2009. november 13., péntek

Szilvi




Ma van a lányom névnapja, Isten éltesse! És 4 nap múlva a 2. házassági évfordulójuk.
Egyem a szívét, mintha ma lett volna, hogy itt, a másik szobában, amit megosztott öccsével 21 éves koráig - színházat játszott minden áldott nap Röfivel és Rózsaszín párduccal 4 és fél évvel fiatalabb öccsének, hogy az örüljön, ha megpróbálja "püfölni" szegény tönkrehasznált jószágokat, és néha talál is... Ezek voltak a kedvencei, ma is nála vannak, szinte felismerhetetlen állapotban.:))
Átesett a Barbik tömkelege és pónik korszakán, a romantikus sorozatokon tinédzser korában, s első szerelme az egyetemi felvételire való készülés időszakában - szülői szemmel nem a legjobbkor - jött... ezt utólag is elmondhatom, hiszen hiába vették fel a sikerült felvételi és pontjai alapján csont nélkül, két év egyetemi év - geográfus-környezettan szak - után meggondolatlanul és befolyásolhatóság nélkül abbahagyta azt, mert pénzt akart keresni, hogy albérletbe költözhessen barátjával... nem mondhatnám el, hogy ebben másnak nem sikerült befolyásolnia...
Így aztán elvégzett egy boltvezetői-pénztáros OKJ-tanfolyamot és sajnos, egyetlen bejelentett állást leszámítva bejelentetlenül dolgozott éhbérért és megfizetetlen túlórákért olyan helyeken, ahol többszörösen és ingyen kihasználták a kiszolgáltatott munkaerőt...
És természetesen a kapcsolatnak vége szakadt - általában ez az első kapcsolatoknak amúgy is a vége, de ezt akkor úgyis feleslegesen magyarázta volna akárki.
Második kapcsolata idején annak családja segítségével lett egy - akkor viszonylag stabilnak mondható - állása, és Béci lett a férje, akinek örökölt házrészében laknak. Oda született Bence Bálint is, Bencus, az unokám... aki már elmúlt másfél éves. Róla is lesz még szó, hajjaj...


Négy évszak

Szabadnap révén
az idővel szárnyakat kap
egy sor emlékezés…
Az évszakok közt
lassan már átmenet sincs,
peregnek az évek,
a múltban történések…
fotóalbumokon át repítjük
fogékony képzeletünk,
s rég nem a jelenben járunk,
egyre csak emlékezünk
és nosztalgiázunk…
holott csak babafotókat
válogatunk
egy videóhoz…
mellyel elindul lassan
egy közös élet,
lányom - a menyasszony –
gyerekkorába réved…
miközben Vivaldi
Négy évszaka
örök aktualitással ad
az idő múlásának
fenséges hátteret.




Egyszerű sóhaj

Ne gyertek most elő,
rossz példák, képzetek!
Legyen az életük
szebb és türelmesebb.

Ne borítsa egüket
bús, sötét felhő,
ne legyen félelem,
csak derű és erő…

Derű, hogy legyőzzék
a mindennapok gondját,
erő, hogy sokáig,
még sokáig hordhassák
tiszta-szép szerelmük
szivárványzászlaját.

























A testvérek - gyermekeim


2 megjegyzés: