza - sem volt neki sem netje odaát a másik szobában.
Ráadásul reklamálni sem tudtam, mert a telefonvonalam is - ugyanabból a modemből - megszűnt.


Felhívtam némi ódzkodás után Tiplámat, aki nemrég még lelkesen ügyfelezett ennél a szolgáltatónál - tud-e valamit tanácsolni, esetleg megérdeklődné-e, hogy valami komplex zűr van területileg, vagy mi van? Ő volt az, aki segített abban, hogy mindenem egy szolgáltatónál legyen, hogy a nekem megfelelő időben jöjjön az üzletkötő, ő figyelmeztetett az akciókra, hogy mindig a legjobban járhassak, mint ügyfél.

Tiplám megint segített.
Órákon át tartottuk a kapcsolatot, én őt hívtam bizonyos időközönként, ő meg körbetelefonálgatta az ismerőseit.

Annyit sikerült leszűrnünk, hogy valószínűleg a modemem ment tönkre, hiszen a kábeltévém működik. És be is jelentette a hibát, ott, ahol kell - lévén, nekem a mobilkártyám nagyjából így is ráment a beszélgetésekre - hisz a vonalas süket volt.

Leghamarabb péntek este tudnak kijönni... de Tiplám, aki a segítőkészség és emberség, lelkiismeretesség maximalistája, azóta is telefonálgat az ismerősei között, hátha lehetne még hamarabb...
Hát ilyen embert építettek le annál a cégnél...

Köszönöm, Katám!


2010. április 18., vasárnap

Stephen Wiltshire - városrajz emlékezetből

Kaptam egy linket, melyet már sokadjára néztem meg, és mellé a youtube-on található hasonlók között is böngésztem.
Stephen Wiltshire-ról van szó - lehet, másnak nem mondok újat, viszont én most találkoztam nevével először. Ez az egyébként autista fiú egy háromnegyed órás helikopterrepülés után lerajzolta Rómát, ahogyan ő emlékezett rá. Három napra volt szüksége hozzá.
S mint a videók közt böngészve kiderült, ezenkívül több nagyvárost is megörökített hasonló úton-módon.
Nem tudok egyebet mondani: fantasztikus...

2010. április 17., szombat

Popper Péter

Úgy döntöttem, ez a Meoindil ajánlotta videó még idekívánkozik. Nagyon-nagyon jó...





És még a Gyöngyök... irodalmi topikomból is idekéredzkedik a Tipla által beírt komment, s vele együtt Mihancsik Zsófia Popper Péterrel készült riportja - Tipla által közvetítve.

"Mit is lehet erre a hírre tenni? Lehajtott fejjel elcsendesedni, nem meghallani álságos dolgokat, magunkat sem, csak a belső hangra figyelni, ami üzen.
Tőle is, és Általa is.
Nyugodj békében, Popper Péter! Köszönjük, hogy voltál, hogy vagy s maradsz nekünk."

* * *

"Miért foglalkozik sokat a halállal?

– Erre most majdnem azt feleltem, hogy azért, mert ez az egyetlen kérdés, amellyel érdemes foglalkozni: a világ alapstruktúráját tudná megmagyarázni az ember, ha erről tudna valamit. Nem röstellek Russelre hivatkozni, mert tekintély mindig kell: azt mondta, már idősebb korában jött rá, hogy csak két témáról érdemes beszélni, a szexről és az istenről, a többi érdektelen. Én a valláspszichológia kapcsán is nagyon belementem ebbe a kérdésbe. Ha valaki megkérdezi, milyen vallású Gábriel arkangyal, az egy barom. Gábriel arkangyalnak ugyanis nincs vallása. Ugyanígy az se értelmes kérdés, hogy Lurkó kutyának mi a vallása. Vallása, hite ugyanis csak az embernek van, két okból. Gábriel arkangyal halhatatlan. Lurkó kutyának pedig nincs tudata. Halandóság és tudat kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán eljusson valami vallásféleséghez. Ha most hirtelen kiderülne, hogy minden ember halhatatlan, a vallások húsz éven belül eltűnnének. Vagyis azért kell a halállal foglalkoznom, mert ha kiderülne, hogy nincs utána semmi, megoldódnának életem nagy kérdései. Ez még akkor is igaz, ha mindenki gazember – én is –, aki azt mondja, nincs utána semmi. Mert aki ezt mondja, az a pokol tüzétől menekül. Aki meg abban bízik, hogy van valami, az a mennyország üdveiről ábrándozik. Én lemondok az üdvösségről. De a pokolról is.

– És megpróbálja felfogni azt, hogy volt egy adott időtartam a maga számára, aztán vége?

– Ez felfoghatatlan. Erre azt lehet felelni, a halhatatlan költő szavaival: „És ez a legfurcsább: a semmi, / hogy lehet többé sohse lenni – / ez a legérthetetlenebb: végső lakójául agyamnak / a nagy csodálkozás marad csak, / hogy voltam és hogy nem leszek”. Irigylem Szabó Lőrincet, hogy ezt ilyen pontosan tudta. Az élet legtöbb problémájára nincs megoldás. De nekem könnyebb ezt tudomásul venni, mint azt, hogy igenis van tudat agy nélkül, és én elkapható vagyok a halálom után is.

– Fél a haláltól, azaz sajnálja, hogy meghal?

– Általában igen, de ez hangulat kérdése is. Néha olyan a hangulatom, hogy azt mondom, nem baj, néha viszont tíz körömmel kapaszkodnék az életbe. Nem állandó viszony ez. De abból is látom, mennyire fontos nekem ez az egész, hogy az egyetemen a halálmítoszokkal foglalkozom a legnagyobb terjedelemben. Van bennem valamiféle várakozás, hogy hátha még bekattan erről valami. A nagybátyám mindig végigülte a betegei haldoklását, és amikor meghaltak, mindig szomorúan jött haza, mert sose sikerült újat megtudnia a halálról. Ami meg engem illet, most már sok, hozzám közel álló ember halt meg, és örömmel konstatálom, hogy egyikük se jelez vissza.

– Lehet, hogy csak maga zárja be a jelzéseik előtt az agyát.

– Ez is lehet, hisz épp ez a baj, hogy semmit se tudhatunk biztosan. Ugyanannyit tudunk a halálról, amennyit a neandervölgyi ősember tudott. Legfeljebb olyan jelzések vannak, amelyeket így is meg úgy is lehet értelmezni. Púnában elvittek a maharishihez – a nagy bölcshöz –, aki egy ház kőfallal körülvett udvarán üldögélt egy fa alatt. A maharishi foglalkozása ebből állt: semmit se csinált, csak ült. Bár volt egy pogácsával teli kosár az egyik oldalán, és ha gyerek jött, adott neki egy pogácsát. Ettől eltekintve mozdulatlanul ült, semmire se reagált. Jöttek asszonyok, férfiak, megcsókolták a köntöse szegélyét, kicsit ültek a társaságában, megfürdöttek a bölcsességében, és elmentek. Én is odaültem – egy hindu ismerősöm vitt el hozzá –, és néztem a maharishit, aki semmiről sem vett tudomást. Egy idő után aztán úgy gondoltam, hogy most már elég sokáig tanulmányoztam, hogyan ül ott a maharishi, és intettem szemmel a havernak, hogy talán menjünk. Ekkor megszólalt a maharishi – ezt nem hallgathatom el –, és azt mondta, angolul: Magának az a lépcsős álma nem álom volt, hanem emlékezés. Szörnyű mondat volt. Amikor már elhagytuk az udvart, a hindu megkérdezte: Te tudod, hogy ez miről beszélt? Sajnos tudom, mondtam. Nagyon régi álmom volt, évtizedekkel korábbi: egy azték típusú naptemplomból jövünk lefelé hárman a rengeteg lépcsőn, feltehetőleg valami istentisztelet után, napkeltekor. Jövünk lefelé, és nagyon jó érzéseim vannak. Nagyon nagy rend van a világban is, meg bennem is. Helyén vannak a dolgok, és bennük én. Érdekes, hogy a piramis felső része napfényben fürdött, az alsó része viszont homályba borult. Tehát mi a homály felé tartunk, és ennek megfelelően kezd el egyre romlani a hangulatom. Aztán a naptemplom is megszűnik naptemplom lenni, s én bejutok egy pesti bérház rothadó zöldség szagú, büdös csigalépcsőjére, ahol azelőtt a cselédek jártak. Ezen megyek lefelé, és már minden iszonyú rossz: a közérzetem, a hangulatom, a világ, minden. Az egyik fordulóban aztán találok egy barna ajtót. Bemegyek. Kis szoba, asztal, szék, lichthofra néző ablak, vaságy, valaki alszik rajta, nem tudom, férfi-e vagy nő. Én meg leülök a székre, és várom, hogy az illető felébredjen. Kész. Ez volt az én lépcsős álom. Más hasonló álom nem jutott eszembe. Na most ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes.

– Azon gondolkozott, mit jelent az, hogy nem álom volt, hanem emlékezés?

– Persze, hiszen ő egy reinkarnációs vallásban hisz, nyilván az egyik előző életemre célzott. Ami ellen nekem semmi kifogásom, csak ne legyen folytatása.

– Én nagyon szkeptikus vagyok ilyen ügyekben, úgyhogy feltételezem, ez a nagy bölcs többek közt attól volt nagy bölcs, hogy tudta, miről álmodnak az emberek. És amikor magára nézett, úgy látta, maga az a típus, akinek biztosan vannak lépcsős álmai.

– Én is nagyon szkeptikus vagyok, kivéve, ha engem trafálnak telibe. És volt egy-két ilyen beletrafálás az életemben. De vonogattam a vállam, és azt mondtam magamban, hogy pontosan erről van szó: nem tudom biztosan, hogy a nihil jön-e a halál után, tehát nyugodtan lehet azzal próbálkozni, hogy megingassák a halál utáni semmibe vetett hitemet.

* * *

Popper Péter már tudja, mi jön a halál után. Szeretném, ha örömet és megnyugvást találna ebben az új, végső tudásban."

(Mihancsik Zsófia)

2010. április 16., péntek

Popper Péter emlékére


76 éves korában elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, író. Egy értékes, nagy gondolkodóval lett kevesebb a világ.
Kommentár nélkül inkább álljon itt néhány idézet tőle, sok-sok kedvencem közül.





Az emlékek és a múlt

Makacsul őrizd az emlékeidet, ne hazudd el őket még magadnak se, mert te az emlékeidből álltál össze emberré, azzá, aki vagy, s nélkülük valóban elvisz az ördög.

Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz.

Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen.


Szeretet és szerelem

A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

Hallgassunk minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, s a másiknak csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Ne légy gyáva és gyenge, viseld egyedül a terheidet, ne akard a partnered vállára lőcsölni!

Ha szeretsz, de néha eleged van, ha nem tudsz nélküle élni, de időnként untat, sőt gyűlölködsz, azt kívánod, bár menne el... Mindezt fojtsd el magadban!

Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.


Kapcsolatok

Egy kapcsolatból olyan súlytalanul kellene leválni, mint ahogy a levelét engedi el a fa, vagyis csak akkor, ha ez már érzelmileg lehetséges. Akkor kezdjen hullani a szirom, ha már bennünk is meghalt a virág.

Mind a túlburjánzó őszinteség, mind a túlburjánzó hazudozás és elhallgatás nem embernek valók, szétrombolják az intim kapcsolatokat.

Minden kapcsolat rohad néha. Azonnal elmenekülni - nem megoldás. Meg kell próbálnod megmenteni, kihúzni a rohadásból - ez az igazi emberi magatartás.

Minden emberi viszony megszűnését, ellenségessé válását megilleti a halálnak kijáró gyász, elkeseredés és megborzongás a végső egyedül maradás hideg leheletétől, ami megérinti az embert.

Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

Szakítás után már ne újíts fel régi kapcsolatokat, ne szervezz még egy búcsúlefekvést, újrakezdést, és ne alakíts ki "se veled-se nélküled" jellegű kapcsolatokat. Az élet teremt olyan helyzeteket, amikor választani kell. Ne menekülj el a döntés, a választás felelőssége elől.


Emberek vagyunk, s olykor gyarlók

A dührohamra különben is vigyázni kell. Egy hirtelen felindulás, felbosszankodás nem veszélyes. Az ember kiadja a mérgét és kész. De ha valaki heteken, hónapokon, esetleg éveken át némán gyűjti haragjait, akkor már aggasztó egy indulatkitörés.

Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.

A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.

Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.

Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.

* * *

Nyugodjék békében.

2010. április 15., csütörtök

2010. április 14., szerda

A versírás, már nemcsak magamnak - AMF



Régi emlékként őrzöm, amikor évtizedekkel ezelőtt rámtört az ún. ihlet, és írnom kellett - ha tudtam, megtettem. Ha úgy adódott, hogy kis szabadidőhöz jutottam, letisztáztam, és beleírtam kézzel egy vastagabb A/5-ös "kockás" füzettömbbe. Utána pedig jól elrejtettem, nehogy meglássa, észrevegye valaki.
Így ment ez éveken, évtizeden át... A "könyvfüzet" ma is megvan... és már régen nem vezetem. Persze olyan is volt, hogy mire a tisztázásra lett volna időm, maga a feljegyzés, a piszkozat - eltűnt, elveszett... Sajnáltam, de mivel úgyis kizárólag magamat boldogítottam vele, vállrándítással elintéztem - ugyan, ki a fenének kell, kit érdekel?

Kisgyerekek mellett, családi teendők pörgő mindennapjaiban nem igazán volt időm saját külön lelki életet élni - meditálgatni, versekkel foglalkozni stb. Négy albérletben laktunk, a szülői házból való kezdetivel összesen 6-szor költöztem. Ebből az első zajlott egy gyerekkel, a többi kettővel. Egy-egy ilyen költözés folyamán sokszor fele cucctól megszabadultam, hiszen lehető legjobb alkalom a szelektálásra, likvidálásra, selejtezésre 1-1 költözés. Így történt ez több kiló régi levéllel, naplóimmal, cipősdobozban tárolt, majd valamikori bemásolásra váró verskezdeményezéseimmel, sőt, régi fotókkal is! Mikor annyi minden gondom volt, magam is nevetségesnek találtam: ugyan, mit akarok én ezekkel? Szemétbe vele... bizony nem dicsekszem vele, hogy nem bántam meg. Mert... de.
Nem igazán mertem megmutatni senkinek írásaimat.
Már gyerekkoromban is kicsit különcnek, mimózafélének, csudabogárnak tartottak, s ezt nem szerettem. Mármint kitűnni bármiben is a többiek közül. Hasonlítani akartam másokhoz. Emiatt mindig féltem, egész életemben, mindenféle kudarctól. A nevetségességtől meg pláne - olyan akartam lenni, mint minden más gyerek vagy fiatal.
Nem is tudom elmondani, mit éltem át, mikor - már az internet világában némi kutatgatás és hónapokig tartó rákészülés után - már bőven felnőtt, középkorú állapotban, kisgyerekes lekötelezettségektől már mentesülten, szabadabban tudtam estéimet beosztani -, reszketve be merészeltem küldeni első versem az AMF-re (Amatőr Művészek Fóruma). És mekkora volt a meglepetésem, mikor pár óra múlva megjelenésre méltatták, és még hozzá is szóltak!
Ettől kezdve új világ virradt rám. A kapott, nagyrészt pozitív, biztató vélemények lassan dolgozódtak fel bennem. Idő kellett ahhoz, hogy megérjenek, hogy ne gondoljam véletlennek, hogy picit higgyek magamban. Hihetetlennek találtam, ám ahogy egyre inkább beleástam magam az amatőr irodalomba rengeteg olvasással, tájékozódással, egy idő után magam is beláttam: nem kell szégyenkeznem.
Félév elteltével már jónéhány elismert, többkötetes költő biztató, pozitív véleményét mondhattam magaménak, többekkel levelezés indult... mindez inspirált olyannyira, hogy szinte minden áldott nap írtam. Munka előtt vagy után, este vagy éjjel. Egyszerűen jólesett, és hiányérzetem volt, ha nem tettem meg. Az AMF-en szinte naponta megjelent egy versem. Mai napig is, ha nem is mindegyiket, de az írásaim nagy részét beküldöm és megjelenik. Sokáig az AMF volt az egyetlen, a stabil, az origo. Az e téren való elindulásomban, azt hiszem, hálával tartozom annak a fórumnak.

Bár, mint írom, mai napig is beküldöm az írásaimat, ám mostanában, úgy nagyjából 500 vers/próza után már közel sem írok mindennap. Egy idő után telítődik az ember, bár bőven vannak olyan érzéseim, hogy úgy írnék, de az idő épp nem kedvez, túl sűrű, túl zajos - a versíráshoz meg kellene egy kis nyugalom, némi csönd. Az is "déja vu"-érzés, ha azt érzem: "már mindent megírtam". Pedig dehogy...
Több költő véleményét hallottam már, amelyek nagyon hasonlítottak ezekhez a gondolatokhoz. Az íráshoz lehet kedvünk, akarhatjuk, sőt, nagyon szeretnénk és esetleg várják is tőlünk - de időre, parancsra és szántszándékkal nem jön az ihlet. Van, hogy ürességet érzünk, vagy azt, hogy "már nem tudunk írni" s emiatt el is keseredünk; van, hogy meglenne a téma, de egyik megoldás szerencsétlenebb, mint a másik - és nem lesz belőle semmi.

Az írás olyan, mint egy váratlan sugallat. Borús égből egy napsugár. Jön egy kép, egy hasonlat, ami a lényeg, a születendő vers gerince - s biztosan érzed, hogy megírhatod... hogy meg tudod írni. S néha szárnyakat kap az ember... van, amit bizonyosan érzel, hogy ez jó, ezt nem szabad változtatni. Van, amikor érzed, hogy kapisgálod, de nem az igazi, s már sokadjára formálod, cseréled a szavakat, a szinonimákat, a sorokat, sokadik változtatást műveled, felét kihúzod, amikor egyszer csak megérzed: igen, ez lesz az! S érzed a tagjaidon a lecsengést, a jól végzett munka örömét. A győzelmet, hogy igen, sikerült megírnod. Beküldve az illetékes helyeken elbírálják és megjelenik, az már egy fokozat. Ha a társaknak is jó a visszajelzése, az meg már valami. Akkor válik bizonyossá, hogy tényleg sikerült átadnod az érzéseidet, a gondolataidat; azok megérintettek másokat - ez az igazi. S az a legnagyszerűbb, amikor valaki azt írja, hogy annyira átjött minden, hogy azon csodálkozott, hogy ezt ő is megírhatta volna... és hogy nem érti, vajon miért nem tudta megírni? (Ugyanezeket én is szoktam érezni mások verseinél.)
Ez nagyon jó érzés... a bizonyosság érzése. Hogy nem volt hiába. És ha semmi másért, ezért biztosan megéri.

2010. április 13., kedd

Gondolatok 2.



Döntés

Vannak rossz döntések. S mert egy ideig a folyó a medrében folyik csendesen, azt hiszed, jól döntöttél - mondhat bárki bármit, te - jól végezted dolgod. Ám a döntések olyanok, mint a frissen eltett befőtt. Hónapok, netán évek telhetnek el, míg észleled az eredményt - néha a befőttön már vastag a penész, mire rájössz... ha rájössz. És ugyanazt a gyümölcsöt már soha nem kezdheted újra befőzni.




Keserű győzelem

Nincs keserűbb győzelem annál, mint amikor úgy csatolunk valakit magunkhoz, hogy közben másokat feketítünk. Másokat, akik ehhez a valakihez legalább olyan közel állnak, mint mi. De mi akarunk lenni az elsők!
S mi - teljesen logikátlanul, de bízva abban, hogy a vélt ellenfelünk lesz olyan gáláns, neki lesz annyi tartása, hogy nem választ a mienkhez passzoló viszonzást ellenünk - napokat, heteket, hónapokat töltünk azzal, hogy addig rugdossuk, alázzuk, szégyenítsük a legyőzendő szerencsétlent, míg úgy gondoljuk, végképp kitöröltük annak emlékeiből, akit magunkhoz csatoltunk. Hát ez szánalmas.




Mert kimondtad

Óvakodj jelentőségteljes, netán sorsdöntő dolgokról, eseményekről vagy emberekről gyorsan kinyilvánítani valamit. Megesik, hogy sietsz a megfellebbezhetetlennek tűnő véleménnyel, mert azt hiszed, lemaradsz valamiről, ha nem te nyilvánulsz meg elsőnek. Majd szép lassan meglepődsz, mert látod, mások másképpen reagálnak, közben elkezdesz gondolkozni is, minekutána rájössz, hogy nem volt igazad. Nem úgy van, ahogy gondoltad, tévedtél. Apró kis momentumokat hagytál számításon kívül, nem vettél figyelembe nyilvánvaló tényeket, s ezáltal a várható következményeket - lassanként találnak el a tévedés szikrái. Kinyilatkoztattál, ítélkeztél - kár volt. Legszívesebben meg nem történtté tennéd a dolgot - de már nem tudod.
Már nem visszakozol, nem akarsz, nem mersz, nem lehet - mert azt hiszed: akkor oda a renoméd. Úgy érzed, megalázkodás, ha belátod tévedésed, hogy mások igazát ismered el. Inkább hallgatsz, vagy körítesz, tódítasz véleményed mellé, cifrázod azt néha hazugsággal, vagy témát váltasz, olyat, melynél újra kezedben tartod a vezérfonalat. Csakazértis.
Pedig belül nem lesz neked könnyebb. Tisztában vagy az igazsággal, lelked mélyén te is, mások is tudják azt. Mégsem törekszel a látszaton változtatni. S addig-addig magyarázod magadnak és másoknak a bizonyítványt, hogy a végén már te is elhiszed, hogy igazad van. Sőt, megesik, hogy elfelejted az alapot, a valódi indítékot. Nem ismersz könyörületet, az alázatot még úgy sem - számodra egy a lényeg: tökéletességed látszata maradjon fent.
Pedig nem szégyen nem annak lenni. Pláne, hogy nincs tökéletesség.


Listen to your heart

Ez is egy megunhatatlan zene számomra...

2010. április 11., vasárnap

Gondolatok 1.



Meghasadt szív

A meghasadt szív lehet maga egy infarktus. De előfordul, hogy a hasadó szív emésztő, mérhetetlen bánat, olyan tartós fájdalom, melyet infarktus nélkül túlélni még nehezebb.




Fák

Ha bánatos vagy, menj a fák közé, s lélegezz mélyeket. A fák az örökkévalóság rejtelmét idézik. A lombok közt átszűrődő fény az emberben óhatatlanul reményt kelt. Ez a remény nyugalmat ad, s egyfajta sorsszerűséget vétet tudomásul; beletörődést, s ha lelkesedni nem is fogsz, de segít a lelkednek, hogy kibírja.




Csend

A lélek fájdalma nem feltétlenül vigalommal, s erőltetett társasági dínomdánommal gyógyítható. Olykor hasznosabb a csend, az egyedüllét magunkkal "négyszemközt". Elmélkedj, meditálj, gondolj távolabbra, feljebb. Egy idő után érezni fogod saját létedet, értékelni azt, érzékelni fogod az apró szépségeket, meglátod a fényt, az élet örömteli rezdüléseit. A léleknek kell a csend. A szándékos magány gyógyít, erősít. Segít önmagad megismerésében, s ezáltal talpra állni lélekben.




Balzsam a szívnek

Zajos, vidám társaságban is érezheti az ember egyedül magát. Titkolhatja, leplezheti, más észre sem veszi. Táncol, cseveg, bólogat, játszik - de attól még, magának sem vallva be - nem érzi jól magát. Hazagondol - egy kuckóra, egy kis csendre, egy halk zenére, egy könyvre, melyet ha így olvashatna, bár egyedül lenne - mennyivel szebbek lehetnének a percek. Az egyedüllét olykor balzsam a szívnek.


2010. április 10., szombat

Cicás animációk

Annyira aranyosak, szívmelengetőek Jacquie Lawson animációi, képeslapröptetői, hogy az nem igaz! Teljesen elkápráztat bájosságuk.
Két cicás közülük...



2010. április 8., csütörtök

Hétköznapi tavasz


Kellemes volt az idő, bár az ég borús, mikor hazafelé jöttem. A buszból végig a felhőket néztem, ahogy a napsugarak igyekszenek áttörni mögülük. Leszállva szinte már mindenhol kéklett a fenti látóhatár, s a kis színes felhőfoszlányok inkább csak díszítőjelleggel ékesítették itt-ott az eget.


Milyen jó, hogy reggel utolsó percben visszaléptem, és beraktam a fényképezőt a szatyromba, mondván, sosem lehet tudni... úgy döntöttem, ma nem kell menni különösebben sehova (csak itt a lakótelepen a postára, piacra és boltba... de ez az etalon, ugyebár; és ezt már megszoktuk a mindennapokban), így miért ne férne be a gép, gondoltam.


Így csaptam egy kis rövid körutat a rügyező és virágzó zöldterületek közelében, ami nagyon jólesett lelkileg. A természet mindig, minden évszakban jót tesz lelkiekben... jobb lesz a közérzete tőle az embernek.

És belibbentem megszokott szoláriumomba, melyet ilyenkor húsvét után szoktam "megtisztelni" egy öt alkalmas bérlet erejéig, majd amikor már jön az "egyszálruhás" idő, akkor még 1-2 ilyen bérlettel ráhúzok a meglévő alapszínre, s ezzel gyakorlatilag letudom az egész nyári színemet.
Tisztában vagyok vele, mennyire megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények, de hál' istennek, elég jó bőröm van, nem ég le, hamar barnul, és elméletileg nem vagyok bőrileg a "veszélyeztetett" csoportban - így nekem megéri ennyi, hogy ne kelljen egész nyáron alapvető komplexusos természetem miatt farmerben járnom.
Nekem amúgy is strand-, víz- és napozásfóbiám van, s ahhoz, hogy csak negyedennyi színt elérjek, mint amit a szoli által szenvedés nélkül elérek, ahhoz rengeteg idő kéne és felesleges kínlódás olyan légkörben, ahol nem szeretek lenni. Úszni nem tudok, napozni nem bírok, a tömeget sem bírom a strandon, üdülni nem fogok (tengerpartokon pláne) - hát legalább színem legyen. Ez így van 10 év óta. És olcsóbb (nemcsak a vízparti üdülésnél, de a strandnál is jóval), gyorsabb (ami nekem nagyon lényeges), hamarabb van egyenletes sikerélmény - kész. Nekem ennyi elég.



De egyébként nemcsak erre jó - valahogy kisimít lelkileg is a szoli. Azalatt az első 2 alkalommal 6, utána 12 perc alatt csak pihen, relaxál az ember, gyógyít, "ápol s eltakar" - ezalatt tutira nem kell semmi egyébbel törődni...
Senkit nem beszélek rá, csak a magam évtizedes tapasztalatáról számolok be...


Utána még egy másik parkos részen is csaptam egy kört fotózási célból, majd megejtettem a "kötelező" elintéznivalókat, és így könnyebben vettem a postán való félórás sorbanállást is...
Már nem is gondoltam arra, mennyi hülyeség, lohajtás és szivattyú volt egész nap a munkahelyen.
Minden él és virul - végképp itt a tavasz...






































2010. április 5., hétfő

Noé - Döme, Csöpike, Vihar

Három állatkát fogadtam egyidőben ismét örökbe virtuálisan: Csöpike cicát, Döme tacsit és Vihar kuvaszkeveréket. Múlt héten első kettőnél már megjelent a nyilvántartás, Viharnál pedig ma. Nem baj, mert így tovább tart a "gazdisági tudat" - mire az első kettőnél lejár, a harmadiknál még lesz pár nap. Ez még az a nap, amikor épp mindhárom az "enyém".

Név: Csöpike
Nem: kandúr
Született: 2005. 01. 01.
Bekerült: 2008. 04. 09.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

2005-ös születésű, ivartalanított vörös-fehér kandúr. Eleinte nagyon félt, fél évig csak akkor volt hajlandó enni, ha nem volt ember a közelében, napközben pedig elbújt. Mára már nagyon szépen megbarátkozott az ember és a többi állat közelségével. Fejremegése és néha epilepsziajellegű rohamai vannak, ezért csak nagyon elszánt, türelmes gazdijelöltnek ajánljuk.
Veszettség elleni és két kombinált, két leukózisoltása megvan.

********

Név: Döme
Nem: kan
Született: 2006. 01. 01.
Bekerült: 2008. 07. 21.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Döme kb. 2006-os születésű, rajzos kan. Rossz tartási körülmények közül mentettük legyengült állapotban.
Eleinte nagyon félt, bizalmatlan volt, ami, nem csoda, tudva, min ment keresztül. Az elmúlt hónapokban sokat szelídült, de nehezen oldódik, hajlamos a morgolódásra, ezért tapasztalt gazdinak ajánljuk. Pórázon már szépen sétál. Más kutyákkal nemre, korra, méretre való tekintet nélkül jól kijön, kerüli a konfliktust.


********

Név: Vihar
Nem: szuka
Született: 2004. 01. 01.
Bekerült: 2009. 01. 10.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

2009. január 10-én került be állatotthonunkba, de már egy héttel korábban is jelezték, hogy Üllőn, a 4-es út mellett kóborol. Kb. 2006-os születésű, kuvaszjellegű szuka, mellső lábai kicsit deformáltak, enyhén sántít. Születési/fejlődési rendellenesség lehet. Szőre elég elhanyagolt állapotban van, lehet, hogy már régebben kóborolt. Házőrzőnek nem ajánljuk, nagyon nyugodt, "lassú" kutyus, idős embernek kiváló társa lehet.


(Forrás: a barna színű szöveg és a fotók a Noé honlapján találhatók)

2010. április 4., vasárnap

Húsvét - Rákász Gergely

Kedvelt koncertorgonistámtól, Rákász Gergelytől jött egy szép húsvéti ajándék.



Ezt írta hozzá:
"Szép napot és áldott húsvétot kívánok!
Kis ajándékom is van, Papp Norbert festőművész barátom készített egy montázst Mascagni zenekari közjátékához (A Verdissimo lemezemről) a Parasztbecsületből. Ez a rész - üres színpadnál - akkor hangzik el az operában, amikor mindenki a húsvéti misén van a templomban."

Úgy megörültem neki. Nagyon szeretem a komolyzenét is, 6 évig külön zeneiskolában tanulva hegedültem, szolfézsra jártam, zeneiskolai szimfonikus zenekarban játszottam, és 9 évig énekeltem énekkarban. Egész életemben viszonylag rendszeresen jártam komolyzenei koncertekre is, sőt, anno még operabérletem is volt. De nem is ez a lényeg, csak az összekötő pillér...

Mikor Rákász Gergelyről először olvastam és hallottam, a kíváncsiság vezérelt, s elmentem első debreceni koncertjére - ennyi elég is volt, hogy örök rajongója legyek ennek a lelkes, tiszta szívű és humorú, tehetséges ifjú embernek. Már első alkalommal, amennyiben tetszett az, amit csinál - ki lehetett tölteni egy lapot névvel, e-mail-címmel, mely által a Rákász Gergely Baráti Kör tagja lehettem. Azóta, ha csak koncertturnéi alkalmából Debrecenbe keveredik - ott a helyem, mivel jóval előtte megkapom sokakkal együtt a meghívót.
Honlapjáról idézem tőle:

"Azt kérdezed, ki vagyok?

Én egy Ember vagyok.
Tele vágyakkal és célokkal,
Tele hibákkal és kudarcokkal.
A mérlegre csak az kerül, miből volt több.

Gondolatban mindig két mappát nyitok:
Egyet Siker, egyet Pofára esés címmel.
És amíg az előbbi vastagabb, történjen bármi, mosolygok!"

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az ’Ország legfiatalabb koncertorgonistája’.
Ingolstadtban a világhírű Daniel Rothnál, a párizsi Saint Sulpice orgonistájánál, valamint Peter Planyavskynál, a bécsi Stephansdom orgonistájánál végzett mesterkurzust.
1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész figyelt fel Gergelyre soproni koncertjén. Azonnal meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni, ahol virtuóz sikerrel játszott öt városban egy éven belül.
Magyar mestere Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája, akitől Budapesten tanult, miközben elvégezte az ELTE művész-tanári szakát, ahol 2000-ben diplomázott.
1998-2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely zenei válogatás azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta és lovaggá ütötte.
2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Magyarországon és Európában dolgozik.
Gergely 2000-ben indította rendszeres magyarországi turnéit Bach halálának 250. évfordulója alkalmából, majd művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival: Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale és a közkedvelt Karácsonyi Történetekkel örvendeztette meg a közönséget.
A legutóbbi „VERDISSIMO – La Bella Italia” című műsorát körülbelül harmincezer ember hallgatta meg két év alatt.
2008-ban szülővárosa, Győr kulturális nagykövetének választotta.
Rákászt meghívták többek között a csodálatos gödöllői királyi kastélyba és bécsi schönbrunni kastélyba is.
Példáját adva, hogyan lehet része a klasszikus művész és művészet a 21. századnak, számos fesztiválmegnyitón játszott tűzijátékzenét, illetve a Kropf Dance Company balett-társulattal együtt lépett fel.
A művész nemcsak templomokban és katedrálisokban érzi jól magát, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.
Jelenleg új látványkoncertjén dolgozik, melynek magyarországi bemutatója 2010-ben várható.

Ez nagyvonalakban az életútja, önéletrajzának hivatalos verziója.
A következőket Gergely írja magáról - és ez magáért beszél annak tekintetében, hogy mennyien járunk örömmel ezekre a koncertekre, és minden évben számon tartjuk, lessük, várjuk... hogy feltöltődhessünk és elfelejthessük egy időre az élet nehezebb oldalát.

Ars Poetica

Úton-útfélen azt kérdezik tőlem, miért más a hangversenyem, mint a többi muzsikusé.
A válasz egyszerű: a muzsika mellett a hallgatókkal is törődöm! Hogyan? Beszélek, és azokról a dolgokról beszélek, amelyek megvilágítják a darabok lényegét, amik megértést szülnek.
Édesapám arra tanított, hogy ne csak azt nézzem, ami történt, azt nézzem inkább, miért történt; ez vezet a megértéshez, ami fontos, hiszen nem szerethetjük azt, amit nem értünk. Így tolmácsolom hát a muzsikát is. Nem csak az számít, 1784 vagy 1785, hanem az is, hogy miért akkor. Mit mondott, mit gondolt a zeneszerző, mit érzett, mit írt a leveleiben, milyenek voltak a körülményei. Ezen az úton haladva kitárul a világ, a klasszikus zene világa, amely lebilincselő, álmélkodtató és mint minden, ami szép, végletekig egyszerű, még ha sokszor túlbonyolítják is. Vannak, akik kevéssé értenek hozzá, de kritizálják. Olyanok is, akik mindent tudnak róla, és lexikonokat írnak a zenéről. Pontosabban arról, hogy 1765 vagy 66. Ám ez szerintem, bármilyen botrányosan hangozzék is, csak másodlagos.
Az elsőnek az örömnek kell lennie. Hiszem, hogy ezért vagyunk itt ezen a Földön, az örömért. Ehhez egy szelet a muzsika, aminek akkor van értelme, ha eljátsszák és azt valaki meghallgatja és megérti.
Persze azt is lehet mondani, hogy ez a Föld maga a pokol, de én azt hiszem, hogy ez a világ olyan, amit mi észreveszünk belőle. És ha jár nekünk az a perc az élőkoncert élményével, akkor megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy a szépet vegyük észre.
Erre szakmai kollégáim legtöbbje csak annyit mond fanyarul: inkább a művészetért játszik. Ez a kettő azonban nem kell, hogy két úton járjon. Sőt, ha nem a legmagasabb szintű produkció hangzik el, akkor máris nem törődünk a hallgatóval. Nem szabad különválasztani a zenét és a szórakozást. Nem létezik olyan, hogy a művészetért írt zene. Vagy ha valaki azért írt, az elég baj.
El kell felejteni a nyomott légkörű koncerteket, ahová a közönség csak betéved és mást nem várnak tőle, mint hogy illedelmesen lapítson, majd végül esetleg tapsolhat egy kicsit, ha egyáltalán van kedve.
Ausztrál fiatalok mondták egy repülőúton, amikor a beszélgetésből kiderült, hogy orgonista vagyok, hogy nagyon szeretik az orgona hangját, de sokszor unalmas hallgatni. Mit mondhattam volna tízezer méter magasban hangszer nélkül, mint azt, hogy ha valaki lusta rajta játszani, akkor az hallatszik is. Megmutatni a hangszer sokezer arcát, egy cél a művészetemben.
Ezen túl interaktív koncerteket szervezek, ahol - Leonard Bernstein nyomdokain - bevonva a közönséget, egyfajta zenetörténeti barangolással egészül ki az élmény, amiért érdemes eljönni legközelebb is! Talán ettől másak a hangversenyeim.
De az is lehet, hogy egészen egyszerűen csak a Gondviselő az, aki mássá teszi őket. Így jutalmaz, amiért kamatoztatom a talentumokat, amiket Tőle kaptam. Akárhogy is, köszönöm Neked, kedves látogató, hogy megtiszteltél. Gyere el egy koncertre, vagy gyere el legközelebb is, és érezd jól magad. Ígérem, én mindent megteszek majd ennek érdekében!

Erről meg vagyok győződve. Nekem Gergely minden CD-je megvan, dedikálva. Személyesen is váltottunk pár szót a koncert utáni dedikálásoknál. S nemcsak a közönséggel való kapcsolattartásnál sugárzik a derű róla, hanem egész koncertje alatt mosolyog, szárnyal, ÉL az egész ember. S ezáltal tud ADNI olyanoknak is, akik esetleg különösebben nincsenek oda a komolyzenéért - ő úgy csinálja mindezt, hogy még a gyerekeket is odacsábítja, komplett visszajáró családokat ismerek...
Kell, amit ő csinál, és úgy kell, ahogy ő csinálja. Kívánom, hogy sokáig legyen ereje, derűje, lelkesedése hozzá!


(A kék színű szöveg kivételével a forrás saját levelezésből,
ill. nagy része: http://www.rakaszgergely.hu)

2010. április 3., szombat

Nagyszombat

(Novák Péter festménye)


Nagyszombat

Már láttam Őt sok éve - talán álmomban?
A látvány oly éles volt, mint a való,
mindig, újra s újra keresem,
s átélném valóságosan
azt a mindent átható,
itatósként magához hívó
végtelen szeretetet.
Mikor összetorlódtak fejem fölött
súlyos gondfelhők, váratlanul,
anélkül, hogy Rá gondoltam volna,
- még csak nem is imádkoztam
alvás előtt - s eljött...
Szavakra nem emlékszem, csak
határtalan jóságot sugárzó szemekre
s fejemen az érintésre,
mi eközben eltöltött, nem hasonlítható
semmilyen érzésre,
csak a mindent átölelő, egész
gyarló valómat elfogadó, feltétel nélküli,
megmagyarázhatatlan szeretetre.
Miért, mi végre, hisz’ ki vagyok én?
Felfoghatatlan.
De azóta… már nem azért hiszek,
mert úgy tanultam s elfogadtam.
Benne lényegültem, s hiszek,
én… hiszek a Feltámadásban.



2010. április 2., péntek

Nagypéntek



Nagypénteki harangszó helyett

Felleg ereszkedik egyre lejjebb,
szorong a lelkiismeret.
Szél támad fel, viszi a szemetet,
messze hordja a gyarló érzéseket.
Harangszó idején némaság honol,
hisz' a harangok most Rómába mentek.
Előbb egy csepp, kettő,
majd egyre szaporább...
suhogva hull a fénylő égi áldás.

Isten siratja az ő egyszülött fiát.




Nagypéntek

„Íme, a te fiad.” Beteljesedett
az Írás s a Golgotán esti fény lett...
vihar sorjázza a lelkeket.



2010. április 1., csütörtök

Haramia 7 éves


Április elsején született Haramicám.
Mivel nem befogadott cica, hanem ismerős családnál született és úgy kaptam, biztos forrásból tudom... És hogy ez amúgy a "bolondok napja", háát, mi tagadás, én ezt teljesen jogosnak tartom házi hermelinemmel kapcsolatosan. Ezt a közösen eltelt 7 évünk alapján is nyugodtan állíthatom.

Túl sokat nem írok most róla, hiszen a róla írt sorozatom, mely az A macskában jelenik meg és itt is "tálalom" - önmagáért beszél.
Hétéves, ez cicáknál bizony már középkorosztályt jelent! És nekem még mindig kiscica. Nemcsak méretre és súlyra (mert úgy pláne pillesúly!), hanem viselkedésre. Egyáltalán nem olyan, mint egy komoly, érett, felelősségteljes, nyugodt cicahölgy. Á! Ő megmaradt játékos, égedelem kiscicának, aki nem ismer se embert, se istent, ha neki például rohangálhatnékja van, vagy pattoghatnékja akár vízszintes, akár függőleges helyzetekben.
Reggelenként hálát adok, ha véletlenül sikerül lefekvéstől óracsörgésig anélkül "megaludni" azt a pár órát, hogy Haramia többször is felébresszen... mert hogy van olyan éjszaka, hogy szinte óránként jön rá a happáré, és ez egy idő után elég idegesítő! Van, hogy felkelek és hajkurászom, bízva abban, hogy esetleg megijed (hahaha!) és megpihen.
Sajnos, a monitor és tévé nyikorognak, amikor percenként újra és újra rájuk ugrik valaki éjnek idején! És sajnos, bárminek hangja van, ha "elkaparják", mintha almozás történne! Meg hát a rohangálásoknak radiátorhoz, bútorokhoz való dübbenés a vége. Ember legyen a talpán, aki mindezek ellenére nyugodtan tud durmolni.
Na de Haramiát ezzel együtt imádjuk. Mert időnként hatalmas a szeretetigénye. Olyankor jön, és tök mindegy, mit csinálok, ő hozza a szeretetét. Legtöbbször olyan ritka megtiszteltetésnek számít, hogy ha tehetem, ilyenkor dobok is félre mindent és simogatom, becézem, míg csak hagyja. Mert amúgy meg soha nem volt egy ölmacska.
Egyéniség. És csodaszép. Az biztos, hogy fenekestül megváltozott az életem és a világ, mióta 2003 júliusában hazahoztam. Bőven volt bennem kihasználatlan szeretet, és boldog voltam, hogy tudok adni.
Isten éltessen, drága kis sz@rosom, csőmacskám, vackom, hermelinem! Legyen még együtt nagyon sok évünk!

* * *

Haramia hétéves

Barkaszínű szürke macskám
ferde szemmel néz rám,
milyen huncutságokat rejt
e két fénylő borostyán?

Kéznek, szemnek jóleső a
tömör selyembunda,
pihe-puha, doromboló
vacak macska lakja.

Áprilisnak első napján
van születésnapja,

hétéves lett Haramia,
csintalan csőcica.

Hétéves és nem nőtt még fel,
komolytalan jószág,
fáradhatatlannak tűnő
cikázó villámlás.

Sosem tudni, mire gondol,
mit tesz két perc múlva,
meghökkentő és szertelen
csacskamacska-fajta.


A szeme sem áll jól! - mondják,

pedig néha simul,
nagy szeretetrohamában
berreg, mint egy traktor.

Boldog szülinapot neked,
szép cicavilágot,
nyugodt, hosszú életet,
dorombolós álmot!